Összefoglaló

Percről percre Lezárult az előválasztás első fordulója, mutatjuk az eredményeket

Szerdai eredmények:
a szavazatok számlálása reggel kezdődött, az első eredmények 17 óra után érkeztek
Szombathelyen Czeglédy Csaba győzött, a korábbi MSZP-s miniszterelnök-jelölt, Mesterházy Attila kikapott Veszprémben
az olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó, Steinmetz Ádám simán nyert körzetében, Csárdi Antal is győzött, Pálinkás Józsefnek a miniszterelnök-jelölti bukás után egyéniben sem sikerült
Szerdán éjszakába nyúlóan közölték az eredményeket, a 106 egyéni választókerület közül 50-ben volt végeredmény
Csütörtöki eredmények:
A miniszterelnök-jelöltek között Dobrev Klára magabiztosan vezet, Karácsony Gergely a második, Márki-Zay Péter a harmadik.
Jakab Péter nagyot bukott szülővárosában, Miskolcon
Hadházy Ákos nagy vereséget mért Tóth Csabára Zuglóban, Kálmán Olga gratulált az őt legyőző Tordai Bencének
Fekete-Győr András szerint megtisztult az ellenzék, Márki-Zay Péter tarolt városában, Hódmezővásárhelyen
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem látom, hogy nekem kéne visszalépnem Karácsony javára

    – mondta telefonon a 24.hu-nak Márki-Zay Péter csütörtök délután az előválasztás második fordulójára célozva. Jelen állás szerint szinte biztos, hogy Dobrev Klára és Karácsony Gergely mellett a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke jut tovább.

    Ő azonban a portálnak azt mondta,

    a második körben magához számolja Jakab Péter szavazatait és a Momentum-szavazatokat, amivel már előzheti Karácsonyt.

    Ahhoz, hogy lemondjon Karácsony javára, bizonyos feltételeknek kell teljesülniük – erről a Spirit FM-nek nyilatkozott csütörtökön –; ilyen az euró bevezetése, az Alaptörvény közjogi értelemben vett érvénytelenítése és az elszámoltatás.

    Márki-Zay Péter a DK-val való tárgyalást sem zárta ki, Dobrev Klárával elmondása szerint több dologban ért egyet, mint Karácsony Gergellyel.

  • Az Atlo.team 88 választókerület adatait dolgozta fel eddig, ez alapján így állnak a miniszterelnök-jelöltek:

    1. Dobrev Klára: 174 ezer szavazat (34,7 százalék)
    2. Karácsony Gergely: 140 ezer szavazat (27,8 százalék)
    3. Márki-Zay Péter: 103 ezer szavazat (20,5 százalék)
    4. Jakab Péter: 68 ezer szavazat (13,6 százalék)
    5. Fekete-Győr András: 17 ezer szavazat (3,4 százalék).
  • Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet, valamint Pulai András, a Publicus Intézet elemzői voltak az Index Kibeszélő című műsorának vendégei, ahol az előválasztás első fordulójának eredményeit értékelték

  • Hajdú-Bihar megye 4-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Szántai László (Momentum, Jobbik, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 1087 szavazat
    2. Szabó Patrik (DK, Liberálisok): 761 szavazat
    3. Dr. Bihary Judit (MSZP, Párbeszéd): 590 szavazat

    A 2018-as parlamenti választáson Vitányi István nyert mandátumot a Fidesz–KDNP színeiben 23 630 szavazattal (55,09 százalék).

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 966 szavazat
    2. Karácsony Gergely: 638 szavazat
    3. Jakab Péter: 414 szavazat
    4. Márki-Zay Péter: 379 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 62 szavazat
  • Vas megye 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Hencz Kornél (MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 1411 szavazat
    2. Szilágyi Tamás (DK): 1063 szavazat
    3. Bányai-Németh Gábor (Momentum): 502 szavazat

    Nem egy könnyen nyerhető választókerületről van szó, 2018-ban a Fidesz–KDNP színeiben Ágh Péter nyert 31 226 szavazattal (61,38 százalék).

