3D-ben is szörnyű a Baljós árnyak

Réges-régen egy messzi, messzi galaxisban élt egy Skywalker nevű, szőke srác, akinek minden nap keményen kellett melóznia egy sivatagi koszfészekben, ezért csak álmodozni tudott arról, hogy ő lesz egyszer a galaxis legmenőbb pilótája. Egyik nap azonban találkozott egy bölcs Jedi mesterrel, aki azt mondta neki: hagyja a francba a homokot meg a családot, sokkal nagyobb dolgokra hivatott, mint egy félhülye droid javítgatása meg a sivatagban autókázás. Világmegmentő Jedivé kell válnia.

A tatuini srác ezután elképesztő kalandokba keveredett. Összehaverkodott egy R2-essel meg egy érthetetlen beszédű, magas űrlénnyel, és beleszeretett egy hercegnőbe is, de fiatal kis lúzerként képtelen volt vele összejönni. Bár a háttérben konspiráló zsarnok fekete köpenyes jobbkeze megölte a fiú bölcs mesterét, a történet vége mégis fanfáros-felvonulásos happy enddel ért véget: az ifjú Skywalker ugyanis óriási mákkal (meg persze az Erő segítségével) atomjaira robbantotta a gigantikus űrtákolmányt, amivel a gonoszok végig rettegésben tartották a hercegnő barátainak bolygóját. Melyik trilógianyitó Star Wars-mozifilm tartalmát meséltük el? A szomorú helyzet az, hogy mindkettőét.

Lucas a Jedi visszatér utáni másfél évtizedben mindössze annyira volt képes, hogy bénán újramelegítette a 77-es Csillagok háborúja fordulatait, amiket egyébként már akkor is a Hero’s Journey-sablon mentén lopkodott össze más filmekből. Ez még önmagában nem lett volna baj, viszont az ewokok cukiságfaktorát és a két droid vicces esetlenségét átmentette egy kifejezetten hamburger menük mellé szánt rajzfilmkarakterbe, Jar Jar Binks figurájába. A halandzsázó gunganokkal ráadásul nemcsak beemelte a Star Wars-kánonba az Adam Sandler-féle fingós-köpködős-szarba lépős prosztóhumort, de sikeresen megalkotta a Csillagok háborúja-univerzum leggyűlöltebb népét is.

Az idióta karaktereknél is fájóbb, hogy a Baljós árnyak sztorija tobzódik az olyan dramaturgiai bakikban, amiket Lucas elvileg direkt a két trilógia összekalapálásához talált ki. Rögtön ott a kínzó kérdés: ha a Tatuinon már Darth Vader ifjúkorában Jabba volt a fővédnöke a híres bolygóközi Forma 1-es futamnak, akkor 32 évvel később Luke miért panaszkodik amiatt, hogy az egyetlen szórakozás ezen a sárgolyón a kőcséri patkányokra lövöldözés a Koldus kanyonban? Miért nem lett belőle is Mos Espa ünnepelt fogathajtója? Lucas hülyeségeit hosszasan lehetne még sorolni a midiklorián nevű őrült technoblablától Skywalker anyuka szűznemzéséig, 13 éve ezeken röhög mindenki. De legalábbis azok, akik több mint negyvenszer láttak mindent, ami Star Wars-logóval kezdődik.

A Baljós árnyakból derült ki az is, hogy a Star Warsban mindenki ismer mindenkit, mint egy a legrosszabb brazil tévésorozatokban. Most képzeljük csak el, milyen röhejes lett volna, ha a 77-es Csillagok háborújában Vader ezzel nyit Sir Alec Guinnesnél a fénykardpárbaj előtt: „Régóta várok rád, Obi-Wan! Most végre bezárul a kör. Tanítványodként hagytalak ott, és most én vagyok a mester! Kösz, hogy elhoztad a fiamat, a lányomat, a kacatokból összerakott protokolldroidomat, meg Artut, akivel együtt lőttük szét a főnök droidirányító hajóját, és nem mellesleg végigharcoltuk a Klónháborút!”

Ugyanolyan csalódottan jöttem ki az éjféli Baljós árnyak-vetítéséről is, mint 99-ben, amikor óriási várakozással ültem be rá Szolnokon, a kultikus Vörös Csillag moziban (ami később Nemzeti lett, aztán a plázamozi miatt bezárt). A felújított film térhatása nulla, a több sebből vérző, összegányolt sztorit pedig csak Natalie Portman szépsége és a kínai étlapot is Shakespeare-drámaként felolvasó Liam Neeson zsenialitása menti meg. És persze a Mault alakító kaszkadőr, Ray Park, aki kungfubajnok múltja miatt elképesztően pörgős fénykardpárbajjal tudta felváltani a régi trilógia nyugdíjas tempójú kétkezes vívását.

IMDb: 6,4 pont

Rottentomatoes: 60 százalék

Index-ítélet: 4/10