Ahogyan Alekszej Navalnijt, úgy munkatársát Kszénia Fagyejevát is „szélsőséges tevékenység” vádjával ítélték börtönre – írja az Euronews.
Ami ebben a perben történt, annak semmi köze az igazságszolgáltatáshoz. Valójában az elmúlt egy hétben megfélemlítettek minket. A védelmet akadályozták a bizonyítékok bemutatásában
– mondta a pénteki tárgyalás után Fagyejeva ügyvédje.
Egy szibériai bíróság ugyanis kilenc év börtönbüntetésre és mintegy 5000 eurónak megfelelő pénzbüntetésre ítélte állítólagos szélsőséges tevékenység miatt Kszénia Fagyejevát, a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető, Putyin legfőbb politikai ellenfele, Alekszej Navalnij egyik szövetségesét.
A 31 éves nő Navalnij mozgalmának helyi központját vezette Tomszk városában, ahol a városi tanács tagja is volt. A bíróság azzal vádolta meg, hogy hivatalos tisztségének betöltése közben állítólag egy „szélsőséges szervezetben” tevékenykedett.
A Cyber Resistance hackercsoport december 29-én nyilvánosságra hozta az orosz Fekete-tengeri Flotta sajtószolgálatának egy állítólag lehallgatott e-mailjét, amely szerint a Novocserkasszk hajóra mért ukrán rakétacsapás 74 orosz katonát ölt meg, további 27-et pedig megsebesített – közölte a Kijev Independent.
Az ukrán erők december 26-án a kora reggeli órákban csapást mértek a megszállt Krím félszigeten, Feodoszijánál kikötött Novocserkasszk orosz partraszálló hajóra. Bár Oroszország azt állította, hogy a hajó csak megrongálódott a csapásban, a helyszínről készült videók szerint a hajó megsemmisült, amit később az Egyesült Királyság katonai hírszerzése is megerősített.
Szergej Akszjonov, a krími orosz megszálló hatóságok vezetője azt állította, hogy a támadásban egy ember meghalt, két másik pedig megsérült.
A Cyber Resistance szerint a sajtóközleményt az orosz állami tulajdonú Rosszija 1 televíziós csatorna egyik alkalmazottjának küldték, amelynek postafiókját a hackercsoport állítólag hónapok óta ellenőrzi.
Ezek alapján úgy tűnik, az orosz haditengerészet parancsnoksága nem nagyon kedveli a Kreml veszteségeket eltitkoló és az embereket olcsó erőforrásként kezelő politikáját.
A Novocserkasszk egy közepes méretű, csaknem 113 méter hosszú hajó, amelyet kétéltű partraszállásra terveztek, és páncélozott járműveket is képes szállítani - olvasható a CNN által idézett amerikai katonai tájékoztatóban. Legénysége 87 fős, és csaknem 240 fő befogadására alkalmas.
Legkevesebb harminc halottja és több mint százhatvan sebesültje van szerte Ukrajnában a péntekre virradóra végrehajtott, az ukrán hadsereg szerint minden korábbinál hevesebb orosz légitámadásnak – adta hírül az MTI.
Az ukrán vezérkar szerint Oroszország közel 160 támadó eszközt lőtt ki, közöttük manőverező robotrepülőket és Sahíd típusú, robbanóanyaggal megrakott drónokat.
Az ukrán légvédelem 88 rakétát és 27 drónt lőtt le.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy „Oroszország csaknem minden fegyvertípust bevetett, amellyel rendelkezik”, a tengeralattjáról indítható Kalibr rakétát kivéve.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője elmondta: „Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy megerősítsük a légi pajzsunkat. A világnak látnia kell azonban, hogy több segítségre és eszközre van szükségünk ahhoz, hogy felszámoljuk ezt a terrort”–tette hozzá a Telegramon.
Nagy-Britannia több száz légvédelmi rakétát szállít Ukrajnának – jelentette be péntek este Grant Shapps brit védelmi miniszter.
