Az idei talán legmozgalmasabb hétvégéjén van túl Budapest

DBZOL20230820074
2023.08.21. 06:08
Eseménydús hétvégén van túl Magyarország, egyrészt elstartolt a budapesti atlétikai világbajnokság, másrészt országszerte megemlékeztünk az államalapításról, és még Orbán Viktor barátai is megérkeztek. Így aztán nemzeti, sport- és diplomáciai ünnepen vagyunk túl.

Az atlétikai világbajnokság szombaton vette kezdetét, és egészen 27-éig tart majd Budapesten. A magyar miniszterelnök napja korán indult, reggel már a Karmelita kolostorban fogadta Sebastian Coe-t, akit csütörtökön újabb négy évre választottak meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnökének a Budapesten tartott kongresszuson.

Több millió szem is Magyarországra szegeződött a hétvégén, de nemcsak a sportesemény miatt volt érdekes Budapest, hanem az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt is. Ezekre az eseményekre pedig olyan barátai érkeztek Orbán Viktornak, mint Recep Tayyip Erdogan török elnök, valamint számos közép-ázsiai ország vezetője.

A magyar diplomácia ünnepe

A korábbi cseh, osztrák és szlovén kormányfő is Budapesten volt a hétvégén. De emellett a sportesemény ürügyén találkozott a miniszterelnök a katari emírrel, Törökország, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán elnökével, valamint a balkáni országok, Szerbia és Bosznia-Hercegovina vezetőivel is.

A vasárnapi nap minden bizonnyal egyik legfontosabb mozzanata volt, amikor Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta a török elnököt, Recep Tayyip Erdogant. A tárgyalás eredményeiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be, aki szerint a két vezető tárgyalásán napirenden volt a két ország közötti energetikai együttműködés és a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának ügye is.

Az is kiderült, hogy a két ország közötti együttműködést kiemelt stratégiai együttműködéssé emelik.

Ezen okból a török elnök ismét Budapestre látogat december 18-án, amikor megtartják a felső szintű stratégiai tanács ülését, ekkor aláírják a megállapodást a kiemelt stratégiai partnerség megteremtéséről és a kölcsönös veszélyhelyzeti segítségnyújtásról.

Közben Szijjártó Péter szombaton Üzbegisztánban bejelentette, hogy közvetlen légi járattal lehet majd utazni Budapest és az üzbég főváros, Taskent közt. Azonban az erről szóló sajtótájékoztató nem ment zökkenőmentesen.

Majd vasárnap már Budapestről jelentette be a külügyminiszter, hogy új dimenzióba lépett az energetikai együttműködés Magyarország és Azerbajdzsán között azáltal, hogy a felek által kötött bértárolási szerződés nyomán létrejött a fizikai földgázszállítási kapcsolat.

Nemzeti ünnep

Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén idén is ingyenes kulturális, gasztronómiai programok, valamint koncertek várták az érdeklődőket Budapesten. A tűzijáték sem maradt el, ráadásul árstopos volt többek között a sör és a perec.

Európa legnagyobb tűzijátéka volt Budapesten.

A minden eddiginél összetettebb tűzijátékshow-t 34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fény- és lézerjáték, épületfestés, a Duna vizén elterülő, tűz alkotta virágszőnyeg, valamint csaknem 900 drón tette felejthetetlenné. Az Index képgalériáját ide kattintva nézheti vissza.

Novák Katalin Esztergomban adta át Szent István király ünnepe alkalmából a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet Karikó Katalinnak és Szilágyi Áronnak. Böjte Csaba ferences szerzetes pedig a Magyar Becsület Rendet vehette át. 

Közben a válása miatt reflektorfénybe került énekesnő, Tóth Gabi – akit Fábry Kornél, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye segédpüspöke az Indexnek adott exkluzív interjújában egy teára is meghívott – a Várkert Bazárban adott koncertet augusztus 20-án a Fricska táncegyüttessel, de előtte megszegte a Szent István-napi kenyeret. Kenyérsütésekből egyébként nem volt hiány, több magyar politikus is kenyeret sütött, sőt még David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is megpróbálkozott vele.

Sportünnep

Nem kezdődött zökkenőmentesen a budapesti világesemény. A várható vihar – villámlás és eső – miatt először két órával elhalasztották a budapesti atlétikai világbajnokság első számát, a férfi 20 kilométeres gyaloglást. Ezt követően kiderült, hogy az atlétikai világbajnokság rendezésében közreműködő Valton Security egyenruháját viselő férfi tarkóján SS-tetoválás látható. Őt később a cég ki is rúgta.

A vasárnapi magyar sikerek közül Molnár Attiláé volt az első, a Ferencváros 400-asa hatalmas országos csúccsal (44,84 másodperc) bejutott a keddi elődöntőbe. Krizsán Xénia hétpróbaversenyén hatalmas csatában a negyedik helyet szerezte meg a vasárnapi döntőben. 

Senki által sem várt végeredménnyel, a 21 éves kanadai Ethan Katzberg győzelmével végződött az óriási érdeklődéssel várt férfi kalapácsvetés a budapesti atlétikai világbajnokságon.

Pedig négy sorozaton át Halász Bence vezetett, csakhogy előbb a lengyel olimpiai bajnok Wojciech Nowicki, majd Katzberg is túldobta a szombathelyi fiút. Halász bronzérmes lett, akárcsak tavaly Eugene-ben, eredménye 80,82 méter.

Takács Boglárka nagyszerű futással harmadik lett előfutamában, és bejutott az elődöntőbe női 100 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap.

Fürjes Balázs, aki együtt szurkolt Karácsony Gergellyel, azt mondta, a Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokság megmutatta, hogy a sportnak béketeremtő ereje van. A világbajnokság szervezőbizottságának társelnöke szerinte az esemény megmutatta, hogy Magyarország az egyes politikai nézeteken, gazdasági érdekeken felül tud emelkedni, és képes az egységre.

(Borítókép: Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)