Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • tk3s 40922065
    Fotó: Alberto Lo Bianco / IPA / Northfoto

    Sambuca lélekszáma az 1950-es évektől harmadával csökkent napjainkra, és 2019-ben a polgármester úgy érezte, itt az ideje az asztalra csapni. Az 5800 lakosú városka vezetése egy euróért kezdte árulni az üresen álló házakat, azt remélve, hogy így újra benépesül a település. Az új tulajdonosoknak persze fel kellett újítaniuk a nem egyszer műemlékvédelem alatt álló épületeket, de így is dübörgött az üzlet.

    Olyannyira, hogy most eljött az ideje az áremelésnek, ami rögtön duplázódást jelent: húsz lakást dobnak piacra 2 euróért. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valójában nemegyszer licitről van szó, és az előző akciónál volt olyan épület, amely végül 25 ezer euróért ment el.

    tk3s 40922094
    Fotó: Alberto Lo Bianco / IPA / Northfoto

    De talán így is megéri, mert olyan szomszédja lehet, mint Lorainne Bracco, aki a Nagymenőkben Henry Hill feleségét, a Maffiózókban pedig Tony Soprano pszichiáterét alakította.

  • Mint ismeretes, ma este 20.00-kor vetítik a legendás sorozat, a Barátok közt utolsó epizódját. Ez alkalomból a stábtagok, a szappanopera jelenlegi és régi szereplői a búcsúepizódot közösen tekintik meg.

    A szeánszra meghívót kapott az Index is, innen valók az életképek, már érkeznek a szereplők.

    Holnap részletesebb beszámolóval is jelentkezünk a nosztalgikus buliról, ahol –vélhetően – szem nem marad szárazon. Az Index a sorozat végének bejelentésekor már egy forgatást megörökített, az utolsók egyikét. A cikket és a hozzá tartozó videót itt találja.

    A mai epizód egyébként különleges lesz, egyfelől visszatér Berényi Miki, másrészt egy leszbikus csók is elcsattan.

  • A Simpson család 32 évada alatt már számtalan eseményt megjósolt, és az alkotók most újra beletrafáltak. Ezúttal Richard Branson űrutazásáért jár nekik a pont, amelyet egy 2014-es epizódban lengettek be

    Simpsonék korábban egyebek mellett megjósolták

    • Trump elnökségét,
    • a koronavírus-járvány kitörését,
    • azt, hogy Tom Hanks koronavírusos lesz,
    • a Capitolium ostromát,
    • Neymar sérülését a 2014-es világbajnokságon,
    • a Higgs-bozon egyenlet felfedezését,
    • a FIFA korrupciós botrányát,
    • és Görögország eladósodását.

    A mostani találathoz persze nem kellett Nostradamusnak lenni, hiszen Branson 2004-ben, tíz évvel a 25 évad epizódja előtt alapította a Virgin Galacticot, kifejezetten azzal a céllal, hogy saját maga mellett turistákat juttasson majd az űrbe.

    Azért Bransonék is gratuláltak Simpsonéknak.

  • Marias

    Eddigi munkásságát összefoglaló könyvvel rukkolt elő drMáriás Béla. A Művészeti konzultáció az ő prózáit, festményeit, zenéit egyaránt tartalmazó összművészeti album lett.

    „Dr Máriásban az a nagyszerű, hogy soha nincs szabadságon, nem játszik szerepet, élete és hétköznapjai, beszélgetései, járása, minden megnyilvánulása művészet, nem kell csinálnia semmit, csak lenni, és máris kész az alkotás” – mondta róla Para-Kovács Imre.

    Teszteltük, és tényleg. Amikor szóba került, hogy az Index írna legújabb könyvéről, önmaga volt saját műve futára. Két órán belül a helyszínen volt, és ha már így alakult, nemcsak cikket írtunk a mondandójából, hanem podcaststúdiónkba is beültettük. Ennek eredményét holnap délelőtt hallgathatja meg az Index címlapján.

     A műsor egy kis szabadságra megy, legközelebb megújult formában szeptember elején térünk vissza: látható módon, videós tartalmakkal, pazar helyszínről.

  • giphy.gif
    Fotó: giphy.com

    Talán emlékeznek még, milyen csúnyán elbánt Keshával Jerry Seinfeld még 2017-ben. A humorista éppen interjút adott, amikor az énekesnő besétált a képbe, és egy ölelést kért tőle.

    Nem, kösz

    – felelte Seinfeld, és bár Kesha tovább próbálkozott, elhátrált ölelő kezei elől.

    Az énekesnő csalódottan távozott, a humorista pedig később elmondta, fogalma sem volt, ki Kesha, és nem ölelget idegeneket – írta meg a Variety.

    A történtek láttán sokan veszítették el a szimpátiájukat Seinfeld felé, köztük Cardi B is. Igaz, az eset már több éve történt, a napokban ismét vírusként kezdett terjedni a videó, amiben a rappernő a hozzá illő flegmasággal bosszulja meg az énekesnőt.

