Aknák Orbán mezején

A hét végén jó sokan tüntettek, az új alkotmányt aztán elfogadták. A berzenkedés hétfőn intenzív volt, hamarosan csitulni fog. Egy fideszes jelöltet megvertek időközi választáson, Orbán Viktor és pártja népszerűsége csökkent. Mi következik mindebből? – teszi fel a kérdést a Demokrácia és Dilemma Intézet. Meg is válaszolja: semmi. De azért az alkotmányozás lezárása alkalmából végigvesszük azokat a pontokat, amik miatt esetleg izgulhat egy kicsit a kétharmados többség az elkövetkezendő időszakban.

1. Az alkotmányozás

Gyakran szerepelt az elmúlt hetek vezető hírei között az egypárti alkotmányozási folyamat. Két ellenzéki párt úgy érezte, fogást találhat a kormányoldalon, ha a szöveget és elfogadásának módját is vehemens bírálat tárgyává teszi. A civilek mellett a Lehet Más a Politika és az MSZP Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció Platformja is utcára vonult ez ügyben, csakhogy nem különösebben meglepő módon egyikük sem tudott igazán népes közönséget összetrombitálni. Hétfőn, az alaptörvény elfogadása alkalmából erről szólt a nap, megnyilvánult boldog és boldogtalan, sokra nem mentek vele.

Munkatársainknak gyakran van olyan érzésük, hogy az ellenzék előre elhatározta, az új alkotmány mélyen antidemokratikus lesz, akármit tartalmazzon is, és most ennek megfelelően igyekszik támadni a több szempontból problematikus, de alapjában véve nem hátborzongató anyagot. Szándékosan megfeledkezve arról, hogy jobboldali kormánytól nem várható ultraliberális szellemiségű alaptörvény.

Tovább megyünk: ha nem a visszakézből történő elutasítás lenne a szándék, a szakszerű és hatékony bírálatnak is nagyobb lehetne a súlya. Hiszen koránt sincs minden rendben, vannak további passzusok bőven, amelyekkel szemben felmerülnek jogos kifogások. Megítélésünk szerint eleve felesleges volt olyan kevéssé jelentékeny pontokat beledolgozni az alaptörvénybe, amelyeknek nemhogy sarkalatos, hanem csupán sima feles jogszabályokban lenne a helyük. Két fontos momentumot is kiemelnénk minimum: az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése és a bírói kar erőszakos fiatalítása sem tekinthető kulturált döntésnek.

Tölgyessy Péterhez hasonlóan végre megszólalt az ügyben Sólyom László volt államfő is – tulajdonképpen ők a most leváltott 1989-es alkotmány megalkotói –, aki találékonyan a nemzeti színházhoz hasonlította az alaptörvényt. "Semmi köze a modern színházépítészethez, eklektikus, dagályos, amelyet az építészszakma egyhangú tiltakozása ellenére, hatalmi szóval erőltettek át. Ám ettől még lehetne benne jó színházat játszani, ha van jó színész, jó darab és jó rendező" – magyarázta. Egy szó, mint száz: egy úgynevezett magalkotmány létrehozása elegánsabb lett volna.

Ezzel együtt látható: az emberek többségét tökéletesen hidegen hagyja a téma. A mindennapi életet nem az alkotmány szabályozza, semmi nem múlik azon, hogy nemzeti hitvallásnak nevezik-e a preambulumot, és hogy hivatkozik-e a kereszténység megtartó erejére, vagy sem. Orbán Viktornak nem az alkotmányozás lesz a veszte, ezt a sarlatánság bűnébe esés veszélye nélkül állíthatjuk.

2. Az elvonások

A Fidesz 2014-ben megbukik, állította vasárnap meggyőződéssel Schiffer András, az LMP vezéralakja. Természetesen nem zárjuk ki ezt az eshetőséget, de úgy véljük: sokkal nagyobb szerepe lehet ebben a Széll Kálmán-tervből következő elvonásoknak, mint a húsvéti alkotmánynak. Az az igazság, hogy elemzőink helyszíni szemléjük alkalmából jóval dinamikusabbnak látták a rendőrök, vámosok, tűzoltók és társaik szombati vonulását, mint a pártrendezvényeket.

A rendvédelmisek mozgolódásában van finesz – a tűzcsapok nyitogatása vagy a hétfői parlamenti tűzvédelmi ellenőrzés terve egyaránt kiváló ötletnek mondható, ha utóbbi el is akadt az Országház bejáratánál –, és minden arra utal, hogy ezek az emberek ráéreztek a szabad tiltakozás édes ízére, tehát nem kívánják félbehagyni, amit elkezdtek. Akkor sem, ha megüthetik a bokájukat. Tisztában vagyunk vele, a hétvégi demonstrációk nem összevethetők az előző ciklus első évében tapasztalt Gyurcsány-ellenes zavargásokkal. Olyat sem hiszünk, hogy kirobbanhatnak azokat megközelítő intenzitású akciók. Ám ha a tiltakozások állandóvá válnak a közeljövőben, az hozzájárulhat a hatalom népszerűségének drasztikus erodálódásához.

