új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gyógyszert akart bevenni a 27 éves bostoni lány, ám ehelyett a másik kezében tartott AirPodsot sikerült lenyelnie.

    Carli Bellmer nagyon megijedt, amikor rájött, hogy nem az Ibuprofent vette a szájába, de szerencsére nem lett baja, a fülhallgató természetes úton távozott a szervezetéből, amit a később elvégzett röntgenvizsgálat is megerősített. Állítólag, miközben végighaladt a testében, a füles hangokat is rögzített, amit Carli vissza is tudott hallgatni. A történtekről egyébként a lány a TikTokon számolt be. 

    Nem ez az első eset, hogy valakivel ilyesmi történik. Két évvel ezelőtt egy tajvani férfi alvás közben nyelte le a fülhallgatóját. Carlihoz hasonlóan szerencsére ő is megúszta a dolgot.

    (Forrás: hvg.hu, news.com.au)

  • A DisneyPlusra folyamatosan érkeznek a sajátgyártású tartalmak, legyen az Star Wars, vagy épp Marvel. A Marvel-sorozatok sorát a WandaVison indította, amit követett a Falcon And The Winter Solider, illetve a Loki és a What if..? animációs széria.

    lovag
    Fotó: YouTube

    A Disney azonban nem pihen, ugyanis nem csak a Hawkeye féle spin-off, de a streaming platformra érkező She-Hulk, a Miss Marvel és a

    részben Budapesten forgatott Holdlovag is hamarosan érkezik, ezekhez pedig már 1-1 videót is kaptunk.

    Moon Knight:

     Miss Marvel:

  • Közeleg a karácsony, hamarosan érkeznek a jövő évi fesztiválbejelentések. Míg a Sziget holnap leplezi le az első fellépőket, a debreceni Campus Fesztivál már ki is írt néhány nemzetközi előadót a közösségi-oldalaira.

    GettyImages-1338682945
    Fotó: Joe Portlock - Formula 1 / Getty Images Hungary

    Négy fellépőt jelentettek be 2022 júliusára Debrecenbe: most már biztos, hogy a holland lemezlovas Tiësto, a norvég Aurora, az angol The Toy Dolls és a holland Jungle by Night is színpadra áll a rendezvényen.

  • A 30 éves modell, szépségkirálynő és influenszer úgy döntött, hogy a Nyerő Páros megpróbáltatásai után az éneklésben is kipróbálja magát.

    Kulcsár Edina néhány napja G.w.M Hello című számának videoklipjében tűnt fel - egyelőre csak szereplőként -, ami nagy meglepetést okozott a rajongóinak. Az énekléssel már régóta szemezgetett, így várható volt, hogy valamikor kipróbálja magát az előadóművészetben is. A saját dal azonban még várat magára, ugyanis először egy G.w.M-mel közösen felvett dallal jelentkeznek.

    Az RTL Reggeli műsorában azt ígérte, hogy még idén megjelenik a közös számuk.

    Állítása szerint közös fellépésekben egyelőre nem gondolkodnak, a két gyermeke és saját vállalkozásai mellett ugyanis egyelőre nem sok lenne ideje rá.

  • Futótűzként terjednek a Twitteren a Marsról készült legfrissebb képek, sokan úgy vélik, hogy idegeneket szúrtak ki a NASA felvételein.

    A NASA Mars-járó robotja nemrég új képeket készített a vörös bolygón, pontosabban a Jazero-kráterről, ami sok milliárd évvel ezelőtt egy tó lehetett.

    A Perseverance feladatai közé tartozik, hogy mintákat gyűjtsön, illetve az élet nyomait kutassa a bolygón. A kráternél készült kutatás során a Mars-járó megcsiszolt egy kőzetet, amelynek belseje olyan ásványi anyagokat őrzött, amilyet még nem tapasztaltak korábban a bolygón – olvasható a hivatalos Twitter-bejegyzésben.

    Sokaknak feltűnt viszont, hogy a képen látható egy apró fehér „háromszög”, ami egyesek szerint nem csak bizonyíték az idegenek létezésére, de egy jel is.

     „Az biztosan egy kis fehér idegen!” – írja egy másik felhasználó

    Akadt olyan sasszemű user, aki egy másik háromszöget is észrevett a kép jobb felén, illetve voltak, akik egy fekete lyukat is kiszúrtak.

    A kőzetről készült fotó számtalan posztot szült, volt aki azzal viccelődött, hogy a fehér háromszög csak az ott felejtett egérkurzor.

    Ön szerint ez tényleg bizonyítja az idegenek létezését?