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1081 szavazat
    2. Karácsony Gergely: 778 szavazat
    3. Márki-Zay Péter: 609 szavazat
    4. Jakab Péter: 476 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 82 szavazat
  • Fejér megye 5-ös számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Kertész Éva (DK, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Liberálisok): 1787 szavazat
    2. Gottlóz Tibor (MMM, Új Világ Néppárt): 343 szavazat
    3. Orosvári Zsolt (független): 321 szavazat

     Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1091 szavazat
    2. Jakab Péter: 515 szavazat
    3. Márki-Zay Péter: 508 szavazat
    4. Karácsony Gergely: 364 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 55 szavazat
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében Jézsó Gábor (MSZP, Párbeszéd, DK, Momentum, Mindenki Magyarországa Mozgalom) egyedül indult, így nem volt kérdéses a győzelme, végül 3052 szavazatot kapott.

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1075 szavazat
    2. Jakab Péter: 956 szavazat
    3. Karácsony Gergely: 613 szavazat
    4. Márki-Zay Péter: 495 szavazat
    5. Fekete-Győr: 63 szavazat
  • Csongrád 4-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Világ Néppárt, Párbeszéd): 5070 szavazat
    2. Mucsi Tamás (DK, Liberálisok, VKKP): 1138

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Márki-Zay Péter: 3195 szavazat
    2. Dobrev Klára: 1571
    3. Jakab Péter: 762
    4. Karácsony Gergely: 697
    5. Fekete-Győr András: 89

    Márki-Zay Péter minden várakozást felülmúlóan szerepel az előválasztáson, Jakab Pétert és Fekete-Győr Andrást megelőzve magabiztosan jut a második fordulóba.

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6-os számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Tóth Viktor (MSZP, Párbeszéd): 1255 szavazat
    2. Dr. Bélteki Béla (Jobbik, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Világ Néppárt): 1222 szavazat
    3. Czirják Alexandra (DK, Liberálisok): 517 szavazat
    4. Pradlik Milán (Momentum): 123 szavazat

    2018-ban meggyőző győzelmet aratott a Fidesz–KDNP a választókerületben, dr. Simon Miklós nyert mandátumot 26 994 szavazattal (56,52 százalék).

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Karácsony Gergely: 948 szavazat
    2. Jakab Péter: 909 szavazat
    3. Dobrev Klára: 868 szavazat
    4. Márki-Zay Péter: 350 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 59 szavazat
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Dr. Kertész Ottó (MSZP, Párbeszéd, LMP, Jobbik): 1627 szavazat
    2. Dr. Gedei József (DK, Momentum, Liberálisok): 1141 szavazat

    A 2018-as parlamenti választáson Pócs János szerzett egyéni mandátumot a Fidesz–KDNP színeiben 24 549 szavazattal (51,21 százalék). A DK jelöltjeként Gedei József is próbálkozott 2018-ban, 3893 szavazatot szerzett akkor (8,12 százalék).

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1090 szavazat
    2. Karácsony Gergely: 762 szavazat
    3. Márki-Zay Péter: 571 szavazat
    4. Jakab Péter: 555 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 79 szavazat
  • Jelenlegi állás szerint Újbudán, Budapest 2. számú választókerületében volt a legmagasabb a részvételi arány az egész országban. A választásra jogosultak 19 százaléka szavazott online vagy személyesen. 

    Ezt Orosz Anna, a Momentum megválasztott ellenzéki képviselőjelöltje osztotta meg közösségi oldalán, miután legyőzte a DK alelnökét, Gy. Németh Erzsébetet. Majdnem ilyen magas részvétel volt három másik budapesti választókerületben is, ott 18 százalék körül alakult ez az arány.

     

  • A Fidesz frakcióvezetője színjátéknak nevezte az előválasztást, amelyen szerinte minden úgy alakult, ahogy Gyurcsány Ferenc eltervezte.

    Kocsis Máté értékelésében ez azt jelenti, hogy a DK elnöke bedarálta a Momentumot, az LMP-t és megsemmisítette a Jobbikot is, az MSZP-t pedig már rég kinyírta.

