Miután a fél világ tátott szájjal nézte végig a Squid Game-et, és utána látványosan sokan ráfüggtek a koreai sorozatokra, nem valószínű, hogy az újdonság erejével hat, ha azt írom, hogy az ebből az országból érkező történetek hősei általában megviselt alakok, akik a társadalom szélén egyensúlyoznak, inkább kevesebb mint több sikerrel, és sűrűn átlépnek rajtuk a többiek, néha meg is rugdosva őket a földön.

A Netflixre augusztus 28-án a teljes, tízrészes évadával érkezett Egérfogó azonban még úgy is felkeltette a figyelmemet, hogy egy ideje megcsömörlöttem a koreai sorozatoktól. Nem segített, hogy már az emlegetett Squid Game-nél komoly gondjaim voltak azzal, hogy az előadásmód színpadias, a színészek túljátszanak, az erőltetett humor is sűrűn túlcsordul, és úgy összességében túl keleties az egész az amerikai sorozatokhoz szokott ízlésemnek.

Az Egérfogóval, legalábbis a pilot alapján, nincsenek hasonló problémák, még úgy sem, hogy a sztori rettenetesen abszurd, és megköveteli tőlünk a Netflix új thrillere, hogy helyenként félrerakjuk a kétkedésünket.

Fotó: Netflix

Az Egérfogó története egy Je Moon-jae (Ryu Jun-yeol) nevű regényíró körül forog, aki talán a világának az egyik legvisszavonultabban élő művésze. Hősünk szó szerint három éve nem tette ki a lábát otthonról agorafóbiája miatt, de egyébként is kerüli az embereket, s mindenáron őrzi valós személyazonosságát a kíváncsi szemek elől. Igazi csodagyerekről van szó, aki az írásaival szinte anonim módon futott be, ám egy napon az egész visszaüt rá, amikor egy Patkány névre hallgató idegen kiforgatja őt a saját életéből.

A Netflix időről időre elhúzza az orrunk előtt a mézesmadzagot, mert a nagy tartalomdömpingben, amit egész évben nyomatnak, akadnak olyan ötletek, melyek papíron igenis jól hangzanak és erős koncepcióra építenek. Ilyen volt az augusztus 28-án általuk közzétett A Suttogó is, egy nyomozós thriller, amelyet a nagynevű szereplőgárda mellett azzal hirdettek, hogy ez a nyár utolsó nagy krimije, és ezt nem szabad kihagyni. Úgy fest, hazudtak. Megint.

A Suttogó egy Tom Kennedy (Adam Scott) nevű regényíró körül forog, aki neje halála után fiával, Jake-kel (Acston Luca Porto) visszatér a nő szülővárosába. Az időzítés, mondjuk, nem a legjobb, mert éppen akkortájt bukkan fel egy sorozatgyilkos, aki suttogva édesgeti magához a gyerekeket, és miután elrabolta őket, ugyancsak suttogva vesz fel velük felkavaró beszélgetéseket, hogy aztán a hangfelvételeket elküldje a kiborult családtagoknak. Na, igen, ennél jobban már a szánkba se rághatnák, hogy a történet főgonosza imád suttogni. Bugyuta lenne, és röhögve zárnám be a Netflixet már ennyi láttán, de meg kell hagyni, hogy a film eleje nem annyira béna. A gonosztett hátborzongató, ahogy az is, ahogy Tom kétszer is a Jake közelében ólálkodó elmebetegekre lesz figyelmes. Egyszer a verandán, utána pedig az alagsorban.

Fotó: Netflix

A csavar az egészben, hogy A Suttogót jó pár évtizeddel ezelőtt elkapták, nem is akárki, Tom apja, a visszavonult és régi önmagához képest az életét már csak árnyékként tengető Peter (Robert De Niro) kasznizta be a rohadékot, aki azóta is rácsok mögött ül. Az ügy nemcsak az író, a nyugdíjas apja, hanem még egy lelkes zsaru, Amanda Michelle Monaghan) figyelmét is felkelti, köszönhetően annak, hogy rövid idő alatt nem csupán Jake, hanem még egy srác köddé válik.

A Magyar Filmadatbázis hagyományaihoz híven most is listába rendezte, hogy melyik tíz filmet várják a legjobban a magyar nézők 2026 második felében. A hazai közönség kifejezetten „címvezéreltnek” tűnik: egy ismert karakter, franchise, könyv vagy korábbi siker nagyon sokat számít, és az igazán nagy „eseményfilmek” is messze kiemelkednek a mezőnyből. A sci-fi/fantasy/szuperhős vonal nagyon erős hazánkban, de a horror és a thriller is kattintásképes műfaj, és a nosztalgia is erős faktor.

A sorrend a mafab.hu összesített, számszerűsített adatai alapján állt össze, hogy mely címek váltják ki a legnagyobb érdeklődést a felhasználók körében. Ennek tükrében a nézőkegy Marvel-sztorit, a 2026. december 17-én a mozikba érkező Bosszúállók: Doctor Doom ébredését várják a legjobban, amelyben Robert Downey Jr. is visszatér, ezúttal nem Vasember, hanem Doctor Doom szerepében. 

