TV ostrom

Átvettük a pályázatot

2007. december 10., 19:55 Módosítva: 2013.01.10 15:03

November 30-án, a végső határidő előtt másfél órával elmentünk jelöltünkkel átvenni a tévéelnöki pályázat anyagát, és egy nyugta ellenében átadtunk 120 ezer forintot. Számlát nem adtak, a Magyar Televízió Közalapítvány irodájába kamerával nem mehettünk be, és még a lépcsőházban is penészszag volt. Kattintson a videóra!

Ostromolja meg a Magyar Televíziót velünk!

2007. december 10., 13:53 Módosítva: 2009.02.07 11:06

A tömegek legmesszebb eddig a Magyar Televízió büféjéig jutottak, amit ugyebár tavaly szeptember 18-án kifosztottak, jó érzékkel csak kaukázusi kefireket és pár karton mentolos cigit hagyva hátra. (Na jó, egy önjelölt tévéelnöknek egészen Rudi Zoltán irodájáig sikerült eljutnia, ahol azonban a rá nehezedő felelőségtől, az elnöki teendők nyomasztó súlyától, meg persze a hullarészegségtől elgyöngült, és még reggel is a bőrkanapén aludt, amikor a rendőrök megtalálták.)


Pedig itt lenne az ideje megostromolni a köztévét, feltéve, ha nem a Molotov-koktél-dobás szabadsúlyú világrekordját akarja megdönteni, csak elege van az ötven éve a kijelölt dohányzóhely sarkában porosodó népművelői lendületből, a piros telefonon leszóló politikai elit hírszerkesztési elveiből, meg a számlaképes külső beszállítók által túlárazott, gyűrött sztaniolba csomagolt műsorokból. Merthogy a közszolgálati tévézés nem feltétlenül olyan, hogy pár kordzakós elcsámcsog egymás esszékötetein a félhomályban, és nem is az, hogy páran megpróbálják utánozni a kereskedelmi tévéket, aztán amikor nem sikerül, hangosan és sokszor elismétlik, hogy „a kultúra nem piacképes, a kultúra nem piacképes”. És nem, a közszolgálati tévézés még csak nem is azt jelenti, hogy Gyárfás Tamás 1,2 millió plusz áfáért elbeszélget egy államtitkárral bármiről, a lényeg, hogy udvariasan, és megértően.

Tovább

Melyik műsor kerüljön vissza a Magyar Televízióba?

2007. december 10., 13:50 Módosítva: 2009.02.07 11:06

Azért jó, ha van egy jelölt, aki mindenkinek a jelöltje, mert lehet neki mondani, hogy ez legyen, vagy az. Most például arról kellene közösen ötletelnünk, hogy ha egyet lehet választani, akkor melyik az a régi műsor, amit mindenképpen vissza kell hozni a Magyar Televízió képernyőjére. Több fordulós szavazásunk első csoportjánál dőljön hátra kényelmesen, nosztalgiázzon és döntsön!

Legyen a Zsebtévé, benne a méltán híres Hakapeszi Makival? Esetleg a Hét, izgalmasabbnál izgalmasabb kormányzati hírcsokrával? Talán az idióta, neonzöld jelmezekben ugrándozó internacionális bohócokkal súlyosbított Játék határok nélkül? Ha a nyugdíjasoknak magazinműsorokat hiányolja, az ön választása legyen az Életet az éveknek! Le a nyugdíjasokkal és éljenek a gyerekek? Ez esetben bökjön a Kuckóra, a Kölyökidőre vagy a Három kívánságra.

Tovább

Hatan pályáznak MTV-elnöknek

2007. december 9., 17:34 Módosítva: 2009.02.07 11:06

Hatan vásárolták meg november 30-án, a kora délutáni határidőig a Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt pályázat csomagját - közölte Czeglédi László, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke. A hat pályázó közül csak egy, Rudi Zoltán, az MTV jelenlegi elnöke engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a nevét.

Új nyelvhelyességi műsor az m2-n

2007. december 8., 16:26 Módosítva: 2009.02.07 11:06

Vasárnap délelőttönként újból nyelvhelyességi műsorral támad az MTV a műholdon fogható m2-n. Ezzel még nem lenne semmi baj, speciel még Balázs Géza köztársasági elnöki kinevezését is hangos hej-hej-helyesen felkiáltással üdvözölnénk, de olvassunk csak bele a műsor szinopszisába!

„A Szarvashiba alkotói elképesztő ötlettel álltak elő: az állat szarva beleakad a világhálóba, és ha már ott akadékoskodik, megváltoztat dolgokat, hogy tovább menekülhessen, írja az MTV a műsorról közleményében. Elbánik a szarvashibákkal, elriasztja üldözőit egy kis grammatikával. Két másik szereplő, Hunor és Magor pedig lógó nyelvvel üldözi a csodaszarvast”.

Bőrzekés, magyar-történelem szakos nyelvészek begombásztak, aztán titokban megszállták az MTV-t, vagy ami még rosszabb, valaki azt hiszi, hogy ez nagyon fiatalos és egyben hagyománytisztelő. Részletek itt, az első adásról pedig DonB írt kritikát az Ortográf Cirkuszban.  Már a poszt címe, miszerint Csoda szar is sokat elárul.

Már van új állása Rudi Zoltánnak

2007. december 7., 16:20 Módosítva: 2009.02.07 11:06

Az MTV jelenlegi elnöke, aki újrázni szeretne, bebocsáttatást nyert az EBU, azaz Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének fő döntéshozói testületébe. Ilyen megtiszteltetésben a szervezet 1950-es megalapítása óta nem részesült magyar. Az EBU egyébként az egyszeri tévénézőnek a Játék Határok Nélkül és az Eurovíziós Dalverseny című műsorfolyamokból lehet ismerős, ezeket ugyanis a szövetség szervezte. Részletek erre>>

Még az ATV is megveri az MTV-t

2007. december 4., 16:22 Módosítva: 2009.02.07 11:06

A Szólás szabadságánál december 2-án vasárnap még az ATV-n sugárzott Névshowrt is többen nézték az AGB Nielsen adatai szerint, pedig a két csatorna vételi körzete össze sem hasonlítható, hiszen a köztévét akár egy a tévé antennaaljzatába erősített rézdróttal is bárki foghatja, az ATV-hez pedig kábelelőfizetés kell, ráadásul nem is mindenhol került bele az alapcsomagba. Mindez nem egyedi eset, az MTV nézettsége ősz óta a dohos alagsori raktárakban császkál, a 18 és 49 év közötti korosztályban például rendre elveri a Viasat3. Részletek erre>>

Ünnepeljen téged az MTV!

2007. november 26., 11:13 Módosítva: 2009.02.07 11:06

A köztévé rendezett vagy inkább csak közvetített egy nagy ünnepséget Talmácsi Gábor gyorsasági motoros világbajnok tiszteletére, csak sajnos az esemény inkább szomorú volt, mint lelkesítő. Aztán persze kiderült, hogy nem is ők rendezték, persze Harsányi Leventét sem ők kérték meg, hogy kérdezzen hülyéket minden arra tévedő haknisztártól, sőt és egyébként is.

Arra a kérdésre azonban mind a mai napig nem kaptunk megnyugtató választ, hogy mégis kinek jutott eszébe Talmageddonnak nevezni a jeles eseményt, mert ugyebár az Armageddon az nem valami örömünnep és még csak nem is egy Bruce Willis-film, hanem a nagy sötét és vérmocskos világvége. Ugyanez Talmácsival kombinálva pedig valószínűleg rosszabb, mintha közvetlenül a rajt előtt beleszorulna a fejünk egy 125 köbcentis gyorsasági motor kipufogójába.

Részletek itt és itt, meg persze itt.

Juszt titokban bevette Schmuckot

2007. november 20., 10:44 Módosítva: 2009.02.07 11:06

Neve sosem szerepelt a stáblistán, mégis valóságos szerkesztőként működik közre Juszt László köztévés műsorában a Tisztelet Társasága szellemi atyja, Schmuck Andor. Eddig az MTV nézői csak azt láthatták, hogy A tévé ügyvédje többször ajánlgatta a 2006-os választások óta parlamenti képviselettel is rendelkező szervezet szolgáltatásait, a szervezet pedig ki is tüntette Jusztot. Arról azonban eddig nem esett szó, hogy Juszt és Schmuck valójában mire szerződött. Tényfeltárás erre>>

Elhordták az MTV bútorait a dolgozók

2007. november 9., 16:33 Módosítva: 2009.02.07 11:06

A jelmez- és bútorraktár selejtezésének köszönhetően ötszáz forintért vehettek ruhákat és bútorokat a cég dolgozói. Az MTV szerint a leselejtezett tárgyak teljesen értéktelenek, mégis nagy érdeklődés kísérte a lomtalanítást. Sokan párezer forintért antik étkezőket vehettek, persze nem eredetit, csak pár évtizedes másolatokat. Ráadásul a legszebb biedermeier-stílusú ülőgarnitúrákra és tálalószekrényekre ugyanaz a pár ember tette rá a kezét, sőt volt olyan, aki az MTV teherautóival szállította haza a megvásárolt bútorokat. A köztévé hivatalos közleménye szerint mindez jogszerű, sőt így szokás. Részletek erre>>

Bárki lehet MTV-elnök

2007. október 18., 16:54 Módosítva: 2009.02.07 11:06

Pályázatot ír ki a Magyar Televízió elnöki posztjára november 18-án a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége. Az erről szóló közleményében, részletek említése nélkül annyi szerepel csupán, hogy a nap folyamán egyhangú határozattal döntöttek így. Rudi Zoltán, a köztelevízió elnöke közleményben tudatta, hogy egyetért azzal, ha "pályázaton méretnek meg" az elnökaspiránsok tervei.

Pletykák szerint végül el sem jutott szavazásig az a kérdés, hogy kezdeményezzék-e azt, hogy Rudi Zoltán újrázhasson a poszton. Ehhez egyébként a kuratórium kétharmados többségének egyetértése kellett volna, de a jobboldalhoz húzó tagok erre annak ellenére nem voltak hajlandóak, hogy Rudi Zoltán az utóbbi időkben több gesztust is tett feléjük, például megpróbálta megrendszabályozni a Fidesz és a KDNP által is bojkottált Napkeltét.

Tovább