Mit akarnak nézni a magyarok külföldön?

Egyre többet hallani arról, hogy az új médiatörvény elfogadásával egy időben a közmédiákat is összevonná a Fidesz, nevek is keringenek, hogy ki legyen az óriásira duzzasztott intézmény vezetője. A Duna Televízió és az MTV hónapok óta harcol egymással, a Duna feljelentéssel is fenyegette a másik köztévét. A háttérben lobbierők feszülnek egymásnak, még nem lehet tudni, ki nyer majd. A kérdés, hogy a határon túli magyaroknak hogy lenne jobb, és mindez mennyibe kerül.

1992 karácsonyán, amikor a Duna Televízió elkezdte adását, a csatorna vitte el a magyar kultúrát a határon túli, magyarok lakta területekre, ahová a Magyar Televízió szemcsésen, zizegve sem jutott el. Azóta a kábeltelevízió, az internet terjedésével, és persze a piacgazdaság fejlődésével Erdélyben, Szlovákiában, a Vajdaságban és Kárpátalján is ugyanazokat a médiátermékeket fogyaszthatják, sőt habzsolhatják a magyarul beszélők, mintha Budapesten élnének.

Ennek ellenére nem csökkent az állami szerepvállalás a határon túli magyarok mozgókép-, hang- és szövegellátásában. Ma már négy magyar nyelvű csatornát terjesztünk az adófizetők pénzén egész Európában, a Duna adása Ausztráliába is eljut a kormány támogatásával.

A magyar állam az euró- és a dollárárfolyam függvényében 1,1-1,3 milliárd forintot fizet azért évente, hogy a világ tele legyen magyar műsorokkal. 620 millióba kerül, hogy az M1 és az M2 nagy felbontású adásával elárasszák egész Európát, 450 millió forintba, hogy a Duna HD és a Duna Autonómia hagyományos adását célba juttassák, ezenkívül majdnem 100 millió, hogy a Duna Autonómia Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Ausztráliában látható legyen.

A közszolgálati média külföldi jelenlétének teljes költsége magasabb: a Duna teljes költségvetése tavaly 8,8 milliárd forint volt, idén a Bajnai-kormány intézkedése nyomán majdnem 2 milliárd forinttal nőtt, most már több mint 10,2 milliárdot költhetnek. Az adó a hatályos médiatörvény szerint a határon túli magyarok kiszolgálására jött létre, ez az egyetlen hivatalosan megfogalmazott célja. Ehhez jön az MTV 620 milliós műholdas sugárzási díja, amit a földfelszíni sugárzással és kábelen is mindenhol fogható adó csak a határon túliakkal tud igazolni.

A Duna és az MTV is azzal szokott érvelni, ha a külföldi sugárzás létjogosultságát firtatják, hogy tömegek nézik őket. Mindegyik adó gyakran rendelt olyan kutatásokat, miszerint ők jelentik a magyar szót Erdélyben vagy Szlováiában. A Duna telefonos megkérdezésen alapuló kutatásra hivatkozva azt állította, az erdélyi magyarok 37 százaléka választja esténként.

Pedig a valóság az, hogy a szomszédos országok magyarok lakta területein elérhető a teljes magyar média: mindegyik kábelszolgáltató kínál magyar csomagokat, amelyekben az országos kereskedelmi csatornákon kívül a tematikus adók is benne vannak, mint például a Hír Tv vagy a Viasat3.

A hivatalos elektronikus nézettségi adatok alapján például Erdélyben sem mások a nézői szokások, mint a határ innenső oldalán. Nem a Duna művészfilmjei vagy az MTV beszélgetős műsorai a legnézettebbek, hanem a Barátok közt és a Jóban-rosszban. A Gfk adatai szerint az MTV két adójának nézettsége 7,3 százalékos, a Dunát és a Duna Autonómiát az erdélyiek 6 százaléka nézi. Ezzel szemben a Tv2 közönségaránya 9,8 százalék, az RTL Klubé 11,7.

A nyugat-európai vagy a dél-amerikai nézettségről ennyit sem lehet tudni, de az sokat elárul, hogy több helyről megerősített információink szerint az Észak-Amerikában fizetős, havi tíz dollárért nézhető Duna Autonómia műsorára tavaly kevesebb mint ezer előfizető volt kíváncsi. Pontos számokat nem lehet tudni, a Duna Televízió a Globecast műholdas céggel kötött szerződésre hivatkozva ezt üzleti titoknak minősítette. A sugárzás Észak-Amerikában ingyenes, de kódolt. A Duna azért került bele a Globecast csomagjába, mert ez a cég terjeszti a csatorna adásait Dél-Amerikába és Ausztráliába, amiért a közszolgálati adó évi 464 ezer dollárt fizet.

Az Egyesült Államokban piaci alapon is lehet magyar adókat nézni, több szolgáltató kínál olyan iptv-szolgáltatást, amelynek révén ingyenes dekóderrel, havi 15 dollárért nézheti bárki négy magyar adó, köztük az M2 és a Hír Tv műsorát. A dél-amerikai sugárzás nézettségéről sincsenek adatok, hiszen az adást bárki foghatja. A Duna ott egy úgynevezett C-Band műholdon van, az adás vételéhez körülbelül másfél méter átmérőjű monstrum szükséges.

Egymás ellen dolgoznak

Mindez nem jelenti azt, hogy mindenképp drága és felesleges külföldre magyar adást sugározni. Csak lehet olcsóbban és jobban.

