Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Magyarország területére augusztus 24-én az ukrán–magyar határszakaszon 7496 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 11 184 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 165 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Kedves olvasóink!
Véget ért az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A nap legfontosabb hírei a következők voltak:
Köszönjük kitartó figyelmüket, tartsanak velünk holnap is. Jó pihenést kívánunk!
Törvényszéki szakértők DNS-vizsgálatot végeznek a Tveri területen történt repülőgép-szerencsétlenségben meghalt tíz ember azonosítása érdekében – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökséggel az orosz Nyomozó Bizottság.
A repülőgép-szerencsétlenség helyszínén az első nyomozati cselekmények során 10 áldozat holttestét fedezték fel. Azonosításuk érdekében molekuláris genetikai vizsgálatokat végeznek
– közölte a sajtóosztály.
A Moszkvából Szentpétervárra tartó Embraer utasszállító repülőgép szerda este zuhant le a Tveri területen. Az előzetes információk szerint 10 ember volt a fedélzeten, mindannyian meghaltak a balesetben.
Az orosz Szövetségi Légi Szállítási Ügynökség közölte, hogy Jevgenyij Prigozsin az utasok között szerepelt. A légi közlekedés biztonsági szabályainak megsértése miatt büntetőeljárás indult.
A Szamarai területen lévő Nyikolajevka faluban lévő Wagner-csoport zsoldosainak temetőjében lévő sírokról eltávolították a kereszteket, és „a földdel tették egyenlővé őket”.
A helyi lakosok elmondták, hogy a kereszteket és a koszorúkat szemétként halmozták fel, magukat a sírokat pedig nehézgépekkel a földdel tették egyenlővé – közölte az Ukrajinszka Pravda.
Miután a hír megjelent a közösségi médiában, a helyi média arról számolt be, hogy a sugárút, ahol a wagneritákat eltemették, sík területté válik.
Betonburkolatot kap, és állítólag minden egyes sír helyén egy fekete piramis jelenik majd meg.
A Wagner-zsoldosok temetője néhány hónappal ezelőtt jelent meg a területen. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője áprilisban átadott egy emléktáblát a temetőben, amelyet nem bontottak még le.
A Szamarai terület hatóságai egyelőre nem nyilatkoztak hivatalosan a zsoldosok sírjainak lerombolásáról.
Ukrajna csapást hajtott végre az orosz fekete-tengeri flotta partvédelmi dandárja ellen a Krím félsziget déli részén – írja az Ukrajinszka Pravda a liga.net portálra és az ukrán katonai hírszerzés tisztviselőjére, Andrij Juszovra hivatkozva.
A tisztviselő szerint a dandárra nem az első alkalommal csaptak le, és a mostani esetről az orosz közösségi oldalak is beszámoltak, ami megerősíti, hogy sikeres volt a támadás. Mint mondta, a halottak és a sebesültek számáról is van információjuk, de ez még megerősítésre vár.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter egy interjúban kommentálta Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér halálát.
Reznyikov a német Die Weltnek adott interjút, amelyben azt mondta:
Prigozsin halála gyengítette Putyint. Mert megmutatta az egész világnak: ha Putyin alkut köt valakivel, akkor azt bármikor megszegheti, nem lehet bízni benne. A gengszterek viselkednek így, és a Kreml emberei is gengszterekként, bűnözőkként viselkednek.
Megjegyezte azt is: nem hiszi, hogy Prigozsin halála érdemben befolyásolná az ukrajnai háborút.
A Wagner-csoport, amely egy éve még egy komoly erő volt, ma már nem létezik a gyakorlatban. Legyőzték őket
– fogalmazott az Ukrajinszka Pravda szerint.
Az ukrán elnök Kijevben találkozott Törökország külügyminiszterével – írja az rba.ua.
A meetingről Volodimir Zelenszkij is beszámolt a közösségi oldalán, és azt írta: fontos témákról beszéltek, többek közt az ukrán békeformuláról, a későbbre tervezett globális békecsúcsról, valamint a fekete-tengeri gabonaszállításokról.
