A Merck megkezdte a koronavírus elleni, szájon át adagolható gyógyszerének engedélyeztetését az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA).
A cég hétfőn kiadott közleményében azt írta, hogy az uniós szerv hivatalosan is megkezdte a gyorsított engedélyeztetési folyamatot.
Ha megadják a jóváhagyást, ez lehet az első szájon át adható kezelés koronavírus ellen.
A Merck két hete kérte a hatóanyag engedélyeztetését Európában és Amerikában. A cég szerint a hatóanyaguk felére csökkentette a kórházban kezeltek és elhunytak számát azok között a páciensek között, akiknél még a tünetek kialakulásának kezdetén elindították a kezelést.
A hatóanyag előnye az is, hogy az emberek be tudják adni maguknak otthon, vagyis nincs szükség professzionális egészségügyi ellátásra.
A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont. Olyan kevés eset volt, hogy tudósok feltételezik, kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzzön, írta az MTI.
A négy influenzatörzs egyikét, a B/Yamagata törzset rendszeresen bevonják az évenkénti influenzaoltásokba. Viszont egyetlen B/Yamagata törzset sem izoláltak vagy szekvenáltak infuenzás esetek azonosításakor 2020 márciusa óta. Ez törzs egyébként is kevésbé volt veszélyes a többihez képest.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megfontolásra ajánlja az emlékeztető oltás beadását a Moderna gyógyszercég Spikevax nevű koronavírus elleni vakcinájából minden 18 évesnél idősebb ember esetében.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség hétfői közleménye szerint a vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a Spikevax harmadik adagja, amelyet 6-8 hónappal a második adag beadása után adtak, az antitestek szintjének növekedéséhez vezetett azoknál a felnőtteknél, akiknél az antitestek száma korábban csökkent.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az emlékeztető oltás után fellépő mellékhatások hasonlóak a második adag után észlelt mellékhatásokhoz. Az emlékeztető oltás az elsődleges oltásoknál alkalmazott adag feléből áll.
A Spikevax emlékeztető oltására vonatkozó ajánlás a frissített termékinformációkban lesz elérhető - írták.
Az uniós ügynökség emlékeztetett: a Moderna vakcinájából, valamint a BioNTech/Pfizer gyógyszergyárak Comirnaty nevű koronavírus elleni oltóanyagából október elején javasolta emlékeztető oltás beadását, akkor a súlyosan legyengült immunrendszerű embereknek, legalább 28 nappal a második adag beadását követően.
Az uniós gyógyszerügynökség továbbra is figyelemmel kíséri a koronavírus ellen az Európai Unióban használatra engedélyezett oltóanyagok hatékonyságára vonatkozó vizsgálatok adatait – tették hozzá.
Az amszterdami székhelyű uniós gyógyszerügynökség ez idáig a Pfizer/BioNTech Comirnaty, az AstraZeneca Vaxzevira, a Moderna Spikevax, valamint a Johnson & Johnson vállalatok koronavírus elleni vakcinájának használatát javasolta használatra, amit az Európai Bizottság engedélyezett. Az ügynökség emellett vizsgálja a Szputnyik V-t, a Sanofi vállalat Vidprevtyn nevű oltóanyagát, a Sinovac, valamint a Novavax gyógyszergyárak vakcináját.
Az EMA október közepén abbahagyta a CureVac német gyógyszervállalat vakcinájának folyamatos felülvizsgálatát (rolling review), miután a cég visszavonta a koronavírus ellen kifejlesztett CVnCoV nevű oltóanyagának ideiglenes forgalomba hozatali engedély iránti kérelmét.
(MTI)
Kemenesi Gábor víruskutató a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet egy dél-koreai kutatásra, amely a koronavírus terjedését akadályozó megoldások hatékonyságát vizsgálja a tömegközlekedési viszonyok között. A felmérés a távolságtartás, a maszkviselés, valamint ezek kombinációjával elérhető védelmet is vizsgálja.
Kifejezetten csúcsidőszakra vonatkozóan, csak a távolságtartás alkalmazásakor 64 százalékkal csökkent a vírus átadása. Kizárólag maszkozásnál, távolságtartás nélkül – ez számít a leginkább életszerűnek egy buszon – 93,5 százalékos csökkenést lehet elérni a tanulmány szerint
– írja a Science Advances cikke alapján Kemenesi Gábor.