Az Apple TV csak úgy ömleszti magából a sikeres sci-fi sorozatokat, elég a Silóra vagy a Különválásra gondolni, számomra mégsem ezek, hanem inkább a 2024 tavaszán indult Sötét anyag bizonyult eddig a streamingszolgáltató legizgalmasabb próbálkozásának. A széria már a felütésével váratlant mutatott, melyben a Joel Edgerton által játszott Jason Dessent egy napon titokzatos idegen rabolta el Chicago utcáiról. Mint kiderült, nem is akárki, hanem saját maga, aki egy párhuzamos világból érkezett, és az eredeti Jason boldogságára fájt a foga.

Fotó: Apple TV / youtube

A sorozat már csak azzal kiemelkedett a tudományos-fantasztikus zsánerben mozgó átlagból, hogy érdekes szabályrendszerben zajlik a multiverzumban való utazgatás, egy hatalmas kockában, amely benn tágasabb, mint amekkorának kívülről tűnik, és amelyen végtelen folyosón haladva a kedélyállapotunktól is függ, hogy éppen milyen világra nyitunk ajtót. A cselekményt az első évadban ráadásul úgy megkeverték a világok közti ugrálással, a Jasonök áradatával, hogy a nézők egy része máris a Sliders sötétebb változataként kezdte emlegetni a Sötét anyagot.

El sem tudják képzelni, hogy mennyire kíváncsi voltam a kiváló francia rendező Luc Besson Drakula című filmjére, ami természetesen Bram Stoker klasszikusának adaptációja. A kíváncsiság oka egyszerű: Bessonnak olyan remekeket, mára szintén klasszikussá váló alkotásokat köszönhetünk, mint A nagy kékség, a Léon, a profi vagy Az ötödik elem. No, de milyen lett a Drakula című, közelmúltban bemutatott filmje? Egy szóval: borzalmas. Két szóval: kiábrándítóan borzalmas. Isten irgalmazzon a nézőnek. 

Alan Ritchsont a legtöbben a tagbaszakadt Reacherként ismerik az Amazon Prime sorozatából, holott a 43 éves amerikai már jó régóta játssza ezt a nagy darab, kemény archetípust. Nem is kell annyira visszamennünk a múltba, csak 2010-ig, amikor is a vad humorral megírt egyetemi szitkomban, a Blue Mountain State-ben üvöltözte folyton, hogy „oil change!”, aki érti, az érti... Előtte pedig a Smallville című Superman-előzménysorozatban erősítette a kisképernyős Igazság Ligáját, mint Aquaman. Szerény véleményem szerint jobban, mint a későbbiekben Jason Momoa tette, nyilván ízlés dolga, hogy elvárjuk-e Arthur Currytől, hogy piásüvegeket hajigáljon kitetoválva, félmeztelenül, teljesen részegen.

Részlet a Motor City című filmből

Fotó: Matt Infante / IFC

Bár a War Machine című katonás, robot gyilkológépes Netflix-filmjéről említést sem tettem, de ennyiből is látszik, hogy Alan Ritchsonnak színes a pályafutása, vagy jó érzékkel válogat neki melókat az ügynöke. Mindenesetre pár hete a hazai mozikba is befutott kedvenc Reacherünk újdonsága, a Motor City, amely simán lehetne egy hétköznapi, sokadik Jason Statham-akciófilm is, csakhogy a készítők úgy döntöttek, hogy a végeredményt eltolják

A Motor Cityben ugyanis a szereplők szinte egyetlen szót sem szólnak, és ez a húzás a nézőket manapság lenéző Hollywoodtól tényleg elég merész. Nem némafilmet kapunk azért, attól nem kell tartani, sőt a lövöldözést, egyéb akciófilmekbe illő zajokat, a kerekek csikorgását, a csontok törését, a puskák dördülését feltűnően valósághű „hangszereléssel” vette fel a stáb. És ha már hangszerelés, ezt a másfél órát megtöltötték olyan klasszikus zenékkel, amelyek önmagukban annyira lendületesek, hogy az amúgy sem toporgó cselekményt is előrébb gördítik.

A francia film sokoldalú tehetsége, Mathieu Kassovitz, az iráni új hullám legendás alkotója, Mohsen Makhmalbaf és az élvonalbeli lengyel operatőr, Pawel Edelman lesz a 2026. szeptember 15–20. közötti Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM) díszvendége. Írásunkban most a francia film nyughatatlan kívülállóját mutatjuk be. 

Mathieu Kassovitz a kortárs francia filmművészet egyik legsokoldalúbb alkotója. Rendezőként a társadalmi igazságtalanságok, a hatalom működése és az egyén kiszolgáltatottsága érdeklik, míg színészként thrillerben, történelmi filmben, romantikus vígjátékban és hollywoodi szuperprodukciókban is szívesen vállal szerepet.

Az idei Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM) szeptember 15–20. között hat alkotáson keresztül mutatja be a francia színész, rendező, forgatókönyvíró és producer pályáját, aki személyesen is a fesztivál vendége lesz.

