új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Olaf Scholz német kancellár kedden Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen arra sürgette Pekinget, hogy használja ki Moszkvára gyakorolt befolyását, és kényszerítse az ukrajnai háború befejezésére – írja az Ukrajniszka Pravda.

    Hozzátette, hogy Kínának is tartózkodnia kell attól, hogy fegyvereket szállítson Oroszországnak, és nem szabad hagynia, hogy a háború befagyasztott konfliktussá váljon.

    A kancellár továbbá hangsúlyozta, hogy Kínának mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjának nagy felelőssége van a konfliktusok kezelésében. Li Ko-csiang a sajtótájékoztatón nem reagált közvetlenül Scholz megjegyzéseire.

  • Az oroszukrán háborús fogolycserék ideje alatt szabadon engedett ukrán foglyok azt állítják, hogy gyakran megverték őket, az egészségügyi ellátás és az ellátás pedig rendkívül hiányos volt – írja személyes beszámolók alapján a The New York Times.

    Egyes ukrán katonák azt állították, hogy az orosz fogságban töltött idő alatt rengeteg szenvedést – veréseket, áramütésekkel végzett kínzásokat, éheztetést – kellett elviselniük.

    Az ukrán tisztviselők és egykori foglyok szerint az ukrán hadifoglyok láthatóan rosszabb állapotban voltak a cserék lebonyolításánál, mint az oroszok.

  • Oroszország február 24-én indított, Ukrajna elleni háborújában eddig körülbelül 222 000 orosz katona esett el, az elmúlt napon 540 ellenséges katona halt meg – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

    A vezérkar beszámolója szerint

    • 4006 tankot,
    • 7771 páncélozott harcjárművet,
    • 3920 tüzérségi rendszert,
    • 615 rakétavetőt,
    • 375 légvédelmi berendezést,
    • 314 repülőgépet,
    • 306 helikoptert és
    • 6667 katonai gépjárművet és tartálykocsit semmisítettek meg az ukrán védők.

    Ezenkívül 18 orosz hajót, 3428 hadműveleti és taktikai drónt, 539 egység speciális felszerelést és 1214 cirkálórakétát számoltak fel.

  • Kedd éjjel az oroszok északi irányból iráni gyártmányú Shahed–136/131 kamikaze drónokkal mértek csapást az ukránokra Hmelnickijnél – jelentette az ukrán légierő. Az ukránok állításuk szerint az összes kamikaze drónt megsemmisítették.

    A légierő hozzátette, hogy 24 óra alatt az Ukrán Védelmi Erők négy különböző típusú ellenséges felderítődrónt szállítottak le – írja az Unian.

  • Az orosz csapatok négy irányba összpontosítják fő erőfeszítéseiket – jelentette az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara a Facebookon.

    Az ellenség továbbra is Liman, Bahmut, Avdejevszk és Mariinszk irányába összpontosítja fő erőfeszítéseit, folytatódnak a heves harcok. A nap folyamán 40 harci összecsapásra került sor

    – írta a vezérkar.

    Megjegyezték, hogy az oroszok katonai jelenlétet tartanak fenn Szeverszk és Szlobozsán irányában az Ukrajnával határos területeken is. Légicsapásokat hajtottak végre a csernyihivi területen lévő Janzhulovka és Leonovka, valamint a harkivi területen lévő Lopan kozákok ellen – olvasható az Unian oldalán.

  • A brit kormány több milliárd dolláros pénzügyi csomagot állított össze az ukrán gazdaság stabilizálására. A támogatást Rishi Sunak brit miniszterelnök jelenti be a Londonban kezdődő kétnapos ukrajnai újjáépítési konferencián.

    A Downing Street szerdai tájékoztatása szerint a kezdeményezés többek között brit kormányzati garanciavállalást tartalmaz 3 milliárd dollárnyi világbanki hitelre, amelynek célja a létfontosságú ukrajnai közszolgáltatási intézmények, köztük az iskolák és a kórházak működésének finanszírozása.