Növekszik az újabb koronavírus-fertőzöttek száma Dániában, ahol nemrég oldották fel a járvány miatt bevezetett korlátozásokat – derül ki a dán egészségügyi minisztérium által működtetett Állami Szérum Intézet (SSI) hétfőn ismertetett adataiból.
Az SSI hétfői adatai szerint 1411 újabb fertőzöttet jegyeztek fel az előző 24 órában. Az újabb fertőzöttek száma immár csaknem egy hete négyszámjegyű, miközben a napi esetek száma augusztus végétől több héten keresztül néhány száz volt.
A Ritzau dán közszolgálati hírügynökség szerint a hétfői adat a legmagasabb január óta. A kórházi kezelésre szorulók száma 19-ről 186-ra nőtt. Az SSI mindazonáltal nem jegyzett fel a fertőzéshez köthető halálesetet.
Dánia szeptember első felében oldotta fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat – köztük a kötelező maszkviselést a legtöbb nyilvános helyen – a magas átoltottsági arányra és arra hivatkozva, hogy a járvány terjedését látszólag sikerült ellenőrzés alá vonni.
(MTI)
Nem ad hosszú távú védettséget a Covid–19, illetve szövődményei ellen a BCG-oltás, derítették ki québeci kutatók. Az eredetileg a tuberkulózissal szemben kifejlesztett vakcinának általános immunstimuláló hatása is van, ezért a járvány kezdetén több kutató úgy vélte, hatékony lehet a koronavírus ellen is.
A kanadai kutatók 2020 márciusa és októbere között 920 Covid–19-en igazoltan átesett embert és egy 2123 fős kontrollcsoportot vizsgáltak, amelynek tagjai nem fertőződtek meg az új koronavírussal. Összehasonlították oltottsági állapotukat a québeci oltási regiszter alapján.
Megállapították, hogy a Covid–19-en átesettek 54 százaléka kapott gyermekkorában BCG-oltást, a kontrollcsoportban pedig ez az arány 53 százalék volt, írta a távirati iroda. A kutatók elemzésükben figyelembe vettek olyan tényezőket is, mint az illető foglalkozása, neme, kora, anyagi helyzete, és azt is, hogy városban vagy vidéken él-e. Valamennyi résztvevő évtizedekkel ezelőtt kapta meg az oltást.
Három hete folyamatosan nő Európában az új fertőzöttek száma – derült ki egy összegzésből, amely szerint a kontinens nyugati, magas átoltottságú és keleti, alacsonyabb átoltottságú országaiban is komoly gondot okoz a koronavírus.
Romániában ezentúl a szálláshelyeknek és a bevásárlóközpontoknak is védettségi igazolást kell kérniük ügyfeleiktől. A bukaresti kormány hétfőn döntött erről. A szomszédos országban az előírások értelmében kizárólag védettségi igazolvánnyal léphetnek be az emberek a nyilvános zárt terekbe, kivétel ez alól az élelmiszerboltok, illetve a gyógyszertárak. Ezt a kitételt az alkalmazottakra egyelőre nem lehet érvényesíteni, mert a munkavállalók jogait csak a parlament korlátozhatja törvénnyel, írta az MTI.
A bevásárlóközpontoknak például ellenőrizniük kell, hogy csakis oltottak vagy a betegségből kigyógyultak léphessenek be. Ha egy plázában (lakosság-, járműnyilvántartó) hivatal vagy oltási központ működik, oda elhatárolt útvonalon negatív teszttel is bemehetnek az ügyfelek. A kormányhatározat lehetővé teszi, hogy a beoltatlanok teszt nélkül is felvehessék a járandóságukat a szociális intézményekben, és részt vehessenek igazságszolgáltatási eljárásokban.
Romániában hétfőtől a lakáson kívül kötelezővé vált a védőmaszk használata, korlátozták az éjszakai kijárást, a közoktatásban kéthetes rendkívüli szünet kezdődött.
Szigorúbban fogják ellenőrizni a járványügyi szabályokat Horvátországban – tájékoztat róla az MTI Davor Božinović horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetőjének hétfői nyilatkozata alapján.