Magyar gyökerek

Családja révén erős szálak fűzik Magyarországhoz. Édesapja, Peter Kassovitz a születése előtt tizenegy évvel, az 1956-os forradalom után emigrált Franciaországba, ahol később rendezőként dolgozott. Nagyapja, Kassowitz Félix, művésznevén Kasso ismert grafikus és karikaturista volt, aki Macskássy Gyulával és Halász Jánossal együtt a magyar animáció úttörő nemzedékéhez tartozott. 

Szülei tudatosan adták tovább neki kulturális örökségüket, ő pedig számos alkalommal beszélt róla, hogy identitásának természetes része a magyar múlt, Magyarországon többször dolgozott is. Producerként részt vett Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjének elkészítésében, színészként pedig Steven Spielberg München című szuperprodukciójának budapesti forgatásán dolgozott.

Mathieu Kassovitz

Fotó: Rachid Bellack / BKFM

Mi lenne akkor, ha? Ősöreg kérdése ez a science fictionnek, és az ember azt hinné, hogy az összes variációját feltették mostanra. Újat már biztosan nem lehet kitalálni. Erre jön a hazai mozikban augusztus közepe óta látható Az Oak Street vége című új film, és kertvárosi környezetbe dobja be Anne Hathaway és Ewan McGregor párosát, akik egy éppen válni készülő házaspárt alakítanak, és akik egyik napról a másikra arra ocsúdnak, a szomszédságot hatalmas, több száz millió éve kipusztult dinoszauruszok kezdik el módszeresen lebontani.

Az Oak Street vége

Fotó: Intercom

Az Oak Street vége egy szimpla családi drámaként indul, az Anne Hathaway-féle Denise a házuk alagsorában írja az első regényét, teljes titokban, tudva, hogy férje, Greg (Ewan McGregor) kiakadna rajta. Pedig a családfőnek is megvannak a maga kis titkai, hiszen Greget kirúgták a munkahelyéről, pizzafutárként igyekszik némi betevőt keresni, fiával, Briannel (Christian Convery) minden este le is szerelik azt a bizonyos világító pizzadobozt a kocsijuk tetejéről, nehogy az asszony meglássa. Eközben a nagyobbik testvér, Audrey (Maisy Stella) a maga módján éli meg a tinédzserkori lázadását, a tudományok iránt lelkesedik, és űrhajósok könyveit olvasgatja a tetőn.

Egyszerre örvendetes és tragikus, amikor egy színész hosszú évekre megkaparint magának egy szerepet, így járt ezzel Emmy Rossum is, aki a Gallagher család tűzről pattant nagy tesóját, Fionát alakította a Shameless – Szégyentelenekben kilenc évadon keresztül, ugyanakkor a kultikussá vált karakter a mai napig kísérti a 39 éves amerikait. Mert hát egy ennyire meghatározó szerepet nehéz az embernek leráznia magáról, főleg ha mindenki vele azonosítja Rossumot, s a színésznőt még a mai napig kérdezgetik interjúkon a szériával kapcsolatos fizetési balhékkal, és a rapszodikus kilépésével kapcsolatban.

Részlet a Gyűlölet és csábítás című sorozatból

Fotó: Disney

Pont emiatt egy kicsit sokkoló, hogy a Disney+-ra július 27-én befutott Gyűlölet és csábítás (Furious) című krimisorozatban egy ennyire szabálykövető, rigid, már-már karót nyelt FBI-ost alakít Emmy Rossum. A főszereplő, Alice, mondjuk, nem az ügynökség krémje, a létra legalján kapaszkodik, ugyanis telefonos szolgálatot teljesít. Ez alatt azt kell érteni, hogy amikor a civileknek valami baja támad, és felhívják az FBI telefonszámát, akkor a nő egyike azoknak, akik igyekeznek segítséget nyújtani. Főképp amúgy oltári baromságok miatt csörög a telefon, szóval van miért sajnálni hősnőnket.

Ahogy haladunk előre, úgy válik egyértelművé, hogy nem egy hétköznapi nyomozós szériáról van szó, a Gyűlölet és csábítás sokkal inkább a női dühbe enged betekintést, mintsem a már sokszor hallott húrokat pendítgetné újra. Két szálon futunk, az egyiken a rendőri melójából kirúgott Alice-t követjük, aki továbbra is az igazságszolgáltatás oldalán igyekszik régi sérelmeit, a teljes NYPD ellene fordulását lezárni magában. Míg a másikon egy Catherine (Lola Petticrew) nevű, titokzatos és az árnyak közt mozgó nőt figyelünk. Mindkettejüknek megvannak a maguk traumái, mindkettejükkel férfiak szúrtak ki, ám a feldolgozás nagyon különböző.

Az Insidious az egyik legérdekesebb franchise a horror berkeiben. A széria már a hatodik filmnél jár és még mindig van benne potenciál, ráadásul az ötödik felvonáson kívül mindegyik rész minimum korrekt volt. A Köztünk járnak alcímre hallgató friss epizódnál voltak intő jelek, de lehetett bízni egy borzongató plázahorrorban.

Gemma (Amelia Eve) egyedülálló anyaként neveli kilencéves kislányát. Gyermekként rettegett a kiszámíthatatlan, furcsán viselkedő édesanyjától és mindent elkövet, hogy a saját csemetéjének ne kelljen hasonlókat átélnie. A múlt traumái azonban nem engedik el a nőt, ráadásul egy túlvilági entitás is fel akarja használni a sötét terveihez.

