Az AstraZeneca-vakcina kifejlesztője, Sarah Gilbert szerint az agypusztító Nipah-vírus lehet a következő olyan kórokozó, amely világjárványt okozhat.
A Nipah a koronavírushoz hasonlóan már régóta ismert és időről-időre felüti a fejét – főként Indiában – a denevérek révén. A vírus mortalitása nagyon nagy,
és egyelőre még nincs ellene semmilyen kezelés vagy vakcina.
Sarah Gilbert arra figyelmeztetett, hogy ha a vírusból létrejön egy olyan mutáns, mint például a koronavírus delta-variánsa, akkor abból
lesz egy nagyon gyorsan terjedő vírus, aminek 50 százalék körüli lehet a mortalitása.
A vírus Malajziában például 1999-ben 105 emberrel végzett, akkor a fertőzöttek 40 százaléka meghalt. A kórokozó állatról emberre, illetve emberről emberre is tud terjedni. A WHO emellett azt valószínűsíti, hogy a korábbi alkalmakkor amiatt kezdett el terjedni a vírus, hogy az emberek olyan gyümölcsöket fogyasztottak, amelyek azelőtt érintkezésbe kerültek a denevérek valamely testnedvével.
A WHO 40 és 75 százalék közé becsüli a vírus mortalitását. A kórokozó súlyos légzési nehézségeket, valamint olyan agyvelőgyulladást okozhat, amely könnyen végzetes kimenetelű lehet.
Kedves olvasóink!
Zárul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.
Vigyázzanak magukra, pihenjenek jól!
Egy ember megsérült, miután két férfi lövöldözni kezdett Franciaországban, amiért egy szórakozóhelyen nem fogadták el a hamis védettségi igazolványukat – írja a Guardian.
Miután Montbeliard városában nem engedték be őket a szórakozóhelyre, a két férfi később egy autóval tért vissza, és lövéseket adott le a klub felé. A lövések az egyik bulizót találták el, aki a lábán megsérült.
A helyi sajtó szerint a sérültnek műtétre van szüksége, és hetekig nem tud majd lábra állni.
Koronavírusban szenved, és lélegeztetőgépre került a gyilkosságért jogerősen elítélt ingatlanmágnás, Robert Durst – írja a Guardian.
A 78 éves férfit csütörtökön ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre, mert 2000-ben lelőtte legjobb barátját, Susan Bermant.
Robert Durst a róla készült hatrészes dokumentumfilm forgatási szünetében, a mellékhelységben magában beszélve vallott több, feltehetően általa elkövetett gyilkosságról. Az akkor 71 éves férfi ugyan egyedül volt, azonban mikrofonja véletlenül bekapcsolva maradt.
Először oltanak embereket DNS-alapú vakcinával – írja a JAMA. Az indiai kormány augusztusban adta meg a vészhelyzeti engedélyt a Zydus Cadila által kifejlesztett, ZyCov–D nevű vakcinának tizenkét év felettiek számára.
Az oltás három dózisból áll, ezeket 28 nap különbséggel kell beadni.
A júliusban nyilvánosságra hozott, harmadik fázisú teszteredmények alapján a vakcina 67 százalékban hatásos a tünetes megbetegedés ellen. Az oltottak között két dózis után nem volt haláleset, a harmadik dózis után pedig nem volt senkinek komoly tünete.
Rendőröknek kellett közbelépniük a Szatmár Megyei Kórházban, hogy megakadályozzák egy fiatal nő rokonainak túlkapásait. A botrány akkor robbant ki, amikor a hozzátartozók megtudták, hogy a 20 éves rokonuk, aki várandós volt, hirtelen elhunyt.
Denisa Felsőboldádról került a kórházba. A nő nem kapott Covid elleni védőoltást, egyébként a rokonai azt sem ismerték be, hogy covidos lett volna. A Transindex a helyi sajtó beszámolóira hivatkozva arról ír, hogy a beteg a kórházban is megtagadta a kezelést, nem fogadta el az oxigénmaszkot sem.
A PresaSM szerint Denisát a férje vitte be a szatmári egészségügyi intézménybe, mert napok óta nem érezte jól magát, a megfázásos tünetei nem akartak elmúlni. A fiatal nő köhögött, és hasi fájdalmai voltak. Többször tesztelték koronavírusra, de csak a hetedik teszt bizonyult pozitívnak. Addigra nagyon alacsony lett az oxigénszintje, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy intubálni fogják. Ehhez mesterséges kómát idéztek elő, azonban alig egy órával az intubálás után Denisa állapota válságosra fordult, és a fiatal kismama elhunyt. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteni.
Tíz százalékkal több koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak Romániában vasárnap az előző héthez viszonyítva, ami egyben azt is jelenti, hogy immár második hete lassul a fertőzés terjedésének üteme az országban, de a negyedik hullám még nem tetőzött – adta hírül az MTI.
A halálozások száma viszont továbbra is 25 százalékos növekedést mutat az előző héthez képest, és világviszonylatban, valamint lakosságarányosan a járvány továbbra is Romániában követeli a legtöbb áldozatot.
Romániában most először azonosítottak több mint 100 ezer koronavírus-fertőzöttet egyetlen héten. Ez 10,8 százalékkal haladja meg a fertőzöttek előző heti számát.
A múlt vasárnap (október 10-én) véget ért héten csaknem 27 százalékos volt a növekedés, míg azt megelőzően július közepe óta hétről hétre átlagosan hatvan százalékkal nőtt az új fertőzöttek száma a megelőző héthez képest.
Vietnámban is megkezdődött az oltás a koronavírus elleni Szputnyik V vakcinával − írja a TASZSZ. Az országban eddig csak három megye kapott az orosz oltóanyagból.
Vietnám az első szállítmányt Oroszországtól szeptember 29-én vette át, ez 739 ezer adag vakcinából állt. Az ország úgy tervezi, hogy 2022 júniusáig 40 millió dózis oltóanyagot vásárol az oroszoktól.
Megteltek az ágyak az intenzív osztályokon Romániában – derül ki a román operatív törzs legfrissebb adataiból.
Október 17-én közölték, hogy országszerte összesen 1618 terápiás ágy és további 167 pótágy áll rendelkezésre a koronavírussal súlyosan fertőzött betegek számára. A vasárnap közölt adatok szerint összesen 1739-en szorulnak intenzív ellátásra.
A hatóságok emlékeztetnek, hogy folyamatosan dolgoznak az intenzív terápiás ágyak és az intenzív osztályra kerülő betegeket ellátó szakszemélyzet számának növelésén – írja az Új Magyar Szó.
A Virginia állambeli tízéves Teresa Sperry koronavírus következtében halt meg – számolt be a CNN.
Tünetei először enyhék voltak, de gyorsan súlyosbodtak, és néhány nap alatt belehalt a betegségbe.
Halála után egy nappal édesanyja, Nicole, aki tanár, egy virginiai iskolakerületi gyűlésen az álhírterjesztés ellen szólalt fel.
Ennek előzményeként egy szeptemberi iskolaszéki ülésen számos szülő tagadta a vírus létezését, és a kötelező maszkviselés eltörlését indítványozták, mondván, a járványnak már vége van.
Azt üzenem nektek, hogy a járványnak nincsen vége, bármit is mondtak egyesek ezen a helyen, ahol most én állok. Az előző gyűlésen sokan, akik felszólaltak, azt mondták, hogy a koronavírus-járványnak már vége, és aki egészséges, az úgysem hal bele. Miközben erről beszéltek, én a lányom halálos ágya mellett ültem
– mondta el Nicole Sperry.
Először imádkozhattak távolságtartás nélkül a koronavírus-járvány kezdete óta a muszlim hívők a mekkai nagymecsetben vasárnap – adta hírül az MTI. A szertartáson azonban csak maszkot viselve vehettek részt azok, akik mindkét védőoltást megkapták.
A nagymecset immár befogadóképességének egészében használható, de az ott dolgozóknak és a látogatóknak is folyamatosan maszkot kell viselniük
– nyilatkozta az SPA szaúdi állami hírügynökség jelentése alapján a szaúdi belügyminiszter.
Az országban létszámkorlátozás nélkül működhetnek ismét a közlekedési eszközök, az éttermek és a mozik is, és a szabadban a maszkviselés sem kötelező.
Szaúd-Arábiában a hivatalos adatok szerint 548 ezer ember kapta el a koronavírust, és 8760-an haltak bele a Covid–19-be.
Külön parcellát nyitottak a koronavírusban elhunyt betegek számára egy ukrán városban, Melitopolban – írja a Kárpáti Igaz Szó.
A több száz sírhantról és előre elkészített sírgödörről madártávlatból készült drónfelvétel. A városban a koronavírusos halálesetek száma azt követően ugrott meg, hogy több tízezren vettek részt a városnapi ünnepi eseményeken.
Indul a klinikai kutatási fázis a Moderna mRNS-alapú influenzavakcinájával – írja a JAMA tudományos szaklap. A kutatásokat még júliusban kezdték, az alanyok létszáma mostanra lett teljes, a fázis 1-es és 2-es kísérletet 180 fővel indítják el.
A Moderna influenza elleni vakcinája háromdózisos lesz, és ugyanarra a technológiára épül, mint a vállalat koronavírus-oltása.
A cég a légzőszindróma-vírusra is tesztel hasonlóan mRNS-vakcinát, aminek második és harmadik kutatási stádiuma az év végén indul.
Hamarosan elkezdik a 14 és 18 év közötti korosztály koronavírus elleni beoltását Ukrajnában, az ehhez szükséges dokumentumokat az egészségügyi minisztérium már elkészítette – közölte Oleh Ruban, a fogyasztóvédelmi szolgálat kijevi részlegének igazgatója. A tisztségviselő azt nem tudta megmondani, hogy mikortól indulhat el ennek a korosztálynak az oltása.
Közben az országban elsőként a legszigorúbb, vörös járványhelyzeti kategóriába átsorolt dél-ukrajnai Herszon megye helyi vezetése arról számolt be, hogy a régióban a koronavírusos betegek számára elkülönített kórházak telítettsége elérte a 70 százalékot. Herszon után hétfőtől újabb négy megye kerül át a vörös besorolásba. Kárpátalja és a főváros, Kijev egyelőre még sárga kategóriában van.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 467 945-en kapták meg valamely védőoltás mindkét dózisát a 42 millió lakosú Ukrajnában. További 1 454 470-en még csak az oltás első dózisát vették fel – számolt be az MTI.
Koronavírus-segélyvonalakon számoltak be arról kismamák, hogy a szülésznőjük azt javasolta, ne vegyék fel az oltást – írja a Guardian.
Ezzel ellentétesen a brit egészségügyi szolgálat (NHS) korábban már kiadott egy ajánlást, hogy a várandós nőknek be kellene oltatniuk magukat.
Az Egyesült Királyságban minden hatodik, életmentő kezelésre szoruló ember oltatlan, várandós nő.
Újabb rekordot döntött a napi fertőzöttek száma Oroszországban, ezúttal 34 303 új esetet regisztráltak egy nap alatt. Csak a fővárosban, Moszkvában 6545 fertőzöttet szűrtek ki. Így a fertőzöttek száma már elérte a 7 992 687-et.
A TASZSZ hírügynökség által közölt adatok szerint a fertőzésbe a járvány kezdete óta 223 312-en haltak bele, csak az első 24 órában 997-en.
Jelenleg öt olyan ország van a világon, ahol szinte majdnem olyan az élet, mint a pandémia előtt volt – írja az Egészségkalauz. Az öt országból három a csendes-óceáni szigetekhez tartozik.
Tonga, Tovalu és Nauru lakossága egyelőre kimaradt a koronavírus-fertőzésből. Ennek oka, hogy Tongán teljesen lezárták a határokat, külföldiek pedig nem léphetnek be az országba. A tongai állampolgárok csak azután térhetnek haza, ha letöltötték a karanténidőszakot egy rendőri felügyelet alatt álló szállodában.
A kevesebb mint 11 ezer fős Tuvalu és Nauru helyzetét az is „megkönnyíti”, hogy a két sziget egyaránt a világ legkevésbé látogatott helyei közé tartozik, Tuvalura például alig több mint 200 turista érkezik.
A másik két ország Észak-Korea és Türkmenisztán. Előbbi 2020 júniusában már majdnem „elesett”. Felröppent a hír, hogy Covid–19-beteget diagnosztizáltak, azonban később ezt visszavonták, kijelentve, hogy mégsem koronavírusról volt szó. Türkmenisztán országimázsának egyik pillére az egészséges és fitt türkmén lakosság.
A BBC híradásai szerint a türkmén orvosok nem ejtik ki a szájukon a koronavírus vagy Covid szavakat, helyettük marad a „tüdőgyulladás”.
A Szputnyik V első adagjából 100 ezer, a második dózisból pedig 150 ezer adag érkezett a belgrádi reptérre szombat este – számolt be a Pannon RTV.
A beérkező orosz vakcinákat ezután a belgrádi Torlak Intézetbe szállították. Nenad Popović, Oroszország és Szerbia Kormányközi Bizottságának elnöke leszögezte: hamarosan az összes szerbiai oltóponton elérhető lesz a vakcina, amelyet harmadik oltásként is lehet alkalmazni, akármelyik oltóanyagot is kapta meg az oltásra jogosult személy korábban.
Egy nap alatt 1735 új koronavírusos beteget regisztráltak Szlovákiában, a halálos áldozatok száma 13 – írja az Új Szó.
A járvány kezdete óta az országban 437 385-en fertőződtek meg. A koronavírus 12 846 ember életét követelte.
Az elmúlt két napban 21 koronavírusos beteget indítottak el Romániából magyarországi kórházakba. Egyikük útközben életét vesztette – jelentette szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az Új Magyar Szó arról ír, hogy a szegedi és debreceni kórházakba így 20 romániai fertőzött érkezett meg, és szombaton további öt fertőzöttet szállítanak át a határon túlra Románia nyugati részéről, hogy tehermentesítsék a járvány miatt túlterhelt egészségügyi rendszert.
A romániai páciensekkel együtt egészségügyi alkalmazottakat is Magyarországra küldenek, hogy tarthassák a kapcsolatot az áthelyezett betegek hozzátartozóival.
Szegeden és Debrecenben is fogadnak súlyos állapotú koronavírusos betegeket.
Az elmúlt napon 11 288 új koronavírusos megbetegedést azonosítottak a szomszédos Ukrajnában, meghalt 219 beteg – írja a Korrespondent. A lap szerint a fertőzöttek között 1086 gyerek van.
A legfrissebb adatok alapján a legtöbb megbetegedést Harkiv, Odessza, Donyeck és Dnyipropetrovszk megyékben szűrték ki.
Több mint 40 ezer ember tüntetett Franciaországban a koronavírus-járvány korlátozásai ellen október 16-án – írja a Le Point francia hírportál. A tüntetések miatt öt embert vettek őrizetbe, ebből hármat a fővárosban, Párizsban.
A helyi sajtó információi szerint országszerte 171 helyen szerveztek tüntetéseket. A demonstrálók leginkább azt nehezményezik, hogy a kormány kötelezővé tette a védettségi igazolványok bemutatását a kávézókban és az éttermekben is.
A világon 240 388 040 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 894 699 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint – számolt be az MTI. Egy nappal korábban 240 046 432 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 889 103 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Ezrek tüntettek Svájcban a koronavírus terjedése miatt meghozott járványügyi intézkedések ellen. A legnagyobb megmozdulás az északkelet-svájci St. Gallen kantonban található Rapperswil-Jona településen volt, ahol a korlátozások ellen csaknem háromezer ember demonstrált, a rendőrség szerint nagyrészt békés hangulatban – adta hírül az MTI a Keystone-SDA svájci hírügynökség alapján.
A tüntetések többek között az ellen irányulnak, hogy szeptembertől csak oltási igazolásokkal látogathatók az éttermek, szórakozóhelyek és az edzőtermek is az alpesi országban.
Az Aargau kantonbeli Badenben is voltak tiltakozó akciók, ahogy a Ticino kantonbeli Luganóban is. Lausanne-ban Alain Berset egészségügyi miniszter lemondását követelték.
Bernben viszont ellentüntetést tartottak, és a korlátozások mellett álltak ki. A mintegy háromszáz fős megmozdulást a baloldali Berni Szolidáris Szövetség mozgalom szervezte.
A 8 és fél milliós Svájcban teljeskörűen a lakosság 61,52 százalékát oltották be, ami elmarad az európai átlagtól. A járvány kitörése óta 854 591 fertőzöttet regisztráltak az országban, a betegségben pedig 11 157-en vesztették életüket.
Egy két hónapja elhunyt politikust szavaztak meg parlamenti képviselőnek Irakban az október 10-i választásokon. Az Al Arabiya a család közlésére hivatkozva azt írta, hogy a nő augusztus 24-én halt meg, miután elkapta a koronavírust.
A szavazók többsége nem tudta, hogy a képviselő meghalt, a szavazólapról pedig nem került le a neve. Az eset felháborodást váltott ki, sokan úgy vélik, így nem érvényesek a szavazatok. Jogi értelemben a helyét az tölti be, aki a második legtöbb szavazatot kapta.
Ma is jelentkezik az Index hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.
Kínában kismértékű koronavírus-pozitivitást mutattak ki importált sertéshúson és gyümölcsökön – közölte Dobson Szabolcs a Koronavírus Tallozó nevű Facebook-csoportban.
A szakértő a kínai Global Times október 11-én megjelent cikkét osztotta meg,amely szerint Peking Xincheng nevű kerületében történt az eset.
Utána letesztelték az árukkal érintkező dolgozókat is, valamint a létesítmény területén is mintákat vettek, de ezek negatívak lettek.
Vagyis vélhetően tényleg az ételekkel hozták be a vírust.
Ez az információ október 11-én jelent meg a Global Times nevű angol nyelvű állami kínai lapban. Az eset Peking Xincheng kerületében történt. Azonnal letesztelték az árukkal esetlegesen érintkezésbe kerülő dolgozókat és mintákat vettek a létesítményből is, de ezek negatívak voltak.
Az árukat ráadásul a tengerentúlról importálták, bár azt nem nevezték meg, hogy pontosan honnan.
A hatóságok a történtek után megtették a szükséges óvintézkedéseket.
Egy nap alatt legalább az országlakók 2,5 százalékát beoltották szombaton Új-Zélandon. Az országban ezzel megdőlt a korábbi oltási rekord, ami annak is köszönhető, hogy az országban egy oltási „fesztivált” tartottak.
New Zealand holds one-day festival aimed at getting more people inoculated against Covid-19. Health workers administered record number of vaccine jabs on Super Saturday pic.twitter.com/eGzEqWNzsC
— TRT World Now (@TRTWorldNow) October 16, 2021
Új-Zélandot ennek keretében ellepték az oltóbuszok és a rögtönzött oltópontok. Az az Air New Zealand légitársaság például egy 787 Dreamliner-est alakított át ideiglenese oltóponttá, ahol rágcsálnivalóval és a luxus repülőjáratokon megszokott szórakozási lehetőségekkel várták az embereket.
Más helyeken pedig sült csirke járt az oltásért, vagy éppen a hamburgerrel együtt adták a Pfizer-vakcinát.
Az eseményen Jacinta Ardern miniszterelnököt is lencservégre kapták.
#NewZealand Prime Minister Jacinda Ardern visits the Pasifika Youth Vax Festival as the country holds its biggest #COVID19 inoculation effort with a national #SuperSaturday vaccination drive to help boost vaccination rates. 📸: Hagen Hopkins pic.twitter.com/qz02PX5rlb
— Getty Images News (@GettyImagesNews) October 16, 2021
A wellingtoni kormány célja az, hogy a minél többen felvegyék az oltást azok közül, akik még nem tették meg. Az oltásra alkalmas korcsoportokban ez az arány körülbelül 20 százalék.
Az antitest mérése helyett inkább a vakcina felvételét javasolja Bohucki Nebojsa szerb járványügyi szakember – adta hírül a Pannon RTV.
Az orvos úgy véli, hogy az oltások kombinálásával sincs probléma és az első két vakcina után a harmadik lehet különböző gyártótól is. Szerbiában Szabadka városában már több mint 10 ezer ember fel is vette a harmadik oltását.
A betegség után az immunitás nagyon rövid, és még egyszer megbetegedhet az ember. Ezt hívják reinfekciónak. Sokszor ez a reinfekció súlyosabb, mint az első fertőzés. Éppen ezért mindenkinek jó felvenni nemcsak a két dózist, de fél év után a harmadikat is. Tehát, ha valaki átesett a betegségen, vegyen fel két vakcinát és aztán még egyet
– fejtette ki véleményét az orvos.
Szerbiában továbbra is kitart az oltakozási lendület, valamivel többen kérik az utóbbi napokban a koronavírus elleni vakcinákat Szabadkán. Az Új városházán lévő oltóponton szombat (október 16.) délelőtt több tucat várakozó ember gyülemlett fel. A legtöbben a vakcina harmadik adagját szeretnék felvenni, az utóbbi 2-3 héten naponta majdnem 300 harmadik dózist adnak be.
Az AstraZeneca-vakcina kifejlesztője, Sarah Gilbert szerint az agypusztító Nipah-vírus lehet a következő olyan kórokozó, amely világjárványt okozhat.
A Nipah a koronavírushoz hasonlóan már régóta ismert és időről-időre felüti a fejét – főként Indiában – a denevérek révén. A vírus mortalitása nagyon nagy,
és egyelőre még nincs ellene semmilyen kezelés vagy vakcina.
Sarah Gilbert arra figyelmeztetett, hogy ha a vírusból létrejön egy olyan mutáns, mint például a koronavírus delta-variánsa, akkor abból
lesz egy nagyon gyorsan terjedő vírus, aminek 50 százalék körüli lehet a mortalitása.
A vírus Malajziában például 1999-ben 105 emberrel végzett, akkor a fertőzöttek 40 százaléka meghalt. A kórokozó állatról emberre, illetve emberről emberre is tud terjedni. A WHO emellett azt valószínűsíti, hogy a korábbi alkalmakkor amiatt kezdett el terjedni a vírus, hogy az emberek olyan gyümölcsöket fogyasztottak, amelyek azelőtt érintkezésbe kerültek a denevérek valamely testnedvével.
A WHO 40 és 75 százalék közé becsüli a vírus mortalitását. A kórokozó súlyos légzési nehézségeket, valamint olyan agyvelőgyulladást okozhat, amely könnyen végzetes kimenetelű lehet.
Több Németországban élő magyar esetében újabb oltási sor mellett döntöttek, mivel a Szputnyik V-vel történt oltakozást továbbra sem fogadják el. Duda Ernő virológus azonban a hvg.hu-nak azt mondta, nem veszélyes az eljárás.
A szakember a lapnak úgy fogalmazott:
A Szputnyik V vektorvakcina, gyakorlatilag ugyanazzal a technológiával készül, mint az AstraZeneca. Kutatások szerint ha ez utóbbit Pfizerrel kombináljuk, nagyon jó védettséget ad. Ráadásul a védőoltásokat nem lehet túladagolni, így a negyedik oltásból ezekben az esetekben semmilyen probléma nem adódik.
Sokan reménykedtek abban, hogy nyáron végre megkaphatja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét az orosz vakcina, azonban úgy tűnik, továbbra sincs előrelépés az ügyben.
Mivel a helyzet sok kint élő magyarnak gondot okozott, a hvg olvasói beszámolói szerint a nyugati vakcinával történő újraoltás lett a megoldás a helyi háziorvosoknál. Tehát aki Magyarországon megkapta a Szputnyik V két dózisát, az néhány hónappal később akár két Pfizert is kaphat, négyre emelve ezzel a koronavírus ellen beadott oltásai számát.