![](https://kep.index.hu/1/0/4159/41599/415998/41599866_3175540_2404b533ec46f0cd2420d97678a8b93a_wm.jpg)
Egyes laboratóriumok már kínálnak differenciáldiagnosztikai PCR-tesztet az influenza és a Covid–19 megkülönböztetésére, mert egy orvos lényegében képtelen a két betegséget megkülönböztetni egymástól – fejtette ki Marek Pytliak, a szlovákiai Svidníki Kórház Belgyógyászati Osztályának munkatársa.
Az omikron-variáns még viszonylag rövid ideje van velünk. Ennek ellenére, bár lényegesen fertőzőbb, mint a korábbi változatok, úgy tűnik, többnyire a felső légutakban, ritkább esetekben a tüdőben szaporodik. A betegeknek ezért nagy valószínűséggel van torok-, légcső- vagy arcüreggyulladása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem okozhat súlyos tüdőgyulladást
– idézi a szakembert a Paraméter. Az orvos szerint ha légúti megbetegedés tüneteit észleljük magunkon, ne menjünk társaságba, maradjunk otthon, hogy ne terjesszük a fertőzést, legyen szó koronavírusról vagy influenzáról.
Emellett azt tanácsolja, hogy ebben az esetben sokat pihenjünk, sok folyadékot fogyasszunk. Olyan, recept nélkül kapható gyógyszerek szedését is javasolja Marek Pytliak, melyek acetilszalicilsavat, ibuprofént vagy a paracetamolt tartalmaznak.
(via Paraméter)
A 12–18 év közötti korosztálynak is szüksége van a harmadik oltás felvételére ahhoz, hogy az OP+-rezsimbe tartozhasson Szlovákiában. Azonban az emlékeztető oltást csak a szülő engedélyével vehetik fel, és annak beadásáról eddig az Európai Gyógyszerügynökség nem rendelkezett – olvasható az Új Szó oldalán.
A középiskolások és a felső tagozatos kamaszok két oltással nem felelnek meg a Szlovákiában érvényben lévő úgynevezett OP+-rezsim feltételeinek, ami az oltások száma és a betegségen való átesés után kategorizálja be a polgárokat.
A legmagasabb fokú besorolásba azok a személyek tartoznak, akik teljes oltottsággal rendelkeznek, és a booster, azaz megerősítő adagot is felvették. Azonban hiába szeretnék ezt a védettséget elérni a fiatalok, erre csak a szülő kérésére lennének jogosultak, ezért hamarosan két oltással oltatlannak fognak számítani például a szomszédos Ausztriában, de márciustól sokan Szlovákiában is.
Az Egyesült Államokban és Ausztriában már rendelkeztek a 12 évnél idősebbek emlékeztető oltásáról, azonban sok országban még az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyására várnak.
Jelenleg nem áll rendelkezésünkre az Európai Gyógyszerügynökség hivatalos határozata arról, hogy ebben a korcsoportban már beadható lenne az emlékeztető adag. Ennek megfelelően fogjuk megszabni a szlovákiai intézkedéseinket
– mondta Zuzana Eliášová, a szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője.
(via Új Szó)
A koronavírus ellen beoltottak számára tíz napról hét napra rövidítik Horvátországban a karanténkötelezettséget, amely öt nap után feloldható lesz negatív antigéngyorsteszttel – jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet igazgatója szombaton, a válságstáb ülését követően.
Az intézkedések akkor lépnek életbe, miután az intézet megfogalmazza a pontos ajánlásokat – tette hozzá. A döntést azzal magyarázta, hogy a koronavírus omikron-változatának lappangási ideje valamivel rövidebb, és a betegség lefolyása is enyhébb, mint a korábbi variánsok esetében volt.
Mindazonáltal emlékeztetett arra, hogy az új vírustörzs megkerüli az immunrendszert, így a felgyógyultak és a beoltottak is újra megfertőződhetnek. Azok számára, akik nincsenek beoltva, továbbra is tíz napig tart majd a elkülönítés – húzta alá az igazgató.
Február 1-jétől a hónap végéig meghosszabbítják a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, és csak a határátlépési szabályokban lesznek változások
– mondta Davor Božinović belügyminiszter, a válságstáb vezetője.
A beutazáshoz 365 napról 270 napra csökkentik a Covid-igazolványok érvényességi idejét két oltás esetén. Azok, akik nem rendelkeznek Covid-igazolvánnyal, továbbra is 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel vagy 24 óránál nem régebbi antigéngyorsteszttel léphetik át a határt. A felgyógyultsági igazolás érvényességi ideje 180 nap
– tette hozzá a tárcavezető az Európai Unió útmutatásaira hivatkozva.
Horvátországban az elmúlt 24 órában 15 416 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid–19-betegségben 41-en hunytak el. Kórházban 1936 beteget ápolnak, közülük 183-an szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 293 314-en kaptak védőoltást, közülük 2 007 945-en már a második adagot is beadatták maguknak.
Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy önkéntes karanténba vonul, miután koronavírussal fertőzött személlyel találkozott – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
A kormányfő az északi sziget egyik legészakibb pontjáról, Kerikeri városából repült a legnagyobb új-zélandi városba, Aucklandbe január 22-én, és a fedélzeten volt a fertőzött személy is. Cindy Kiro főkormányzó, az új-zélandi államfő szintén ezen a repülőgépen utazott, és ő is önkéntes karanténba vonult. Mindkét politikus hivatalos filmforgatás miatt tartózkodott az északi területen a közelgő új-zélandi nemzeti ünnep, a februári 6-i Waitangi-nap alkalmából.
A miniszterelnöknek nincsenek tünetei, és jól van
– áll a kormányfői hivatal közleményében. A kommüniké tudatta, hogy a miniszterelnökön „az egészségügyi minisztérium ajánlásával összhangban holnap azonnal gyorstesztet végeznek, és keddig karanténban marad”.
Jacinda Ardern egyébként a múlt héten az esküvőjét is a járvány miatt halasztotta el. Döntéséről a kormányfő a múlt vasárnap számolt be újságíróknak. Azt mondta, egyelőre nem tartják meg az esküvőt, mert, mint fogalmazott, ő sem élvez előjogokat a többi új-zélandi állampolgárral szemben.
(via MTI)
Ukrajnában már a 37 ezret is meghaladta a pénteken újonnan azonosított vírushordozók száma. Az igazolt esetek négymillió fölött járnak.
A Covid–19-kórban és szövődményeiben 149 beteg halt meg az utóbbi 24 órában, összességében pedig már százezernél is több halálos áldozata van a járványnak Ukrajnában – közölte a karpatalja.ma. Ugyanakkor 3,61 millióan felépültek a fertőzésből.
Kárpátalján 876 új esetet regisztráltak egy nap alatt, meghalt négy ember. Az utóbbi csaknem kettő esztendőben mintegy 98 ezer esetben diagnosztizálták a betegséget Kárpátalján, 2548-an haltak meg a koronavírus vagy szövődményei miatt.
Szlovákiában több mint tizenötezer friss fertőzöttet regisztráltak pénteken. A PCR-tesztek csaknem ötven százaléka pozitív lett. A megelőző napon csaknem 14 300 új megbetegedést diagnosztizáltak. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 987 ezret – írta az ujszo.com.
A Covid–19 és szövődményei 17 beteget fosztottak meg az életétől az elmúlt 24 órában. A szlovákiai családok mintegy 17 800 hozzátartozójuk elveszítését gyászolják a koronavírus miatt.
Kórházban mintegy 1500 Covid-pácienst ápolnak. A kórházban kezelt betegek túlnyomó többsége egyáltalán nincs beoltva, vagy csak az oltóanyag egyetlen adagját kapta meg.
Újabb szomorú rekordot jegyezhettek föl Oroszországban: az elmúlt 24 órában több mint 113 ezer friss esetet diagnosztizáltak az országban, s már a 11,6 milliót is átlépte az igazolt fertőzöttek száma.
A Covid–19 és szövődményei 668 beteg életét követelték pénteken. A járvány csaknem két esztendejében 330 ezer ember halt meg – írta a TASZSZ.