Insidious - Köztünk járnak

Fotó: intercom

Sokak emlékezhetnek vissza meleg szívvel a Disney Channel által gyártott Rocktábor legelső részére, ami még 2008-ban debütált a mozikban. A film rajongóit persze az akkori tinik között kell keresni, akik a fő célközönsége voltak ennek a produkciónak, és muszáj megemlíteni azt is, hogy az alkotásban feltűnő színészeknek a Rocktábor alapozta meg a karrierét. Köztük Demi Lovatónak és a Jonas testvéreknek, akik hasonlóan sokat köszönhetnek ennek a filmnek – és az azt követő második résznek, ami 2010-ben jelent meg –, mint Miley Cyrus a Hannah Montana sorozatnak, amelyért nem mellesleg 2024-ben Disney Legends-díjat is kapott. Az már más kérdés, hogy a fiatalon elért sikerek miatt a felkarolt sztároknak hamarabb fel kellett nőniük, és a vállukra nehezedő nyomás, valamint a velük szemben támasztott elvárások miatt némelyiküknek később, felnőttként rekedt meg az élete – ismerjük Miley Cyrus csapongó időszakait, Demi Lovato történetét, aki kis híján belehalt drogfüggőségébe, vagy Britney Spearsmentális problémáit.

Rocktábor 3.

Fotó: Disney+

Az ugyanakkor kétségtelen, hogy a Rocktáboron egy teljes generációnyi fiatal nevelkedett, akik a tábori élmények és a zene ereje által kerülhettek közelebb olyan, az ő korosztályukat érintő kérdésekhez, amelyekre már vadul keresték a választ. És tekintve, hogy a Disney az utóbbi években ráfeküdt arra, hogy továbbfűzzék a 2000-es évek legnépszerűbb alkotásainak történeteit – elég példaként említeni a Nem férek a bőrödbe, Az ördög Pradát visel vagy az idei D23-on (amelyről az Index is tudósított a helyszínről) bejelentett Neveletlen hercegnő folytatásait –, harmadik részért kiáltott a Rocktábor is. A világvállalat még tavaly ősszel jelentette be, hogy tervben van a következő rész, ami augusztus 14-én fel is került a Disney+-ra.

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek 2026. szeptember 15-20. között.

Kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Az ősz kihagyhatatlan fesztiválja száz felújított filmet tűz műsorra, kiemelt témái között lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

A nők szerepe

Jean-Pierre Jeunet 2001-ben bemutatott kultfilmje, az Amélie csodálatos élete szerelmeslevél Párizshoz, és magához a szerelemhez, világa bájos és különc, amiben mindig jó elveszni. A magányos montmarte-i pincérnő és az elrontott fotóautomata-képek különc gyűjtőjének szívmelengető története arra emlékeztet, hogy a boldogság a legkisebb gesztusokban rejtőzik. A főszerepekben Audrey Tautou és Mathieu Kassovitz.

Amélie csodálatos élete

Fotó: Budapesti Klasszikus Film Maraton

Vitathatatlan remekmű Sir Ridley Scott rendezése, a Susan Sarandon, Harvey Keitel és Geena Davis főszereplésével készült Thelma és Louise, amely 1991-ben

A bűnügyi road movie két barátnő hétvégi kiruccanásával indul, ami váratlanul meneküléssé és felszabadító utazássá változik. Dacos történet szabadságról, barátságról és önrendelkezésről.

Nagy baj lehet Brazíliában, ha ismét, még mindig és újra a filmeket vetik be a bűnözés ellen. Merthogy a Kölykök az utcáról: Nando két világ között című filmre a Netflixen nem nagyon lehet másként tekinteni, mint társadalmi érzékenyítésre a bűnözés ellen. Annak viszont gyenge, ahogyan filmnek sem tigris. Pedig amiről szól, az fontos kérdés: van-e visszatérés a szervezett bűnözés világából.

Nando drogdíler. Van családja, de kénytelen őket elhagyni. Álságos az érvelés, miszerint azért, mert el kell tűnnie, és így senki nem kerül célkeresztbe, hiszen Nando ugyanazt az életmódot folytatja: drogot árul Európában. Aztán mégis hazatér, és rájön arra, hogy a családja fontosabb a kábítószer-kereskedésnél. A kérdés az, hogyan léphetne ki onnan, s hogy a rendszer elengedi-e.

Utózmányfilm ez, a Sintonia-sorozat (Kölyök az utcáról) koronája volna. A 2019 és 2025 között forgatott, szintén a Netflixen futó, ötévados történet kifejezetten sikeres volt anno, Brazíliában 2019-ben ez volt a harmadik legnézettebb. De a sorozatban az a jó, hogy ott tempójában, csepegtetve lehet adagolni a karakterfejlődést, a történetfelépítést.

Kölykök az utcáról: Nando két világ között

Fotó: Netflix

Ez a mostani önálló film első blikkre lehetne jó is, amolyan tipikusan drogkereskedős, olyan, amelyik kíméletlen őszinteséggel mutatja be az erőszakot, a társadalmi kényszert, a kiszolgáltatottságot, de félő, hogy a végén akkor is csak úgy állnánk fel a képernyő elől, hogy igen, a világ kemény hely. Aztán ennyi. A világ kemény hely, de a miénk szerencsére habcsók, s bár megvannak a gondjaink, a cukormáz teteje olykor roppan, olyan azért nincsen, hogy az utcánkban a drogkartell katonái egymást ölnék halomra, vagy a rendőröket.