    A mai napon az is végleg eldőlt, hogy nincs a baloldalon semmilyen új lendület, új arcok, semmilyen lezárt múlt, más politika, mert a baloldal megújítására tett erőtlen kísérletet csúfosan megbukott. (Persze eleve is bukásra volt ítélve, csak ezt a benne részt vevők politikai képességek hiányában nem vették észre.) Gyurcsány Ferenc az egyeduralkodó, az ő vezetésével a kudarcos múlt emberei térnek vissza a baloldalra a következő évtizedre

    – írta a Fidesz frakcióvezetője egy csütörtöki bejegyzésben Facebook-oldalán.

    Azt is hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenc „mindent leuralt, a kicsiket felszámolta”, ahogy a Fidesz előre megmondta.

    Kocsis Máté úgy véli, a DK elnöke már csak két lehetőséget hagyott az előválasztáson: vagy Dobrev Klára lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, vagy „fővárosi bábja”, vagyis Karácsony Gergely. Róla azt írta, hogy már 17 évvel ezelőtt is Gyurcsány Ferenc „fizetési listáján volt”, és „aki azóta is szolgalelkűen hajtja végre akaratát”.

    Kocsis Máté „nyilvánvalónak” nevezte, hogy Márki-Zay Péter is „csak reggeli lenne a baloldal vezérének.”

    A fideszes politikus úgy fogalmazott, folytatódjék hát a színjáték a baloldalon, de a végén biztosan csak egy nevet: Gyurcsány Ferenc. „Megint ránk marad a feladat, hogy legyőzzük jövő tavasszal, készüljünk!” – tette hozzá.

  • A végéhez közeledik a szavazatszámlálás, ideje térképen is megnézni, hogy állunk eddig. Grafikánk a 17:30-kor lezárt állapotokat tükrözi.

    Index elovalasztas terkepa 09.30-01
    Fotó: Index-grafika
  • Az előválasztás hivatalos oldalán közölték: Budapesten a szavazatszámlálás már a végéhez közeledik, és a vidéki választókörzetekben is hamarosan végeznek a számlálók.

  • Fekete-Győr András szerint megtisztult ellenzékkel vághatnak neki a Fidesz elleni harcnak, a Momentum miniszterelnök-jelöltje úgy látja – aki egyébként az utolsó helyen zárja a kormányfőaspiránsok versenyét –, bebizonyosodott, hogy az ellenzék meg tud tisztulni, ha a választókon múlik.

    Fekete-Győr András ezután felsorolta, kikre gondol:

    • Tóth Csaba, aki már az első forduló vége előtt visszalépett Zuglóban, így Hadházy Ákos lett a befutó, ráadásul négyszer annyi szavazatot szerezve, mint a szocialista politikus.
    • Ráczné Földi Judit, a DK jelöltje offshore-ügybe keveredett, Márton Rolandé az első hely.
    • Ózdon vereséget szenvedett a karlendítéses botrány főszereplője, a jobbikos Farkas Péter Barnabás. 2022-ben itt Kiss Sándor indul.
    • Szegeden a momentumos Mihálik Edvin legyőzte a jobbikos Tóth Pétert, aki korábban arról beszélt, hogy „a végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen”.
    • Kikapott a szocialista Mesterházy Attila is, akit Fekete-Győr úgy jellemez, hogy „még saját párttársa, Tüttő Kata szerint sem a kormányváltásért dolgozik”.
  • Bács-Kiskun megye 5-ös számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Horváth Roland Károly (DK, Liberálisok, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 1868 szavazat
    2. Papp Dénes (Momentum, MSZP, Párbeszéd): 783
    3. Kovács Erika (független): 690

