Kedves olvasóink!
Ezzel a poszttal véget írt az Index élő hírfolyama Joe Biden visszalépéséről. Az elmúlt két nap legfontosabb történései a következők voltak:
Ezúton is köszönjük egész napos figyelmüket, tartsanak velünk máskor is! Jó pihenést kívánunk!
Kedves olvasóink!
Ezzel a poszttal véget írt az Index élő hírfolyama Joe Biden visszalépéséről. Az elmúlt két nap legfontosabb történései a következők voltak:
Ezúton is köszönjük egész napos figyelmüket, tartsanak velünk máskor is! Jó pihenést kívánunk!
Nancy Pelosi, a képviselőház korábbi elnöke Kamala Harris jelöltségét támogatja. Az ő neve eddig azért hiányzott a listáról, mert nem akarta, hogy királycsinálónak tekintsék − mondta a Sky Newsnak egy korábbi tanácsadója, Michael Yaki.
De mivel az alelnök kampánya egyre nagyobb teret nyer, Pelosi „mérhetetlen büszkeséggel és határtalan optimizmussal” adott hangot támogatásának.
Lelkesen támogatom Kamala Harris elnökjelöltségét hivatalosan is
– jelentette ki Nancy Pelosi.
Donald Trump alelnökjelöltje, J.D. Vance az ohiói Middletownban tartott nagygyűlést, ahol azzal köszöntötte a tömeget, hogy „olyan jó újra itthon lenni”, hiszen ő is itt nőtt fel – írja a Sky News.
Elmondta, hogy amikor a volt elnök felkérte, hogy legyen az alelnökjelöltje, egyértelmű igennel válaszolt. Hozzátette, hogy „szereti”, ahogy Trump „közvetlenül az emberekhez beszél” a közösségi médiában, és nem engedi, hogy a „tanácsadók” beleszóljanak a folyamatokba.
A belpolitikára áttérve az alelnökjelölt szerint az iskolákban „vissza kell térni a józan észhez”, az olvasáshoz, íráshoz és számoláshoz, ahelyett a belesulykolás helyett, ami szerinte most folyik. Azt állította, hogy Joe Biden és Kamala Harris „a bűnözés és az erőszak járványát” szabadította el.
Véleménye szerint az Egyesült Államok a „földgáz Szaúd-Arábiája”. A következő száz évben „az energiahordozók országa lehetünk”.
Amerikának „szüksége van választói igazolványra”, és hozzátette: „Ha szavazni akarsz, mutasd meg a személyi igazolványodat”. A közelgő versenyre rátérve elmondta: „Meg fogjuk nyerni ezt a választást.” Majd azzal zárta, hogy a média „soha nem lesz tisztességes Donald J. Trumppal szemben”.
Számos híresség nyilatkozott Joe Biden amerikai elnök bejelentéséről, miután közölte, hogy nem indul a novemberi elnökválasztáson. Hollywood régóta erős támogatói − és pénzügyi − bázisa volt Biden demokrata pártjának, de az elmúlt hetekben az adományozók elfordultak az elnöktől, miután a rivális Donald Trumppal folytatott tévévitában rosszul szerepelt.
A visszalépés óta többen nyilvánosan kijelentették, hogy Kamala Harris alelnököt támogatják a demokrata elnökjelöltségért folytatott versenyben − írja a BBC.
Jon Stewart humorista „legendának” nevezte az elnököt, Robert De Niro színész pedig úgy fogalmazott, hogy döntése „az okos politika és az önzetlen hazafiság cselekedete”.
Semmi sem fontosabb az országunk számára, mint Donald Trump legyőzése az urnáknál
− mondta De Niro, aki ismert kritikusa a republikánus jelöltnek.
Barbara Streisand Oscar-díjas színésznő az X-en közzétett bejegyzésében méltatta Joe Bident, mondván, hogy „olyan emberként vonul be a történelembe, aki négyéves ciklusa alatt jelentős eredményeket ért el”.