Ráadásul ez a történet nem most kezdődött, és aligha a közeljövőben ér véget.

Igaz történet. Drámai. Tényleg az. Itt, a nyugati világban bele sem gondolunk abba, hogy egy ázsiai nemzet tagjainak milyen traumákkal kell együtt élniük. Oké, mi, magyarok ezzel alighanem tisztában vagyunk, ám még egy olyan ősi kultúrának is, mint az indiai, szüksége van arra, hogy feldolgozza modernkori szenvedéseit. Ez a film a Netflixen, a Safed Sagar hadművelet: Bevetés a Himalája felett, igaz történeten alapul. Az 1999-es Kargil-háború eseményeit dolgozza fel. Figyelem, a köznyugalom megzavarására alkalmas kritika következik.

Ez a sorozat nem készült volna el, ha 1999-ben nem tör ki a Kargil-háború Pakisztán és India között. Az agresszor Pakisztán, a tét Kasmir és Dzsammu régió területének birtoklása. Kargil egy ott fekvő település neve, 2676 méter magasan található. A háború a föléje magasodó hegycsúcsok által kijelölt terület birtoklásáért zajlott.

Ép ésszel felfogni sem lehet, hogy miért is lehet fontos bárkinek egy olyan terület, ahol a mindennapi élet egyáltalán nem mindennapi. Ez a terület a Himalája nyugati része, a völgyi részei egészen élhetők, magashegységi vonulatai hóval fedettek, fagyottak.

Safed Sagar

Fotó: Courtesy of Netflix

Kasmír és Dzsammu Pakisztán és India szemszögéből nézve India 1947-es függetlenné válása óta vitatott terület. Birtoklása nem éppen a termőföldjei és az élhetősége miatt fontos, inkább elvi kérdés. Az volt már az 1971-es indiai–pakisztáni háborúban is, ami tizenhárom napig tartott, és ráadásul az már a harmadik háborúnak számított, és – mivel két atomhatalomról van szó – kiemelt nemzetközi figyelmet kapott az 1999-es, mintegy két hónapig tartó Kargil-háború is.

A Safed Sagar hadművelet: Bevetés a Himalája felett című, hat epizódból álló filmsorozat a Netflixen ennek állít emléket. Ám ezen még túl is mehetünk, hiszen ez a sorozat azért nettó indiai propaganda is, hősgyártás a köbön, ám be kell látni, hogy minden „Dicsőség Indiának” szlogennek helye van, és a Safed Sagar filmnek is egészen kiváló. 

Úgy néz ki, Adam Sandleréknél betöltött az Internet Explorer, és rájöttek, hogy a 2009-ben indult, 2015-ig futott, Ryan Murphy által készített Gleenek a mai napig nincs igazán vetélytársa vagy utódja. Igaz, a Netflixen augusztus 14-én bemutatott, Ne kívánj sok szerencsét! című tinidrámát nem is szánhatták, maximum Glee-pótléknak, tekintve, hogy egy másfél órás filmről van szó, és nem többévados sorozatról.

Nemcsak a hossza és a kidolgozottsága, valamint a benne bemutatott karakterívek összessége szól azonban a Glee mellett, ha valaki fiatalokról szóló, zenés szappanoperát nézne, hanem az is, hogy Murphyék konkrétan szerethető színészeket – oké, Lea Michele Rachelje többnyire szerethetően idegesítő volt –, olyan fiatalokat szedtek össze, akik tudtak, akartak énekelni, karizmájuk volt, és mindezt remek slágerekkel támogatták meg a készítők.

Részlet a Ne kívánj sok szerencsét! című filmből

Fotó: Netflix

A Ne kívánj sok szerencsét! ehhez képest egy halovány másolat, amely fontos témákat próbál súrolni, de nem annyira sok sikerrel, tekintve, hogy a cselekmény vázlatos, szét-szétesik, és úgy tanulság sincsen a végén, ha belegondolok. Drámai személyiségfejlődés meg pláne nincs. Pedig jól indul a film, a Yellowjacketsből ismert Melanie Lynskey rögtön egy elbűvölő és vicces nyitójelenetben köszön be mint Sophie (Sunny Sandler) anyukája.

Mindig van tanulság, és mindig csak utólag. Ezt alighanem Gabe Ibáñez rendező is tudja, mégis mintha mindig kihagyná a házi feladatot. Pedig azt meg kell oldani, és akkor nem futna bele olyan közhelyes filmekbe, mint amivel idén nyáron a Netflix jelentkezett. A film címe: A múlt nélküli nő.

Merthogy ezt is ő rendezte. Ibáñez azonban egyvalamit jól érez: a filmeket szépen kell forgatni. S ha valamit nem lehet A múlt nélküli nő című film hibájaként felróni, az a látvány. Bernat Bosch operatőr ebbe a filmbe beletette azt, amit egy film megkíván. Ibáñez ugyanezt eljátszotta tizenkét évvel ezelőtt is, amikor Antonio Banderas főszereplésével elkészítette az Automata című filmet (operatőr: Alejandro Martínez), azt is jó volt nézni, de főként csak nézni. 