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1780 szavazat
    2. Márki-Zay Péter: 576 szavazat
    3. Karácsony Gergely: 485 szavazat
    4. Jakab Péter: 482 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 79 szavazat
  • Somogy megye 1-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Dr. Varga István (DK, MSZP, Párbeszéd, Liberálisok): 2844 szavazat
    2. Horváth Ákos Ervin (Jobbik, LMP, Új Világ Néppárt, Új Kezdet, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 1580 szavazat
    3. Bereczki Dávid (Momentum): 510 szavazat

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 2099 szavazat
    2. Karácsony Gergely: 1093 szavazat
    3. Márki-Zay Péter: 885 szavazat
    4. Jakab Péter: 792 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 139 szavazat
  • Budapest 12-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Barkóczi Balázs (DK, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, LMP, Liberálisok): 6162 szavazat
    2. Palocsai Béla (Momentum, Új Kezdet, Mindenki Magyarországa Mozgalom, MARÉG): 2439 szavazat

    A 2018-as parlamenti választáson Hajdu László nyert mandátumot a DK színeiben, ő azonban nyugdíjba készül vonulni. A Momentum korábban nehezményezte, hogy a DK Barkóczi Balázst indítja a választókerületben, mivel nem is Rákospalotán, hanem Isaszegen lakik.

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 3763 szavazat
    2. Karácsony Gergely: 2415 szavazat
    3. Márki-Zay Péter: 1368 szavazat
    4. Jakab Péter: 1001 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 309 szavazat
  • Győr-Moson-Sopron megye 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Gasztonyi László (DK, LMP, Liberálisok): 2440 szavazat
    2. Juhász István (MSZP, Párbeszéd, Jobbik): 1037 szavazat
    3. Balla Jenő (MMM): 769 szavazat
    4. Németh Eszter (független): 447 szavazat

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1790 szavazat
    2. Karácsony Gergely: 1081 szavazat
    3. Márki-Zay Péter: 1045 szavazat
    4. Jakab Péter: 721 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 152 szavazat
  • Budapest 11-es számú választókerületében Varju László (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP, Liberálisok, Mindenki Magyarországa Mozgalom) előválasztási rivális nélkül maradt; egyébként összesen tizenegy egyindulós körzet volt a 106-ból. Varju László 2018-ban egyéni parlamenti mandátumot nyert a körzetben, a kormánypárti Zsigmond Barna Pál zárt akkor a második helyen. Varju László 9854 szavazatot kapott az előválasztáson.

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 3975 szavazat
    2. Karácsony Gergely: 3226
    3. Márki-Zay Péter: 2161
    4. Jakab Péter: 791
    5. Fekete-Győr András: 434
  • Ha Fekete-Győr András eredményeire nem is lehetnek büszkék a Momentumban, azt azonban sikernek tartják, hogy tíz jelöltjük is előválasztást nyert.

    Budapest 2-es számú választókerületében Orosz Anna

    Bács-Kiskun megye 2-es számú választókerületében Bodrozsán Alexandra

    Pest megye 2-es számú választókerületében Szél Bernadett

    Csongrád-Csanád megye 2-es számú választókerületében Mihálik Edvin Máté

    Budapest 3-as számú választókerületében Hajnal Miklós

    Hajdú-Bihar megye 2-es számú választókerületében Mándi László

    Pest megye 3-as számú választókerületében Buzinkay György

    Budapest 8-as számú egyéni választókerületében Hadházy Ákos

    Zala megye 2-es számú választókerületében Elekes István

    Nógrád megye 2-es számú választókerületében Gyenes Szilárd

    Számunkra nem pusztán egy jól csengő, tervezőasztal mögött megkreált szlogen az, hogy egy új Magyarország felépítéséhez új arcokra és új lendületre van szükség. Nagyszerű érzés, hogy ti, győztes momentumosok képviselni fogjátok ezt jövő áprilisban

    – írta Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő Facebook-oldalán csütörtökön.

