Tovább menetelünk a rezsiháborúban

Ez történt a gazdaságban az év 50. hetében

2013.12.15. 23:20
A Fidesz már dolgozik a rezsicsökkentés folytatásán. És nem csak a hóvégi filléreskedők lélegezhetnek fel, de egész Amerika is. A kormány közben furcsa logikai bukfenccel azzal próbálja a dohányzó gyerekeket visszaterelni a helyes útra, hogy a benzinkutakból kitiltja a trafikokat, de az iskolák mellől nem. Kissé idegesen szembesülünk vele, hogy az áfarendszer nem működik jól, de továbbra se tudunk jobbat. Ez történt a gazdaságban.

A Fidesz nem tud hibázni: bár az energiaszakértők óva intették, kampányajándékként hamarosan harmadjára is rezsitcsökkent. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter már korábban is célzott arra, hogy a januári és novemberi energiaár-csökkentéseket egy újabb vágás tetézheti, és később Német Szilárd rezsibiztos is megerősítette, hogy a választások előtt újabb rezsicsökkentés jön. Pedig az egy évvel ezelőtti állapothoz képest már most is 20 százalékkal kisebb a rezsink. 

A kormány közben továbbra is intenzíven a devizahitelesek megmentésére készül, legalábbis ezt ígérgeti, és ebben segíti a devizahitel-szerződések körüli jogi bizonytalanság is. Felkavarta egy pillanatra az állóvizet, amikor felröppent a hír, hogy a Kúria határozattervezete a devizahiteles perekről igazságot teremtene az ellentmondásos bírósági ítéletek között, de nem úgy néz ki, hogy lesz döntés az ügyben. (Arról, hogy mit kell mérlegelni a Kúriának, bővebben itt olvashat).

Megindult a NAV-nyomozás

A kitálaló volt NAV munkatárs, Horváth András azt állítja, hogy Varga Mihály egy képviselői kérdésre válaszolva írásban is elismerte a NAV áfacsalási ügyeit.

Horváth szerint az adóhatóság egy jól körülhatárolható adózói kört tart zsíros helyzetben úgy, hogy erről a kormány is tud: a nagyobb cégeket békén hagyják, a nagyobb értékű áfacsalási ügyekeit nem ellenőrzik, vagy ha igen, akkor sem jutnak semmire, és vizsgálatok belülről való leállítása is jól megy nekik. A hazai cégek és multik ezért évente több mint ezermilliárd forint értékben csalják az adót.

A volt adóellenőr feljelentése után egy hónappal a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) végül elrendelte a nyomozást. Sőt, a parlamentben még bizottságosdi is lesz: az LMP-nek és Ángyán József képviselőnek sikerült összegyűjtenie a szükséges 78 képviselői aláírást ahhoz, hogy megalakuljon az áfacsalásokat vizsgáló parlamenti bizottság. (Korábban a Fidesz és az MSZP együttes erővel torpedózta ezt meg).

ddc.gif

Egyébként érdemes a NAV-ra odafigyelni, mert már az adóhatóság sem bírja forradalmi újítások nélkül: uniós pénzekből vett drónokkal szállna háborúba a csempészek ellen.  

Most akkor töröljük az áfarendszert?

Horváth András kitálalása egy egész lavinát indított be: az adóhatóság volt elnöke már egyenesen abban látott fantáziát, hogy dobjuk kukába az egész rendszert, és álljunk át az amerikai útra, amiben nem hozzáadott érték alapján fizetnek forgalmi adót. Ez persze csak egy érdekes gondolatkísérlet, hiszen az áfát egyedül uniós szinten lehetne megszüntetni. És Brüsszel egyébként sem rajongana a váltásért, hiszen a közös kassza tagállami befizetéseinek egy jelentős részét, nagyjából tíz százalékát az áfa adja.

A kormány közben újraosztja a trafikkártyákat, mert rájött, hogy korántsem elégedett a mostani felállással. Ez nem csoda, hiszen a piac felosztását az államosítással együtt is annyira el tudták bénázni, hogy a legjobban menő 200 trafik viszi az összforgalom 17 százalékát, miközben 2500 a csőd határán táncol. Ezért most gyermekvédelem címén azt logikázták ki, hogy az iskolák mellett továbbra is lehessen cigit árulni, de a benzinkutakra isten ments, hogy rájárjanak a gyerekhordák, ha a lyukas órákban a tankolás mellett dohányozni támadna kedvük.

