Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mármint nem úgy, hogy túlárazták a közbeszerzésen, ahogy normális országokban szokás, hanem konkrétan elloptak egy 800 méteres, már elkészült, átadott utat?!?!

    stolen-road-in-china-2
    Fotó: Weibo

    A helyiek hirtelen nem értették, hogy hova lett az út. Január 24-én értesítették a rendőrséget, a Channel News Asia cikkében bizarr képek is vannak a helyszínelésről. Kiderült, hogy egy Zhu nevű férfi törte fel és lopta el az utat, és egy építőipari cégnek adta tovább az 500 tonnányi építőanyagot.

  • Elég hamar utolérte a karma azt az amerikai vadászt, aki több társával együtt lődözött ludakra csütörtök este, az egyetlen eltalált madár ugyanis olyan szerencsétlenül zuhant, hogy pont a vadász fejét találta el és egyből ki is ütötte a férfit.

    Más nem sérült meg, de ő azóta sincs sokkal jobb állapotban és valószínűleg két fogát is elvesztette az incidens során.

    (WBAL)

  • Valószínűleg nem, pedig legalább egy biztos létezik, Floridában él, a Flop névre hallgat és nagyon vicces ahogy ül egy ágon a madármenhelyen ahol él, és nyávog.

    Persze a története kissé árnyalja a képet, Flopot ugyanis emberek nevelték fel macskák közelében és a menhely elmondása szerint tökéletesen illusztrálja, hogy miért rossz az, ha kiszakítanak egy alapvetően vadon élő állatot a környezetéből, szegényt ugyanis már nem lehet visszaengedni a természetbe, mert hamar elpusztulna ott.

    Mindenesetre egy előnye biztos van a dolognak: minden látogató imádja, meg hát mégiscsak nyávog!

  • Az io9 bemutatott egy új sci-fi rövidfilmet, az a címe, hogy Picture Wheel. A történetét inkább nem leplezné le ez a cikk, mert 12 perc összesen, ezért minden mondat elvesz az értékéből, de érdemes megnézni. Már csak azért is, mert a film egy olyan Youtube-csatornán fut, ami sci-fi rövidfilmeket mutat be, úgyhogy, aki fogékony az ilyesmire az a csatornára átkattintva egy csomó néhány perces vagy félórás filmet talál, érdemes böngészni, villamosozás vagy akár egy meleg tea elszürcsölése közben is végig lehet nézni egyet-egyet.

    És akkor a Picture Wheel:

  • Szomorú hírrel álltak elő a méltán híres Dorset Knob Throwing & Frome Valley Food Fest szervezői, kiderült ugyanis, hogy a dorseti gombokra és ajtókilincsre egyaránt hasonlító sütiket gyártó cég idén nem biztosítja a dobálnivalót az eseményre.

    Azt nem tudni, hogy miért döntöttek így, a szervezők szerint azonban ez nem végleges döntés, és most is csak azért nem szervezik meg az eseményt, mert úgy érzik, a süti leginkább a gyártóhoz tartozik, ezért az ő áldásuk nélkül inkább nem csinálnak semmit.

    Remélhetőleg tényleg csak idén nem lesz amúgy megtartva a fesztivál, ugyanis már maga az ötlet is elég szórakoztatónak tűnik, plusz lehet sokat enni is és az emberek is szeretik, tavaly több mint négyezren látogatták meg.

    (Metro)

  • A Facebook betiltott vasárnap egy szélsőjobboldali, alt-right csoporthoz tartozó oldalt, aminek a szerkesztői kampányt indítottak azért, hogy lepontozzák a legújabb Marvel-filmet a Fekete párducot, írja az Al Jazeera. A filmet február közepétől játszák a mozikban.

    A letiltáskor az oldalt 4 ezer ember lájkolta. Ez a csoport már korábban is szervezett hasonló online tiltakozást, a Star Wars 8. részét is tömegesen lepontozták a Rotten Tomatoes nevű kritikákat és nézői véleményeket összesítő oldalon. A Fekete párduc lesz a Marvel filmstúdió első olyan filmje, ahol egy fekete szuperhős lesz főszerepben. A Rotten kiadott egy közleményt, melyben azt írják, hogy tiszteletben tartják az oldal használóinak különböző nézteit, de a gyűlöletbeszédet nem tolerálják.

  • Minden bizonnyal kevés olyan dél-korai lesz akinek az idei tél végére ne kerülne be a családi fényképalbumába legalább egy ötkarikás fotó. Gangenung tengerpartján mindenesetre már lázasan megy fotózkodás, van aki csoportosan, 

    van aki párban,

    és van, aki magányosan pózol a karikákkal:

  • Rekordszámú, 1350 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 8-án veszi kezdetét Mohácson. A szervezők ebben az évben 80-100 ezer résztvevőt várnak az UNESCO szellemi világörökség listájára is felkerült fesztiválra.

    A résztvevők szórakoztatásáról 49 busócsoport 1350 busója és egyéb maskarása gondoskodik, de emellett a fesztivál idejére 350 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a Duna-parti városban árusításra - mondta el az MTI-nek Hegedűs Emese, az esemény egyik főszervezője.