  • Csongrád-Csanád megye 3-as számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Szűcs Ildikó (Jobbik, LMP, DK, Új Kezdet): 2786 szavazat
    2. Borsik Viktor (Momentum, MSZP, Párbeszéd): 1476 szavazat
    3. Mészáros Gábor (MMM, Új Világ Néppárt): 877 szavazat

     Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1632 szavazat
    2. Márki-Zay Péter: 1382 szavazat
    3. Jakab Péter: 1149 szavazat
    4. Karácsony Gergely: 849 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 172 szavazat
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3-as számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Tóth Viktor (Jobbik, LMP, Momentum, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 1409 szavazat
    2. Sárosy Zoltán (MSZP, Párbeszéd): 950 szavazat

    A 2018-as parlamenti választáson Seszták Miklós nyert a Fidesz–KDNP színeiben 32 374 szavazattal (61,87 százalék), és a jobbikos Gyüre Csaba lett a második 14 513 szavazattal (27,74 százalék).

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 877 szavazat
    2. Jakab Péter: 811 szavazat
    3. Karácsony Gergely: 558 szavazat
    4. Márki-Zay Péter: 389 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 30 szavazat
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg 1-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Lengyel Máté (Jobbik, MSZP, Párbeszéd, LMP, DK, Új Világ Néppárt, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 4463 szavazat
    2. Csipkés József István (Momentum, Új Kezdet): 1103 szavazat

    Nemrégiben az Indexnek interjút adott Nyíregyháza fideszes polgármestere, Kovács Ferenc, aki Lengyel Mátéról (a Szövetségben Nyíregyházáért frakció képviselője a helyi önkormányzatban) és az előválasztásról is elmondta a véleményét. Kovács Ferenc kifejtette, színjátéknak tartja az előválasztást, és szerinte Lengyel Máté jobbikosból lett a DK által irányított politikussá.

    Szabolcs-Szatmár-Bereg 1-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 2211 szavazat
    2. Karácsony Gergely: 1330 szavazat
    3. Márki-Zay Péter: 1068 szavazat
    4. Jakab Péter: 953 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 142 szavazat
  • Komárom-Esztergom 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    Nunkovics Tibor (Jobbik, DK, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 4841 szavazat

    A jobbikos politikuson kívül más nem indult a választókerületben. A 2018-as parlamenti választáson Völner Pál nyert a Fidesz–KDNP színeiben 26 137 szavazattal (45,21 százalék), mögötte végzett a jobbikos Nunkovics Tibor 19 834 szavazattal (34,31 százalék).

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1953 szavazat
    2. Jakab Péter: 1208 szavazat
    3. Márki-Zay Péter: 983 szavazat
    4. Karácsony Gergely: 872 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 136 szavazat
  • Somogy megye 4-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:

    1. Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd, Új Világ Néppárt, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 2984 szavazat
    2. Kovács Miklós (DK, Liberálisok): 1553 szavazat

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1855 szavazat
    2. Jakab Péter: 1014 szavazat
    3. Karácsony Gergely: 798 szavazat
    4. Márki-Zay Péter: 718 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 183 szavazat
  • A Fidesz Facebook-oldalán többször is foglalkozott már az előválasztással, délelőtt így jellemezték a három továbbjutót, Dobrev Klárát, Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert:

    Gyurcsány felesége, Gyurcsány balfék haverja és egy statiszta.

    A Fidesz szerint teljesen mindegy, hogy „kit tesznek a végén a kirakatba”, mert a „főszerepben úgyis Gyurcsány marad”.

    Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője posztjában kifejtette, „minden úgy alakult a színjátékban, ahogy azt Gyurcsány Ferenc eltervezte”.

    Bedarálta a Momentumot, az LMP-t és megsemmisítette a Jobbikot is. Az MSZP-t már rég kinyírta.

    Orbán Viktor két napja jelentette be, hogy a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót már hétszázezren írták alá.

  • A nyertes egyéni képviselőjelöltek száma pártonként:

    1. DK: 25
    2. Jobbik: 16
    3. Momentum: 10
    4. MSZP: 9
    5. Párbeszéd: 5
    6. LMP: 5

    Több, országosan ismert vagy a pártjában prominens politikus is győzni tudott egyéni választókerületében. A DK-s nyertesek között vannak országgyűlési képviselők, például Arató Gergely, Szakács László és Oláh Lajos, valamint Szombathelyen is sikerült behúzniuk az első helyet Czeglédy Csaba révén.