A Star Warsból ismert Mark Hamill szerint segített helyreállítani „a becsületességet, méltóságot és integritást négy év hazugság, bűnözés, botrány és káosz után”, utalva elődje, Donald Trump Fehér Házban töltött idejére. Ezt Ken Burns rendező is megismételte, aki szerint Biden „kivezette az országot elődje katasztrofális ciklusából, miközben csendben jó dolgokat tett minden amerikai számára”.
John Legend énekes azt mondta, hogy „hálás a kegyelemért és a hazafiságért”, amit az elnök tanúsított, amikor félreállt, és támogatásáról biztosította Kamala Harrist
George Takei, a Star Trek színésze azt mondta, hogy a választási harc most „ügyész és bűnöző” között zajlik − utalva Harris korábbi ügyészi karrierjére, valamint Donald Trump 34 vádpontban történő elítélésére, amelyet üzleti feljegyzések meghamisítása miatt kapott.
Szintén az alelnök mögött áll Charli XCX énekesnő, aki az X-en az alábbit posztolta: „kamala IS brat”. Ez az énekesnő legutóbbi, Brat című albumára utal, amely a közösségi médiában trenddé vált, a támogatók pedig az énekesnő zenéjével remixelt videókat posztoltak Harrisről. A Kamala HQ − Harris kampányának hivatalos X-oldala − is csatlakozott ehhez a trendhez, és a Brat című album borítójának színére és stílusára változtatta a borítóképét.
Al Jean, a Simpson család producere X-csatornáján posztolt arról, hogy a sorozat Kamala Harris jelölését is „megjósolta”.
A producer azt írta: „Örülök, hogy a részese lehetek ennek.”
.@TheSimpsons “prediction” I’m proud to be a part of. pic.twitter.com/ZvkqotRpsn
— Al Jean (@AlJean) July 21, 2024
Gretchen Whitmer – akit egykor Joe Biden lehetséges utódjaként emlegettek – korábban arról írt, hogy támogatja Kamala Harrist a demokraták elnökjelöltjeként. Most az X-en közzétett videóban beszélt arról, hogy az alelnök társelnökeként várja a novemberben esedékes elnökválasztást.
A közzétett videó végén Michigan kormányzója azt mondta:
Kamala Harris alelnök a teljes támogatottságomat élvezi, és örülök, hogy a társelnöke lehetek a kampánya alatt.
Today, not only am I fired up to endorse @KamalaHarris for President of the United States, I’m proud to serve as a co-chair of her campaign.
— Gretchen Whitmer (@gretchenwhitmer) July 22, 2024
In Vice President Harris, Michigan voters have a candidate they can count on to lower their costs, protect their freedoms, and build an… pic.twitter.com/f57SCl6itj
Joe Biden kijelentette, hogy „ma, holnap és mindennap” a vezetői posztnak fogja szentelni magát.
Az X-en közzétett bejegyzésében azt írta: „Mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok – nincs semmi, amit ne tudnánk megtenni, ha együtt csináljuk.”
Csak nem szabad elfelejtenünk, hogy kik vagyunk. Az elnökségemet annak szenteltem, hogy ezt bebizonyítsam, és ezt fogom tenni ma, holnap és minden egyes nap, amikor az a megtiszteltetés ér, hogy az önök elnöke lehetek
– írta.
We are the United States of America – there's nothing we can't do if we do it together.
— President Biden (@POTUS) July 22, 2024
We just have to remember who we are.
I’ve dedicated my presidency to proving that, and I'll continue to do so today, tomorrow, and every day that I have the honor of being your president.
Joe Biden X-fiókjának fejléce a „Harrist elnöknek” logóra változott. A Biden által támogatott alelnök eddig az egyetlen bejelentett jelölt, aki azon dolgozik, hogy gyorsan megszerezze a küldöttek többségének támogatását − írja a Sky News.
Ez az első pont a nagy politikai tennivalók listáján, miután Joe Biden úgy döntött, hogy kiszáll a versenyből, amiről Kamala Harris az elnökkel folytatott vasárnap reggeli telefonbeszélgetés során értesült.
Ha elnyeri a jelölést, akkor a választás napjáig hátralévő alig több mint 100 nap alatt ki kell választania egy alelnökjelöltet, és egy hatalmas politikai manővert kell indítania, hogy növelje esélyeit.
