Boros-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Farkas Péter Barnabás volt az a jelölt, akit karlendítésgyanús esete miatt kritizált többek között Karácsony Gergely, de a Jobbik és a DK kiállt mellette. Farkas Péter Barnabás szerint csak integetett.
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Nem látom, hogy nekem kéne visszalépnem Karácsony javára
– mondta telefonon a 24.hu-nak Márki-Zay Péter csütörtök délután az előválasztás második fordulójára célozva. Jelen állás szerint szinte biztos, hogy Dobrev Klára és Karácsony Gergely mellett a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke jut tovább.
Ő azonban a portálnak azt mondta,
a második körben magához számolja Jakab Péter szavazatait és a Momentum-szavazatokat, amivel már előzheti Karácsonyt.
Ahhoz, hogy lemondjon Karácsony javára, bizonyos feltételeknek kell teljesülniük – erről a Spirit FM-nek nyilatkozott csütörtökön –; ilyen az euró bevezetése, az Alaptörvény közjogi értelemben vett érvénytelenítése és az elszámoltatás.
Márki-Zay Péter a DK-val való tárgyalást sem zárta ki, Dobrev Klárával elmondása szerint több dologban ért egyet, mint Karácsony Gergellyel.
Az Atlo.team 88 választókerület adatait dolgozta fel eddig, ez alapján így állnak a miniszterelnök-jelöltek:
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet, valamint Pulai András, a Publicus Intézet elemzői voltak az Index Kibeszélő című műsorának vendégei, ahol az előválasztás első fordulójának eredményeit értékelték.
Hajdú-Bihar megye 4-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
A 2018-as parlamenti választáson Vitányi István nyert mandátumot a Fidesz–KDNP színeiben 23 630 szavazattal (55,09 százalék).
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Vas megye 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Nem egy könnyen nyerhető választókerületről van szó, 2018-ban a Fidesz–KDNP színeiben Ágh Péter nyert 31 226 szavazattal (61,38 százalék).
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Fejér megye 5-ös számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében Jézsó Gábor (MSZP, Párbeszéd, DK, Momentum, Mindenki Magyarországa Mozgalom) egyedül indult, így nem volt kérdéses a győzelme, végül 3052 szavazatot kapott.
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Csongrád 4-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Márki-Zay Péter minden várakozást felülmúlóan szerepel az előválasztáson, Jakab Pétert és Fekete-Győr Andrást megelőzve magabiztosan jut a második fordulóba.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6-os számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
2018-ban meggyőző győzelmet aratott a Fidesz–KDNP a választókerületben, dr. Simon Miklós nyert mandátumot 26 994 szavazattal (56,52 százalék).
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
A 2018-as parlamenti választáson Pócs János szerzett egyéni mandátumot a Fidesz–KDNP színeiben 24 549 szavazattal (51,21 százalék). A DK jelöltjeként Gedei József is próbálkozott 2018-ban, 3893 szavazatot szerzett akkor (8,12 százalék).
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Jelenlegi állás szerint Újbudán, Budapest 2. számú választókerületében volt a legmagasabb a részvételi arány az egész országban. A választásra jogosultak 19 százaléka szavazott online vagy személyesen.
Ezt Orosz Anna, a Momentum megválasztott ellenzéki képviselőjelöltje osztotta meg közösségi oldalán, miután legyőzte a DK alelnökét, Gy. Németh Erzsébetet. Majdnem ilyen magas részvétel volt három másik budapesti választókerületben is, ott 18 százalék körül alakult ez az arány.
A Fidesz frakcióvezetője színjátéknak nevezte az előválasztást, amelyen szerinte minden úgy alakult, ahogy Gyurcsány Ferenc eltervezte.
Kocsis Máté értékelésében ez azt jelenti, hogy a DK elnöke bedarálta a Momentumot, az LMP-t és megsemmisítette a Jobbikot is, az MSZP-t pedig már rég kinyírta.
A mai napon az is végleg eldőlt, hogy nincs a baloldalon semmilyen új lendület, új arcok, semmilyen lezárt múlt, más politika, mert a baloldal megújítására tett erőtlen kísérletet csúfosan megbukott. (Persze eleve is bukásra volt ítélve, csak ezt a benne részt vevők politikai képességek hiányában nem vették észre.) Gyurcsány Ferenc az egyeduralkodó, az ő vezetésével a kudarcos múlt emberei térnek vissza a baloldalra a következő évtizedre
– írta a Fidesz frakcióvezetője egy csütörtöki bejegyzésben Facebook-oldalán.
Azt is hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenc „mindent leuralt, a kicsiket felszámolta”, ahogy a Fidesz előre megmondta.