     A fő programokat február 11-én, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén. A látogatók tájékozódását idén is okostelefonra letölthető, ingyenes alkalmazás is segíti. Az először a tavalyelőtti busójáráson használt applikáció a http://mohacsapp.hu/ honlapon elérhető.

  • Miért vagyok magányos? Ennyi ember van körülöttem, mégis egyedül vagyok. Van bárki, akit érdekel, hogy mi lesz velem?

    Mindenkinek van olyan pont az életében, amikor ilyen kérdések gyötrik. Kérdések, amelyekre sosincs válasz. Van, akinek szinte csak ilyen kérdésekből áll az élete. Utóbbiak közé tartozik Nigel, az új-zélandi morusmadár, aki a Mana nevű lakatlan szigeten élt – egyedül. A Washington Post "a világ legmagányosabb madara" címmel írt Nigelről.

    Volt idő, amikor a szigetet Nigel sem kereste fel. Ekkor kutatók kihelyeztek 80 darab madárszobrot, hogy azokkal odacsalják a Mana szigetre a valódi madarakat, hogy azok újból letelepedjenek ott és benépesítsék a szigetet.

    Nigel volt az egyetlen madár, akit sikerült megvezetni a madárszobrokkal.

    A kutatók megfigyelték, hogy Nigel kifejezetten kötődni kezdett egy szoborhoz. Szerette az álmadarat.

    Pénteken Nigel elpusztult.

    Méghozzá amellett a betonmadár mellett, aki mellett az életét leélte. Akiért odavolt, és aki mindig hideg volt, ha hozzábújt. Aki sosem reagált Nigelre, bármivel is próbálta felhívni magára a figyelmet.

  • Hátszáz ember megkérdezésével vizsgálta a Liverpooli Egyetem kutatócsoportja, hogy vajon kikbe harapnak bele a kutyák. Az derült ki, hogy a megkérdezettek negyedébe.

    A megharapott emberek igen nagy eséllyel férfiak, őket 81 százalékkal gyakrabban csócsálják meg a kutyák, mint a nőket - írja a Guardian. Kevésbé meglepő, hogy a kutyatartókat háromszor gyakrabban harapják meg, mint akiknek nincs házi kedvencük. Az is kiderült, hogy akik önmagukat nyugodt embernek tartják, nem kerülnek a fogak közé.

    A harapások 55 százalékát idegen kutya követte el, az esetek 33 százalékában volt szükség valamilyen orvosi ellátásra, de csupán 0,6 százaléknak kellett emiatt kórházba menni.

  • Van a legújabb Star Wars-filmben, Az utolsó Jedikben egy elég megosztó jelenet, ahol Snoke fővezér tróntermében alakul ki egy nagyobb csetepaté, és addig csépelik egymást sugárpallosokkal a szereplők és statiszták, míg a többség bele nem hal. Na, ezt a jelenetet animálták meg 16 bites verzióban, mintha egy régi videójáték lenne, elég jól néz ki. De természetesen szpojleres.

    Amúgy ez a csapat már megcsinálta korábban a film végén lévő Luke Skywalker harcot is 16 bitben.

  • Utazók képeit fűzte össze egy rövid videóban egy Oliver nevű srác, hogy bebizonyítsa, mennyire homogénné vált a fotózás, és mindenki nagyjából ugyanazt a pózt veszi fel, ugyanazt a viccet süti el a népszerű látványosságoknál. És tényleg:

  • Ismét apa lett a 69 éves Sauli Niinistö finn elnök pénteken - írja az MTI.

    Február 2-án este nyolc óra körül fia született Sauli Niinistö finn elnöknek és hitvesének, Jenni Haukiónak. Az anya és gyermeke, a szülésnél jelenlévő apa szerint jól vannak. 

    A januárban újraválasztott Sauli Niinistö 2012 óta látja el a finn elnöki tisztséget. Második feleségével 2009-ben keltek egybe. A finn államfő első felesége közúti balesetben vesztette életét 1995-ben. Első házasságából már van két gyermeke.

    A 40 éves Jenni Haukiónak ez az első gyermeke.

  • Az Uber is vállalatok monopóliumává tenné az önjáró autók használatát, mégpedig azzal, hogy törvényen kívül helyezné a privát autókat. A fuvarozócég persze csak egy a sok közül, amely az aláírásával támogat egy fenntartható városokról szóló kiáltványt. Köztük van a Lyft, a BlaBlaCar, a ZipCar, a Didi és a LimeBike is.

    A dokumentum szövegét civil szervezetek fogalmazták meg, és olyan nagy szavak vannak benne, mint az élhetőbb környezet kiépítése és a nulla kibocsátás elérése.

    A lényeg azonban az utolsó, 10. pontnál olvasható:

    a sűrűn lakott területeken az autonóm járműveket csak közösségi flottában engednék működni.

    Ezt azzal magyarázzák, hogy a biztonságunk érdekében jobb profikra bízni az önjáró autók karbantartását, szervizelését és a szoftverük frissítését.