    A brit kormány emellett saját forrásból további 240 millió font (105 milliárd forint) kétoldalú pénzügyi támogatást is folyósít életmentő programokra, köztük aknamezők felszámolására, katasztrófaelhárító felszerelések szállítására, reformprogramokra és energiaipari beruházásokra.

    London mindezeken felül 250 millió font új tőkével látja el a brit kormány nemzetközi fejlesztés-finanszírozási és befektetési intézményét.

    A londoni miniszterelnöki hivatal beszámolója szerint eddig 38 országból négyszáznál több nagyvállalat jelezte, hogy kész bekapcsolódni az ukrajnai újjáépítésbe – adta hírül az MTI.

  • Az Egyesült Államoknak már most konzultálnia kell a szövetségesekkel a Putyin utáni Oroszországról szóló legjobb megközelítésről − írta a Foreign Affairsen megjelent elemzésben Andrea Kendall-Taylor, a Center for a New American Security vezető munkatársa és a transzatlanti biztonsági program igazgatója. 

    Írása szerint, amelyet az Indexen itt szemléztünk részletesen, nehéz lesz megítélni a majdani új orosz vezető szándékait, még akkor is, ha az orosz nép támogatásával kerül hatalomra. Mint írja: ahelyett, hogy a Kreml szándékainak megfejtésére törekednének,

    az Egyesült Államoknak és az európai országoknak fel kell készülniük arra, hogy világosan megfogalmazzák a jobb kapcsolatok kialakításának feltételeit.

     E feltételeknek legalább azt kellene tartalmazniuk, hogy Oroszország teljes mértékben kivonul Ukrajnából, jóváteszi a háborús károkat, és elszámoltatja Oroszországot az emberi jogok megsértéséért.

  • Az ukrán hadseregnek a front két szektorában is sikerült előrehaladnia június 20-án – közölte legfrissebb elemzésében az Institute for the Study of War (ISW), amelyet az Unian ukrán hírügynökség vett észre.

    Az elemzés azt állítja, hogy kiváltképp a zaporizzsjai és donyecki régiók közti közigazgatási határon, valamint a Zaporizzsja régió nyugati részén folytattak támadó hadműveleteket az Ukrán Fegyveres Erők.

    Mint írják, ezzel egy időben az orosz erők komoly mozgósítást hajtottak végre annak érdekében, hogy megakadályozzák az ukrán előrenyomulást.

  • Kedden az oroszok megtámadták a mentőalakulatokat Herszonban, emiatt egy ember meghalt, további nyolc megsebesült. A sebesültek közül négyen súlyos állapotban kórházban vannak.

    Az erről készült felvételeket itt tekinthetik meg

  • 2023. június 20-án összesen 6222 fő lépett be az ukrán–magyar határszakaszon. A román–magyar határszakaszon 4792-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel.

    A beléptetettek közül a rendőrség 69 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

    Az ukrajnai háború elől 2023. június 20-án nem érkeztek Budapestre vonattal.

  • Megkapta a német gyártmányú Leopard harckocsik kilövéséért járó pénzjutalmat az első orosz katona – közölte kedden az orosz védelmi tárca sajtószolgálata az MTI szerint. 

    A tájékoztatásból kiderült, hogy az egymillió rubeles (mintegy négymillió forintos) jutalmat egy Andrej Kravcov nevű katonának Alekszandr Karelin szenátor adta át a Visnyevszkij Nemzeti Orvosi Kutatóközpont Fejlett Orvosi Technológiák Központjában.

    Az eseményről készült videó szerint a kórházban ápolt Kravcov elvesztette jobb kezét. A díjat a Zabota Szibiri (Szibériai Gondoskodás) elnevezésű vállalkozói alapítvány hozta létre.

  • A Zsivov néven író orosz katonai blogger szerint az hatalmas hiba, hogy az oroszok maszkok mögé bújnak, amikor kamerák előtt szerepelnek, mert az orosz katonák mind széles vállú, ultramaszkulin, szép férfiak, akik szépségükkel elkápráztatják a nyugati nőket.

    Ez egyébként fotója szerint magára Zsivovra csak mérsékelten igaz.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A keddi percről percre cikkünk legfontosabb hírei a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!