Tokióban mintegy tízezer új fertőzöttet diagnosztizáltak hétfőn – ez több ezerrel kevesebb esetet jelent, mintegy hete. A japán fővárosban heten haltak meg – írta a The Japan News. Japánban 80-90 ezer friss megbetegedést regisztrálnak naponta.
Tokióban és Japán 12 másik prefektúrájában szigorításokat rendeltek el a múlt héten, az ok: az omikron-variáns gyors terjedése. Japánban a járvány kezdete óta csaknem 3,9 millió új esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma meghaladta a húszezret.
Egy japán cég néhány napja jelentette be: piacra dob egy szájon át szedhető gyógyszert, amely hatékony lehet a koronavírus ellen. A Shionogi & Co. cég bízik abban, hogy márciusra akár egymillió darabot is előállíthatnak a tablettából.
Kedves olvasóink!
Zárul az Index keddi hírösszefoglalója, amelyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről, és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.
Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!
Először végzett sajtónyilvános tevékenységet Erzsébet királynő azóta, hogy Károly herceg és Kamilla hercegnő elkapta a koronavírust.
A királynő két nappal Károly pozitív tesztje előtt a herceggel is találkozott, emiatt felvetődött, hogy ő is elkaphatta a fertőzést. Erzsébet királynő hivatala azonban a brit sajtó érdeklődésére sem árulta el, hogy elkapta-e koronavírust a királynő.
A 95 éves uralkodó most egy virtuális találkozón fogadta Észtország nagykövetét, valamint Spanyolország nagykövetét, akik a Buckingham-palotában tettek látogatást (a királynő lakhelyéről, a windsori kastélyból jelentkezett be). Vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy nincs miért aggódni az egészsége miatt.
The Queen conducted two virtual audiences from Windsor Castle and Buckingham Palace. https://t.co/CBM0Pmj9jN
— TOWN&COUNTRY (@TandCmag) February 15, 2022
A szlovák egészségügyi minisztérium iránymutatásai szerint antigéntesztet kell végezni azokon a szülőkön, akik a gyermekeiket kísérik a sürgősségi orvosi ügyeletre –tájékoztat róla a Paraméter.
Ebben az esetben a vizsgálat ingyenes
– mondta Zuzana Eliásová, az egészségügyi minisztérium szóvivője, aki kifejtette: az olyan egészségügyi intézményben, ahol betegelosztó sátrak vannak, ezekben végzik el a tesztet.
A gyereket és az őt kísérő felnőttet is tesztelik, mielőtt belép az ügyelet várótermébe. A rendelkezés február 10-én lépett hatályba. Ha a teszt eredménye pozitív, külön helyiségbe irányítják kivizsgálásra a beteget.
Az összes járványügyi korlátozást feloldják Hollandiában, így a szórakoztatóipari intézmények és a vendéglátóhelyek visszaállhatnak a normális kerékvágásba.
A változtatást a holland kormány jelentette be, a feloldások február 25-étől lépnek életbe. A döntést annak ellenére hozták meg, hogy még mindig magas a napi új fertőzöttek száma az omikron-variáns miatt (ugyanakkor a kórházban kezelt betegek száma relatíve alacsony maradt a korábbi hullámokhoz képest).
Két év óta ez lesz az első alkalom, hogy maszkviselés és távolságtartás nélkül vehetik igénybe az emberek a mozik, éttermek és bárok szolgáltatásait.
A maszkokra csak a tömegközlekedésen és a reptereken lesz szükség.
A kormány mindemellett továbbra is azt javasolja, hogy az emberek ne fogjanak kezet, és ha tüneteik vannak, akkor teszteltessék magukat.
Korábban már a hollandokhoz hasonlóan jártak el a dánok, a svédek, az angolok, szombattól pedig Norvégia is beáll a sorba.
(Politico)
Már mutatkoznak az első jelei annak, hogy Ukrajnában stabilizálódik a járványhelyzet, az előrejelzésekhez képest egy héttel korábban – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.
Az új fertőzéses esetek számának négy hétig tartó gyors növekedése után ez az első hét, hogy látjuk a stabilizálódás első jeleit. Az elmúlt héten 235 256 koronavírusos megbetegedést regisztráltak, amely 7600-zal kevesebb, mint a megelőző héten. Jelenleg 24 575 beteget ápolnak kórházban, ez szintén ezerrel kevesebb, mint egy héttel ezelőtt. A járványhullám stabilizálódásának jeleit egy héttel korábban észlelhettük, mint azt az előrejelzéseink mutatták
– fejtette ki a tárcavezető, aki hozzátette: az előzetes becslések szerint az elhalálozások száma a harmadára csökkent az előző járványhullámhoz képest, amelyben a vírus különösen veszélyes delta-variánsa dominált.
