5000-en nézték végig a Czukor show-t, míg a pesti mozikban 3440-en ültek be a magyar filmekre.
Paprika Steen, a legszebb és legtöbbet foglalkoztatott dán színésznő a Tapsviharban megmutatja.
Két jó színésszel egy elcsépelt fordulatra épülő történetből is lehet nagyon vicces vígjátákot készíteni.
Az Exférj újratöltve nem egyszerűen csak sablonos. Viszont vicces, ahogy Jennifer Aniston a botox ellenére is erőlteti a mimikát.
Majdnem kiszivárogtak a készülő új Harry Potter-film titkai, a szupertitkos forgatókönyvet ugyanis a stáb egy pubban felejtette.
A Harry Potter és a halál ereklyéi című epizódból készülő, két részre osztott filmeposzt a London melletti Leavesden stúdiókomplexumban forgatják, 250 millió fontos (több mint 70 milliárd forintos) költségvetéssel. A stáb tagjai a minap nagy számban felkeresték a Riverside Tavern nevű közeli ivót, és számos sör után, a 118 oldalas forgatókönyvet hátrahagyva távoztak. A kötetet egy vendég vette észre az egyik asztal alatt, és átadta a The Sun című lap szerkesztőségének.
A legnagyobb brit bulvárlap szombati beszámolója szerint a forgatókönyvből kiviláglik, hogy a filmben lesz néhány "drámai változtatás" a könyvhöz képest, az újság azonban részleteket nem árult el, és a dokumentumot visszaszolgáltatta a Warner Bros. Filmvállalatnak. Az utolsó Harry Potter-sztori folytatásos filmváltozatának első része a tervek szerint novemberben, a második jövő júliusban kerül a mozikba.
Világhírességekkel töltendő programokra licitálhatnak az érdeklődők a Christie's New York-i árverésén, amelyet a Föld napján, április 22-én rendeznek.
Sigourney Weaver privát vetítésen mutatja be az Avatart, John McEnroe teniszedzést tartana annak, aki a legtöbbet ajánlja, Vera Wang világhírű divattervező pedig 10 ezer dolláros bevásárlást ad New York-i üzletében a győztes ajánlatot tevő licitálónak.
A kínálatban az X-akták Mulder ügynökével, David Duchovnyval elköltött ebéd és egy Central parki séta is szerepel Candice Bergen színésznővel. A színészek közül Owen Wilson filmstúdióba invitálja vendégét, míg Cameron Diaz az új Shrek-film bemutatójára viszi el az aukción legtöbbet ajánlót.
A Christie's aukciósház figyelemfelkeltő programjában Leonardo DiCaprio, Harrison Ford, Tobey Maguire, Salma Hayek, Alec Baldwin, Brooke Shields és mások is részt vesznek. Az árverésen befolyó összeget környezetvédő szervezetek kapják.
A Czukor show színészei Péter Katával és Árpa Attilával az élen Mónika talkshow-műsorát próbálták reprodukálni. Premier az Indexen is.
A Vámpírok kora jó stílusparódia lehetett volna ha készítői nem veszik olyan komolyan magukat.
Csicsery György San Franciscó-i magyar-amerikai rendező N, az egy szám: Erdős Pál portréja című alkotása nyerte el az első Los Angeles-i magyar dokumentum- és rövidfilmfesztivál közönségdíját. Az Ember Judit nevét viselő díjat - amit a közönségszavazatok alapján ítélték oda - Bokor Balázs főkonzul adta át. A díjnyertes film a világhírű magyar elméleti matematikus életéről szól.
A főkonzulátus, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház, a William Fox Magyar Filmklub és a Bunyik Entertainment közös szervezésében kísérleti jelleggel megtartott rendezvénysorozaton 28 filmet mutattak be magyarországi, továbbá amerikai és kanadai magyar rendezők alkotásaiból március 25. és 31. között.
A fesztiválon futott Al Ghaoui Hesna Néma bölcsők, Salamon András Meséld el... és Pigniczky Réka Hazatérés, továbbá Nordin Eszter Roma álom és Határtalan szülők, Szalay Péter Három vándor, Papp Gábor Zsigmond Kémek a porfészekben, valamint Forgács Péter Hunky Blues című alkotása.
A reformáció elindítójáról, Luther Mártonról készít rajzfilmsorozatot a Magyarországi Evangélikus Egyház az 1517-ben kezdődött vallási megújulási mozgalom 500 éves évfordulójára, közölte Fabiny Tamás evangélikus püspök. A rajzfilm rendezője a Balázs Béla-díjas érdemes művész, Richly Zsolt lesz, ő készítette többek között a Kockásfülű nyúl, a Kíváncsi Fáncsi és a Fabulák című sorozatokat is. Forgatókönyvírónak Lackfi Jánost, a József Attila-díjas költőt kérték fel.
A készítők 200 millió forintos költségvetéssel számolnak. A tervek szerint a rajzfilmsorozat 13 epizódból áll majd, a tulajdonos az evangélikus egyház lesz, de a potenciális szponzorok között ott lehetnek majd a norvég, amerikai, finnországi evangélikus egyházak is, és a készítők pályázatokon is indulnak majd a sorozatötlettel.
Jackie Chan a mostohagyerekeivel, Willem Dafoe vámpírokkal harcol. Premierdömping a mozikban.
Törvényben korlátozná a pattogatott kukorica és a mozikban kapható más rágcsálnivalók árát egy izraeli képviselő. "Nem kellene a közönségnek jelzálogot felvennie a házára, ha italt meg snacket szeretne venni a filmnézéshez" - példálózott Carmel Schama, a kormányzó Likud párt képviselője. A knesszetben ülő politikus kijelentette, törvényjavaslatát a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is támogatják. Schama elképzelése szerint az árszabályozás nemcsak a mozikat, hanem más rendezvényhelyszíneket, így sportcsarnokokat és stadionokat is érintene.
Az izraeli mozikban egy nagy adag pattogatott kukorica több mint 1000 forintba kerül. Ez durván kétszerese a szupermarketekben fizetendő árnak, és tízszerese az otthon készített pattogatott kukorica költségének. A moziüzemeltetők populista húzásnak nevezték Schama javaslatát, szerintük semmibe veszi a szabad piac szabályait. Jaakov Cohen, az ország egyik legnagyobb mozihálózatának számító Cinema City tulajdonosa szerint a multiplexek szinte semmit sem keresnek a belépőjegyekkel, így az étel- és italárak korlátozása az egész ágazatot tönkretenné.