Kocsis Máté úgy véli, a DK elnöke már csak két lehetőséget hagyott az előválasztáson: vagy Dobrev Klára lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, vagy „fővárosi bábja”, vagyis Karácsony Gergely. Róla azt írta, hogy már 17 évvel ezelőtt is Gyurcsány Ferenc „fizetési listáján volt”, és „aki azóta is szolgalelkűen hajtja végre akaratát”.
Kocsis Máté „nyilvánvalónak” nevezte, hogy Márki-Zay Péter is „csak reggeli lenne a baloldal vezérének.”
A fideszes politikus úgy fogalmazott, folytatódjék hát a színjáték a baloldalon, de a végén biztosan csak egy nevet: Gyurcsány Ferenc. „Megint ránk marad a feladat, hogy legyőzzük jövő tavasszal, készüljünk!” – tette hozzá.
A végéhez közeledik a szavazatszámlálás, ideje térképen is megnézni, hogy állunk eddig. Grafikánk a 17:30-kor lezárt állapotokat tükrözi.
Az előválasztás hivatalos oldalán közölték: Budapesten a szavazatszámlálás már a végéhez közeledik, és a vidéki választókörzetekben is hamarosan végeznek a számlálók.
Fekete-Győr András szerint megtisztult ellenzékkel vághatnak neki a Fidesz elleni harcnak, a Momentum miniszterelnök-jelöltje úgy látja – aki egyébként az utolsó helyen zárja a kormányfőaspiránsok versenyét –, bebizonyosodott, hogy az ellenzék meg tud tisztulni, ha a választókon múlik.
Fekete-Győr András ezután felsorolta, kikre gondol:
Bács-Kiskun megye 5-ös számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Somogy megye 1-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 12-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
A 2018-as parlamenti választáson Hajdu László nyert mandátumot a DK színeiben, ő azonban nyugdíjba készül vonulni. A Momentum korábban nehezményezte, hogy a DK Barkóczi Balázst indítja a választókerületben, mivel nem is Rákospalotán, hanem Isaszegen lakik.
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Győr-Moson-Sopron megye 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Budapest 11-es számú választókerületében Varju László (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP, Liberálisok, Mindenki Magyarországa Mozgalom) előválasztási rivális nélkül maradt; egyébként összesen tizenegy egyindulós körzet volt a 106-ból. Varju László 2018-ban egyéni parlamenti mandátumot nyert a körzetben, a kormánypárti Zsigmond Barna Pál zárt akkor a második helyen. Varju László 9854 szavazatot kapott az előválasztáson.
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Ha Fekete-Győr András eredményeire nem is lehetnek büszkék a Momentumban, azt azonban sikernek tartják, hogy tíz jelöltjük is előválasztást nyert.
Budapest 2-es számú választókerületében Orosz Anna
Bács-Kiskun megye 2-es számú választókerületében Bodrozsán Alexandra
Pest megye 2-es számú választókerületében Szél Bernadett
Csongrád-Csanád megye 2-es számú választókerületében Mihálik Edvin Máté
Budapest 3-as számú választókerületében Hajnal Miklós
Hajdú-Bihar megye 2-es számú választókerületében Mándi László
Pest megye 3-as számú választókerületében Buzinkay György
Budapest 8-as számú egyéni választókerületében Hadházy Ákos
Zala megye 2-es számú választókerületében Elekes István
Nógrád megye 2-es számú választókerületében Gyenes Szilárd
Számunkra nem pusztán egy jól csengő, tervezőasztal mögött megkreált szlogen az, hogy egy új Magyarország felépítéséhez új arcokra és új lendületre van szükség. Nagyszerű érzés, hogy ti, győztes momentumosok képviselni fogjátok ezt jövő áprilisban
– írta Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő Facebook-oldalán csütörtökön.
Csongrád-Csanád megye 3-as számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3-as számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
A 2018-as parlamenti választáson Seszták Miklós nyert a Fidesz–KDNP színeiben 32 374 szavazattal (61,87 százalék), és a jobbikos Gyüre Csaba lett a második 14 513 szavazattal (27,74 százalék).
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Nemrégiben az Indexnek interjút adott Nyíregyháza fideszes polgármestere, Kovács Ferenc, aki Lengyel Mátéról (a Szövetségben Nyíregyházáért frakció képviselője a helyi önkormányzatban) és az előválasztásról is elmondta a véleményét. Kovács Ferenc kifejtette, színjátéknak tartja az előválasztást, és szerinte Lengyel Máté jobbikosból lett a DK által irányított politikussá.
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Komárom-Esztergom 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Nunkovics Tibor (Jobbik, DK, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom): 4841 szavazat
A jobbikos politikuson kívül más nem indult a választókerületben. A 2018-as parlamenti választáson Völner Pál nyert a Fidesz–KDNP színeiben 26 137 szavazattal (45,21 százalék), mögötte végzett a jobbikos Nunkovics Tibor 19 834 szavazattal (34,31 százalék).