Koncepcióváltás nélkül is rengeteg pénz lehetne megspórolni. Például azzal, ha az MTV és a Duna Televízió közös műholdhelyet bérelne, évente félmilliárddal kevesebbe kerülne a köztévézés az adófizetőknek. Erre meg is volt minden esély, hiszen mindkét intézmény az elmúlt félévben kötött új műholdszerződést, ráadásul egy ideig úgy volt, hogy az MTV műholdhelyére költözik a Duna. Aztán a két köztévé rossz viszonya miatt erre nem került sor: a Duna hivatalos indoklása szerint nem lett volna hely nagy felbontású, HD-adásuknak. Nehéz lenne tagadni, hogy azért nem közösködnek, mert félnek, hogy ez csak az első lépés lenne a két intézmény összevonásában.

A rossz viszonyt a nézők bánhatják, és nemcsak azért, mert többet kell költenie a kormánynak. Mivel eltérő műholdakra költöztek, az MTV és a Duna műsorát csak akkor lehet egyszerre nézni egyéni vevővel, ha folyamatosan forgatjuk a tányért, vagy ha két vevőfejet veszünk.

Az együttműködés növelésével még kevesebbe kerülhetne a határon túli nézők kiszolgálása, és ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a külföldön élőknek rosszabb adással kéne beérniük. Szakértők szerint össze lehetne vonni a két adó hírszerkesztőségét, ezzel éves szintem 1,5 milliárd forintot is meg lehetne spórolni. Arról nem is beszélve, hogy a vidéki és határon túli tudósítói hálózat együttműködésének fejlesztésével mindkét csatorna jól járhatna. A helyzet ugyanis jelenleg az, hogy az MTV pénzhiányra hivatkozva leépíti külhoni műhelyeit, a Dunán meg bár vannak ilyen műsorok, az alacsony nézettség miatt az erdélyi vagy felvidéki műsorok nem jutnak el a magyar nézőkhöz.

Összevonás vagy együttműködés?

Elméletileg a legtöbbet a feladatok elosztásával és a szinergiák kihasználásával lehetne elérni. Ha az MTV egyáltalán nem sugározna külföldre, és ezt a munkát meghagyná a Dunának, vagy ha egyesülne a két közszolgálati televízió, és egy szervezeti egységen belül teljesítenék az összes közszolgálati feladatot. Ezzel évente négy-tíz milliárd forintot spórolhatnánk. Két könyvelési osztály vagy két vezérigazgatói cégautó fenntartásánál is olcsóbb egy, de ez nem mindig igaz, ha az állami szektorról van szó. Az MTV az utóbbi években több, később az aktuális kormányzat szerint is pazarló döntést hozott a műholdhely bérletétől a sportjogokon át a földfelszíni digitális sugárzás szerződéséig, és a rendszerváltás óta folyamatosan arról hallani, hogy a köztévé különböző hatalmi erők kifizetőhelye. Félő, hogy ha nagyobbra duzzad a szervezet, az még tovább rontja a közpénzek felhasználásának hatékonyságát.

A Duna Televízió működési költségei közel sem jobbak az MTV-nél, már ha a költségvetést a gyártott műsorpercekkel vagy éppen a nézettséggel vetjük össze. A televízió soha nem ért el olyan sikereket a gazdálkodásban vagy akár a közönség elérésében, mint például a Magyar Rádió, mely jelentős tartalékokat halmozott fel, és hallgatottságát is képes volt növelni az utóbbi években.

Információink szerint a Fidesz előtt lévő médiaszabályozási tervek közül több is az összevonást szorgalmazza. Már régóta hallani, hogy az MTV, az MTI, a Duna Televízió és a Magyar Rádió egyesítésével egy óriási közmédia születhet, de végső döntés még nincs az ügyben. Talán azért sem, mert a négy intézmény közül az összevonást egyedül az MTV támogatja, amely bízik abban, hogy irányítása alatt egyesül a közmédia. Medveczky Balázs megbízott ügyvezető alelnök már a tavalyi Media Hungaryn bejelentette, ez lenne a megoldás a közmédia válságára. Ötletét rögtön közleményben utasította el a Duna Televízió, Such György a Magyar Rádió elnöke pedig jelezte, az elkapkodott összevonás csak fejetlenséggel és botrányokkal járna.

Egyelőre viszont nincs kidolgozott koncepció arra, milyen műsort kéne gyártani a határon túli magyaroknak. Elég nekik a magyar szó, még ha az csak a Szomszédok ismétlése is? Vagy a magyar nyelvű szórakozás a világ minden részén elérhető? Ugyanazt szeretnék nézni a magyarok itthon, mint Erdélyben, vagy akár Rióban? Mik azok a tartalmak, amelyek elérését az államnak támogatnia kell? A magaskultúra mindenképpen közszolgálat, még akkor is, ha csak éppen azokat a rétegeket érdekli, amelyek állami támogatás nélkül is képesek lennének elérni azt, hiszen van pénzük színházra, koncertre, és annyira vonzóak a hirdetők számára, hogy mondjuk egy piaci alapon működő komolyzenei rádiót is el tudnának tartani? Vagy esetleg a közszolgálat éppen ezeket a tömegek számára érdektelen, mégis értékes tartalmakat igyekszik másképp tálalni, érdekessé tenni?

Egy rakás kérdés, amit át kéne gondolni, mielőtt tisztázzuk, mégis mit kezdjünk a határon túlra sugárzó médiával.