Kamala Harris első nyilvános szereplését tartotta azóta, hogy Joe Biden úgy döntött, kiszáll az elnökválasztásból, hogy megünnepelje az Országos Főiskolai Atlétikai Szövetség (NCAA) csapatait, amelyek ebben a szezonban bajnokságot nyertek. A hallgatóságnak megjegyezte, hogy Joe Biden „gyorsan gyógyul”.
Kamala harris szerint Joe biden elmúlt három évben elért eredményei páratlanok a modern történelemben. mint mondta, Egyetlen ciklus alatt máris túlszárnyalta a legtöbb két cikluson át szolgáló elnök örökségét.
Elmondása szerint az elnökkel először a fia, Beau révén találkozott. „A tulajdonságok, amelyeket Beau tisztelt az apjában, ugyanazok, amelyeket én is láttam − az őszinteségét, a feddhetetlenségét, a hit és a család iránti elkötelezettségét, a nagy szívét és az ország iránti szeretetét” − mondta Kamala Harris.
Első kézből tanúsíthatom, hogy elnökünk mindennap az amerikai népért küzd, és mi hálásak vagyunk neki a nemzetünkért tett szolgálataiért
– fogalmazott Kamala Harris, aki ezután megköszönte és megtapsolta a sportolók teljesítményét.
Hangsúlyozta a csapattársak fontosságát, és hozzátette, hogy legyűrték a kihívásokat, valamint kitartásról és elszántságról tettek tanúbizonyságot. Ezután átadta a szót az egyik sportolónak.
Gretchen Whitmer, Michigan állam kormányzója, aki Biden utóda is lehetett volna, támogatja Kamala Harris elnökjelöltségét. Az X-en közzétett nyilatkozatában Whitmer azt írta, hogy a michigani választók olyan jelöltet akarnak, akire „számíthatnak, hogy a költségeik csökkentésére, szabadságuk helyreállítására és a dolgozó emberek számára működő gazdaság építésére” összpontosít.
Azt is közölte, hogy ez „szöges ellentétben” áll Donald Trumppal, aki „szítja az erőszakot”. Whitmer az idei elnökválasztás egyik ingadozó államát képviseli. A Politico felmérése szerint ő egyike annak a négy jelöltnek, aki Harrist is megelőzve öt ponttal Joe Biden előtt állt a csatatérállamokban. A BBC értesülése szerint azonban Kamala Harris alelnökjelöltje is lehet.
Let's win this, @KamalaHarris. pic.twitter.com/HNFFskANM5
— Gretchen Whitmer (@gretchenwhitmer) July 22, 2024
Miután Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől, és Kamala Harrist támogatta a demokraták új jelöltjeként, az online platformokon is megkezdődött a negatív kampány.
Az egyik ilyen példa egy kép, amelyen állítólag az látható, hogy Harris az elhunyt szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein mellett pózol.
A fotót azonban digitálisan megváltoztatták. A BBC Verify egy fordított képkeresés segítségével megtalálta az eredeti képet.
A 2015-ben rögzített eredeti képen Harris a férjével, Douglas Emhoffal látható egy Los Angeles-i vacsorán.
Bár Epstein számos politikussal volt kapcsolatban, az interneten rendszeresen terjednek hamis és mesterséges intelligenciával generált képek, amelyeken vezető politikusok és hírességek pózolnak Epstein mellett.
Kamala Harris alelnök beszélt Barack Obama és Bill Clinton volt elnökökkel, valamint Hillary Clinton volt külügyminiszterrel − közölte egy, a részleteket ismerő forrás.
Ez is része volt annak a több mint 10 órás maratonnak, amit az alelnök vasárnap délután és este telefonálással töltött, hogy összegyűjtse a demokrata vezetők támogatását, miután Joe Biden elnök kiszállt a versenyből − írta meg a CNN.
Harris kevesebb mint egy nap alatt több mint 100 pártvezetőt, törvényhozót, kormányzót, munkaügyi vezetőt, valamint érdekvédelmi és polgárjogi szervezetek vezetőit hívta fel.
Obama nyilatkozatában nem támogatta Harrist, ehelyett úgy döntött, hogy hagyja, hogy a jelölési folyamat végigmenjen. Ezzel szemben Clintonék támogatásukról biztosították az alelnököt.
Joe Biden újraválasztási kampányából való kilépésének egyik oka a Donald Trump elleni közvélemény-kutatás adatai volt. De hogyan áll Kamala Harris alelnök a republikánus jelölttel szemben? A legfrissebb adatokat a BBC tette közzé.
Kamala Harris még nem hivatalos demokrata-jelölt, ám közvetlenül azután jelentette be indulását ezen szándékát, hogy Joe Biden közölte a visszalépését.
A legutóbbi négy közvélemény-kutatásból álló minta, amelyeket még Harris jelöltként való bejelentése előtt készítettek, nagyjából azt sugallja, hogy bár Harris valamivel jobban teljesítene, mint Biden, ha Trump ellenfele lenne, de nincs jelentős különbség.
Fontos megjegyezni, hogy ezek a felmérések akkor készültek, amikor Harris még csak elméleti jelölt volt, és a vélemények változhatnak, ahogy a választók jobban megismerik programját.
A július 7-i felmérések közül csak az NPR/PBS/Marist kutatásában nem vezetett Donald Trump Joe Biden előtt, ehhez képest a 21-ei adatok szerint mindössze egy százalék különbség van a fentebb említett felmérésben, a másik három cég adatai ugyanannyi különbséget mutatnak Kamala Harris és Donald Trump viszonylatában − utóbbi javára – mint a korábbi esetben.
Ha Kamala Harris megnyeri a versenyt a demokraták elnökjelöltségéért, majd novemberben megnyeri a választásokat, ő lesz az első nő, aki betölti az Egyesült Államok elnöki tisztségét − írja a BBC.
De nem az lesz az első alkalom, hogy elnöki jogkörökkel rendelkezik. Még 2021-ben, amikor Joe Biden altatásban volt egy rutinszerű vastagbéltükrözés miatt, Harris 85 percig az ország első embere volt.
Alig több mint egyórás hatalomgyakorlása alatt Harris a Fehér Ház nyugati szárnyában lévő irodájából látta el feladatait.
Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára akkor azt mondta, hogy a hatalomátadás ilyen körülmények között nem példa nélküli, és része az amerikai alkotmányban meghatározott folyamatnak.
A hatalom átmeneti gyakorlását az alkotmány 25. kiegészítésének harmadik szakasza részletezi, amelyet Kennedy elnök 1963-as meggyilkolásakor hoztak.
A The Washington Post összesítése szerint a szenátus és a képviselőház demokrata tagjainak többsége támogatta Harris jelöltségét.
A párt 51 szenátora közül 30, 188 képviselője közül 137 állt be Harrist.
A párt 23 kormányzója közül tizenegy szintén mögé állt.
Közéjük tartoznak Patty Murray (Washington), Mark Warner (Virginia) és Chris Murphy (Connecticut) szenátorok, valamint Cori Bush (Missouri) és Nanette Barragan (Kalifornia) kongresszusi képviselők.
Antony Blinken külügyminiszter szerint Biden „helyreállította az Egyesült Államok vezető szerepét a világban, és elnökként történelmi eredményeket ért el”. Blinken azt írta: „Életem legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy az elmúlt huszonkét évben mellette dolgozhattam” − írta meg a CNN.
Lloyd Austin védelmi miniszter „Az amerikai nemzetbiztonság megőrzőjének” nevezte Bident. Azt mondta, hogy az elnök „megújította, elmélyítette és kiszélesítette a szövetségek és partnerségek páratlan globális hálózatát, amely biztonságosabbá teszi Amerikát; összefogta a világot, hogy megvédje Ukrajnát a Kreml 2022-es védhetetlen, mindent elsöprő inváziója után; sikerre vitte Amerikát a Kínai Népköztársasággal folytatott stratégiai versenyben; drámaian megerősítette pozícióját az Indo-csendes-óceáni térségben; megerősítette, egyesítette és kibővítette a NATO-t, megerősítette Izrael biztonságát a Hamász október 7-i aljas terrortámadása után, és fáradhatatlanul dolgozott a gázai palesztin civilek védelmében.”
Merrick Garland igazságügyi miniszter nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Biden hivatali idejének kezdetétől fogva „szavakban és tettekben egyaránt világossá tette, hogy kiáll a jogállamiság és az igazságügyi minisztérium küldetése mellett, hogy megvédje országunkban mindenki biztonságát és polgári jogait”.
Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter egy nyilatkozatban köszönetet mondott Bidennek, amiért életét a közszolgálatnak szentelte, és azt mondta, hogy Biden „bátor, innovatív és határozott intézkedéseket hozott, hogy segítsen megvédeni közösségeinket, biztosítani határainkat, valamint hasznosítani a mesterséges intelligencia erejét és előmozdítani a kiberbiztonságot − miközben kiállt nemzetünk értékei mellett”.
Korábban még sosem volt olyan eset az amerikai történelemben, hogy egy újraválasztásra készülő elnök azelőtt lépett volna vissza, hogy hivatalos jelöltté választotta volna a pártja.
Joe Biden július 21-én jelentette be visszalépését, pedig még nem is kapta meg a hivatalos jelölti státuszt, bár ez az amerikai hagyományokat tekintve nem lett volna kétséges. Az elnök Kamala Harris alelnököt javasolta a demokrata párt új jelöltjének.
A visszalépés okait az eddigi kampány alatt nyújtott teljesítményében és bakijaiban is látják elemzők, emellett kevés interjút és sajtótájékoztatót tartott. Június 27-én, a Donald Trump elleni vita pedig katasztrofálisan alakult számára.
A jelöltállítás módjában a delegáltak kötött szavazattal bírnak, vagyis az államuk által meghatározott jelöltre kell leadniuk voksukat. Emiatt két opció áll fenn: beállnak az elnök által támogatott Kamala Harris mögé, vagy nyílt jelölőgyűlés következik. Köztes megoldás lehetne egy online szavazás, hiszen korábban már több lehetőség is felmerült, ki vegye át Joe Biden helyét visszalépése esetén.
A részletes jelölési folyamatról, valamint hogy mi következik Biden visszalépése után, a további információk itt olvashatók.
Trumpnak most egy új, még stílusát ki nem alakított ellenféllel kell szembenéznie egy olyan időszakban, amikor a választók világossá tették, hogy csalódottak a jelenlegi választási lehetőségeikben, és kétségbeesetten vágynak a fiatalításra. Egészen a közelmúltig Trump csapata arra összpontosított, hogy szembeállítsa a volt elnök életerejét és szellemi éleslátását Bidenével − írja az AP News.
Harris 59 évesen markáns generációs kontrasztot jelent Trumppal szemben, aki a múlt hónapban töltötte be 78. életévét. Emellett ő lenne az első fekete nő és az első dél-ázsiai származású személy, aki elnöki tisztséget töltene be − mindez pedig új támogatókat szerezhet neki a nők, a kisebbségi és a fiatalabb szavazók körében.
Bár Trump kampánycsapata azt szerette volna, ha Biden versenyben marad, úgy gondolják, hogy egy Harris elleni kampány nem sokban különbözne a Biden elleni versenyétől. Megpróbálják majd őt a Biden-kormányzat általuk vélt kudarcaihoz kötni, mondván, Harris bűnrészes mindabban, ami Biden alatt történt − írja a hírügynökség.
Gretchen Whitmer michigani kormányzó nem hívja ki Kamala Harrist a párt elnökjelöltségéért − írja a BBC.
Whitmert a Biden helyére pályázó egyik legfőbb esélyesnek tartották, de az AP Newsnak a hónap elején tartott könyvbemutatóján azt mondta, hogy akkor sem indulna az elnökválasztáson, ha Biden visszalépne.
A The New York Times riportere, Maggie Haberman szerint Whitmer a mai nap csatlakozott Harris felhívásához, hogy növelje kampánycsapatának létszámát.
Órákkal Joe Biden visszalépése után számos híresség már nyilvánosan kifejezte kiállását Kamala Harris alelnök mellett − írja a BBC.
Jamie Lee Curtis színésznő „megbízhatónak és kipróbáltnak” nevezte Harrist − hozzátéve, hogy ő „a nők jogainak és a színes bőrűek heves szószólója, és üzenete a remény és az egység üzenete Amerika számára a nagy nemzeti megosztottság idején”.
Katy Perry énekesnő az Instagramon tett közzé egy videóüzenetet, amelyben azt énekli, hogy „ez a nők világa, és szerencsés vagy, hogy benne élhetsz”.
Mint megírtuk, a Hollywood-i hírességek sorában Barbra Streisand Oscar-díjas színésznő és énekesnő pedig azt írta az X-en: „Joe Biden olyan emberként vonul be a történelembe, aki négyéves mandátuma alatt jelentős eredményeket ért el. Hálásnak kell lennünk, amiért fenntartotta demokráciánkat.”
Ron Brownstein, a CNN vezető politikai elemzője azt mondta, hogy szerinte a Demokrata Párt valószínűleg Kamala Harrist választja Biden utódjának, mivel „egyszerűen nehéz elképzelni, hogy lenne gyomruk egy teljes körű második küzdelemhez, hogy megkerüljék őt” – írta a The Guardian.
A Demokrata Párt most ment át egy nagyon traumatikus epizódon, amikor félrelöktek egy olyan elnököt, akit tisztelnek, aki szerintük sikeresebb volt, mint sokan várták, de akiről a nagy többségük úgy gondolta, hogy nem tudna nyerni még egyszer, és nem mindenképpen akarták újabb négy évre jelölni.
Azok után, hogy mindezen keresztülmentek, egyszerűen nehéz elképzelni, hogy van gyomruk egy teljes értékű második küzdelemhez, hogy megkerüljék Harrist. Különösen úgy, hogy a talán legesélyesebb jelöltek – mint Gretchen Whitmer és Gavin Newsom – már jelezték, hogy nem indulnak Harris ellen.
Kamala Harrist még nem erősítették meg a demokraták elnökjelöltjeként. Azonban a párt máris beállt mögé, és már azon gondolkodnak, ki lenne a megfelelő alelnökjelölt − írja a BBC.
A CNN-nek nyilatkozva Jim Clyburn dél-karolinai képviselő felvetette, hogy három kormányzó is szóba jöhet: Andy Beshear Kentuckyból, Roy Cooper Észak-Karolinából és Josh Shapiro Pennsylvaniából.
Beshear és Cooper két olyan demokrata, akik olyan államokat nyertek meg, amelyek 2016-ban és 2020-ban is Trumpra szavaztak.
Josh Shapiro pedig a párt feltörekvő csillagának számít, köszönhetően annak, hogy hosszú ideje tartja magát Pennsylvaniában, amelyet a demokraták novemberben kötelezően megnyerendő államnak tekintenek.
Kamala Harris közzétette első adománygyűjtő üzenetét azóta, hogy Biden támogatásáról biztosította őt a demokraták jelöltjeként − írja a The New York Times.
Ezek nem hétköznapi idők. És ez nem egy átlagos választás lesz. De ez a mi Amerikánk. És szükségem van rátok, hogy velem legyetek ebben a harcban
− áll az üzenetben.
Izrael lesz az Egyesült Államok legerősebb szövetségese a Közel-Keleten, függetlenül attól, hogy kit választanak elnökké novemberben – jelentette ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök hétfőn a The Guardian szemléje szerint.
A Reuters jelentése szerint Netanjahu, mielőtt Washingtonba repült volna, azt mondta, hogy megköszöni Joe Biden elnöknek mindazt, amit Izraelért tett.
Azzal, hogy a Biden-kormányzat továbbra is forrásokat biztosít Izrael gázai katonai hadjáratához, az elnök elvesztette pártja baloldali támogatottságát.
Joe Biden 12 órával ezelőtti bejelentése óta a republikánus jelölt Donald Trump a Truth Social nevű platformján posztok egész sorát tette közzé − írja a BBC.
Többek között azt írta:
Még nincs vége! Mire Joe holnap felébred, úgyis elfelejti, hogy kiszállt a versenyből.
Korábban Trump azt is követelte, hogy a Republikánus Pártot „kárpótolják a csalásért”, és azt mondta, hogy a következő tévévitát az ABC helyett a Fox Newson kellene megtartani.
Még a fekete szavazók is aggódnak amiatt, vajon készen állnak-e az amerikaiak arra, hogy fekete nőt válasszanak az ország élére − írja riportjában a The New York Times.
Elég szomorú, de nem hiszem, hogy Harris országos szinten jól fog szerepelni
− mondta a 42 éves atlantai Kristy Smith a lapnak.
Smith, aki maga is fekete nő, azt mondta, hogy szerinte Harris dupla hátránnyal indul a versenyben.
Bármennyire is szeretném, ha Kamala elnök lenne, nem hiszem, hogy ez meg fog történni
− mondta Smith, hozzátéve, hogy Harris elveszíthet számos olyan szavazót, akik Biden mellett voltak, amíg ő úgy nem döntött, hogy kiszáll.
Don Johnson, egy 65 éves milwaukeei kamionsofőr elmondta, hogy mindig a demokratákat támogatja, és általában olyan jelölteket, akik hozzá hasonlóan feketék. Azonban kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a szavazók támogatnák-e Harrist.
Amerika még 2024-ben sem áll készen egy fekete női elnökre. Szerintem elég jó politikus, de összességében a faji és a nemi hovatartozáson múlik a dolog. És ez ellene fog szólni
− mondta, hozzátéve, hogy ő támogatni fogja Harrist.
Közösségi oldalán reagált Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök Joe Biden visszalépésére.
Bidennek annyi. Kívánjunk neki jó egészséget! El fogjuk érni a különleges katonai hadművelet céljait
– fogalmazott röviden a politikus, aki jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács elnöke.
That's it for Biden.
— Dmitry Medvedev (@MedvedevRussiaE) July 21, 2024
So let us wish him good health.
The goals of the special military operation will be achieved
Mint ismeretes, Oroszország „különleges katonai hadműveletnek” nevezi az Ukrajna ellen indított invázióját. Azt viszont nem fejti ki Medvegyev, hogy milyen összefüggést lát a háború kimenetele és Joe Biden visszalépése között.
Az Egyesült Államok mind a hat fekete bőrű állami igazságügyi minisztere − Amerikában egy személyben a legfőbb ügyészi posztot is ők töltik be − támogatja Harris alelnököt − jelentette be vasárnap este Letitia James, New York állam igazságügyi minisztere.
A csoport − amelynek tagjai James, az illinois-i Kwame Raoul, a marylandi Anthony Brown, a massachusettsi Andrea Campbell, a minnesotai Keith Ellison és a nevadai Aaron Ford − közös nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Harris, Kalifornia volt igazságügyi minisztere „rendíthetetlen elkötelezettséget tanúsít minden amerikai jogainak védelme iránt” − írja a The Washington Post.
Nincs nála alkalmasabb személy arra, hogy megőrizze nemzetünk értékeit
− áll a nyilatkozatukban.
Több izraeli politikus is megköszönte Joe Biden amerikai elnöknek az Izraelnek nyújtott segítségét – számolt be az MTI.
Mint írták, Benjamin Netanjahu hivatalának bejelentése szerint az izraeli miniszterelnök kedden találkozik a várhatóan januárig hivatalában maradó amerikai elnökkel. Hétfői indulása előtt azt nyilatkozta, „a Bidennel való találkozás alkalom lesz arra, hogy megköszönjük neki azt, amit Izraelért tett”.
Hozzátette, hogy Izrael az Egyesült Államok legerősebb szövetségese marad a Közel-Keleten, függetlenül attól, hogy kit választanak meg amerikai elnöknek novemberben.
Jichák Hercog államelnök a következő szavakkal mondott köszönetet X-fiókjában: „Szívből jövő köszönetemet szeretném kifejezni Joe Bidennek az izraeli nép iránti barátságáért és kitartó támogatásáért több évtizedes pályafutása alatt. A két nép közötti elszakíthatatlan kötelék szimbóluma, a zsidó nép igazi szövetségese, az első amerikai elnök volt, aki háború idején Izraelbe látogatott, és akit kitüntettek az izraeli elnöki becsületrenddel.”
Jaír Lapid, a parlamenti ellenzék és a Van Jövő párt elnöke egy Bidennel közös fényképet osztott meg az X-en, és azt írta angolul: Köszönöm. Joáv Galant védelmi miniszter szintén angol nyelvű üzenetet osztott meg az X-en:
Köszönjük az évek során Izraelnek nyújtott megingathatatlan támogatását. Felbecsülhetetlen volt az ön rendíthetetlen támogatása, különösen a háború alatt. Hálásak vagyunk a vezetésért és a barátságért.
Thank you President @JoeBiden, for your unwavering support of Israel over the years. Your steadfast backing, especially during the war, has been invaluable. We are grateful for your leadership and friendship. 🇺🇸🇮🇱
— יואב גלנט - Yoav Gallant (@yoavgallant) July 21, 2024
Beni Ganz, a Nemzeti Tábor nevű ellenzéki centrista párt elnöke is köszönetet mondott: „Joe Biden több mint fél évszázadon át a zsidók egyetlen országának barátja, a zsidó nép szövetségese volt. Izrael népe örökké emlékezni fog mély, személyes kötődésére Izraelhez és a cionizmusnak nyújtott erkölcsi támogatására. Köszönöm, Biden elnök!”
Naftali Bennett volt miniszterelnök közölte: Biden „Izrael igaz barátja, aki mellettünk állt a legnehezebb pillanatainkban. Kormányfőként láttam állandó támogatását”. Tel-Aviv polgármestere, Ron Huldai pedig azt írta:
Biden elnöknél nem volt nagyobb támogatója Izraelnek. Mondhatni, az utolsó cionista elnök.
Robert F. Kennedy Jr. független elnökjelölt (aki 2023-ban még a Demokrata Párt jelöltjeként tervezte megmérettetni magát az előválasztáson, de végül párton kívüli jelöltként indult el) egy rögtönzött sajtótájékoztatón reagált Joe Biden visszalépésére.
„Egy évvel ezelőtt, kicsit több mint egy évvel ezelőtt, amikor beszálltam ebbe a versenybe, azt körvonalaztam, hogy Biden elnök egy degeneratív kondícióban szenved, amely nem fog javulni. És emiatt lehetetlen lesz számára, hogy hatékonyan kormányozzon” – mondta Kennedy, hozzátéve:
A DNC [Demokrata Nemzeti Konvenció – a szerk.] reakciója erre az egyértelmű kondícióra az volt, hogy elrejttették az amerikai közvélemény elől, és arra használták a hatalmukat a Demokrata Párt [elnök]jelölési folyamata felett, hogy biztosítsák: senki sem versenyezhet Biden elnökkel oly módon, hogy feltárhassa a hiányosságait.
Véleménye szerint emiatt jutottak el ma ebbe a krízishelyzetbe.
A sajtótájékoztató után Kennedy a Fox Newsnak is nyilatkozott, és azt mondta: úgy véli, stratégiai hiba volt a demokrata vezetés részéről az, ami történt. Felidézte, hogy a választási folyamat közben változtatták meg az előválasztás szabályait a demokraták oldalán Biden előnyére, és kifejezetten az ő kampánya ellen is felléptek New Hampshire-ben, gyakorlatilag ellehetetlenítve azt.
Robert F. Kennedy Jr. azt is felidézte, hogy Joe Biden pár hete Vlagyimir Putyin orosz elnököt bírálta, és azt mondta: az oroszországi elnökválasztás egy előre lejátszott mérkőzés volt, mert Putyinnak nem volt igazi kihívója, és az általa leuralt orosz sajtó is az ő oldalán állt.
Nos, a Demokrata Pártnak sikerült ugyanezt megcsinálnia. Engem nem engedtek szerepelni egyik demokrata csatornán – az ABC-n, az NBC-n, a CBS-en és a CNN-en – sem
– mondta, megjegyezve: a Fox Newson mindeközben annak dacára is platformot adtak neki, hogy nem értenek egyet a nézeteivel, és szerinte a médiának így kellene működnie.