Ragaszkodni fogunk a jelenlegi járványügyi intézkedések szigorúbb betartatásához
– fogalmazott a politikus, aki kiemelte, hogy újabb korlátozásokat nem terveznek bevezetni, majd arról is beszélt, hogy meglátása szerint azok az országok, amelyek védettségi igazoláshoz kötötték a szolgáltatások elérését, nincsenek jobb helyzetben a fertőzöttség terén, mint Horvátország. Azonban beismerte, hogy a Covid-igazolványok bevezetése felgyorsította az oltási kampányt.
Ami a legfontosabb, hogy hordjuk a maszkot, tartsuk be a távolságtartás szabályait és kerüljük a tömeges rendezvényeket, amelyeken nem tudjuk, hogy fertőzöttség szempontjából kikkel vagyunk egy társaságban
– hangsúlyozta a miniszter.
A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 887 251-en kaptak védőoltást, a jogosultak 46, a felnőtt lakosság 55 százaléka, közülük 1 774 513-an már a második adagot is felvették.
Erős immunválaszt váltott ki a 6 és 11 év közötti gyerekeknél a Moderna vakcinája az Egyesült Államokban – közölte az amerikai gyógyszercég, hozzátéve, hogy az eredményeket hamarosan továbbítja a gyógyszerügyi hatóságoknak engedélyeztetési céllal.
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügynökség (FDA) kedden határoz arról, hogy engedélyezze-e az említett korosztály számára a Pfizer oltóanyagát. A Moderna vélhetően versenytársához hasonlóan látja a piaci rést a 12 éve alatti gyerekben, de egyelőre csak a 18 évet betöltött embereknél engedélyezett a vakcinája.
Tehát először a Modernának a 12 és 19 év közötti csoportok oltására kell engedélyt szereznie, amit hátráltat, hogy az Atlanti-óceán másik oldalán Svédország felfüggesztette a Moderna-védőoltás használatát a harminc év alatti lakosok esetében, Dánia bejelentette, hogy a 18 év alatti lakosok nem kaphatnak a vakcinából, Norvégia pedig azt javasolta harminc év alatti állampolgárainak, hogy Moderna- helyett Pfizer-védőoltást kérjenek.
Ukrajnában felállították az első mobilkórházat koronavírusos betegek fogadására: a létesítményt Herszon megyében alakították ki. E hónap közepén a járványhelyzet szerinti legszigorúbb, vörös besorolásba minősítették ezt a megyét. Az átadott egészségügyi ellátóegység saját elektromos generátorokkal és hőlégfúvókkal rendelkezik, 120 férőhellyel növeli meg a kórház befogadóképességét, írta a távirati iroda.
Ukrajnában 14 634 fertőzöttet diagnosztizáltak vasárnap. A Covid–19 és szövődményei 330 beteg életét követelték az utóbbi 24 órában. Csaknem 3900 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús embert kellett kórházba szállítani.
Először mutatták ki kutatók, hogy a vakcinák keverése rendkívül hatékony a koronavírus-betegség megelőzésében: a két különböző oltás hatása megegyezik vagy akár meg is haladja az mRNS-vakcinák teljesítményét.
A magas antitestszint és más erős immunválaszok, amelyeket a keverési módszerek váltanak ki, azt sugallják, hogy jó védelmet nyújtanak a betegség ellen – számolt be róla a Nature.
A tanulmány abból a kísérletből indult ki, amely márciusban kezdődött, amikor több helyen részben vagy teljesen leállították az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyártó cég által közösen kifejlesztett vakcina használatát a rendkívül ritka, de súlyos mellékhatások miatt. Ez azt jelentette, hogy néhányan, akik már megkapták ezt az oltóanyagot, a második oltást másféle vakcinából kapták. A kutatók most bizonyították, hogy ezek a keverési kombinációk biztonságosak és erős immunválaszt eredményeztek.
Anthony Harnden, az Egyesült Királyság oltásért felelős munkacsoportjának (JCVI) alelnöke azt mondta, hogy szükség van a harmadik oltásra, mivel a védelem szintje „egy kicsit kezd beesni” az embereknél.
Ezek az oltások hihetetlenül jók abban, hogy extra védelmet adjanak
– tette hozzá.
Harnden mindeközben azt is hangsúlyozta, hogy mind a Pfizer-, mind az AstraZeneca-vakcinával történő oltás (ezzel a két oltóanyaggal oltottak nagy számban a briteknél) esetében visszaesik ennyi idő után a védelem, ezért van szükség hat hónap elteltével az újabb vakcinára.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila kizárólag azokat a színészeket engedi dolgozni, akik be vannak oltva az általa vezetett intézményben. Meglátása szerint ha a nézőknek kötelező, akkor a művészeknek is az kell legyen – olvasható a Krónika online oldalán.
Temetünk reggeltől estig, de azon agyalunk, hogy a színészek hogyan ne oltassák be magukat, amikor másfél éve kegyelemkenyéren élnek – vélekedett döntése hátteréről az intézményvezető, aki elmondta, hogy már három előadás elmaradt, mert az alkalmazottak közül nem volt mindenki beoltva. Az igazgató úgy véli, ha egy munkahelyen alkalmaznak valakit, annak egészségesnek kell lennie, orvosi papírt kell felmutatnia, hogy igazolja, ezért amit ő kér, az nem ütközik törvénybe.
A színházi alkalmazottak másfél éve „kegyelemkenyéren” élnek, a fizetésüket megkapják a minisztériumtól, be kell oltatniuk magukat, nem pedig azon gondolkodniuk, hogyan kerülhetik el
– fogalmazott Gáspárik Attila.
Romániában a jelenleg érvényben lévő törvények szerint mindenkinek joga van a munkához, ezért nem is lehet kötelezővé tenni az oltást, illetve feltételként szabni, hogy csak az dolgozhat, aki beoltatta magát.
Hétfőn megkezdték a 3 és 11 év közti gyermekek oltását is Kínában. Az Associated Press szerint legalább öt tartományban olyan hirdetményeket tett közzé a kormányzat,
amelyek szerint a gyermekek számára is kötelező az oltás felvétele.
Mindeközben Kínában egy jelentősebb kitörés van folyamatban, amely miatt a pekingi maratont is el kellett halasztani. Kanszu tartományban minden turisztikai létesítményt bezártak hétfőtől kezdve, Belső-Mongóliában pedig néhány helyen kötelezték az embereket arra, hogy maradjanak otthon.
Az Európai Bizottság hatszázmillió eurós makroszintű pénzügyi támogatást (MFA) folyósított Ukrajnának a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelésére – adta hírül a távirati iroda. A bizottsági sajtóközlemény szerint ezzel a hozzájárulással 4,4 milliárd euróra emelkedett az EU által Ukrajnának nyújtott teljes összeg.
Paolo Gentilonia gazdaságért felelős uniós biztos azt mondta, hogy a kifizetés „nemcsak az ukrán nép iránti szolidaritás kézzelfogható bizonyítéka, hanem azt is tükrözi, hogy Ukrajna továbbra is teljesíti a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal közösen vállalt alapvető reformkötelezettségeit”.
A bizottság korábban pozitívan értékelte, hogy az ukrán hatóságok előrehaladást értek el az MFA keretben elfogadott szakpolitikák végrehajtása terén, ezért is kerülhetett sor a hatszázmillió eurós támogatás kifizetésére. Ukrajna mindazt a nyolc szakpolitikai kötelezettségvállalást végrehajtotta, amelyek az államháztartás irányítására, a kormányzásra és a jogállamiságra, az üzleti környezet javítására, valamint az ágazati reformokra és az állami tulajdonú vállalatokra vonatkoznak.
Ukrajna ugyancsak előrehaladást ért el a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) társított programja keretében elfogadott szakpolitikák végrehajtásában. Ez különösen az igazságszolgáltatás területén elért jelentős jogalkotási előrelépéseket érinti. Az IMF idén októberben sikeresen lezárta programfelülvizsgálati misszióját.
Az MFA, az EU szomszédos és bővítési országokkal való szélesebb körű kötelezettségvállalásának része, és rendkívüli válságkezelési eszközként is szolgál. Az eszköz a súlyos fizetésimérleg-problémákkal küzdő országok számára áll rendelkezésre.
37 930 új fertőzöttet jelentettek be Oroszországban hétfőn, amivel megdőlt az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek száma.
A hatóságok 1069 halálesetről számoltak be. Ez mindössze hattal maradt el a szombati 1075 halálozástól, amely szintén negatív rekordot jelentett.
A hatóságok ezen a héten szigorú intézkedéseket léptetnek életbe a járvány megfékezéséhez. Csütörtöktől kezdve Moszkva is bezárkózik tíz napra.
Még várnia kell a lakosság többségének, legalább is azoknak, akik szeretnék megkapni a Covid–19 elleni védőoltás harmadik adagját, ugyanis a regisztráció még nem kezdődött el – ezt Zuzana Eliásová, az egészségügyi minisztérium szóvivője közölte – olvasható az Új Szó cikkében.
A minisztérium szóvivője hétfőn (október 25.) arról beszélt, hogy
egyelőre nem lehet regisztrálni a harmadik oltásra, mert a technikai részleteit még nem véglegesítették a Nemzeti Egészségügyi Információs Központtal (NCZI).
Ezt megelőzendő Alena Koscálová, a szlovák kormány szakértői konzíliumának tagja, a Pozsonyi Kramáre Egyetemi Kórház infektológiai klinikájának vezetője csütörtökön (október 21-én) arról adott hírt, hogy az 55 év felettiek, a krónikus betegségben szenvedők és a kockázatos munkát végzők is kérhetik a harmadik oltást. A szakember kiemelte, hogy akik értesítést kapnak arról, hogy mehetnek harmadik oltásra, de úgy gondolják, hogy nem kérik, egyeztessenek a kezelőorvosukkal.
A Merck megkezdte a koronavírus elleni, szájon át adagolható gyógyszerének engedélyeztetését az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA).
A cég hétfőn kiadott közleményében azt írta, hogy az uniós szerv hivatalosan is megkezdte a gyorsított engedélyeztetési folyamatot.
Ha megadják a jóváhagyást, ez lehet az első szájon át adható kezelés koronavírus ellen.
A Merck két hete kérte a hatóanyag engedélyeztetését Európában és Amerikában. A cég szerint a hatóanyaguk felére csökkentette a kórházban kezeltek és elhunytak számát azok között a páciensek között, akiknél még a tünetek kialakulásának kezdetén elindították a kezelést.
A hatóanyag előnye az is, hogy az emberek be tudják adni maguknak otthon, vagyis nincs szükség professzionális egészségügyi ellátásra.
Elutasították a Szputnyik V engedélyezését a dél-afrikai hatóságok, arra hivatkozva, hogy a vakcina egyik komponense növelheti a HIV-fertőzés kialakulásának kockázatát.
A hatóságok szerint az Ad5 nevű vírusvektor okozhat problémákat a vektorvakcinában. Ezt két vizsgálat is megerősítette.
A Szputnyiktól függetlenül viszont elképzelhető, hogy Szputnyik Lightot engedélyezik majd a jövőben, mivel abban csak az Ad26 nevű komponens található meg, ez utóbbi pedig nem jelent veszélyt.
Szerbia kormánya döntött a védettségi igazolások bevezetéséről, ennek értelmében este 10 órától kötelező felmutatni a védettségi igazolásokat az ország szórakozó- és vendéglátóhelyein. Emellett október 25-től pénzbírsággal büntetik azokat, akiknek nincsen ilyen okmányuk az említett helyeken – adta hírül a Pannon RTV.
Mától (október 25.) a Magyarországgal szomszédos ország szórakozó- és vendéglátóhelyein, így például az éttermekben, a kávézókban vagy akár a pizzériákban a védettségi igazolások meglétét összesen 2400 személy felügyeli országszerte.
Jogi személyek esetén 300 ezer dinár (900 ezer forint) a büntetés, ennél kevesebb a vállalkozóknak, akiket 150 ezer dinárral (450 ezer forint) vehetnek le, míg a cégek felelős személyeinek 50 ezer dinár (150 ezer forint) büntetést szabhatnak ki.
Amikor akasztják a hóhért, azaz a védettségi igazolások ellenőreit kapják szabálytalanságon, akkor nekik 30 ezer dináros (90 ezer forint) bírság jár.
A szabályozás alá eső helyek vendégei pedig 5000 dinárral (15000 forinttal) lehetnek szegényebbek, ha a vendéglátóhelyen este 10 óra után nincs érvényes védettségi igazolásuk.
A hivatalos okmány két dolgot jelezhet: vagy azt, hogy annak tulajdonosa felvette már a koronavírus elleni védőoltást, illetve azt is mutathatja, hogy az illető átesett már a fertőzésen.
Összesen 180 ezer lej (13 millió forint) értékben bírságolt az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a televíziók járvánnyal kapcsolatos műsorai miatt Romániában, mert egyes médiumok a koronavírus elleni oltást veszélyesnek nevezték – olvasható a Krónika online oldalán.
Borsos Orsolya, a médiahatóság tagja kifejtette, hogy a megbüntetett csatornák műsoraiban nem különítették el a véleményeket és a tényeket, valamint azt, hogy egyoldalú nézőpontokat közvetítettek a témával kapcsolatban. A CNA arról is hírt adott, hogy számos bejelentés érkezett hozzájuk a kifogásolható tartalmakról.
A CNA nem cenzúráz, viszont a törvény értelmében a pártatlan tájékoztatás, a tények és a vélemény szétválasztása alapvető elvárás
– mondta a hatósági tag, aki elmagyarázta, hogy ha a műsorban a meghívott elmondja, hogyan éli meg a járványhelyzetet, az vélemény, viszont ha azt mondja, az oltás veszélyes, az már egy kijelentés, és a műsorvezető kötelessége, hogy rákérdezzen, van-e erre bizonyítéka.
Branislav Tiodorović epidemiológus, a szerb válságstáb tagja azonnali szigorításokat sürgetett – tájékoztat a Pannon RTV.
A szakértő úgy fogalmazott:
nem rendkívüli, hanem katasztrofális a járványhelyzet Szerbiában.
Branislav Tiodorović arról is beszélt, hogy jelentős mértékben növelni kellene a lakosság oltottsági arányát, emellett
minél gyorsabban a lehető legszigorúbb egészségügyi szigorításokat szükséges bevezetni.
A szakértő a védettségi igazolásról is kifejtette a véleményét. Hangsúlyozta, hogy már július óta szorgalmazza az okmány minél szélesebb körű bevezetését. Hozzátette: ez nem diszkrimináció, és nem sérti az emberi jogokat.
Számos szigorítás mellett október 25-től két hétre bezárják az iskolákat Romániában a koronavírus negyedik hulláma miatt, ami alaposan túlterhelte az egészségügyi rendszert. Azonban a tanügyi miniszter bevallotta, hogy elfelejtették kormányrendeletbe foglalni az oktatási intézmények bezárást, így az nem kötelező magán- és alapítványi iskolákra, óvodákra – olvasható a Főtér oldalán.
Az országos vészhelyzeti bizottság pénteken (október 22.) arról is döntött Romániában, hogy két hétre bezárnak az óvodák és az iskolák a súlyos járványhelyzet miatt. Jelenleg úgy tűnik, hogy ez mégsem valósul meg, hiszen a tanügyminiszter, Sorin Cîmpeanu elismerte, hogy
a kormány elfelejtette beemelni a szigorításokat felsoroló határozatába az oktatási intézmények bezárását,
amit pénteken fogadtak el, így kormányhatározat nélkül nem dönthet az állam a magániskolák és -óvodák működéséről. A politikus arról is beszélt, hogy ez a helyzet így ráadásul diszkriminációnak minősül, hiszen nem ad azonos lehetőségeket a magán- és az állami iskolák tanulói számára.
A világon 243 644 340 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.
A halálos áldozatok száma 4 947 967.
Egy nappal korábban 243 337 931 fertőzöttet tartottak nyilván, vagyis az előző kimutatáshoz képest megközelítőleg 307 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma. A halálos áldozatok száma egy nappal korábban 4 943 041 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 45 444 260 eddig a napig. A halálos áldozatok száma 735 941.
Indiában 34 175 468 fertőzöttet és 454 269 halálos áldozatot jegyeztek fel.
Brazíliában 21 729 763 fertőzöttről és 605 644 halálos áldozatról tudni.
Az Egyesült Királyságban 8 814 735 a fertőzöttek száma, és 139 950-en haltak meg a betegségben.
Oroszországban 8 112 999-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 226 464-re emelkedett.
Törökországban 7 851 775 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 69 112.
Franciaországban 7 226 974 fertőzöttet és 118 405 halálos áldozatot regisztráltak.
Argentínában 5 280 358 a fertőzöttek és 115 826 a halottak száma.