Az ukrán elnök megköszönte azt is, hogy a törökök „állhatatosan és állandóan támogatják Ukrajnát”.
Hollandia az összes F–16-os vadászgépét átadja az ukrán fegyveres erőknek, de néhányat még visszatart az ukrán pilóták kiképzése céljából – mondta el Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter az MTI szerint a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott, pénteken megjelent interjújában.
42 repülőgépünk van, de ezek egy része a kiképzésre megy, a többi pedig a fegyveres erőkhöz
– fejtette ki a tárcavezető.
Szavai szerint a pilóták képzése soha nem ér véget. „A kiképzések egyébként nem feltétlenül Hollandiában lesznek, jelenleg egy romániai oktatóközpont kialakításán gondolkodunk. Ezért ezeket a repülőgépeket ott fogják használni, ahol a képzés zajlik. Az F–16-osokon folyamatosan újabb pilótákat fognak betanítani, így szükség lesz erre a kiképzőközpontra” – magyarázta Ollongren.
A miniszter megjegyezte, hogy maga Hollandia is így cselekszik immár negyven éve. „Nem lehet felkészíteni egy csoport pilótát, majd abbahagyni az oktatást, ennek egy állandó folyamatnak kell lennie” – tette hozzá. Ollongren az interjúban reálisnak nevezte azt, hogy az F–16-osokat hat-nyolc hónapon belül átadják Ukrajnának, de ehhez több előfeltételnek is teljesülnie kell.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt vasárnapi hollandiai látogatásán jelentette be, hogy Ukrajna számíthat Hollandiától 42 darab, amerikai gyártású F–16-os vadászgépre. Hozzátette azonban, hogy országa nem most azonnal kapja meg ezeket a gépeket – emlékeztetett az ukrán hírportál.
Késő délután légiriadót rendeltek el Ukrajnában amiatt, hogy felszálltak az orosz rakétahordozó repülőgépek.
Az Ukrajinszka Pravda azt írta, hogy helyi idő szerint délután 5 órakor rendelték el a riadót amiatt, hogy Kinzsal rakéták hordozására képes orosz gépek szálltak fel. A riadót azóta visszavonták az ukrán kormányzat online térképe szerint, leszámítva Dnyipro városát, ahol még veszélyre figyelmeztetnek.
Az országban napi rendszerességgel adnak ki ilyen riasztásokat, nemrég egy hasonló miatt Novák Katalin köztársasági elnöknek is óvóhelyre kellett vonulnia, amikor Kijevbe látogatott.
Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök nemrég közölte, hogy figyelmeztette Jevgenyij Prigozsint arra, hogy meghalhat. Most az Ukrajinszka Pravda írt arról, hogy az államfő cáfolt egy korábbi sajtóértesülést is ezzel kapcsolatban.
Közvetlenül a Wagner-csoport lázadása után kezdett el terjedni a hír, hogy amikor Lukasenka és Prigozsin megegyeztek, akkor előbbi biztonsági garanciákat is adott a Wagner-csoportnak. Lukasenka most – újságírói kérdésre válaszolva – cáfolta, hogy ez így lett volna.
Hogy a kérdésre válaszoljak: nem adtam biztonsági garanciákat Prigozsinnak.
– fogalmazott a belorusz elnök.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádió vendégeként beszélt Jevgenyij Prigozsinnak, a Wagner-csoport vezérének haláláról.
Egy kérdésre válaszolva azt mondta: szerinte furcsa, hogy Prigozsin és Dmtrij Utkin, a Wagner-csoport alapítója ugyanazon a gépen ültek, holott két repülőjük is útnak indult.
Az egy picit fura, hogy a Wagner két legfontosabb embere egy helyen van. Túlzott magabiztosságra utal, lehet, hogy elhitték, már túl vannak a nehezén, ezt már meg lehet engedni […] ha bármelyikük meghalt volna, de a másik, mondjuk, Afrikában van biztonságban, lett volna lehetősége, hogy bosszút álljon
– mondta erről.
Hozzáfűzte azt is, hogy az eset részletei még mindig homályosak, de szerinte ha csak megrendezték volna Prigozsin halálát, akkor ezt nem Oroszországban tették volna meg, hanem például Afrikában, Maliban.
„Én erősen szkeptikus vagyok ezekkel az elméletekkel kapcsolatban. Az orosz államnak semmi érdeke sincs abban, hogy Prigozsint így tüntesse el. Sojgu, Geraszimov és a hadsereg bizonyos körei részéről hihetetlen volt a bosszúvágy […] Még egy nagy ellenérvem van: sem Prigozsin, sem Utkin nem az a típus, aki egyszerűen eltűnik, és lelép a színpadról. Harcos típusok” – fogalmazott, hozzátéve:
Én nem látom sem Prigozsin, sem Utkin személyiségében az ilyen típusú eltűnést, és Putyin személyiségében sem látom a megbocsátást. Ha ezt összerakjuk, a logika azt mondatja velünk, hogy meggyilkolták Prigozsint és Utkint, és a parancs vagy legalábbis a jóváhagyás Vlagyimir Putyintól jött.
Demkó Attila azt is megjegyezte, hogy hasonlóra már korábban is volt példa. „Van ilyen, a putyini rezsim karrierjében is volt olyan, hogy valaki már elhitte, hogy nem lesz baj, visszajött Oroszországba, és aztán baj lett. Lehetséges ez is. Szerintem nem fogjuk a részleteket soha megtudni, mert ha harminc év múlva születnek is memoárok, azok sem biztos, hogy igazak.”
Én azt gondolom, ha valaki egy ilyet tesz egy olyan rendszerben, mint az orosz, akkor ne járjon vissza Oroszországba. […] Túl magabiztos volt, a megszólalásai, a karaktere alapján hihetetlen magabiztossággal rendelkező, rendkívül agresszív figuráról van vagy volt szó, egész egyszerűen úgy gondolta, hogy túl fontos ahhoz, hogy vele bármi történjen, Afrikában kelleni fog, áll a bál Nigerben, az egész Száhel recseg-ropog, szükség van rám, gondolhatta. Szerintem ebben tévedett, az orosz rendszer vagy maga Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy van másik, majd találunk másikat
– foglalta össze véleményét.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utazik Indiába a jövő hónap eleji G20-csúcstalálkozóra – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
Az út nem szerepel az elnök napirendjén
– magyarázta Peszkov. Elmondása szerint Putyin a különleges katonai művelettel (Oroszország Ukrajna elleni háborújával) van elfoglalva.
Putyin ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények gyanújával. Amennyiben olyan országba utazik, amely részese az ICC statútumának, letartóztathatják.
Peszkov nem tett említést az elnök ellen kiadott elfogatóparancsról, de arra kitért, hogy az elnök nemrég virtuális módon vett részt a BRICS-országok vezetőinek johannesburgi csúcstalálkozóján.
Egyelőre még nem tisztázott, milyen módon tervez részt venni az orosz elnök a G20 Új-Delhiben rendezendő szeptember 9–10-i csúcstalálkozóján, de Putyin tavaly sem repült Indonéziába a csoport találkozójára – írja az MTI.
Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök pénteken nyilatkozott Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér haláláról.
A Sky News szerint egyrészt azt mondta: nem akar ugyan a „védőügyvédje” lenni, de nem tudja elképzelni, hogy Vlagyimir Putyin adott volna parancsot a repülőgép lelövésére, mert „túl durva, túl szakmaiatlan” lett volna, ha így végeznek vele.
Ismerem Putyint, nagyon számító, nagyon nyugodt, még a késlekedésre is hajlamos. Nem tudom elképzelni, hogy Putyin tette volna, hogy az övé lenne ezért a felelősség
– mondta.
Lukasenka mindemellett azt is hozzáfűzte: ő maga figyelmeztette Prigozsint és a balesetben szintén meghalt Wagner-alapítót, Dmitrij Utkint is, hogy megpróbálhatják megölni őket. Állítása szerint Prigozsint még a két hónappal ezelőtti lázadása idején figyelmeztette arra, hogy „meghalhat”, mire a zsoldosvezér azt mondta:
A pokolba az egésszel, akkor meghalok!
Elmondása szerint a felkelés után is azt tanácsolta nekik, hogy maradjanak Belaruszban. Lukasenka ezzel kapcsolatban reagált arra a hírre is, amely szerint a Wagner-egységei Prigozsin halála miatt megindulhatnak a Kreml ellen.
A Wagner Belaruszban élt, Belaruszban él, és Belaruszban fog élni. A magjuk itt maradt. Amíg szükségünk van erre az egységre, addig velünk élnek és dolgoznak
– mondta a zsoldosokról, akik jelenleg a belorusz hadsereg kiképzésében vesznek részt.
A forbes.com számolt be arról, hogy a közösségi médiában elkezdett terjedni az álhír, miszerint a koronavírus-vakcina lehet a felelős Jevgenyij Prigozsin és a vele együtt lezuhant másik 9 ember haláláért.
A forbes.com szerint egy képernyőkép kezdett el terjedni, amely szerint a Russia Today azt írta:
a Prigozsint szállító repülőgép pilótája szívizomgyulladást szenvedett el a koronavírus-vakcina miatt, és szívrohamot kapott a levegőben, ezért zuhant le a gép.
This screenshot of a supposed RT story claiming the pilot of the plane carrying Prigozhin had "post-vaccine myocarditis" is fake, and was initially shared as a joke. pic.twitter.com/I0YiNAVsci
— Shayan Sardarizadeh (@Shayan86) August 24, 2023
Mindez azonban álhír, ugyanis a Russia Today egyáltalán nem írt ilyen cikket. Az erről készült képernyőfotó hamisítvány, és állítólag viccként kezdett el terjedni a közösségi médiában.
Menesztette az ukrán kormány Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat vezetői posztjáról egy belső ellenőrzést követően – közölte az MTI szerint Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegramon.
A tárcavezető hozzátette, hogy a katasztrófavédelem vezetésével Kruk eddigi helyettesét, Volodimir Demcsukot bízták meg. Elmondta még, hogy a szolgálatnál elvégzett belső ellenőrzés eredményei alapján további személyi döntések várhatók. Kiemelte, hogy a katasztrófavédelmi szolgálat a megszokott módon működik.
Augusztus elején az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) azzal gyanúsította meg a szolgálat több tisztségviselőjét, hogy hivatali mulasztásuk hozzájárult ahhoz, hogy januárban repülőszerencsétlenségben életét vesztette Denisz Monasztirszkij akkori belügyminiszter és a rendőrség több vezetője – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A kormány 2022. február 16-án nevezte ki Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat élére. Ezután azonban kiderült, hogy anyósa, Tamara Kricko három lakás tulajdonosa lett a nyugat-ukrajnai Rivnyében, és elrendelte egy drága nyaralóház építését is.
Újabb hírek a repülőgép-szerencsétlenségről Oroszországból, ahol az ország Joe Bidenre csapott le, miután azt mondta, „nem lepődött meg” a Jevgenyij Prigozsin nyilvánvaló haláláról szóló híreken – írja a Sky News.
Biden szerdán azt mondta,
nem sok olyan dolog történik Oroszországban, ami mögött ne Vlagyimir Putyin állna.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy megjegyzései a diplomácia iránti tisztelet hiányát mutatják.
Véleményem szerint az amerikai elnöknek nem feladata, hogy ilyen tragikus eseményekről beszéljen
– idézte őt a TASZSZ orosz hírügynökség.
Putyin tegnap részvétét fejezte ki Prigozsin családjának, és „tehetséges üzletembernek” nevezte, akit évtizedek óta ismert.
Hamarosan sor kerülhet Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök találkozójára – közölte pénteken a Kreml. Vélhetően az egyik fő kérdés az lesz, Ankara meg tudja-e győzni Moszkvát, hogy térjen vissza a fekete-tengeri gabonaegyezménybe.
A Törökország és az ENSZ által 2022 júliusában a globális élelmiszerválság enyhítése érdekében közvetített megállapodás lehetővé tette a gabonaszállításokat Ukrajna fekete-tengeri kikötőiből – teszi hozzá a The Guardian.
Moszkva azonban a múlt hónapban kilépett az egyezségből, arra panaszkodva, hogy nem hajtották végre azt a kísérő megállapodást, amely Oroszország saját gabona- és műtrágyakivitelének megkönnyítését célozta volna.
Az orosz légvédelem lelőtt egy drónt Kaluga régió felett – állította Vlagyiszlav Sapsha helyi kormányzó.
Korábban az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy egy módosított S–200-as rakétát is lelőttek a Moszkvával határos Kaluga régió fölött – teszi hozzá a Sky News.
Videót tettek közzé a Telegramon Jevgenyij Prigozsin magángépének roncsairól.
Az Ukrajinszka Pravda cikkében felvételeket közöltek arról a mezőről, ahol Prigozsin gépe becsapódott. A helyi lakosok szerint a baleset után a mentőszolgálat azonnal lezárta a baleset helyszínét, és szalaggal vette körbe a roncsot.
Mint ismert, Moszkva közelében, a tveri régióban lezuhant Jevgenyij Prigozsin magánrepülője. A gépnek összesen tíz utasa volt, mindannyian meghaltak. Bejelentették, hogy mind a tíz holttestet megtalálták, az orosz hatóságok ezért azt vizsgálják, hogy mi okozhatta a balesetet.
Az orosz polgári légi közlekedési hatóság szerint Jevgenyij Prigozsin is szerepelt az utaslistán, valamint a magánhadsereg egyik parancsnoka, Dmitrij Utkin is a fedélzeten tartózkodott. Szerda este a Roszaviacija orosz légügyi hatóság megerősítette, hogy Jevgenyij Prigozsin is a gépen tartózkodott.
Oroszország nem függesztette fel a mozgósítását, és jelenleg is további 450 ezer ember behívását tervezik – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője az Ukrajinszka Pravda szerint.
Budanov szerint jelenleg havonta 20-22 ezer embert mozgósít Oroszország.
Ez újabb kérdéseket vet fel: például, hogy miért hívnak be ilyen sok embert a hadseregbe, ha a veszteségek – mint ahogy mondják – elhanyagolhatók? Nos, az igazság valahol félúton lehet
– vélekedett Budanov.
Ukrajna csütörtök este négy orosz cirkálórakétát és egy drónt lőtt le – közölte a védelmi minisztérium.
Az X-en, amely korábban Twitter néven volt ismert, a minisztérium közölte:
Az oroszok két Kalibr cirkálórakétával, két Kh–59 cirkálórakétával és egy Shahed drónnal támadták meg Ukrajnát. Az ukrán légvédelem minden célpontot megsemmisített.
Last night, russians attacked Ukraine with two Kalibr cruise missiles, two Kh-59 cruise missiles, and a Shahed UAV.
— Defense of Ukraine (@DefenceU) August 25, 2023
All targets have been destroyed by Ukrainian air defense.@KpsZSU
„Minden olyan vád, miszerint a Kreml állna Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér halála mögött, abszolút hazugság” – jelentette ki Dmitrij Peszkov szóvivő a Sky News szerint.
Újságíróknak nyilatkozva elmondta, Putyin és Prigozsin az elmúlt időben nem találkoztak, és minden olyan állítás, amely szerint a zsoldossereg vezetőjét a Kreml utasítására ölték meg, csak „spekuláció”.
Hozzátette, hogy a szerdai repülőgép-szerencsétlenség ügyében folytatódik a nyomozás.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője adott választ arra a kérdésre, hogy Vlagyimir Putyin részt vesz-e Jevgenyij Prigozsin temetésén írja az Ukrajinszka Pravda.
A lap szerint a szóvivő azt válaszolta:
az orosz elnöknek zsúfolt a naptára.
Ezért most lehetetlen megmondani, hogy el tud-e menni a temetésre – tette hozzá.
Peszkov emellett tagadta, hogy Putyinnak köze lenne a történtekhez. Mint mondta, ez „a nyugati média abszolút hazugsága”.
A Sky News egy orosz Telegram-csatornára hivatkozva azt írja, megtalálták Jevgenyij Prigozsin lezuhant magángépének szárnyát és futóművét.
A portál szerint a maradványokat mintegy 3 kilométerrel arrébb találták meg a baleset helyszínétől.
A képeket ide kattintva tudja megnézni.
Az egyik fotón a repülő egyik szárnya látható, amelyen a számok megegyeznek a Wagner-vezér gépének lajstromjelével.
Oroszország finnországi nagykövetsége közölte, hogy letartóztattak egy orosz állampolgárt Finnországban.
A letartóztatásra Ukrajna kérésére került sor a RIA orosz hírügynökség jelentése szerint.
Az orosz nagykövetség bejelentette, hogy konzuli segítségnyújtást ad a letartóztatottnak – írja a Sky News.
Újabb részletek váltak ismertté a Jevgenyij Prigozsin repülőgépének lezuhanását megelőző eseményekről. A források elmondták, hogy ő és a Wagner „alkalmazottai” hogyan viselkedtek az üzleti repülőgép járatain, és hogyan szállítottak fegyvereket, valamint lőszert – írja az mk.ru.
A július huszadikától a Moszkva–Szentpétervár útvonalon közlekedő repülőgép – amelyen később Prigozsin is utazott – a Seremetyjevói repülőtér nyitott parkolójában javítás alatt állt. A javítás oka a turbóhűtő meghibásodása volt, amelyet a szankciók miatt nem volt olyan könnyű beszerezni.
Három személynek volt hivatalos hozzáférése a repülőgéphez ebben az időszakban: a repülőgépet birtokló MNT-Avia cég műszaki igazgatójának és két mérnöknek.
Néhány órával az augusztus 23-i moszkvai repülés előtt két illetéktelen személy is belépett a gépbe. Őket a másodpilóta, Rusztam Karimov vitte magával, aki szerepel a Roszavija listáján, és a balesetben életét vesztette.
A férfi és a nő egy Embraer Legacy repülőgép potenciális vásárlóiként mutatkoztak be, a RusJet alkalmazottaiként, majd egy órán át vizsgálták a repülőgépet.
Este a repülőgép Prigozsin, Utkin, Csekalov és mások társaságában Szentpétervár felé vette az irányt. Az utolsó üzenet róla Kristina Raspopova légiutas-kísérőtől érkezett. Ő helyi idő szerint 17:40-kor egyetlen rövid mondatot továbbított:
Gurulás.
Az állítólag repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Wagner-alapító, Jevgenyij Prigozsin szerény volt az utazás során, de néha meglepte a személyzetet a döntéseivel.
Különösen a pilótáknak tűnt fel, hogy a Prigozsin által használt két repülőgépen ejtőernyők voltak – a második gép a baleset napján is Moszkvából, a Vnukovóból Szentpétervárra repült, de a baleset hírére visszatért. Ma Bakuba repült.
Az ejtőernyőket mindkét járatra visszatöltötték tavasszal. Ez a pilóták szempontjából meglehetősen értelmetlen ötletnek bizonyult, hiszen katasztrófa esetén a fedélzeten lévő ejtőernyő használhatatlan. Prigozsin kérését azonban teljesítették.
