Tornasor-Magyarország mennyország

A Demokrácia és Dilemma Intézet eheti elemzésében leginkább Pintér Sándor közmunkáról szóló törvényjavaslatával foglalkozik. Úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány túllépni látszik az "aki nem dolgozik ne is egyék elven", és nevelni is  igyekszik polgárait.

A fekete leves lassan csordogál a kormány felől a lakosság irányába. Ahogy a kormány első évét taglaló dolgozatunkban állítottuk, most kezdődnek csak a vágások. („A kormány most úgy veszi fel a Bajnai Gordon által hátrahagyott szikét, hogy előtte sokszor elmondta a Monty Phyton legendás jelmondatát: „and now for something completely different”)

Orbán Viktor új jelszava lett a háború, amit az államadósság és a munkanélküliség ellen vív az ország. Március elején bizonygattuk, hogy Horn Gyulától kezdve az összes miniszterelnök ezt a két problémát látta Magyarország fő gondjának az elmúlt másfél évtizedben. A háború brutális szó, arra utal, hogy most brutális intézkedések jönnek az eddig sikertelen küzdelemben.

Most az éppen csak körvonalazódó háború egy fontos stratégiájára hívjuk fel a figyelmet: a pedagógiai szálra. Nem csupán arról készülnek tervek, hogy aki nem dolgozik ne is egyék, hanem egy fegyelmező szándék is tetten érhető.

A munkanélküli segély nem csupán rövidebb ideig jár majd, hanem helyette közmunkára is kötelezhető lesz a rászoruló. Az erről szóló törvénytervezetet Pintér Sándor belügyminiszter jegyzi, ami önmagában árulkodó: a korábbi időszakokban a szociálpolitika alá tartozó ügyből kvázi rendőrségi ügy lett.

A kötelező közmunka pedig akár három óra utazási távolságra is lehet a rászoruló lakóhelyétől, ha a közfoglalkoztató „térítésmentes elhelyezést, tisztálkodási és étkezési lehetőséget” biztosít. Akit kirúgnak a közmunkáról (a tervezet szövege szerint: „akinek a közfoglalkoztatásra irányuló jogviszonyát a munkáltató rendkívüli felmondással szüntette meg”), az is elveszti a jogosultságát a segélyre.

Mindez érdekes társadalmi kísérletet feltételez. A lényeg akkor dől el, amikor az állami hivatalok eldöntik, hogy kiket kínálnak meg a távoli munkavégzés nehezen visszautasítható lehetőségével. Akár egy településen belül is érdekes kavarásokhoz vezethet, hogy ki választhatja mondjuk az átképzést, ki az aki csak simán megkapja a segélyt, vagy ki kap talicskázási lehetőséget az ország másik végében.

A törvénytervezethez csatolt indoklás eligazítást nyújt ebben. „A társadalmi felzárkózás szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy a közfoglalkozatás során a munkavállalás szempontjából hátrányos és leghátrányosabb helyzetűek közfoglalkoztatásba történő bevonása prioritást élvezzen.” A „társadalmi felzárkózás” a mostani kormány szlengjében egyértelmű utalás a cigányokra. Balog Zoltán államtitkárt is hivatalosan úgy hívják, hogy „társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár”, miközben elsősorban a cigányok ügyén dolgozik.

Ugyanebben a tervezetben szerepel az a lehetőség – amivel már most is több település él – hogy a szociális segélyek megvonhatók attól, aki nem tartja rendben a házát, udvarát. Ennek eldöntése, felmérése szintén vezethet érdekes helyzetekhez, különösen a kistelepüléseken, ahol mindenki ismer mindenkit. A törvény remek lehetőséget ad a csicskáztatásra, „itt tessenek akkor most felmosni a szemem láttára, de nagyon” – mondhatja a segélyért ácsingózónak a helybéli potentát majd.

A tervezet ugyan nem kódolja eleve, hogy személyeskedő, vagy etnikai alapú megülönböztetés lesz. De nehéz bízni az államapparátus józanságában egy olyan országban, ahol közösség tagja elleni erőszak bűntettével leginkább cigányokat szoktak elítélni, holott a törvényt eredetileg éppen a kisebbségek védelmében hozták.