3. A Matolcsy-csomag

Mindig kevésbé fontos, hogy a politika mit mond, mindig fontosabb, hogy mit tesz. A második Orbán-kormány sikere a Széll Kálmán-terven múlik. Ennek tartalmát még mindig nem ismerjük a maga teljességében. Egyrészt, mert az előirányzott jogszabályok és egyéb szintű intézkedések tervei részben még el sem készültek. Ami ismert, az ellen már tiltakoznak – lásd az előző pontot –, ami nem, az ellen tiltakozni fognak.

Hiába nem nevezzük reformoknak a reformokat, hiába nevezzük másképp a megszorításokat, az emberek meg fogják érezni, ha kevesebb pénz marad a pénztárcájukban, vagy ha többet kell dolgozniuk ugyanazért. Kézenfekvő módon ezúttal is konkrét csoportok lesznek a gazdasági stabilitást megteremteni hivatott lépések kárvallottai – rendvédelmi dolgozók, rokkantnyugdíjasok stb. –, ezért az egyik nagy dilemma az, hogy kiterjedhet-e az elégedetlenség a társadalom egészére vagy legalább nagy részére.

Intézetünk fontosnak tartja leszögezni újólag: a rég várt változtatásokra szükség van, és az is egyértelmű, hogy minden nagy belenyúlásnak vannak vesztesei. Ám ebben a pillanatban még kérdéses, a kormány – illetékes minisztereivel az élen – alkalmas-e arra, hogy a korrekciókat okosan és szakszerűen vezényelje le. Látjuk, hogy a nemzetközi közvélemény és a piac óvatos várakozással figyel, ám egyúttal nincs kétségünk afelől, hogy csak akkor nem lesz ebből keserű csalódás, ha a kidolgozás alatt álló részletek is illeszkedni fognak egymáshoz és a célokhoz. Elemzőként nincsenek illúzióink, olykor-olykor szakmaiatlan módon elmerengünk: ha soha nem sikerül, miért sikerülne most?

4. A cigányság

Miközben a baloldali-liberális-zöld ellenzék az alkotmányozással volt elfoglalva, a Jobbik kivirágzott a cigányellenességben. Most még talán túlzás azt mondani, hogy Kelet-Magyarország elesett, és átvette a hatalmat a szélsőjobb, de tény: az illetékesek nem mindig tudnak mit kezdeni a helyzettel. Hiába mondja a belügyminiszter, hogy nincs masírozás, ha van masírozás. Ha a rend fenntartását kiveszik a rendfenntartók kezéből, az nagy baj. Ha a roma lakosság problémáit a radikálisok akarják megoldani, az még nagyobb baj.

De a legnagyobb baj az, hogy nemcsak a romák problémái nagyok, hanem a roma-magyar együttéléséi is. Nemcsak akkor kell észnél lenni, ha pattanásig feszül a helyzet, hanem akkor is, amikor a gondokra hosszú távú megoldást kell keresni. Hogy rendnek kell lenni, nem kérdés, ezt a vélekedést nyilván származástól függetlenül osztják az érintettek. Hogy a jobbos-szélsőjobbos csoportok épp azért tettek szert népszerűségre nem is szűk körben, mert az illetékesek nem voltak képesek megteremteni ezt a rendet, az is egyértelműnek tűnik. Innen nézvést tiszta sor, mi a feladata a belügyminiszternek.

A kormány és a miniszterelnök feladata bonyolultabb: kompetens felzárkóztatási stratégiát kell alkotnia. Ez a problémahalmaz nem fog megoldódni egy ciklus alatt, egy generáció is kevés hozzá. De lépni kell, mielőtt durván eldurvulnak a dolgok.

De ki?

A DeDi a fentiekben nem arról kívánt értekezni, miért fog megbukni Orbán Viktor. Egy év kormányzás alapján okunk van továbbra is erősnek látni őt, miközben az ellenzék nem nyújt meggyőző teljesítményt. Az LMP-t rétegpártnak látjuk, az MSZP-t zavarodottnak, a civileket harmatosnak, Tétényi Évában nekünk még nem sikerült felfedeznünk az új szupersztárt, és Bajnai Gordon sem mondta meg, vissza akar-e térni. A Fidesz mindeközben izmos és egységes, repedéseket tán a megrögzött baloldali politológusok sem igen látnak rajta.

Az idő mindazonáltal telik-múlik, és a politikában minden lehetséges. Akár az is, hogy Gyurcsány Ferenc – vagy inkább valaki más – megszervezi az ellenzéket. Akár az is, hogy a miniszterelnök sikeresen veszi az akadályokat. Legjobb elemzőink éjjel-nappal nyitva tartják a szemüket a kormányzás elkövetkezendő esztendeiben is.