A magas rangú utas soha nem vitt alkoholt a fedélzetre. Italokból csak gyümölcslé és kóla volt, és Prigozsin gondosan ügyelt arra, hogy az italok hazai gyártásúak legyenek. Az étkezéssel kapcsolatban rendkívül igénytelen volt, rendelhetett például rántottát, rövid repülőút esetén pedig akár étkezés nélkül is beérte.
A pilóták rendkívül alaposan átvizsgálták a repülőgépet indulás előtt – mind ők maguk, mind az utasok aprólékosan ügyeltek a biztonsági kérdésekre.
Prigozsin különösen azt követelte, a repülés után semmisítsék meg az utaslistákat.
Az összeesküvéseket is gyakran megfigyelték ilyen módon. Például a Prigozsint szállító repülőgép az útvonal megadott végállomásáról, a Zsukovszkij repülőtérről szállt fel, de ehelyett Pulkovóban szállt le. Az ilyen mutatványok elégedetlenséget váltottak ki a légi forgalmi szolgálatoknál, és az utóbbi időben az ilyen trükköket elkerülték.
Az ukrán oldalon harcoló orosz fegyveresek egy csoportja felszólította a Wagner-csoport zsoldosait, hogy a szerdai repülőgép-szerencsétlenség után váltsanak oldalt, és csatlakozzanak a soraikhoz – írja a Sky News.
Most komoly választás előtt álltok, vagy az orosz védelmi minisztérium bódéjában álltok, és parancsnokaitok végrehajtóinak őrszemeként szolgálhattok, vagy bosszút álltok
– mondta Denisz Kapusztin, az orosz önkéntes alakulat parancsnoka egy csütörtök késő este közzétett videóban.
Ahhoz, hogy bosszút álljatok, át kell állnotok Ukrajna oldalára
– mondta a parancsnok.
A szélsőjobboldali orosz állampolgárságú Kapusztin egy évvel ezelőtt alapította a fegyveres csoportot. Az ukrán oldalon harcol, és azt állította, több katonai támadás mögött állt az orosz határ menti régiókban.
Az ukrán oldalon harcoló orosz fegyveresek egy csoportja felszólította a Wagner-csoport zsoldosait, hogy Jevgenyij Prigozsin halála után váltsanak oldalt, és csatlakozzanak a soraikhoz – írja a Sky News.
Most komoly választás előtt álltok, választhattok a bosszú és az orosz védelmi minisztérium bódéja között
– mondta Denisz Kapusztin, az orosz önkéntes alakulat parancsnoka, hozzátéve, hogy a bosszúhoz Ukrajna oldalára kell állniuk a zsoldosoknak.
A holland Heineken sörgyár 1 euróért eladta oroszországi érdekeltségeit, miután korábban bejelentette, hogy az ukrajnai invázió miatt el akarja hagyni az oroszországi piacot.
A világ második legnagyobb sörgyára az orosz Arnest Groupnak történő eladás után 257 millió font veszteséget szenved el.
A Heineken 2022 márciusában közölte, hogy el kívánja hagyni Oroszországot, és a napokban ismerte el, hogy a folyamat a tervezettnél hosszabb időt vett igénybe – írja a Sky News.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint még nincs végleges bizonyíték arra, hogy a Wagner-csoport zsoldosfőnöke, Jevgenyij Prigozsin annak a magángépnek a fedélzetén volt, amely a hét elején lezuhant, de „nagyon valószínű”, hogy meghalt.
Prigozsin elvesztése szinte biztosan rendkívül destabilizáló hatással lenne a Wagner-csoportra
– írta a minisztérium az X, korábbi nevén Twitter közösségimédia-platformon közzétett védelmi hírszerzési frissítésében.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 25 August 2023
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) August 25, 2023
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/6VR3ky8rWE
🇺🇦 #StandWithUkraine 🇺🇦 pic.twitter.com/UmCmmMRUu2
Szergej Nariskin, az orosz titkosszolgálat vezetője azt mondta, hogy Ukrajna ellentámadásának kudarca „nyilvánvaló” – írja a The Guardian a RIA orosz állami hírügynökségre hivatkozva.