Horváth András volt adóellenőr az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága ellenőrző albizottságának ellenzéki tagjai részvételével tartott tanácskozáson a Parlamentben
Horváth András volt adóellenőr az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága ellenőrző albizottságának ellenzéki tagjai részvételével tartott tanácskozáson a Parlamentben

A benzinkutaból és a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok környékéről ezért a trafikoknak jövő május végéig menniük kell. A módosítással egyébként a kormány egyértelműen a Tesco ellen megy: 16 trafikot buknak, míg a CBA csak hármat. 

Orbán és a Gazprom

Megállapodást írt alá a Gazprom elnöke Orbán Viktorral a Déli-áramlatról. Ezt aztán egy igen furcsa közjáték követte, mert a miniszterelnök rejtő jenői sajtófőnöke, Havasi Bertalan mindent tagadott, míg a Gazprom a honlapján is bejelentette a dokumentumot. A szerződés szerint a vezeték pontos nyomvonalának megtervezése és a kapcsolódó hatástanulmány készül majd el 2014 első negyedében. A Déli Áramlat sorsa egyébként meglehetősen mostoha: ellenzékben a Fidesz az orosz térhódítás újabb lépésének csúfolta, hogy aztán saját kormánya idején kiemelt stratégiai projektet varázsoljon belőle. Sőt az sem zavarja, hogy Putyin Gazpromja most már az INA-t kéri Orbántól

gazprom2

Letartóztatták a héten K. Sándort is, a CGB vezetőjét, akit csalással gyanúsítanak. (A cég történetéről itt olvashat bővebben, és ha tudni akarja, hogy milyen a tipikus magyar csaló, akkor itt.) K. Sándort október elején dobta fel egy debreceni lakos, és hamar kiderült, hogy már több tucat áldozatot vert át azzal, hogy az engedély nélkül működő brókerháza a banki kamatnál jóval kedvezőbb, garantált hozamot ígért. 

   50. heti záró 49. heti záró
BUX 18 424 18 464
OTP 4195 4255
Mol 14160 13 750
Richter 4455 4560
Magyar Telekom 291 293

Mekik mennek, kaszinók jönnek

Otthagyják Budát a Mekik: a Budagyöngyében és a Szépvölgyi út alján is lehúzzák a rolót. Annyit tudni, hogy azért zárnak be, mert az elmúlt években jelentősen esett a forgalmuk. A McDonald's szerint a bezárások oka egyszerűen az, hogy megváltozott a főváros közlekedése, és ezzel együtt a budapestiek vásárlási szokásai is. Egyébként a statisztika nem olyan rossz: a McDonald's  az elmúlt 15 év alatt 107 éttermet nyitott Magyarországon, és mindössze tízet zárt be, vagy helyezett át.

Bár kevesebb helyen juthatunk majd McRoyalhoz, annak azért örülhetünk, hogy a törvénykezés páratlan tökéletességgel működik, ha az igazán fontos kérdésekben kell dönteni: nemsokára a 3300 félkarú rabló országa leszünk, mert tizenegy játékkaszinó és bennük összesen 3300 nyerőgép működését engedélyezte a parlament, egy kivételes sürgősséggel megszavazott törvényjavaslatával.

A héten azt is megtudhattuk, hogyan csalnak az ezotéria és a sültbolondság között lavírozó betelefonálós műsorok, és amellett is nehéz volt elmenni szó nélkül, hogy egyszerűen döbbenetesen drágul a krumpli. Közép-Európa pedig hatalmas pláza-lázban ég: várhatóan 30 új központ nyit jövőre. 

 

Amerika megint megúszta

Még az amerikai költségvetési alkut is elfogadták: a képviselőház két évre döntött a költségvetésről és a kiadásplafonról. Ennek már épp ideje volt, hiszen a két párt képviselői hosszú ideje az egész világ idegein balalajkáztak, és majdnem a technikai csőd szélére sodorták az Egyesült Államokat. Viszont most annyira egyenesbe kerültek, hogy az elemzők még azt sem tartják kizártnak, hogy a két párt meg tud majd állapodni az adósságplafon újabb, 2014 első negyedévében esedékes emelésről is.