Ana Rujas

Fotó: Sophie Koehler / Netflix

A forgatókönyveket kellene jobban kiválasztania, megírnia, megíratnia. Merthogy az látszik, hogy Gabe Ibáñez érti ezt a mesterséget, csak a filmjei nem törik át a jól van ez így, egyszer meg lehet nézni határt. 

Gondok a forgatókönyvvel

A múlt nélküli nő című spanyol film legnagyobb baja, hogy nincsen benne semmi új. Ráadásul ezt már a címben is elárulja – az eredeti La desconocida, vagyis Az ismeretlen nő. A spanyol cím amúgy még jó is lenne, a magyar csak ront a helyzeten, hiszen a filmbéli nőnek (Ana Rujas alakítja) van múltja, csak egy komoly trauma miatt nem emlékszik arra, hogy ő kicsoda.

A nyaralós filmektől általában nem vár sokat az ember, maximum egy kis lájtos kikapcsolódást. Az Amazon Prime-ra július 29-én érkezett Ördögszáj című túlélőthriller azonban még ezt a viszonylag alacsonyra rakott lécet is képtelen megugrani. Köszönhetően legfőképp annak, hogy a Thaiföldre érkező, főszereplő baráti társaság tagjai egy olyan versenyfutáson, ahol a legnagyobb bunkó címének járó díj elnyerése a cél, mind holtversenyben elsők lennének.

Az Ördögszáj című film szereplői

Fotó: Jirathit Saengavut / Amazon Studios / MGM sajtószobája

Annyira azért nem nehéz kiemelni a legelviselhetetlenebb szereplőt az Ördögszájból, aki nem más, mint a netflixes berkekben már ismerős, régen az X-Ment is megjárt Lana Condor, ő alakítja a rendkívül undok Maxet. Max az, aki legjobb barátnőjét, Sarát (Kathryn Newton) halálra szekálja, folyamatosan igyekszik a szőke lányt dróton ráncigálni, és még akkor is csak a vállát vonogatja, amikor véletlenül a híres barlangokhoz tartó csapat elhagyja Sarát, akit a vízben ránézésre elég súlyosan összecsípnek a medúzák.

Egészen megbotránkoztató, sőt egyenesen pőre jelenettel indít a Ragyogó karrierem, a Netflix augusztus 13-án közzétett kosztümös sorozata, melyben a főszereplő, Sybylla Melvyn (Philippa Northeast) – hallgatósága, a puccos bálon részt vevő nemesek legnagyobb döbbenetére – egy pajzán verset ad elő, melyet ő maga írt. Rögtön látszik a konfliktus, egy tűzrőlpattant, korára és az akkori társadalmi normákra fittyet hányó fiatal nő sztorijába csöppentünk, aki másra sem vágyik, mint hogy író, komolyan vehető művész váljon belőle. Na és az sem árt, ha útközben nem tiporja őt meg minden sarkon a kegyetlen patriarchális társadalom.

Fotó: Ian Routledge / Netflix

Őszintén szólva nekem már mindenem kivan attól a vonulattól, amit a Netflix pár éve a Bridgertonnal megkezdett, a színes-szagos, modern zenékkel és haladó szellemiségű párbeszédekkel telinyomott kosztümös sorozatok azóta csak úgy ellepték a piacot. Mindössze azt felejtették el a készítők, hogy a modernitást egy régimódi drámára ráerőltetni olyan, mint amikor egyes állatkedvelő gazdik ruhákba öltöztetik a kutyáikat meg macskáikat. Ideig-óráig érdekes, de egy ponton túl mindenkinek szenvedés.

A 2023 elején bemutatott M3GAN című horror sci-fi a középszerűség csimborasszója volt, egy felejthető plázahorror, amely hiába próbálta felhívni a figyelmet a mesterséges intelligencia veszélyeire, ha képtelen volt véresen és effektíven odacsapni, amikor illett volna neki. Ehelyett egy, a kezét az utolsó pillanatban mindig visszahúzó, kicsit sem ütős tanmese lett a végeredmény. A M3GAN-re azért viszonylag sokan elmentek a szerény 12 millió dolláros büdzséje ellenében behozott 181-et világszerte. A Blumhouse-nál is láthatták, hogy a robotosdiban van lehetőség, ám a folytatásra, a 2025-ös M3GAN 2-re hiába váltottak zsánert, és szabták horrorkomédiává a végeredményt, egyértelműen parodizálva a Terminátor 2-t, a box office adatok már nem lettek olyan fényesek.

Soulm8te

Fotó: Blumhouse

A M3GAN úgy visszaélt az időmmel, hogy a második részre én már be se neveztem. A készítők állhatatosságának, na meg a streamingkorszaknak köszönhető, hogy a film első spin-offjára, az augusztus 1-től már az Amazon Prime-on idehaza is kikölcsönözhető SOULM8TE-re rákattoltam. Oké, nem ártott az sem, hogy úgy hirdették, ez egy sci-fibe oltott erotikus thriller lesz. Megint hittem a Blumhouse-nak, bízva abban, hogy most nem vernek át.