Ezek azonban csak az első pozitív jelei annak, hogy Ukrajnában stabilizálódik a helyzet, még mindig magas az újonnan diagnosztizált fertőzéses esetek száma
– emelte ki a miniszter, majd arról beszélt, hogy jelenleg mintegy 30 ezer Covid-beteget ápolnak kórházban, az oxigénellátó berendezéssel felszerelt ágyak kihasználtsága 30 százalékos. A koronavírusos gyermekek kezelésére kijelölt egészségügyi intézményekben pedig most 2293 ágy foglalt, amely nyolc százalékkal kevesebb, mint egy héttel korábban volt.
A diagnosztizált fertőzöttek száma Ukrajnában hétfőre 16 993-mal 4 542 693-ra, az elhunytaké 142-vel 102 950-re, az aktív betegeké pedig több mint hétezerrel 651 348-ra emelkedett. Az elmúlt napon 2270 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
(MTI)
A kanadai McMaster Egyetem kutatói már dolgoznak egy olyan, belélegezhető vakcinán, amely az eddigi vizsgálatok szerint hatásos lehet a vírus ellen. A vakcinát egy olyan szerkezettel adagolják, amely a folyadékot aeroszollá alakítja át, és így a szájon át belélegezhetővé teszi.
Is the Next Great COVID Vaccine an Inhaled One? - https://t.co/ROyZU0CKH4
— Drugs.com (@Drugscom) February 15, 2022
Az oltóanyag így mélyen a tüdőbe is bejuthat, és ezáltal egyes tudósok szerint akár hatásosabb is lehet a hagyományosaknál. Amesh Adalja, a Johns Hopkins Center for Health Security orvosa azt mondta: ha a vakcina közvetlenül a légutaknál fejti ki a hatását, akkor az tovább növelheti az immunitást.
Hasonló véleményt fogalmazott meg Matthew Miller, a kutatás egyik vezetője, aki azt is hangsúlyozta: az immunválasz amiatt is nagyobb lehet, hogy nem az izomszövetek közé kell beoltani a vakcinát, valamint nem kell végighaladniuk az egész szervezeten az antitesteknek ahhoz, hogy az orrba és a tüdőbe jussanak. Hozzátette: a kísérleti vakcina előnye lehet az is, hogy ugyanezen okokból kevesebbet is kell beadni belőle, ami azt is jelentheti, hogy ezáltal világszerte több embert lehet beoltani.
A McMaster Egyetem kutatói szerint a vakcinát egereken már tesztelték, náluk hatásosnak és biztonságosnak bizonyult. Hamarosan megkezdik az embereken végzett klinikai vizsgálatok első fázisát is, méghozzá olyan felnőtteknél, akik két mRNS-alapú oltást már kaptak.
Az első belélegezhető koronavírus-vakcinát egyébként a kínaiak hozták létre . Arról azonban, hogy annak a fejlesztése most hol áll, egyelőre nem sokat lehet tudni.
(US News)
Eric Adams New York-i polgármester 1430 önkormányzati dolgozót bocsátott el, mert visszautasították a koronavírus elleni oltás felvételét.
Amerikai sajtóértesülések szerint a kirúgott dolgozók a pénteki határidőig nem vették fel a város önkormányzati dolgozói számára kötelező védőoltást. A menesztett munkatársak között volt a New York-i Városi Rendőrkapitányság 36 alkalmazottja, a városi tűzoltó-parancsnokság 25 dolgozója és a városi oktatási hivatal 914 munkatársa. Az elbocsátások ezenkívül a városi lakhatási hivatal 101 dolgozóját és az egészségügyi hatóság 40 alkalmazottját érintették.
A legtöbb munkatársat már korábban fizetés nélküli szabadságra küldték, és csak azután kapták meg végleges felmondásukat, hogy nem vették fel a koronavírus elleni első védőoltásukat, míg két, frissen felvett alkalmazottat azért rúgtak ki, mert nem szerezték be az első két védőoltást, mivel ők szigorúbb előírások szerint dolgoztak.
Az elbocsátások a városi önkormányzati alkalmazottak kevesebb mint egy százalékát érintik, de valószínűleg az önkormányzati alkalmazottak körében végrehajtott legnagyobb méretű tömeges elbocsátást jelentik az Egyesült Államokban az oltási kötelezettséggel kapcsolatban.
A menesztett munkavállalók végső létszáma még így is jóval alacsonyabb lett a korábban vártnál: illetékes tisztségviselők a múlt héten még arról tájékoztattak, hogy akár 4000 dolgozót is elbocsáthatnak az oltási kötelezettség elmulasztása miatt. A szám amiatt is csökkent, hogy csaknem ezer alkalmazott nyújtott be oltási igazolást közvetlenül a határidő lejárta előtt, és tért vissza fizetés nélküli kényszerszabadságáról.
Ugyanakkor a pénteki felmondásokkal várhatóan nem ért véget az oltási kötelezettséggel kapcsolatos elbocsátási hullám.
A városi önkormányzat ugyanis még csak most dolgozza fel azt a 13 044 kérvényt, amelyben orvosi szakvéleményre vagy vallási előírásra hivatkozva kértek felmentést az oltási kötelezettség alól.
Az önkormányzat eddig 7030 ilyen kérvény esetében hozott döntést, amelyből csak 2118 kérelmet hagytak jóvá. A 4919 elutasított kérvény benyújtója még fellebbezhet.
(MTI)
Ötvenkét olyan gyereket kezeltek eddig a Kassai Egyetemi Gyermekkórházban, akinél a koronavírus-fertőzés után súlyos multiszisztémás gyulladásos szindróma (PIMS) lépett fel.
Az egészségügyi intézménybe került gyerekek enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen vészelték át a fertőzést. A legtöbb betegnek a szívét érintette a szindróma, súlyos, életveszélyes állapotba kerültek
– mondta Jana Holubcíková, a kórház szóvivője, aki arról is informált, hogy a gyermekkori multiszisztémás gyulladásos szindróma (PIMS) gyakran szívelégtelenségben nyilvánul meg, és komplex kezelést igényel.
A betegséget más tünetek, például láz, kiütés, hasi fájdalom vagy kötőhártya- és nyálkahártya-gyulladás kísérheti. Ezek a gyerekek kórházi kezelésre szorulnak, mert nagyon gyorsan romolhat az állapotuk.
(Új Szó)
Az elmúlt 24 órában 204 halálesetet jelentettek Romániában a koronavírussal összefüggésben. Ez azt jelenti, hogy megdőlt az ötödik járványhullám halálozási rekordja.
Hétfőről keddre 21 885 új fertőzöttről számoltak be a Magyarországgal szomszédos országban, ami csaknem 10 ezerrel több, mint a tegnapi esetszám, miközben az elmúlt napokban az folyamatosan csökkent.
A román egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila hétfőn még 25 ezer körülire becsülte a február 15-i várható esetszámot. Ezzel együtt a pozitivitási ráta is csökken, a múlt héten még 30 és 25 százalék közötti volt, kedden már 23,9 százalék a pozitív tesztek aránya. Mindezek ellenére az elhunytak száma még mindig emelkedik, ami feltehetőleg az intenzív osztályok telítettsége miatt van, amely csak lassan indul apadásnak.
(Főtér)
Karl Lauterbach, a szövetségi egészségügyi miniszter a Bildnek mondta el, hogy éppen egy hónapja jósolta meg, hogy a koronavírus omikron nevű változatának szétterjedése miatt elindult ötödik járványhullám február közepéig emelkedik, majd leszálló ágba kerül.
Ez így is történt, az omikron-hullám túl van a csúcson, és ez lehetőséget ad mértékletes lazításokra
– mondta a legelismertebb járványtani szakértők közé tartozó miniszter, aki civilben a kölni egyetem egészséggazdaságtani és epidemiológiai intézetének (IGKE) igazgatója. Arról is beszélt, hogy teljes mértékben támogatja a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szerdai tanácskozására készített előterjesztést, amely szerint a csillagászati tavasz kezdetéig, március 20-ig fokozatosan visszavonnak számos járványlassító szabályt.
A terv szerint első lépésként tízről húszra emelnék a létszámhatárt a beoltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek részvételével tartott családi eseményeken és egyéb magánrendezvényeken. Eltörölnék azt is, hogy az oltatlanok kizárólag az alapellátást biztosító üzletekbe léphetnek be.
Második lépésként március 4-től az oltatlanok friss negatív gyorstesztlelettel ismét járhatnának vendéglőbe, és igénybe vehetnének számos szolgáltatást, például megszállhatnának hotelben. Lazítanák a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokat is.
Harmadik lépésként március 20-tól egy sor további szabályt is törölnének, például azt, hogy kötelező biztosítani az otthoni munkavégzés lehetőségét minden dolgozónak, akinek a személyes jelenléte nem elengedhetetlen a munkahelyen.
Az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedések – közösségi maszkviselés, társas távolságtartás – a tavasz kezdetével is érvényben maradnának.
(via MTI)
Két év után várhatóan szabadon megtarthatják majd a jelmezbálokat és a felvonulásokat purim idején – jelentette az izraeli egészségügyi minisztérium honlapja kedden.
A közel-keleti országban a koronavírusos fertőzöttek száma is csökken. Eran Szegál, a Weizmann Intézet biológiai statisztikus professzora elmondta a ynet hírportálnak, hogy számításai szerint a következő hetekben olyan mértékben visszaszorul a járvány, hogy egy hónap múlva szabadon megtarthatók lesznek a purimi felvonulások és jelmezbálok. 2020 óta ezek a rendezvények elmaradtak, vagy csak szigorú korlátozásokkal lehetett ünnepelni purimkor.
Hétfőn több mint 120 ezer teszt elvégzésével 23 555 új vírushordozót azonosítottak, 19,15 százalékos pozitivitási aránnyal. Jelenleg összesen 178 118 aktív esetet tartanak nyilván Izraelben, emellett 35 854-en házi karanténban tartózkodnak, mert fertőzött személlyel érintkeztek. Izraelben szinte valamennyi, szám szerint 269 település továbbra is erősen fertőzött kategóriában van, mindössze öt helységet jeleznek a közepesen fertőzött, narancssárga színkóddal, öt helységet sárga, s mindössze egy települést soroltak az alig vagy egyáltalán nem érintett zöld kategóriába.
Tavaly december vége óta 6 696 058, ötévesnél idősebb embert, az ország lakosságának 72,01 százalékát oltották be legalább egyszer a Pfizer–BioNTech vakcinájával. 4 456 018-an már három oltást kaptak, és 699 505-en adatták be maguknak a negyedik, azaz a második emlékeztető oltást.
(MTI)
Olaf Scholz német kancellár is elutasította, hogy az orosz orvosok PCR-teszteljék, ezért az ikonikus hosszú asztalhoz ült le Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalni.
Big table diplomacy of #Putin on the #UkraineCrisis continues!
— Janne Leino 🇪🇺 (@JaLeino) February 15, 2022
Following Macron and his own foreign minister Lavrov, it is @Bundeskanzler Olaf Scholz this time.#Russia #Germany #Ukraine pic.twitter.com/7JrwWZcB1I
Korábban hasonlóan járt már Emmanuel Macron és Orbán Viktor is, bár utóbbi amiatt kényszerült a távolságtartásra, mert fertőzött személy voltak a környezetében.
Olaf Scholzot és mintegy ötvenfős kíséretét egyébként a találkozó előtt letesztelte a moszkvai német nagykövetség orvosa. A német fél szerint erre az orosz orvosokat is meghívták. Ezenkívül a Moszkvába utazás előtt is mindenkit háromszor teszteltek negatívra.
A német kancellár tárgyalása azért is fontos, mert a keddi hírek szerint nem elképzelhetetlen, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát.
(TASZSZ)
Óriásit zuhantak a Moderna-részvények hétfőn, amin összesen 140 milliárd dollárt veszítettek a Forbes szerint.
Az váltotta ki a tőzsdei visszaesést, hogy megjelentek olyan hírek a Moderna-vakcináról, amelyek szerint a hatékonyság kisebb a vártnál, valamint hogy értékesítéseik száma visszaesett a piacon.
A részvények értéke mindössze egy óra alatt, 9.30 és 10.30 között csaknem 11,2 százalékkal csökkent hétfőn.
Ezzel tíz hónap óta először került 140 dollár alá a Moderna-részvények ára. Nem sokkal később az alacsony szinten stabilizálódott a részvényár.
(Forbes)
Horvátországban 6538 új fertőzöttet regisztráltak 24 órán belül, írta a Hina.hr. Két hete még több mint 15 ezer esetet jegyeztek fel egy nap leforgása alatt a szomszédos országban. Az igazolt megbetegedések száma meghaladta az egymilliót.
A Covid–19 kórba és szövődményeibe 47 beteg halt bele az utóbbi 24 órában, a megelőző napon 64 fertőzött veszítette életét a betegségben. Az utóbbi csaknem két esztendőben mintegy 14 600 ember esett a járvány áldozatául.
Több mint kétezer Covid-pácienst kórházban kell kezelni, csaknem 150 fertőzött gépi lélegeztetésre szorul.
A járvány kezdete óta nagyjából 980 ezren épültek fel a kórból. A felnőtt lakosság mintegy 66 százaléka teljesen védett a felvett vakcináknak köszönhetően Horvátországban.
Szlovákiában a kiértékelt tesztek több mint fele kimutatta a vírus jelenlétét. A szomszédos országban az utóbbi 24 órában csaknem 19 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Az elmúlt héten tartósan húszezer fölött volt a friss esetek száma. Az igazolt betegek száma megközelíti az 1,3 milliót.
A koronavírus szövődményeibe 18 beteg halt bele hétfőn – írta az ujszo.com. Múlt csütörtökön 24 fertőzött vesztette életét a kórban.
Szlovákiában február 15-től valamennyi üzlet nyitva lehet este tíz óra után is.
A szlovákiai kórházakban kezelt csaknem kétezer beteg több mint hetven százaléka nem kapott védőoltást, vagy csak egyet.
Romániában 21 885 új fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. Bukarestben több mint ötezer friss esetet regisztráltak egy nap alatt. Múlt csütörtökön a szomszédos államban megközelítően 22 700 új megbetegedést regisztráltak. Az igazolt fertőzések száma mintegy 2,6 millió.
A Covid–19 és szövődményei miatt 195 beteg halt meg hétfőn, köztük egy 29 éves oltatlan fertőzött is – írta az Agerpres. Romániában súrolja a 62 ezret a koronavírus halálos áldozatainak a száma.
Jelenleg 10 400 Covid-pácienst ápolnak kórházban, több mint 1100 fertőzöttről intenzív osztályon kell gondoskodni Romániában.
Mintegy 2,2 millió azoknak a száma, akiket már gyógyultnak nyilvánítottak Romániában.
Lengyelországban 22 267 új fertőzést regisztráltak az utóbbi 24 órában – írta a pap.pl. Ez határozottan csökkenő trendet jelent. Múlt csütörtökön még 35 777 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, az azt megelőző napon pedig 46 ezret.
A Covid–19 és szövődményei miatt 378 beteg halt meg az utóbbi 24 órában. A járvány kezdete óta több mint 108 ezren veszítették életüket Lengyelországban.
A lengyel egészségügyi tárca azt is közölte: 4,6 millióan már felépültek a kórból.
Lengyelországban mintegy 53 millió adagnyi vakcinát adtak be – jelezte a CNN. Már csaknem 22 millió ember számít teljesen védettnek a koronavírus ellen.
Csehországban 23 ezer új fertőzöttet szűrtek ki 24 órán belül. Múlt szerdán 29 ezer friss megbetegedést jegyeztek fel. Egyhetes viszonylatban pedig csaknem tízezerrel kevesebb napi esetet regisztráltak – írta a Radio Prague International.
Az igazolt esetek száma mintegy 3,4 millió, közülük csaknem 400 ezren vannak a 65 év felettiek. A kórházban ápoltak száma is csökkent.
A hivatalos adatok szerint eddig csaknem 170 ezren újrafertőződtek. Csehországban mintegy 38 ezren haltak meg a koronavírus szövődményeiben, de már hárommillióan felépültek a fertőzésből.
Csehországban mintegy 17,3 millió adagnyi koronavírus elleni védőoltást vettek fel.
Szlovéniában is visszaszorul a vírus. A szomszédos országban 7122 friss fertőzöttet regisztráltak hétfőn. Egy hete még 11 ezer új megbetegedést jegyeztek fel – írta az STA hírügynökség.
Az igazolt esetek száma csaknem 860 ezer. Az aktív betegek száma megközelíti a 136 ezret.
Mintegy hétezer ember halt bele a vírus szövődményeibe az országban.
