Biden fontos győzelmekkel mért újabb csapást Sandersre

2020-03-11T035803Z 1463063351 RC2FHF9LZDFO RTRMADP 3 USA-ELECTIO
2020.03.11. 07:57 Módosítva: 2020.03.11. 08:21

A szuperkedd után egy héttel Joe Biden volt alelnök újabb fontos győzelmeket aratott a demokraták elnökjelöltségéért zajló versenyben, a kedden szavazó hat államból négyet biztosan megnyert, Bernie Sanders vermonti szenátornak pedig ezúttal nem sikerült olyan meglepetésgyőzelmet előhúznia Michiganben, mint négy éve. Innentől Sanders nagyon nehéz helyzetbe került: a volt alelnök már most is komoly előnyt épített ki az elnyerhető delegáltakat tekintve, miközben a következő hetekben kifejezetten Bidennek kedvező, ráadásul sok delegáltról döntő államok jönnek.

Így zajlik a demokrata előválasztás

A februári első három állam után még esélyesebb volt Sanders a végső győzelemre, de ezt látva a balközép-mérsékelt oldal összezárt Biden mögött a volt alelnök nagy dél-karolinai győzelme után. Biden egy sor visszalépés, majd támogatás mellett 10 államban győzni tudott a szuperkedden, amikor 14 államban és Amerikai Szamoán tartottak egyszerre előválasztást. Sanders egy héttel ezelőtt négy államban győzött, és ugyan ezek között van a legnépesebb Kalifornia is – ahol a levélszavazatok miatt még mindig nincs végeredmény, 85 százalékon áll a feldolgozottság –, de ezzel sem tudta kiegyensúlyozni Biden győzelmeit. Ezek után az volt a kérdés, hogy Biden tovább tudja-e vinni a lendületét a szuperkeddről, vagy Sanders valahogy meg tudja vetni a lábát.

A kedden szavazó hat államban abból a szempontból is új helyzetben tartottak előválasztást, hogy

ELŐSZÖR SZŰKÜLT LE A VERSENGÉS TÉNYLEG A BALKÖZÉP-MÉRSÉKELT OLDALT KÉPVISELŐ BIDEN, ÉS AZ ÖSSZES KORÁBBI INDULÓT NÉZVE IS LEGBALOSABB, POLITIKAI FORRADALMAT HIRDETŐ SANDERS KÜZDELMÉRE.

(Ugyan versenyben van még Tulsi Gabbard hawaii képviselőnő is, de ő 1 százalék alatt teljesített a most szavazó államokban is.) Azonban míg a mérsékeltebb oldalon folyamatosan állnak ki korábbi elnökjelöltek Biden mellett – Kamala Harris kaliforniai és Cory Booker New Jersey-i szenátorok után kedden Andrew Yang is –, a szintén a progresszív szárnyat képviselő Elizabeth Warren massachusettsi szenátor ugyan visszalépett, de egyelőre egyik jelöltet sem támogatta hivatalosan.

A legfontosabb a most szavazó államok közül Michigan volt. Egyrészt ez érte a legtöbb, 125 delegáltat is, másrészt az elnökválasztáson is fontos billegő állam, amit Donald Trump 1988 óta először nyert meg a republikánusoknak négy éve. Ráadásul Michigan volt az, ahol Sanders 2016-ban nagyot fordítva meglepte Clintont, és már előrevetítette, hogy gondja lesz a munkásosztály megszólításával a középnyugat államaiban az elnökválasztáson is.

Ezek az államok szavaztak

Észak-Dakota 14 delegált

Idaho 20 delegált

Michigan 125 delegált

Mississippi 36 delegált

Washington 89 delegált

+Democrats Abroad 13 delegált

Sanders is érezte, hogy Biden lendületének megállításához szüksége lenne egy újabb ehhez hasonló szimbolikus győzelemre, ezért más államokban lemondott kampányrendezvényeket, és inkább Michiganre koncentrált. Hiába volt azonban jobb szervezeti háttere is: Biden végül 15 pontos különbséggel végezhet előtte. Az idősebbek, a feketék és a mérsékeltek kétharmada őt választotta. Sanders 2016-ban nagyot nyert a felsőfokú végzettség nélküli férfiak között, de Biden ebben a csoportban is feljött, ahogy a függetlenek között is.

Az az üzenet is rezonált, hogy Biden ahhoz a Barack Obamához köthető, aki megmentette az itteni autóipart a válság után. Korábban Sanders azzal kampányolt, hogy ő tudja igazán megszólítani a demokrata pártelitből kiábrándult munkásokat, de Biden olyan körzetekben is jól szerepelt, ahol Clinton kikapott Trumptól. Viszont még a szavazás közben egy eseményen elég keményen visszaszólt egy munkásnak, „kalapszarozta”, amikor számonkérte rajta, hogy el akarja-e venni az emberek fegyvereit a fegyvertartási szabályok szigorításával.