    Cardi B a Between Two Ferns című műsorban szerepelt együtt a humoristával és Zach Galifianakisszel. Távozásakor utóbbit látványosan megölelgette, miközben hangsúlyozta, mennyire örül a találkozásnak. Miután ez megvolt, Seinfeld is széttárta a karját egy ölelésre, a rappernő azonban úgy fordult el tőle, mintha ott se lenne. Több év távlatából is érezni lehet, hogy a humorista legszívesebben hideg vizet öntene a sértett felületre, amit Cardi B égetett a szívében.

     

  • Valószínűleg senki nem szólt még John Stamosnak, hogy kicsit elavult poén nyuszifület mutatni a mellette álló Josh Pecknek, de neki még ezt is elnézzük. 

    GettyImages-1328961935
    Fotó: Matt Winkelmeyer / Getty Images Hungary

    Az 57 éves színész a vicceskedés mellett jó fej is volt, ugyanis Josh támaszaként jelent meg a Disney+ új sorozata, a Turner & Hooch (Egyik kopó, másik eb) premierjén. Ők ketten korábban alakítottak már apa-fia duót egy sorozatban, valószínűleg innen ered az apai támogatás és a kissé erőltetett dad joke is. 

  • Mihalik Enikőtől nem idegen, hogy alkalomadtán ledobja a textilt. Ezen jó szokásán várandóssága alatt sem változtatott, és a minap is posztolt egy fotót, amin nem bízott sokat a véletlenre. Sőt hozzátette,

    meglehet, ez az utolsó ilyen fotója a szülés előtt.

    Vagy mégsem?

  • Ehhez pedig elég volt annyi, hogy megborotválkozott. A 28 éves színész-énekes fizimiskája alapból is igen fiatalos, valószínűleg ezért írja a posztban, hogy hosszú idő után először vált meg arcszőrzetétől.

    Az új külső nem sokat segít abban, hogy ne legyen szembetűnő a tíz év korkülönbség felesége, Priyanka Chopra és Nick között, de ők ezzel úgysem foglalkoznak. Priyankának még így is tetszik, hiszen szívecskékkel kommentálta a változást.

    Valószínűleg mire újra találkoznak, úgyis kinő a szakálla.

  • GettyImages-618595354
    Fotó: Stephen Lam / Getty Images Hungary

    A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztálya, a Slam Poetry Miskolc és az egyik miskolci szórakozóhely közös produkciójaként jött létre – még hetekkel ezelőtt – az EmojiSlam. Az előadó,  nemtóthviki saját írását mondja el.

    „A bűnmegelőzést (is!) szolgáló ötvözettel megvártuk az emojivilágnapot, július 17-ét, hogy jól szórakozzunk, és szeretnénk, nagyon szeretnénk azt is, hogy senkinek se legyen ez az utolsó nyara, úgyhogy kérlek, vigyázzatok magatokra!” – írják közleményükben a borsodi zsaruk. A szöveg és az emojik mellett az apró betűs rész is lényeges. És hogy mi lenne az? 

    No drog! No problem! No police!

  • Cher Lloydot a brit X-Faktorból ismerheti a világ, de van, aki inkább egy mém miatt emlékszik rá. Jó pár évvel ezelőtt került ki a netre egy videó, amiben két kislány épp rákészül, hogy elénekli az énekesnő Oath című számát, mire az édesanyjuk rájuk ront, és leteremti őket, valamelyikük ugyanis nem húzta le maga után a vécét a nagydolga után.

    A videó valahogy az énekesnőhöz is eljutott, hiszen a pandémia idején posztolt egy fotót, amin egy DISGUSTANG feliratú maszkot visel, ezt kiabálta az említett anyuka is rendetlen lányainak.

    Cher Lloyd azóta sem veszítette el a humorérzékét. A minap egy csokor fotót posztolt a Facebookjára, egyiken éppen kislányát ölelgeti. Egy rosszmájú kommentelő csupán annyit tudott a poszthoz fűzni, hogy

    énekelni még mindig nem tudsz.

    Az énekesnő erre annyit válaszolt:

    Biztos vagyok benne, hogy neked angyali hangod van, Brian.

    Brian nem fűzött további gondolatokat a feltételezéshez, de több mint 500 másik ember igen.

  • Csúnya baleset érte Kárász Róbertet. A műsorvezető egy létrán indult a padlásra, ám a feljáró tetejéről a mélybe zuhant. Mindez valahol a Balaton környékén történt, az Instagramon megosztott fotók mellé ugyanis a tévés azt írta, hogy az esés után a siófoki kórházba került.

    Egy padlásfeljáró tetejéről zuhantam kb. 4 métert. Hála istennek, nem törött el semmim, de a karom és derekam nem lesz a régi, legalábbis egy darabig 

    – kommentálta a történteket Kárász, aki nem győzött hálálkodni a sürgősségi osztály csapatának a segítségért.