Szlovéniában 415 napja adták be az első vakcinát a koronavírus ellen – közölte a CNN. Azóta csaknem hárommillió adagnyi oltást vettek fel, száz lakosra vetítve az átoltottsági mutató 142.
Eltörlik a járványügyi korlátozásokat Észak-Írországban, az eddig érvényben lévő szigorítások ezentúl már csak tanácsként szolgálnak – jelentette be Robin Swann egészségügyi miniszter.
A feloldott szigorítások értelmében a szórakozóhelyekre történő belépéshez nem lesz szükséges a védettségi igazolvány, valamint a kötelező maszkviselést is eltörlik. Megszűnik továbbá az a korlátozás is, miszerint csak 30 fő tartózkodhat egyszerre egy helyiségben – írja a BBC.
Ez nem azt jelenti, hogy véget ért a járvány, vagy hogy biztonságban vagyunk
– hangsúlyozta az egészségügyi miniszter.
A korábban meghozott járványügyi korlátozások március 24-én járnak le.
A csökkenő járványmutatók ellenére életbe lépett keddtől az ötven év felettiek munkavégzésére vonatkozó rendelkezés, miszerint kizárólag emlékeztető oltással dolgozhatnak az állami és a magánágazatokban egyaránt.
A római kormány már tavaly év végén bejelentette az intézkedést, amely előírja, hogy az ötvenedik évüket betöltöttek csakis akkor léphetnek be munkahelyükre, ha megkapták mindhárom adag oltóanyagot. Az oltottságot egyedül a betegségből az utóbbi hat hónapban történt felgyógyulás válthatja ki.
A rendelkezés az ötvenedik évüket június 15-ig betöltőkre is vonatkozik.
Az oltás nélküli 50 év felettiek nem veszítik el az állásukat, de fizetés nélküli szabadságra kötelezik őket. Ha bármely ellenőrzés során mégis „rajtakapják”, hogy elegendő adag vakcina nélkül vagy oltatlanul dolgoznak, a munkavállalót és a foglalkoztatóját is 600 eurótól 1500 euróig terjedő bírságra ítélhetik.
A mostani rendelkezés a korábbiakat erősíti, mivel az ötven év felettiek számára az oltási kötelezettség már február elsejétől érvényes.
Az egészségügyi tárca adatai szerint az oltatlanok aránya a lakosság mindössze 9 százaléka, a tavaly nyári mintegy 15 százalékhoz képest. Az ötven év feletti olaszok száma 28 millió, ebből – a már meggyógyultakat és az oltásból más betegségek miatt kimaradt olaszokat is számolva – 1,5 millióan még nem vettek fel oltást.
A közigazgatásban 400 ezerre teszik az oltás nélküli 50 felettiek számát. Ennél sokkal többen, a becslések szerint akár félmilliónál is többen vannak azok az oltás nélküli ötven évnél idősebbek, akiknek nincsen állásuk, vagy szerződés nélkül végeznek munkát. Ilyenek például az alkalmi munkavállalók, a távmunkát végzők, a mezőgazdasági munkások vagy a kis családi vállalkozásokban dolgozók.
Az ötven év felettiekre vonatkozó előírások június 15-ig vannak érvényben, de a járvány enyhülésével korábban is visszavonhatják őket.
A hétfőn közölt, de vasárnapra vonatkozó adatok szerint a napi esetszám ötvenezer alá süllyedt, a halottak száma pedig 281 volt, ami az idei legalacsonyabbnak számít – számolt be az MTI.
Oroszországban 166 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. Ez jelentős mérséklődés ahhoz képest, hogy a múlt héten kétszázezer fölött is regisztráltak új megbetegedést egy nap leforgása alatt. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 14,4 milliót.
A Covid–19 és szövődményei miatt 704 beteg halt meg hétfőn – írta a The Moscow Times. A múlt év végén még csaknem 1200 ember életét követelte a koronavírus egy napon belül. A járvány kezdete óta 341 ezer ember veszítette életét Oroszországban.
Csaknem 12 ezer fertőzött gyermeket kell kórházban ápolni. A járvány kezdete óta már csaknem 12 millió ember felépült a koronavírus okozta betegségből Oroszországban.
Csupán Ázsiában mintegy hatmilliárd adagnyi koronavírus elleni védőoltást adtak be eddig. Kínában több mint 3 milliárdot, Indiában csaknem 1,8 milliárdot, Vietnámban 185 ezret.
