Amikor mindent elintézett a kormány

Ez történt a gazdaságban az év 50. hetében

2012.12.16. 08:20
Bár a kormány rohamtempóban dönt költségvetésről, minimálbérről és oktatási reformról, az eredmények egyelőre kérdésesek. A válság folytatódik: az ipar gyengélkedik, a hitelezés zuhan, és elemzők szerint még jövőre sem mászhatunk ki a recesszióból. Lett viszont gyorsabb vonat, két új repülőjárat Budapestről, és hamarosan jönnek a horvát sütik is.

"Erős hete volt a kormánynak, csökkentettük a rezsiköltségeket, elfogadtuk a költségvetést, megoldottuk a minimálbért, és a hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is" – foglalta össze helyettünk a hét történéseit Orbán Viktor csütörtökön. Igaz, az elsőről a kormány még múlt héten döntött, az utolsó pedig végül átcsúszik a következő hétre, a minimálbér tényleg emelkedik ötezer forinttal januártól, így csak az rontja kicsit a képet, hogy az új munka törvénykönyve alapján a karácsony hajnala is munkaidő lehet jövőre.

A sebesség szédítő, és éppen ez volt az egyik fő problémája az egész heti diáktüntetések résztvevőinek amellett, hogy évtizedes terhet jelenthet a tandíjhitel. Bár ennek kamatáról még nincs végleges döntés, akár 0 százalékos is lehet, a diplomaosztó idejére várható adósságot mindenki kiszámolhatja a Index kalkulátorával.

Vagy el is felejtheti a tandíjat, az erős hetet úgy látszik erősen befejezni kívánó miniszterelnök titokzatos fiatalokkal folytatott szombat délutáni megbeszélését követően bejelentette, hogy újra teljesen átírják a magyar felsőoktatási rendszert, nem lesz általános fizetési kötelezettség. A gyorsaságot jelzi, hogypénteken Orbán még azt mondta, a tandíjas-keretszámos rendszer jó, „ezzel az átalakítással mindenki jól jár, csak még idő kell ahhoz, hogy ezt mindenki világosan lássa”.

Fagyos kilátások

De nem csak a diákok aggódhatnak, az októberi adatok szerint továbbra is mélyrepülésben van az ipar, amit a felpörgő autógyártás sem tud megmenteni, a Kopint-Tárki szerint pedig jövőre sem lesz növekedés. Nem jó hír, hogy bukhatjuk a Vodafone beruházását is, a cég Romániába viheti az IT-központját, mert szerinte a kormány bünteti a távközlési cégeket. A Joint Venture szövetség szerint a kormány intézkedései összességében csak mélyítik a válságot, és a KSH harmadik negyedéves GDP-adatai szerint is tartós hanyatlásra kell berendezkedni.

 

Bár az ÁSZ félmilliárdos spórolással igyekszik kisegíteni a kormányt, ez nem valószínű, hogy sokat javít a helyzeten: a Költségvetési Tanács szerint sok sebből vérzik a költségvetés, bár ha nem költjük el másra a tartalékot, még csökkenhet is az államadósság. Márciusig ebből 3000 milliárdnyit kell megújítani, és bár a lakosság még mindig szeret az államnak hitelezni, csak novemberben 56 milliárdért vettünk állampapírt, a teljes megújításhoz úgy tűnik elkerülhetetlen lesz devizakötvény kibocsátása. Kovács Árpád KT-elnök szerint pedig hosszú távon sem jók a kilátások, az adósságot nem lehet kinőni, így az EU által elvárt szintet még jó esetben is csak 2026-ra érhetjük el.

Aggódnak a bankok

A kormány a bajokat azzal orvosolná, hogy ha nem lesz elegendő bevétel, jövőre év közben emelné tovább a csekkadót. Pedig a bankok már eddig is megsínylették az intézkedéseket, Várkonyi Éva, a Pénzügykutató tanácsadója szerint összességében többet ártott nekik a kormány, mint maga a válság. Ez pedig ronthatja a növekedési kilátásokat is, ha tovább zuhan a hitelezés.