Rémes a The Boroughs Netflix-sorozat magyar címe. Persze, tudom, ha a magyar címe is az lenne, hogy The Boroughs, eléggé béna volna, de ne jusson több víz a Velencei-tóba, ha A nyugdíjas forradalmárok jó magyarítás. Mert ha ez a sorozat az elaggott Che Guevara baráti kör lázadásról szólna vagy az idősb Kossuth-huszárok Ferenc József császár elleni szervezkedéséről, az forradalmi volna, csakhogy A nyugdíjas forradalmárok egy öregek otthonának épített, idillinek tűnő mesterséges városkában játszódik.

Sokat nem kell azon gondolkozni, hogy A nyugdíjas forradalmároknak miért nem lesz második évada. Ha mégis kiváncsiak a válaszra, a cikk végén megtalálják.

1. Ez a történet véget ér. Lekerekített, van eleje és lezárása.
2. Annyira nem erős, hogy megérje a folytatást.
3. Gyengébb volt a nézői fogadtatása, mint azt remélték.
4. A magyarított címe miatt iszonyatosan ostobán nézne ki, hogy A nyugdíjas forradalmárok 2.

Ha vicces kedvemben volnék, és tippelnem kellene, hogy a Netflix miért nem rendelte be a második évadot, a negyedikre tenném a voksot. Ennyire rémisztően rosszra magyarított címet már tényleg régen láttam.

Denis OHare, Alfre Woodard, Alfred Molina, Clarke Peters

Fotó: Netflix

Pedig a sorozat messze nem nézhetetlen. Sőt. Kifejezetten szépen forgatták (Matthew Jensen 4 epizód, Michelle Lawler 4 epizód), a vágások jók, a trükkök/effektek működnek, a sorozat atmoszférája kellemes. De akkor mi lehet a gond?

Néhány hónapja még arról szóltak a hírek, hogy Tom Hardyt – a viselkedése miatt – kitették a Gengszervilág-sorozatból, ám ezt már a nyár előtt többen is cáfolták, és most úgy néz ki, hogy vele folyatják az angol alvilág nem éppen emberbarát történetét. Pedig a színész tényleg tapló módon tud suttyó lenni.

A Gengsztervilág 2. évadának előzetese egyértelműen Tom Hardy jelenlétét igazolja, valamint Helen Mirren karakterét hangsúlyozza. 

Helen Mirren

Fotó: Luke Varley / paramount

A Harrigan családról szóló Paramount+-gengsztersorozat első évada nagy sikerrel ment a SkyShowtime felületén, és az, hogy a streamingszolgáltató bemutatta a MobLand (Gengsztervilág) második évadának előzetesét (Tom Hardy, Pierce Brosnan és Helen Mirren szereplésével), megüzente, hogy hamarosan láthatjuk a tízrészes 2. évadot is.

• Magyarországra 2026. szeptember 21-én érkezik a SkyShowtime-ra, hetente új epizódokkal.

A sorozat leírásában az áll, hogy Harriganék visszatérnek, még kegyetlenebbek lesznek, összezárják soraikat, szemben a belső viszályok miatt sebezhetővé vált riválisokkal. Megoldóemberük, Harry Da Souza (Tom Hardy) egyre óvatosabb, hiszen az erőszak már a magánéletükbe is beszivárog, „az emberek hűsége meginog, biztonságérzetük szertefoszlik, és a hatalomért vívott harc könyörtelen küzdelemmé válik”.

A sorozat forgatását több dolog is nehezítette, az egyik központjában pedig éppen Tom Hardy állt. De mi is történt?

Ha valaki megkérdezné, hogy ki a kedvenc televíziós színészem, akkor egyértelműen Kyle Chandlert vágnám rá, avagy a „coach”-ot a Friday Night Lights című, rég megboldogult, talán a közeljövőben majd feltámadó NBC-s, amerikai focis sorozatból, aki olyan inspirálóan tudta a gimis sportolók arcába üvölteni, hogy „Clear eyes, full hearts, can't lose”, hogy azt a hajszárítóeffektust még Sir Alex Ferguson is megirigyelte volna.

Még így is kétkedve fogadtam azonban, amikor kiderült, hogy az HBO új Zöld Lámpás adaptációjának az egyik főszerepére nézték ki az amerikai színészt. Elvégre Chandler már 60 éves, merész gondolatnak tűnt, hogy egy idősebb, tapasztaltabb Hal Jordant hoz el nekünk a tévéképernyőre. Azt követően persze, hogy 2011-ben Ryan Reynolds meggyalázta ugyanezt a karaktert, kicsi volt rá az esély, hogy a Lámpásokat hasonlóképp elbaltázzák. A hátrahagyottak készítője, Damon Lindelof, valamint a több díjnyertes képregényt jegyző, Marvel és DC körökben is ünnepelt Tom King a nagy nyomás ellenére is megmutatták, lehet ezt a szuperhősösdit 2026-ban is jól-jobban csinálni.