    A jobbikosok közül győzött a parlament Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, Stummer János, az Országgyűlés alelnöke, Brenner Koloman, illetve Ander Balázs is.

    Orosz Anna és Hajnal Miklós hozta a saját körzetét, ahogy a Momentum jelöltjeként induló Szél Bernadett és Hadházy Ákos is, bár utóbbi az első forduló utolsó napjára Tóth Csaba visszalépése miatt ellenfél nélkül maradt.

    Nyert a párbeszédes Tordai Bence (Kálmán Olga ellen) és Dorosz Dávid, de 2022-es győzelmük esetén a frakciójukban köszönthetik Jámbor Andrást és Mellár Tamást is.

    A szocialista Harangozó Tamás és Szabó Sándor is rajthoz állhat az országgyűlési választáson, ahogy az LMP-s Csárdi Antal is.

  • Budapest 8-as számú egyéni választókerületében Hadházy Ákos nyerte az előválasztást, igaz, ellenfele, a szocialista Tóth Csaba a napokban visszalépett a jelöltségtől, miután sorra hátráltak ki mögüle addigi támogatói, a Párbeszéd, a DK és a Jobbik is. (A háttérről ITT írtunk röviden.)

    Elég volt a szavakból, tettek kellenek! Elég volt a következmények nélküli országból, végre valódi következmények kellenek! Elég volt a korrupcióval kötött kompromisszumokból! A zuglói, nyolcvanszázalékos eredmény, az eddigi legtöbb (11 070) szavazat megüzente: csak akkor lesz kormányváltás, ha az ellenzéktől nem csak ígéreteket hallanak a korrupció megfékezésére és a bűnösök felelősségre vonására, hanem látják, érzik is, hogy ez a valódi szándék

    – írta Hadházy Ákos Facebook-oldalán.

    A független országgyűlési képviselő a szavazatok számát illetően Szél Bernadettet is megelőzte, ő ugyanis 10 182 szavazat kapott Pest megye 2-es számú választókerületében.

    Hadházy Ákos megköszönte a támogatást, és azt írta, hogy az ellenzéki összefogás továbbra is az egyik alapfeltétele a sikernek, de nagyon sok minden kell még a győzelemhez.

    Nagyon lényeges pozitív fejlemény, hogy a parlamenti pártok is megértették és elfogadták a zuglóiak üzenetét. A következő időszak az országgyűlési választásokra való felkészülésről IS szólni fog, de nem állhat le az egész országot behálózó bűnszervezet bemutatása sem, és nem állhat le az ellenállás sem, sőt! Ha a kormány a vesztét érzi, az eddigieknél is jobban vissza fog élni a hatalmával, amivel számolnunk kell és amire fel kell készülni

    – fejtette ki az ellenzéki politikus.

    A szocialista Tóth Csabával kapcsolatban megjegyezte, szeretne eloszlatni egy tévedést:

    Sokan gondolják úgy, hogy miután Tóth képviselő úr visszalépett, már nincs jelentősége azoknak az ügyeknek, amelyekről az előválasztási kampány alatt kénytelen voltam beszélni. Ez természetesen nincs így, mindent meg fogok tenni azért, hogy az ügyeknek jogi és további politikai következményei legyenek

    – tette hozzá Hadházy Ákos.

  • Szabolcs 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye: 

    1. Aranyos Gábor (MSZP, Párbeszéd, Momentum, DK): 1389 szavazat
    2. Gyüre Csaba (Jobbik, LMP): 956 szavazat
    3. Kiss Krisztián (Mindenki Magyarországa Mozgalom, Új Világ Néppárt, Új Kezdet): 514 szavazat

    Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

    1. Dobrev Klára: 1187 szavazat
    2. Jakab Péter: 647 szavazat
    3. Karácsony Gergely: 551 szavazat
    4. Márki-Zay Péter: 463 szavazat
    5. Fekete-Győr András: 67 szavazat