A Moody's a héten bejelentette, hogy felülvizsgálja több magyar bank besorolását, és akár hét bankot is leminősíthet, köztük az OTP-t, az MKB-t és az Erstét. Az OTP döntött arról, hogy megszűnik a nyugdíjpénztára, az MFB képviselői beültek a Takarékbank felügyelőbizottságába, a Visa pedig az EU miatt került a padlóra., miután az Európai Bizottság kötelezte a járulékok csökkentésére. A cég emellett a magas bankközi jutalékok miatt ki is vonulhat Magyarországról.

A csodafegyver hiánya

Nem csak nálunk vannak gondok, az USA vészesen közelít a szakadékhoz, az IMF szerint jövőre recesszióba is zuhanhat az ország, Japánban pedig már hivatalosan is csökken a gazdaság. A héten kiderült, hogy Nagy-Britanniát is leminősíthetik, Görögország pedig megint pénzt kért, és elemzők szerint továbbra sem biztos, hogy az ország az euróövezet tagja maradhat.

Kérdés, hogyan lesznek úrrá a kihívásokon az államok, adókat emelnek, vagy inkább a kiadásaikat fogják vissza. Az itthoni csodafegyver mindenesetre könnyen besülhet: bár benyújtották a pénztárgép-ellenőrzésről szóló törvényt, kétséges az abból származó bevétel.

Matolcsy György szerint a közép-európai országok szabadságharcot vívnak egy készülő szuperállam ellen: egy titkos egyesítési kísérlet a kontinens gazdasági teljesítményét ásná alá, így győznünk kell a harcban, hiszen a miniszter szerint jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek. Ennek megfelelően már a kormány sem vár eredményt januárban, amikor visszatér az IMF delegációja. De erre nem is lenne szükség, hiszen Matolcsy György szerint jövőre jön a növekedési fordulat, és vége lesz a túlzottdeficit-eljárásnak is.

Nincs kolbászból

Nem láthatja ilyen derűsen a jövőt a dohányosok egy része, hiszen kiderült, hogy az EU betiltaná a mentolos és slim cigarettákat, így 2014-től jöhet az egyencigi. Itthon a trafiktörvény módosítását kérik szakszervezetek, akik szerint a kormány munkahelyek tízezreit veszélyezteti az állami dohányboltokkal. Ráadásul drágulni fog a sör is, mert a gyártók szerint megnövekedtek a költségek és az adóterhek. Különösen annak fényében nem jó hír ez, hogy a KSH szerint már negyedével drágultak az ételeink tavaly október óta: bár a hús, a tej és a tojás csak tíz százalékkal drágult, a gabonafélék 40 százalékkal kerülnek többe.

Bár a Csányi-birodalom Romániában terjeszkedhet, az OTP-vezér agrárcége vágóhidat építene, a Pick pedig új szeged környéki üzemet kaphat, a Gyulaira nem várhat ilyen jó sors: az EU-nak nem teszik a cég megmentése, így levelet írtak, hogy ne kapjon állami pénzt a vállalat. Kérdés, hogy ígymegmenthető-e a magyar hús. Miskolcon mindeközben kitört a kocsonyabalhé, miután a fesztivált szervező cég annak ellenére sem fizeti a tartozásait, hogy a rendezvényt továbbra is hirdeti.

Lesz süti

De nem csak rossz hírek jöttek: a tőzsdén például nem látszott, hogy különösebben megrázta volna a hét, a BUX index és a vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom is erősödni tudott.

   49. heti záró  50. heti záró
 BUX 17 792  17 849
 OTP 4010  4128
 Mol 17 300  17 050
 Richter 36 180  35 515
 
  Magyar Telekom 374  383

Emellett Budapesten nyit boltot a horvát óriáspékség, és öt éven belül már 150 üzletből álló hálózatot tervez, a Wizz Air pedig két új járatot is indít, Genfbe és Kijevbe. Ráadásul úgy tűnik, mégsem ment tönkre az agráripar, hiszen az aszály ellenére is nőtt a mezőgazdasági kibocsátás, gyorsabban megy a vonat Fehérvárra, és olcsóbb lett a héten a tankolás is.