Shapps tájékoztatása szerint a szállítmány az Ukrajnának eddig adományozott, az orosz drónok és rakéták lelövésére „hihetetlen pontossággal” bevethető brit légvédelmi rendszerek feltöltését célozza – írja az MTI.
A miniszter szerint az Oroszország által péntekre virradó éjjel végrehajtott nagyszabású ukrajnai rakéta- és dróntámadás-sorozat Vlagyimir Putyin orosz elnök „kétségbeesett és hiábavaló” kísérlete volt arra, hogy az orosz sorkatonai állomány által elszenvedett katasztrofális, több százezres emberveszteség után ismét lendületet adjon a hadműveleteknek.
A londoni védelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint Nagy-Britannia hozzávetőleg kétszáz légvédelmi rakétát szállít Ukrajnának.
A tárca közölte azt is, hogy Nagy-Britannia átadta Ukrajnának a korábban megígért Challenger 2 típusú brit harckocsikat és az AS90 önjáró lövegeket. Az ismertetés szerint az ukrán haderő egy harckocsiszázadnyi Challenger 2-t és három ütegnyi AS90-es löveget kapott Nagy-Britanniától.
London mindemellett több száz páncélozott katonai járművet, Storm Shadow típusú, hosszú hatótávolságú precíziós rakétarendszert és ugyancsak nagy hatótávolságú támadó drónt szállított Ukrajnának – áll a brit védelmi minisztérium pénteki beszámolójában.
A tárca szerint a most bejelentett újabb rakétaszállítás keretében Ukrajna ASRAAM (Advanced Short Range Air-to-Air Missiles) típusú, rövid hatótávú, Nagy-Britanniában gyártott eszközöket kap.
Mintegy 6726 fő lépett be az ukrán–magyar határszakaszon Magyarország területére 2023. december 29-én, míg a román–magyar határszakaszon belépők közül 6130 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az MTI.
A beléptetettek közül a rendőrség 70 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a frontvonalon fekvő kelet-ukrajnai Avgyijivkába látogatott, amelyet az orosz erők hónapok óta ostromolnak, és próbálnak körülzárni.
Avgyijivkában meglátogattam a 110. gépesített dandár állásait
– írta a Telegramon az ukrán államfő. Az üzenetet kísérő videofelvételen látni lehet az elnököt a városnévtábla előtt, és amint kitüntetéseket ad át a katonáknak.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy ez a front egyik legnehezebb szakasza. Köszönetet mondott a katonáknak, és megvitatta az egység parancsnokával a védelmi helyzetet és a legfontosabb szükségleteket.
Köszönetet mondok mindenkinek, aki az első vonalban szolgál, ezért az esztendőért, amelyet az egész ország ezeknek a katonáknak köszönhetően élt túl
– jelentette ki.
Az Ukrajna elleni orosz háború 2022. februári kezdete óta Volodimir Zelenszkij többször is ellátogatott a frontvonalra, a többi között Bahmutba is, ahol a háború leghosszabb csatája folyt, mielőtt a várost az orosz hadsereg májusban elfoglalta – közölte az MTI.
Már mintegy 30 halottról és több mint 160 sebesültről tudnak az Ukrajna területére mért tömeges orosz csapás következtében. Erről Telegram-csatornáján nyilatkozott Igor Klimenko ukrán belügyminiszter.
53 embert mentettek ki az Állami Rendkívüli Helyzetek Szolgálatának titánjai. A megmentettek közül nyolcat a romok alól húztak ki
– jegyezte meg.
A miniszter elmondta, hogy eddig mintegy 30 halottról és több mint 160 sebesültről tudnak az Ukrajna területét ért reggeli, nagy erejű orosz csapás következtében.
Az oroszok nagyszabású támadást intéztek Ukrajna ellen, 158 légitámadási eszközt – csapásmérő BPLA- és különböző típusú rakétákat – használva. Az ukrán légvédelmi erőknek 114 célpontot sikerült lelőniük. Találatokat jegyeztek fel Kijevben, Lvivben, Harkivban, Dnyipróban, Odesszában, Zaporizzsjában és más városokban.
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!