Spanyolországban 4 997 732 fertőzöttet és 87 132 halálos áldozatot regisztráltak.
Olaszországban 4 741 185 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 131 826.
Németországban 4 476 078 a fertőzöttek száma, 95 121 a halottaké.
Lengyelországban 2 972 927 fertőzöttet és 76 447 halálesetet tartanak nyilván.
Ukrajnában pedig 2 898 049 fertőzöttet és 68 008 halálesetet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Csalásért vádat emeltek egy georgiai férfi ellen, aki az elnyert céges koronavírus-támogatást
egy POKÉMON-KÁRTYÁRA KÖLTÖTTE.
A dublini származású férfinak a támogatás összegét az alkalmazottak bérére, valamint a működési költségekre kellett volna fordítania. Ehelyett viszont egy nagyon drága Pokémon-kártyát vásárolt 57 789 dollárért.
Az illető azt állítva nyerte el a támogatást, hogy van egy tíz főt foglalkoztató cége, amely 2018 óta működik, és amelynek 235 ezer dolláros éves bevétele van. 2020 augusztusában ennek folyományaként 85 ezer dollárnyi támogatást kapott a számlájára.
Utóbb aztán kiderült, hogy a férfi cége nem is létezik.
A férfi az elcsalt pénzből idén januárban több mint 57 ezer dollárért egy Pokémon-kártyát vásárolt. Az ügyészek azt nem nevezték meg, hogy melyik kártya került ilyen sok pénzbe.
A férfit a súlyos pénzügyi csalásért akár 20 évnyi börtönbüntetésre és 250 ezer dollárnyi pénzbüntetésre is ítélhetik.
Elhalasztották a pekingi maratont amiatt, hogy az utóbbi időben megnőtt a fertőzöttek száma Kínában.
Hétfőn 11 különböző tartományban több mint 133 új esetet jelentettek be az országban, mindet a delta-variáns okozta. A hatóságok jelenleg nagy erővel tesztelik a lakosokat, a tartományok közti utazást pedig korlátozták.
A maratont október 31-én TARTOTTÁK volna, és körülbelül 30 ezer ember vett volna rajta részt.
Augusztus óta a mostani számít a legjelentősebb kitörésnek Kínában.
A CNN egy nemrég megjelent írása szerint több tízmillió használt orvosi kesztyűt importálhatott az amerikai kormányzat Thaiföldről.
A portál szerint thaiföldi tisztviselők is elismerték, hogy
rengeteg vendégmunkás dolgozott azon, hogy korábban már használt kesztyűket olyan állapotba hozzanak, mintha újak lennének.
Mindezt az magyarázza, hogy a koronavírus-járvány kezdetén drasztikusan megnőtt az orvosi kesztyűk iránti kereslet. Szakértők szerint még évekbe telhet, amíg a kínálat ki tudja egyenlíteni a megnövekedett keresletet.
A CNN újságírói több hónapnyi nyomozás után arra a következtetésre jutottak, hogy
több tízmillió érkezhetett a használt kesztyűkből az Egyesült Államokba.
Az ügyben azóta hivatalos vizsgálat is indult, az amerikai és a thaiföldi hatóságok jelenleg is nyomozást folytatnak.
Sir Keir Starmer, a brit munkáspárt vezetője azt javasolta: az oltásellenes tüntetőknek tiltsák meg az önkormányzatok, hogy az iskolák előtt demonstráljanak.
A munkáspárti vezető mellett korábban már több brit miniszter is beszélt ennek a lehetőségéről. Priti Patel belügyminiszter a Daily Telegraphnak beszélve leszögezte: az embereknek joguk van a demonstrációhoz, de ahhoz nincs, hogy a gyermekeket, a tanárokat és a szülőket „hamis információkkal és veszélyes hazugságokkal” zaklassák az iskolák előtt.
Egy nemrég készült felmérés keretében 10-ből 8 iskola jelezte az egyesült Királyságban, hogy az oltásellenes csoportok már célba vették őket korábban.
Az esetek többségében csak e-maileket kaptak, de az is előfordult, hogy fizikai erőszakot helyeztek kilátásba, vagy hogy illetéktelenül behatoltak az intézményekbe.
Sok erőt és egy forró italt kívánunk a hétfő reggelhez; kövesse velünk a világjárvány híreit!