Biden Missouriban, a Midwest egy másik fontos billegő államában már 25 pontos különbséggel verte Sanderst. Mississippiben a feketék elsöprő Biden-támogatása miatt nem sok jóra számíthatott Sanders, hiába állt mellé az 1988-ban a demokrata jelöltségre pályázó Jesse Jackson is, végül az sem kizárt, hogy a delegáltak szerzéséhez szükséges 15 százalékos küszöb alá szorul. Idaho pedig egy olyan állam volt, amit négy éve nagy fölénnyel nyert meg Sanders Clintonnal szemben, most azonban ezt is Biden húzta be szorosan.

Még nincs végeredmény Észak-Dakotában, ahol a kaukuszt várhatóan Sanders nyeri meg, és Washington államban sem, ami rettentő szorosnak néz ki. Ha Sanders végül itt is győzni tud, akkor sem tud azonban sokkal több delegáltat szerezni az államban. Szintén nincs még meg az eredménye a Democrats Abroad előválasztásának. A külföldön élő demokraták még a szuperkedden kezdtek el szavazni, mint megírtuk , Budapesten is választhattak a demokrata jelöltek közül. Közöttük is van esélye Sandersnek a győzelemre, de mindössze 13 kötött mandátumú delegáltról döntenek.

Az Egyesült Államokban terjedő koronavírus-járvány is egyre inkább szerepet kap az elnökválasztási kampányban. A most szavazó államokban is fertőtlenítették a szavazóhelyiségeket, az egyik leginkább sújtott Washington államban viszont szerencsére főként levélszavazatok vannak – arra viszont így is figyelmeztették az embereket, hogy ne nyalják meg a borítékokat.

A koronavírus miatt Ohio állam vezetése arra kérte a jelölteket, hogy ne tartsák meg clevelandi nagygyűléseiket kedd este.

Biden így Philadelphiában mondott beszédet egy támogatók nélküli, szinte üres csarnokban. A komoly előnye tudatában már üzent Sandersnek és a támogatóinak, amikor arról beszélt, hogy közösek a céljaik, együtt le fogják győzni Donald Trumpot, és egyesíteni fogják az országot. Sanders a saját rendezvénye lemondása után hazarepült Vermontba, és nem tartott beszédet. Azonban az Instagramján a Demokrata Párt balszárnyának felívelő sztárja, a Sanderst támogató Alexandria Ocasio-Cortez képviselőnő arról beszélt, hogy nagyon nehéz estén vannak túl.

Így állnak most a delegáltakban

A március 10-én szavazó államok, valamint Kalifornia összes delegáltját még nem osztották ki. A győzelemhez 1991 kell:

Biden 779

Sanders 639

Gabbard 2

A már visszalépett jelöltek 91

(A CNN összesítése alapján.)

Sanders továbbra is sok pénzt gyűjthet kisebb támogatóktól, felépített szervezete és önkénteshálózata van több államban is, nem mellesleg pedig mozgalmat is épít folyamatosan. Azonban Biden a szuperkedd után is megszilárdította esélyesként a pozícióját, a RealClearPolitics felméréseket összesítő átlaga alapján 53,5 százalékkal vezet a 35,5 százalékra mért Sandersszel szemben országosan, ráadásul a következő hetekben kifejezetten neki kedvező államokban fognak szavazni.

Sanders abban reménykedhetett volna, hogy ha Michiganben kap egy lökést, akkor esetleg szorossá teheti a demográfiailag hasonló Ohiót, így viszont a március 17-i államok közül ott, valamint Arizonában, Floridában és Illinois-ban is Biden az esélyes, ahogy az utána következő, szintén több mint száz delegáltat jelentő Georgiában is. Ugyan a biztos győzelemhez szükséges 1991 delegálttól még messze vannak, de Biden hamar óriási különbséget építhet ki márciusban.

Miután pedig a demokratáknál arányosan osztják el az egyes államokban elnyerhető delegáltakat, Sandersnek a hátralévő államokban olyan nagy különbséggel kellene nyernie, amihez valami gyökeres fordulatnak kellene következnie. Mindenesetre Sanders kampánycsapata azt már bejelentette, hogy a vermonti szenátor készül a vasárnapi tévévitára, amit az arizonai Phoenixben rendeznek majd meg, a koronavírus miatti elővigyázatosságból helyszíni közönség nélkül.

A FiveThirtyEight modellje viszont már a mostani államok előtt is 99 százaléknál is nagyobb esélyt adott Bidennek, hogy végül megszerezze a delegáltak többségét, a volt alelnök pedig csak erősítette a pozícióját a március 10-i államokban.

(Borítókép: Joe Biden és felesége Jill érkezik a kedd esti beszédére Philadelphiába . Fotó: Brendan Mcdermid / Reuters)