Fotó: HBO Max

A Lámpásokból, mely augusztus 17-én jön az HBO Maxra, egyelőre a sajtónak kiadott hét epizódból négyet nyomtam le, és többé-kevésbé elégedett is vagyok a végeredménnyel. Igaz, hogy egy realista sci-fit, egy kicsit tipikus józsaru, rossz zsaru történetet kapunk, és helyenként nemcsak a kisvárosi helyszín, hanem Hal Jordan cinizmusa és depressziója is emlékeztet a True Detective első évadára, és Kyle Chandler valamivel könnyedebb verzióban megidézi Matthew McConaughey alakítását, ettől az új DC-adaptációtól azért senki ne várjon hasonló mélységű filozófiát. Még a drámával is csínján bánnak többnyire, hogy ne ülje meg senki gyomrát nagyon.

Régi westerosi mondás, hogy sárkányszarból sem lehet betonbiztos Targaryen-várat építeni. Különösen akkor nem, ha bizonyos Ryan Condal a főépítész. Mert hát a Sárkányok háza showrunnere egészen látványosan és magabiztosan ment szembe a Tűz és vér kitalálójával, George R. R. Martinnal, és a Mester orra alá dörgölte, hogy ő márpedig nem tartja magát az írott alapanyaghoz, megcsinálja a saját kis verzióját. Láttuk a Vajáknál is, hogy milyen kreatív zsákutcába vezet az, ha valaki (Lauren S. Hissrich, nevezzük nevén a bűnbakot, ne ússza meg!) úgy érzi, egy sokak által kedvelt történetet a saját szája íze szerint tud átszabni, és Condal ugyanebbe az ostoba hibába esett.

Sárkányok háza

Fotó: HBO Max/Warnermedia

Pedig azt követően, hogy az HBO odaadta a sajtónak a Sárkányok háza harmadik évadának első felét, még bizakodó voltam. Igen, az előző etap fináléja, a nagynak szánt tengeri ütközet átcsúszott ide, mégis képes volt még olyan villanásra a produkció, mint amikor a Királyvárt visszafoglaló Rhaenyra (Emma D'Arcy) uralmának egy napját követhettük végig. Minden lehetetlen döntéssel, tárgyalóasztali vitával egyre inkább a saját bőrünkön éreztük, hogy mennyire embert próbáló feladat a Vastrónban ülni.

Most, hogy végigszenvedtem magam az évad második felén, már tisztábban látom, miért nem adtak oda előre több epizódot a médiamunkásoknak. Az ötödik résztől kezdve egy olyan pofátlan, túlduzzasztott időhúzás veszi kezdetét, amelyhez hasonlót én még életemben nem láttam. A meditatívan előadott, sehova nem haladó párbeszédeket látva még a Trónok harca utolsó két etapját is esküszöm, hogy visszasírom. Utólag vicckategória, hogy egy pillanatra is azt gondoltam, a Sárkányok háza felérhet az anyaszériához, elvégre ott anno az egész színészgárda, sorolhatnám Lena Headey-t, Peter Dinklage-et, Emilia Clarke-ot, és így tovább... alkalmas lett volna arra, hogy főszerepeljen. Adjuk hozzá még azt az időszakot, amikor a készítők George R. R. Martin regényeiből építkeztek, egyenesen költői dialógusok követték egymást, a szócsaták néha vérengzésbe mentek át.

Ki gondolta volna bő tíz évvel ezelőtt, hogy a Marvel színészei közül a Tél Katonáját, vagyis Bucky Barnest alakító Sebastian Stan karrierje lesz kiemelkedően a legizgalmasabb. A román származású színész nem ragadt bele a szuperhős skatulyába, bátran választ szerepeket, és úgy tűnik, kevesen értik annyira jól a szakmát, mint ő. Isten éltesse a ma 44 éves sztárt!

Sebastian Stan 1982. augusztus 13-án született a romániai Konstancán. Gyermekkorát hamar kettészakította a történelem. A román forradalom idején, nyolcéves korában édesanyjával Bécsbe költöztek, négy évvel később pedig az Egyesült Államokba. Mire New Yorkban megkezdte középiskolát, már több nyelvi és kulturális közegen átjutott. A színészet számára részben éppen ezért vált menedékké. A Rutgers Egyetemen tanult, majd egy évet Londonban, a Shakespeare’s Globe Theatre kötelékében töltött.

Sebastian Stan és Anthony Mackie a 82. Golden Globe-díjátadón, amelyet 2025. január 5-én rendeztek a kaliforniai Beverly Hillsben

Fotó: Michael Buckner/GG2025 / Getty Images Hungary

Stan ritkán beszél úgy a sikerről, mintha az kizárólag tehetség vagy szerencse kérdése volna. Inkább folyamatként tekint rá. Hollywoodban kezdetben kisebb filmszerepek és televíziós munkák követték egymást, majd jött a Pletykafészek, amely már szélesebb közönség előtt is ismertté tette. Az igazi fordulópontot azonban a Marvel jelentette. 2011-ben, az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóban Bucky Barnesként lépett be abba az univerzumba, amely több mint egy évtizedre meghatározta a karrierjét. Buckyból a Tél Katonája lett, aki a Marvel egyik legösszetettebb mellékszereplője. Egyszerre áldozat, fegyver, barát és megváltásra váró hős.