Az április 8-18.-ra időzített 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált Wes Anderson bizarr animációs filmje, A fantasztikus Róka úr nyitja, ami elől két kategóriában is elhalászta az Oscart a Fel!. A rajzfilmek amúgy külön szekciót kaptak idén: az Animáció 1.0 a divatos animeőrület helyett inkább európai alkotásokra koncentrál. A tigris éve blokkban kínai és tajvani filmeket láthatunk, A sötét oldal a bűn mélységeit mutatja be. A Francia Intézet idén is gondoskodott a Francia zátonyok szekció filmjeiről, és persze lesz Filmdokk is.
Tíz film van versenyben a Titanic 10 000 eurós Hullámtörők-díjáért, amit háromtagú zsűri ítél majd oda a legjobb alkotásnak. Az idei tagok: Gothár Péter rendező és Tiina Lokk, a tallinni Fekete Éjszakák Filmfesztivál igazgatója, a zsűrielnök Nick James, a Sight & Sound filmes szaklap főszerkesztője. A Titanic idei helyszínei az Örökmozgó, az Uránia, a Toldi és a Kino mozik lesznek, bővebb infó itt.

A nagy sikerű Különleges ügyosztály: Meggyalázott áldozatok című amerikai krimisorozatban vállal vendégszerepet Isabelle Huppert francia színésznő.


Péter Hilda romániai magyar művész nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat a Varga Katalin balladája című filmben nyújtott alakításáért a román filmipar legrangosabb ünnepségén, a Gopo-gálán. A Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó tudósítása szerint a negyedik alkalommal megrendezett gála - amit a szakma román Oscar néven is emlegetni szokott - a román filmipar legfontosabb eseménye.
2009-ben 500 film készült az öt évvel ezelőtti 86 helyett a 20 százalékos kedvezmény miatt.
Az interneten szerveznének kultúrafogyasztó közösséget a művészfilmeknek, forgalmazás 2.0.
Csak idő kérdése, hogy mikor készítik el az eddig leforgatott hat film háromdimenziós változatait.
Az Avatarnak a 10. hete után volt itthon ilyen eredménye, és még mindig a top 10-ben van.
A szépfiú címmel március 28-tól két hétre Londonból Budapestre költözött Uma Thurman és a Twilight sztárja, Robert Pattinson.

A film Georges Duroy története, aki az 1890-es évek Párizsában eszét és vonzerejét ki használva a csótányos padlásszobáktól a legfényűzőbb szalonokig, egy prostituált karjaiból a jómódú szépasszonyok titkos légyottjaiig emelkedik. A forgatókönyvet Maupassant regénye alapján Rachel Bennette írta, a filmet Declan Donnellan és Nick Ormerod rendezi.
Duroy szerepét Robert Pattinson (Alkonyatsorozat) játssza. Uma Thurman (Ponyvaregény, Kill Bill) alakítja Madeleine-t, Kristin Scott Thomas (Nowhere Boy, Oly sokáig szerettelek) Virginie-t, Christina Ricci (A rém) Clotilde-ot, Duroy ellenfelének, Rousset-nek szerepében Colm Meaney-t (The Damned United, Méregzsák), Suzanne szerepében Holly Graingert (Scouting Book for Boys), Charles-éban pedig Philip Glenistert (Élet a Marson, Felül semmi) láthatjuk. A film producere Uberto Pasolini, aki az Alul semmit is jegyzi. A film vágója pedig A hercegnőt és a Trainspottingot jegyző Masahiro Hirakubo.
Ahogy arról már beszámoltunk, Ridley Scott Robin Hood-feldolgozása nyitja az idei Cannes-i filmfesztivált május 12-én este. Azoknak sem kell azonban sokat várniuk a Cate Blanchett és Russel Crowe főszereplésével készült partra szállós akciófilmre, akik nem kapnak meghívót a nagy estélyis-szmokingos partira, ugyanis már a díszbemutatóval egy időben elkezdik játszani a filmet a francia mozik, a világpremier pedig két nappal később, május 14-én lesz.
A forgatás alatt többször átírt, két éven át készült film kritikusok szerint látványában és koncepciójában sokban emlékeztet majd a tíz évvel ezelőtti Gladiátorra, amin szintén egyött dolgozott Crowe és Scott.
A versenyprogramban csak egy indulhat. Kocsis Ágnes is mehet, csak Fliegaufról nem hallani.
Az Avatar 15 hét után került ki a legjobb tíz amerikai film közül. Alice 2., John Cusack harmadik.

Ciki megölni a tűzokádókat, hiába ijesztőek néha. A Dreamworks-tanmese bejött a srácoknak.
Az Anyaság már az Egyesült Államokban is bukott, ötmillió dollárból készítették, 40 ezret hozott.
A Testvérek című film alkotói akkor sem értik meg saját problémáikat, ha előtte a dánok rendesen elmagyarázzák és kiszínezik nekik.
Rovataink a Facebookon