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
Somogy megye 4-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:
A Fidesz Facebook-oldalán többször is foglalkozott már az előválasztással, délelőtt így jellemezték a három továbbjutót, Dobrev Klárát, Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert:
Gyurcsány felesége, Gyurcsány balfék haverja és egy statiszta.
A Fidesz szerint teljesen mindegy, hogy „kit tesznek a végén a kirakatba”, mert a „főszerepben úgyis Gyurcsány marad”.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője posztjában kifejtette, „minden úgy alakult a színjátékban, ahogy azt Gyurcsány Ferenc eltervezte”.
Bedarálta a Momentumot, az LMP-t és megsemmisítette a Jobbikot is. Az MSZP-t már rég kinyírta.
Orbán Viktor két napja jelentette be, hogy a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót már hétszázezren írták alá.
A nyertes egyéni képviselőjelöltek száma pártonként:
Több, országosan ismert vagy a pártjában prominens politikus is győzni tudott egyéni választókerületében. A DK-s nyertesek között vannak országgyűlési képviselők, például Arató Gergely, Szakács László és Oláh Lajos, valamint Szombathelyen is sikerült behúzniuk az első helyet Czeglédy Csaba révén.
A jobbikosok közül győzött a parlament Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, Stummer János, az Országgyűlés alelnöke, Brenner Koloman, illetve Ander Balázs is.
Orosz Anna és Hajnal Miklós hozta a saját körzetét, ahogy a Momentum jelöltjeként induló Szél Bernadett és Hadházy Ákos is, bár utóbbi az első forduló utolsó napjára Tóth Csaba visszalépése miatt ellenfél nélkül maradt.
Nyert a párbeszédes Tordai Bence (Kálmán Olga ellen) és Dorosz Dávid, de 2022-es győzelmük esetén a frakciójukban köszönthetik Jámbor Andrást és Mellár Tamást is.
A szocialista Harangozó Tamás és Szabó Sándor is rajthoz állhat az országgyűlési választáson, ahogy az LMP-s Csárdi Antal is.
Budapest 8-as számú egyéni választókerületében Hadházy Ákos nyerte az előválasztást, igaz, ellenfele, a szocialista Tóth Csaba a napokban visszalépett a jelöltségtől, miután sorra hátráltak ki mögüle addigi támogatói, a Párbeszéd, a DK és a Jobbik is. (A háttérről ITT írtunk röviden.)
Elég volt a szavakból, tettek kellenek! Elég volt a következmények nélküli országból, végre valódi következmények kellenek! Elég volt a korrupcióval kötött kompromisszumokból! A zuglói, nyolcvanszázalékos eredmény, az eddigi legtöbb (11 070) szavazat megüzente: csak akkor lesz kormányváltás, ha az ellenzéktől nem csak ígéreteket hallanak a korrupció megfékezésére és a bűnösök felelősségre vonására, hanem látják, érzik is, hogy ez a valódi szándék
– írta Hadházy Ákos Facebook-oldalán.
A független országgyűlési képviselő a szavazatok számát illetően Szél Bernadettet is megelőzte, ő ugyanis 10 182 szavazat kapott Pest megye 2-es számú választókerületében.
Hadházy Ákos megköszönte a támogatást, és azt írta, hogy az ellenzéki összefogás továbbra is az egyik alapfeltétele a sikernek, de nagyon sok minden kell még a győzelemhez.
Nagyon lényeges pozitív fejlemény, hogy a parlamenti pártok is megértették és elfogadták a zuglóiak üzenetét. A következő időszak az országgyűlési választásokra való felkészülésről IS szólni fog, de nem állhat le az egész országot behálózó bűnszervezet bemutatása sem, és nem állhat le az ellenállás sem, sőt! Ha a kormány a vesztét érzi, az eddigieknél is jobban vissza fog élni a hatalmával, amivel számolnunk kell és amire fel kell készülni
– fejtette ki az ellenzéki politikus.
A szocialista Tóth Csabával kapcsolatban megjegyezte, szeretne eloszlatni egy tévedést:
Sokan gondolják úgy, hogy miután Tóth képviselő úr visszalépett, már nincs jelentősége azoknak az ügyeknek, amelyekről az előválasztási kampány alatt kénytelen voltam beszélni. Ez természetesen nincs így, mindent meg fogok tenni azért, hogy az ügyeknek jogi és további politikai következményei legyenek
– tette hozzá Hadházy Ákos.
Szabolcs 2-es számú választókerületében az egyéni jelöltek végeredménye:
Ebben a választókerületben a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok: