Ha magas lesz a részvételi arány, győzni fogunk – mondta Bernie Sanders. A demokrata kaukuszon Hillary Clinton legfőbb kihívója persze mást nem is mondhatna: ha alacsony részvétel mellett bukna, még érvelhetne azzal, hogy a csendes többség biztosan vele van. A demokratáknál Iowában 2000-ben a regisztrált demokraták közül csak 11 százalék vett részt, de 2008-ban már 40.
A republikánusok viszont saját szavazóiknak csak 20 százalékát mozgatták meg 2008-ban és legutóbb, 2012-ben is – írta a Politico. Ez 121 503 embert jelentett. (Demokrata kaukusz 2012-ben nem volt, hiszen a párt a hivatalban lévő elnököt, Barack Obamát indította.) Az állam republikánus szenátora szerint a magas részvételi arány Trumpnak kedvezne, ezért ő ebben bízik. 135 ezer résztvevő – a republikánus kaukuszon – már rekord lenne, ami az elemzők szerint egyértelműen jelezné, hogy Trump mozgatta meg őket. 150 ezer résztvevő sem kizárt, ez állítólag már nagy valószínűséggel Ted Cruz vereségét hozná.
Rengetegen mentek el szavazni Iowában, a republikánusoknál rekordrészvétel mellett Ted Cruz texasi szenátor lenyomta Donald Trumpot, akit a nagyot hajrázó Marco Rubio is szinte befogott. A demokratáknál Hillary Clinton és Bernie Sanders egy százalékon belül volt, Clinton nyert. Élőben követtük végig az amerikai előválasztás nyitányát Iowában!
Nincs mit ezen szépíteni: a közös bennük az, hogy nem nagyon értenek a számítógépekhez. A legfrissebb, a napokban nyilvánosságra hozott Clinton-emailek között akad egy olyan 2009-es levél, melyben Hillary Clinton kabinetfőnöke arról beszél, egy kisebb probléma lehet abból, hogy
ugyanis kizárólag a Blackberry telefonjáról tud levelezni. Ez persze annyira nem meglepő, hiszen Clinton egyébként korábban arról is beszélt, külügyminisztersége idején még csak nem is volt számítógépe az irodájában.
Hillary Clinton ugyebár a világ első számú szuperhatalmának talán legfontosabb miniszteri tárcáját töltötte be. Irodai számítógép nélkül.
Mindez pedig ismét csak megerősíti, hogy Bernie Sanders az iowai felmérésekben, na meg az országosakban is nem véletlenül veri rommá Hillary Clintont a fiatalabb, a számítógépet és a kütyüket a mindennapjaik részének tartó korosztályok körében - annak ellenére, hogy azért jópár évvel idősebb nála.
Pszichológiai jelentősége van persze a kaukusznak, ha itt megbotlanak az esélyesek, azzal megnehezíthetik a dolgukat – ez most főleg Hillary Clintonra igaz a meglepetésemberrel, Bernie Sandersszel szemben –, de ami az elmúlt 44 évet illeti, túl sok következtetést nem lehet levonni az eredményből:
A gumimacik fogsorától rémálmaim lesznek, de amúgy remek kis összefoglalót készített az LA Times a kaukuszról.
Szép estét mindenkinek, hosszú és szórakoztató éjszakának nézünk elébe, és ha Donald Trump magabiztosan nyeri az iowai republikánus kaukuszt, akkor tuti, hogy még annál is hosszabb és szórakoztatóbb kampányra számíthatunk! És mi másnak lehetne drukkolni, mint ennek?
De van még egy érvem Donald Trump mellett: Ivanka Trump.
Az alma néha elég messzire esik a fájától, vagy nem, ki tudja, a látszat mindenesetre az, hogy a nyers, arrogáns és erőszakos Donald Trump lánya semmiben nem emlékeztet az apjára. A korábban modellkedő Ivanka Trump az iowaiaknak most egy videóban magyarázza el, hogyan tudnak majd az apjára szavazni a kaukuszon, olyan beleéléssel, hogy amikor a telefonszámot mondja, már majdnem én is tárcsáztam:
Az 1981-ben született, most 34 éves Ivanka Trumpnak nem véletlenül ilyen szlávos hangzású a neve: édesanyja, Donald Trump első felsége, Ivana Zelníčková egykori síelő és modell ugyanis Csehországból származik.
Ivanka jelenleg édesapja ingatlanbirodalmában tölt be vezető pozíciókat, emellett saját ékszer- (Ivanka Trump Fine Jewelry) és divatmárkája (Ivanka Trump Lifestyle Collection) is van. És ami még igazán pikáns: jó barátnők Chelsea Clintonnal, Hillary Clinton és Bill Clinton lányával. Legalábbis voltak idáig, és ki tudja, mi lesz, ha az elnökválasztási küzdelemből végül tényleg egy Trump-Clinton párharc kerekedik.
Hosszú utat tettek meg az amerikai elnökjelöltségre pályázó indulók, de még annál is hosszabb áll előttük a november 8-i elnökválasztásig. Timeline-unkban áttekintettük, mi történt eddig, és mostani tudásunk alapján mi várható még.
Egy ország figyel majd az alig több mint hárommillió lakosú Iowára, ahol a demokrata és republikánus szavazók hamarosan felkerekednek, hogy tornatermekben, tűzoltóállomásokon, könyvtárakban összegyűlve sajátos szokásaik alapján nyílt vitában döntsenek arról, kit tartanak a legmegfelelőbbnek arra, hogy pártja jelöltje, végső soron pedig az Egyesült Államok elnöke legyen.
A kaukusz (jelölőgyűlés), ami kicsit sem hasonlít egy szokványos előválasztásra. Miután a pártok szavazói összegyűltek a kijelölt körzetekben egy nagy teremben, ott csoportokba szerveződnek. Az egyes jelöltek támogatói csoportjainak vezetői beszédeket mondanak, majd nagyjából fél-egy óra alatt megpróbálják meggyőzni a többi jelölt támogatóit.
Szóval ide figyel most mindenki.
Mi pedig itt vagyunk megint, újra indul a Fehér Ház blog, ahol végigkövetjük majd Iowától egészen az új elnök jövő januári beiktatásáig az izgalmasnak ígérkező amerikai elnökválasztást!
Rovataink a Facebookon