Afrika sokkal rosszabbul áll az átoltottságban, nem haladja meg az ötszázmilliót a beadott oltások száma: például Elefántcsontparton és Kenyában 28-28 adagnyi vakcinához jutott száz lakos, Nigériában tízhez, Tanzániában öthöz, Burundiban egyhez.
Az Európai Unióban Málta áll a legjobban 238-as, majd Dánia 226-os értékkel, a sort Románia (87) és Bulgária zárja 62-es mutatóval. Magyarországon száz lakosra vetítve 166 dózist vettek fel, míg Japánban 169 adagot, az Amerikai Egyesült Államokban pedig 165 dózist a védőoltásból – közölte a CNN.
Még mindig Gibraltár, Kuba és Chile vezet az átoltottsági rangsorban. Az első két országban már fejenként háromadagnyi vakcinához jutottak a lakosok.
Az első oltást az Egyesült Királyságban, Chilében, Kanadában, Finnországban is már több mint négyszáz napja adták be, Burundiban négy hónapja.
Egy hónapra országos szükségállapotot hirdetett ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a koronavírus-demonstrációk miatt, amelyek megbénították az ország fővárosát, Ottawát, valamint korlátozták az Egyesült Államokkal való kereskedést az utóbbi két hétben.
Nem fogjuk engedni, hogy ezek az illegális, veszélyes tevékenységek folytatódjanak
– mondta beszédében a kormányfő a demonstrációkra utalva, majd bejelentette, hogy szükségállapotot vezetnek be, amelynek részeként – ha kell, akkor erőszakkal –feloldják a körülbelül 400 kamionból álló blokádot a fővárosban és a határátkelőknél, valamint befagyaszthatják a demonstrációkban résztvevők bankszámláit is. A miniszterelnök szerint erre azért van szükség, mert a demonstrációk ellen a rendfenntartók már nem tudnak máshogy fellépni.
A szükségállapot bevezetése által a szövetségi kormány rendkívüli jogköröket kap, amelynek értelmében akár erőszakot is alkalmazhatnak a közrend visszaállításához, valamint betilthatják a gyülekezést és korlátozhatják az utazást az ország bizonyos területei közt.
A most érvénybe léptetett Emergency Act nevű törvényt 1988-ban dolgozták ki, és azóta még nem alkalmazták. Ehhez hasonló erősségű veszélyhelyzetet legutóbb Justin Trudeau édesapja, Pierre Elliott Trudeau rendelt el miniszterelnökként több mint fél évszázada, az 1970-es quebeci terrortámadások miatt, akkor még egy másik törvényre (War Measures Act) hivatkozva.
Néhány kritikus szerint Justin Trudeau korábban nem lépett fel kellő határozottsággal a demonstrálók ellen. Többen már arra is felszólították, hogy vesse be a hadsereget a tüntetőkkel szemben. A miniszterelnök korábban és most is azt mondta, hogy ezt nem fogja megtenni, hangsúlyozta viszont, hogy a rendőröknek joguk lesz lefoglalni a blokádot fenntartó kamionokat.
Justin Trudeau azt is közölte, hogy a kormány hamarosan egy külön program keretében kártalanítja majd azokat a vállalkozásokat, amelyek az ottawai blokád miatt pénzügyi veszteségeket szenvedtek el.
Mindeközben a kanadai rendőrök az egyik határátkelőnél őrizetbe vettek 13 embert, egy militáns csoport tagjait, akik közlésük szerint erőszakot akartak alkalmazni a rendőrség ellen abban az esetben, ha megpróbálják feloldani a blokádot. Az ő kamionjaikban lőfegyvereket és páncélokat is találtak, ami megerősítette ezt a gyanút.
(via The New York Times, Calgary Herald)
Ukrajnában csaknem megduplázódott az új megbetegedések száma egy nap leforgása alatt; mintegy 29 800 friss fertőzöttet diagnosztizáltak 24 órán belül – írta a karpatalja.ma. Az igazolt fertőzések száma súrolja a 4,6 milliót. Az aktív betegek száma meghaladja a 65 ezret az országban.
A Covid–19 kórba és szövődményeibe 305 beteg halt bele hétfőn. A járvány kezdete óta 103 ezer ember veszítette életét a szomszédos országban.