Persze a nagy szigor sokféleképpen visszaüthet. A kifejezetten terménylopások, tyúktolvajok ellen hozott, húszezer forint kár alatt is őrizetbe vétellel fenyegető törvényből akkor lett balhé, amikor budai tinilányokat vittek fogdára a belvárosi bizsuboltból.

Kétségtelen, hogy az inaktivitás – ami különösen magas a cigányok körében – elviselhetetlen problémát jelent az országnak. És az is világos, hogy ezen eddig senki sem bírt javítani a rendszerváltás óta. Drasztikus megoldások pedig eddig fel sem merültek.

A segélyezés és a fegyelmezettség közti kapcsolat első létesítése a mostani ciklusban a családi pótlék megvonása volt az iskolakerülő gyerekek szüleitől. (Ez egyébként hatásosnak bizonyult.) Az elmúlt héten pedig a Pintér-féle törvénytervezeten kívül is több szabály készült a fegyelmezés jegyében. Ilyen például a közterületen élő hajléktalanokat 150 ezer forintos pénzbírsággal (vagy életszerűbben az ezt kiváltó elzárással) fenyegető törvénytervezet.

Vagy éppen az a javaslat, ami bizonyos esetekben megengedné, hogy ügyvéd nélkül hallgathassanak ki gyanúsítottak. De ebbe a sorba illik az a tervezet is, ami szerint a munkahellyel nem rendelkezők csak korlátozott időben látogathatnák az orvosi rendelőket.

Készül a legkeményebb barakk

Magyarország a hatvanas évek közepétől a rendszerváltásig viselte a legvidámabb barakk jelzőt. Az 56-os szabadságharcot követő véres megtorlás után a diktatúra megvesztegette a polgárokat. A 80-as évek egyik kedvelt kádárista vicce volt, hogy mit csinál a lengyel, a román meg a magyar, ha látnak az utcán egy szelet rántotthúst. A lengyel felkapja és magába tömi, a román továbbmegy mert nem tudja mi az, a magyar meg nézegeti, de a nagy hasától nem bír lehajolni érte - szólt a hatalomnak tetsző ízetlen tréfa. És ugyan nem volt itt nagy jólét a rendszerváltás előtt sem, és most sem dőzsölnek a segélyekből élők, de az tény, hogy állam évtizedek óta erején felül gondoskodik a rászorulókról. (Az Index erről szóló 2008-as kétrészes elemzése nagyrészt még most is helytálló. 1. rész, 2. rész.)

A Fidesz 2008-ban, a szociális népszavazás idején rájátszott az állami gondoskodást elváró igényekre, most viszont ezt a rendszert igyekszik lebontani. A készülő tervek abba az irányba mutatnak, hogy nem csupán csökkentené az állam a segélyezésre szánt pénzt, hanem büntetné is a rászorulókat. Aki munkanélküli, azt át lehet irányítani dolgozni egy másik településre, ellenőrizhetik a kertjében a rendet, vagy várakoztatni lehet a rendelőben.

Az egykulcsos személyi jövedelemadó, vagy az adócsökkentésen keresztül érvényesíthető családtámogatás bevezetése is arról szólt, hogy aki igyekszik, az érezze jobban munkája gyümölcsét. Ezek azonban pozitív ösztönzők voltak, jutalmak a fegyelmezetteknek. Ugyanebbe a politikába illik a cigány tanulók ezreinek áprilisban ígért ösztöndíjrendszer is, ez is jutalommal motivál társadalmi hasznosságra.

A mostani tervek közül az egy család által felvehető segélyek maximalizálása és a juttatások egy részének csökkentése már a Gyurcsány-korszak vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló koncepciójához hasonlít: érezteti, hogy küzdeni kell a boldogulásért, és az állami gondoskodás nem lehet teljes értékű.

A közmunka kötelezővé tétele, az otthonok rendezettségének ellenőrzése viszont már inkább arról szólnak, hogy közvetlenül kényszerítse az állam által elvárt viselkedésre az embereket. Ez az elv túllép azon a librális-jobboldali felfogáson, hogy aki szerencsétlen vagy lusta, az pórul járhat. Ez már arról szól inkább, hogy meg kell tanítani az embereket jól viselkedni.