Soha ennyi fertőzöttet nem kellett ápolni oroszországi kórházban, csaknem 15 ezret. Az aktív betegek száma megközelíti az 1,1 milliót.
Ugyanakkor csaknem 10,2 millióan felépültek a kórból Oroszországban.
Aggasztó hírek érkeztek Romániából. A szomszédos országban ismét harmincezer fölött van a napi friss fertőzöttek száma, immáron negyedik napja. Bukarestben soha nem diagnosztizáltak még ennyi új esetet, több mint hatezret – közölte az Agerpres.
A koronavírusban vagy szövődményeiben 72 beteg halt meg pénteken – írta a maszol.ro. A halálos áldozatok több mint 80 százaléka oltatlan volt. A járvány kezdete óta mintegy 60 ezren hunytak el Romániában.
Ugyanakkor csaknem 1,9 millióan már felépültek kórból.
Koronavírusos lett Žan Košir szlovén hódeszkás – jelentette az MTI. Ő vitte volna hazája zászlaját a pekingi téli olimpia pénteki megnyitóünnepségén. Megbetegedéséről a szlovén olimpiai bizottság adott hírt.
A sportoló csütörtökön érkezett a kínai fővárosba az olimpiai csapat tagjainak egy kis csoportjával együtt. Pozitív tesztje után speciális szállodában különítették el, ahol karanténban kell maradnia, amíg legalább 24 órás különbséggel két negatív PCR-tesztet produkál. Košir jól érzi magát, és nincsenek tünetei.
A 37 éves hódeszkás párhuzamos szlalomban ezüst-, párhuzamos óriás-műlesiklásban pedig bronzérmet nyert a 2014-es szocsi olimpián. Utóbbi számban egy bronzot érdemelt ki a 2018-as phjongcshangi ötkarikás játékokon. Van világbajnoki ezüstje is, amelyet 2015-ben szerzett ugyancsak párhuzamos óriás-műlesiklásban.
A világhírű amerikai rapper, Kanye West csak akkor léphet fel Ausztráliában, ha beoltatja magát teljesen – figyelmeztetett az ország miniszterelnöke. A Guardian azt írja, a 44 éves rapper az előzetes tervek szerint márciusban lépne fel a több mint 25 milliós országban. Kanye West tavaly mutatta be új albumát. A Donda névre keresztelt korong elhunyt édesanyja után kapta a címét.
Scott Morrison szombati sajtótájékoztatóján újfent megerősítette: a szabályok mindenkire ugyanúgy érvényesek. Emlékezetes, hogy az oltások hiánya miatt nemrég bevonták a világhírű szerb teniszező, Novak Djokovics vízumát, így kihagyni kényszerült az Austral Open tenisztornát.
Ausztráliában az elmúlt egy nap alatt 97 ember halt meg a pénteki, 98 halálos áldozatot jelentő rekord után.
Az uniós országok közül elsőként február 1-jétől csaknem az összes járványügyi korlátozást eltörli a dán kormány – jelentette be Mette Frederiksen dán kormányfő.
A döntés értelmében az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön sem kell már védőmaszkot hordani, továbbá nem lesz szükség az oltási igazolványra a koncert- vagy mozilátogatáshoz. Az éttermek 22 óra után is szolgálhatnak fel alkoholt, és kinyithatnak az éjszakai klubok. Csak az országba belépőkre vonatkozó korlátozások (tesztelés és karantén a védettségi foktól függően) maradnak érvényben, ezek is csak négy hétig.
A kormányfő arról beszélt, hogy új korszakba lépnek, vagyis visszatérnek a koronavírus előtti élethez. Szerinte az „ölelések, ünnepek és fesztiválok” tavasza vár az országra.
Szombaton újabb 36 pozitív koronavírustesztet jegyeztek fel, amely a jövő pénteken kezdődő pekingi téli olimpiához kötődik – adta hírül az MTI. A szervezőbizottság közlése szerint a reptérre érkezők közül 29 személy tesztje lett pozitív, közülük 19-en sportolók vagy csapattagok.