Ugyanakkor több mint 23 ezren felépültek egy nap alatt. Az utóbbi két évben már 3,8 millióan gyógyultak fel fertőzésből Ukrajnában.
Nincs olyan amerikai állam, ahol ne csökkent volna az új koronavírusos esetek száma az utóbbi két hétben. Kansas, Oklahoma és Washington államban is meghaladja a nyolcvan százalékot a mérséklődés mértéke – közölte a CNN.
Kaliforniában és Texasban is több mint hatvan százalékkal kevesebb az új megbetegedés, mint 14 nappal ezelőtt. Mindkét államban 82 ezer amerikai halt bele a fertőzésbe.
Az új esetek csökkenésének a mértéke kevesebb mint tíz százalék Maine államban, illetve ötven százalék alatti Floridában, ahol az országon belül a harmadik legtöbb, 5,8 millió fertőzést diagnosztizálták. Az Amerikai Egyesült Államokban már 78 millió megbetegedést regisztráltak, 922 ezren haltak meg a fertőzésben.
New York városában csaknem ötmillió fertőzést állapítottak meg, 66 ezren lelték halálukat a kórban. Több kisebb, ritkábban lakott államban, például Hawaii-szigetén és Alaszkában nem éri el az 1300-at a halálos áldozatok, illetve a 240 ezret a megbetegedések száma.
Szerbiában a tesztek bő harmada még mindig pozitív. Nagyjából két hete a minták csaknem fele mutatta ki a vírus jelenlétét. A szomszédos országban mintegy ezerrel több, hétezer fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, mint a megelőző napon – írta a Pannonrtv.
A Covid–19 kórban és szövődményeiben 67 beteg halt meg. Tíz nappal ezelőtt 61 ember veszítette életét a fertőzés miatt. A pandémia kezdete óta csaknem 15 ezren lelték halálukat a megbetegedésben.
Kórházban 4500 Covid-pácienst kell kezelni, február első napjaiban 4100 beteget kellett egészségügyi intézményben ápolni. Akkor 150 súlyos állapotban lévő fertőzött szorult mesterséges lélegeztetésre, most csaknem kétszázan.
Több ezer ápoló tüntet Ausztrália legnépesebb államában a stagnáló bérek ellen, és amiatt, hogy túl kevés személyzet van állományban.
Több ezer ápoló és egészségügyi dolgozó – akik közül néhányan koronavírus elleni védőfelszerelésben és műtősruhában jelentek meg – vonult fel Új-Dél-Wales legnépesebb városában, Sydney-ben.
A sztrájk akkor kezdődött, miután a szakszervezetek és az egészségügyi miniszter közötti tárgyalások kudarcba fulladtak; csaknem egy évtizede nem volt hasonló megmozdulás az egészségügyi dolgozók körében – írja a BBC.
Az omikron-variáns gyors terjedése jelentős terhet rótt a tesztelőközpontokra és kórházakra az országban. Az állami egészségügyi minisztérium ennek ellenére nem engedélyezte a sztrájkot, mivel a munkabeszüntetés késleltetné és megnehezítené a betegek szakszerű és gyors ellátását.
Az egészségügyi dolgozók követelései közé tartozik a rendeletben megszabályozott ápoló-páciens arány, valamint a 2,5 százalékos béremelés is.
Ausztrália két és fél milliós fertőzöttségi adatainak nagy részét Új-Dél-Walesben azonosították. A pandémia alatt összesen 4600-an haltak meg koronavírus-fertőzésben Ausztráliában.
A világon 413 453 383 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 826 032 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 411 679 785 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 815 376 volt. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Tokióban mintegy tízezer új fertőzöttet diagnosztizáltak hétfőn – ez több ezerrel kevesebb esetet jelent, mintegy hete. A japán fővárosban heten haltak meg – írta a The Japan News. Japánban 80-90 ezer friss megbetegedést regisztrálnak naponta.
Tokióban és Japán 12 másik prefektúrájában szigorításokat rendeltek el a múlt héten, az ok: az omikron-variáns gyors terjedése. Japánban a járvány kezdete óta csaknem 3,9 millió új esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma meghaladta a húszezret.
Egy japán cég néhány napja jelentette be: piacra dob egy szájon át szedhető gyógyszert, amely hatékony lehet a koronavírus ellen. A Shionogi & Co. cég bízik abban, hogy márciusra akár egymillió darabot is előállíthatnak a tablettából.