További hét fertőzést észleltek azok között, akik már az olimpiai buborékban tartózkodnak, nekik naponta kell PCR-tesztet végezniük.
Az olimpiai játékokat szigorú járványügyi előírások mellett rendezik, a sportolóktól az újságírókig valamennyi résztvevőt teljességgel elkülönítik a kínai lakosságtól.
A pozitív tesztet adókat erre kijelölt szállodában különítik el, a karantén lezárásához két, legalább 24 óra különbséggel végzett negatív eredményre van szükség.
Dobson Csaba gyógyszerengedélyeztetési szakember szerint a legfrissebb oltóanyagokról szóló kutatásból kiderült, hogy az egynemű és vegyes Covid–19 elleni emlékeztető oltások hasonlóképpen elfogadhatók.
A New England Journal of Medicine (NEJM) január 26-i számában megjelent Fázis 1-2 vizsgálat eredményei szerint az Egyesült Államokban engedélyezett Pfizer-, Moderna- és Janssen-oltásokkal végzett egynemű vagy vegyes emlékeztető oltások egyaránt elfogadható biztonságúak, megfelelő ellenanyagszintet és sejtes immunválaszt váltanak ki a béta- és a delta-variánsra vizsgálva felnőtteknél, legalább 12 héttel az elsődleges oltási sort követően. Viszont a kutatók a vegyes oltások esetében jelentősebb immunválaszt figyeltek meg.
A vizsgálatban 458 személy vett részt. A jelentkezők körülbelül felénél jelentkeztek szokásos reakciók: fájdalom az oltás helyén, elesettség, fejfájás és izomfájdalom – írja az Egészség Kalauz.
Mintegy 50 alapszakasz-mérkőzést kellett elhalasztani az orosz bázisú kontinentális jégkorongligában (KHL) a koronavírus-járvány miatt, ezeket csak a februári pekingi téli olimpia után pótolják majd – adta hírül az MTI.
Alekszej Morozov, a KHL elnöke korábban még arról beszélt, hogy a pandémia miatt elhalasztott mérkőzések egy részét az ötkarikás játékok idején pótolnák be.
A teljes olimpiai stopról szóló döntés előtt a KHL felmérést végzett a klubok között, melynek végén a liga 24 csapatából 16 szavazott amellett, hogy egyetlen mérkőzés se legyen a játékok ideje alatt.
A pekingi ötkarikás játékok férfi jégkorong-tornáján több nemzeti válogatottban is szerepelnek olyan jégkorongozók, akik a KHL-ben játszanak.
Neil Young lépését támogatva Joni Mitchell is leveteti életművét a Spotifyról, mert ő sem akar egy platformon szerepelni az oltásellenes influenszerrel, Joe Rogannel – írja a Wall Street Journal.
Felelőtlen emberek olyan hazugságokat terjesztenek, amelyek emberek életébe kerülnek. Ezzel is támogatom Neil Young és a nemzetközi tudományos közösséget ebben a küzdelemben
– írta honlapján az énekes.
A Spallanzani római járványkórházban az új koronavírus-járvány 2020. január 29-én azonosított, legelső betegeiről emlékeznek meg szombaton, miközben az ország a pandémia harmadik évét az oltási igazolás általános bevezetésével kezdi el.
A Spallanzani orvosai és ápolói felidézik a két évvel ezelőtti történéseket, amikor egy kínai turista házaspárt szállítottak a kórházba a fertőzés tüneteivel. A kínai férj és feleség volt az első azonosított Covid–19 beteg Olaszországban.
Olaszország az egyetlen, ahol emléknapot vezetettek be a betegségben meghaltak emlékére, melyet március 18-án tartanak. Azon a napon, amikor Bergamo városából katonai kamionok sora indult el koporsókkal más térségek krematóriumai felé.
Jelenleg az ország túl van az omikron-variáns okozta negyedik hullám tetőzésén, de az esetszám jelentős csökkenését csak a következő hetekben várják. Február 1-jétől pedig az élet majdnem minden területén bevezetik az oltási igazolás használatát – ismertette az MTI.
Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakember a Facebookon írt arról, hogy miért okozhat egyeseknél súlyos, másoknál pedig enyhe tüneteket a koronavírus. Az ok feltehetően az örökítőanyagunkban megtalálható ősi vírus örökítőanyag törmelékekben keresendő. Ennek körülbelül 8 százalékát ősi vírusok alkotják (úgynevezett humán endogén retrovírusok, melyeket röviden HERV-eknek hívunk), míg saját emberi génjeink aránya csak másfél százalék.
Egy korábbi tanulmány szerint a SARS–CoV–2 vírus serkenti a humán endogén retrovírus-W, azaz HERV-W burokfehérjéjének (ENV-nek) a termelődését vérsejtekben. Valamint megfigyelték, hogy a T-limfocita nevű fehérvérsejtben termelődő HERV-W ENV fehérje mennyisége összefügg a koronavírusos betegek légúti distressz szindrómájának súlyosságával.
A mostani felfedezés azt mutatja, hogy a HER-W ENV fehérje termelődését a SARS–CoV–2 vírus serkenti, de nem mindenkinél, hanem csak a betegek 20–30 százalékánál állhat fenn genetikai hajlam a súlyos kimenetelre – írja az Egészség Kalauz.
Megérkeztek az első kamionok Kanada fővárosába, Ottawába abból a karavánból, amely olyan sofőrökből és támogatóikból áll, akik a kötelező oltás ellen tiltakoznak, és a parlament előtt kívánnak demonstrálni – írja a New York Times. A magát „szabadságkaravánnak” nevező esemény közel kétezer főből áll.
Olyan amerikai személyiségek fejezték ki támogatásukat a közösségi médiában vagy televíziós interjúkban, mint Elon Musk, ifjabb Donald Trump vagy Joe Rogan.
Canadian truckers rule
— Elon Musk (@elonmusk) January 27, 2022
A szenátus illetékes bizottsága megszavazta Joe Biden amerikai elnök jelöltjét, Robert Califf kardiológust az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) vezetésére – írja a Politico.
Bernie Sanders független, Maggie Hassan demokrata, valamint hat republikánus szenátor nem támogatta a jelöltet.
A világon 369 910 181 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 649 714 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján – számolt be az MTI. Egy nappal korábban a világon 366 249 339 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 637 611 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS–CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Az amerikai Montgomery városban mintegy száz iskolás kapott hígított oltást a Washington Post beszámolója szerint egy helyi klinikán. Az általános iskola 98 diákjának szüleit hétfő este értesítették, hogy helytelen adagokat adtak be szerdán.
A hírek szerint az iskolai klinikán beadott Pfizer-vakcina dózisait az ajánlottnál jóval nagyobb mértékben hígították. A hatóságok most a Pfizerrel és az állami egészségügyi minisztériummal folytatott konzultációt követően azt javasolják, hogy ha lehet, minél előbb adják be a következő dózist.
Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) által jóváhagyott gyermekek adagja még standard koncentrációk mellett is alacsonyabb, mint a 12 éves és idősebb betegeknél alkalmazott dózis. A gyermekek adagja 10 mikrogramm, szemben az idősebb betegek számára jóváhagyott 30 mikrogrammos adaggal.
Tovább mutálódott a koronavírus omikron-variánsa. A BA.2 kóddal jelölt újabb törzset eddig negyven országban detektálták, köztük Dániában, Svédországban, Indiában, Szingapúrban és a Fülöp-szigeteken – írja a Wall Street Journal.
A két variáns nagyjából egyidőben tűnt fel, és ugyanabból az alaptörzsből alakult ki. A rajtuk lévő mutációk nagy része azonos, de körülbelül húsz különbözik.
Még nincsen elég adat annak megállapítására, hogy a két mutáció azonos tüneteket okoz-e, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy a BA.2 az omikronnál másfélszer gyorsabban terjed.
Még nem telt el elegendő idő, hogy megállapítsák, az új variáció ellenáll-e a vakcináknak.
Jó reggelt!
Indul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.
Jó egészséget, vigyázzanak magukra!