  • A klub indulójának különleges verzióját hallhatják hétfő óta a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának szurkolói, a dalt ugyanis a világhírű énekesnő, Adele énekelte el – adta hírül az MTI.

    A Premier League hetedik helyén álló Spurs az Instagram-oldalán tette közzé a stadionban rendszeresen hallható „Glory, glory, Tottenham Hotspur” című induló Adele által előadott verzióját. A 33 éves, Spurs-szurkoló énekesnő lelkesen gesztikulált is a dal eléneklése közben.

    Adele a csapat lelkes szurkolója
    Adele a csapat lelkes szurkolója
    Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary

    Adele – aki múlt pénteken adta ki 30 című, negyedik albumát – Los Angelesben él, de London Tottenham városrészéből származik, és rendszeresen meg is mutatja, hogy a futballklub drukkere. Korábban több alkalommal is Tottenham-sállal a nyakában pózolt néhány fotóhoz.

    Az Instagramra feltöltött kliphez rövid idő alatt számos lelkes hozzászólás érkezett a Spurs szurkolóitól.

  • A Bpiautosok.hu által közzétett videót az egyik olvasójuk készítette november 18-án, 15 órakor, Gazdagrét egyik forgalmas utcáján.

    A felvételen öt vaddisznót láthatunk, amint egymást követve futkosnak át az út egyik oldaláról a másikra. A lapnak nyilatkozott szakértő szerint egyre gyakoribb, hogy vaddisznók jelennek meg erdőközeli területeken, ennek pedig egyik oka a gyep állandó locsolása.

    A vadaktól érdemes távol maradni, ugyanis a malacait féltő koca, a beteg, megsebzett állat – például egy gázolás után –, vagy a párzási időszakban udvarló kan disznó akár rá is támadhat az emberre. A szakértő szerint azonban ilyen támadás városban még nem történt, hiszen a leginkább veszélyesnek tűnő vadkanok sokkal óvatosabbak annál, hogy akár csak egy pillanatra is meglássuk őket. 

    Nem szabad elfelejteni, hogy a vaddisznó elsősorban menekülni akar, amit nem tanácsos megakadályozni.

  • Nagy lehet az öröm az 55 éves színésznő háza táján, ugyanis hatalmas elismerést kapott a napokban.

    GettyImages-1354343178
    Fotó: Emma McIntyre / Getty Images Hungary

    Végre ő is csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán, ami igen nagy szónak számít hollywoodi berkekben, Hayek pedig a képeket elnézve nagyon boldog volt az elismeréstől.

    Az átadásra elkísérte őt legnagyobb kritikusaként ismert 13 éves lánya és férje is.

    De nemcsak ők támogatták a ceremónián, hiszen vele tartott még legújabb filmje, az Örökkévalók rendezője, Chloé Zhao, és színésztársa, valamint régi jó barátja, Adam Sandler is.

  • A szépségkirálynő és férje, Kis Csaba 2010 óta alkotnak egy párt, időközben pedig két közös gyermekük született.

    Az esküvő mégis váratott magára, ugyanis Csaba csak idén nyáron, a saját születésnapján jegyezte el Ágit, akivel a napokban hivatalosan is, egy titkos ceremónia keretein belül összekötötték az életüket.

    A nagy napról egyelőre csak egyetlen fotót osztottak meg, amihez Ági a következőket fűzte:

    Hogy mi az, amit magamból nem adtam még Neked? Hiszen adtam éveket, könnyeket, szeretetet, Szerelmes estéket, boldogságot, gyerekeket, Bizalmat, megbocsátást, és emlékeket, Ma pedig egy új fejezetet, és vele egy új nevet. dr Kis-Dobó Ágnes & Kis-Dobó Csaba lettünk.

    Az újdonsült házaspár tehát kölcsönösen felvették egymás vezetéknevét, pont úgy, ahogy nemrégiben a Puskás-Dallos házaspár.

  • Mint azt korábban már az Index is megírta, kedden jelentik be a 2022-es Sziget Fesztivál fellépőit, azonban már most csepegtettek némi információt.

    GettyImages-1016533850
    Fotó: Joseph Okpako / Getty Images Hungary

    A Sziget hivatalos Instagram oldalán tűnt fel néhány név, azonban egyikőjükről sem lehet tudni, hogy pontosan kit takar. A teljes felhozatalra holnapig várni kell.

    Ön szerint ki lehet a titokzatos Martin?

  • Vasárnap este tartották a 2021-es American Music Awards díjátadót, ahol Cardi B volt a házigazda. A rapper drámai belépővel érkezett meg a vörös szőnyegre, ahol egy aranyozott maszkot vett fel, két túlméretezett fülbevalóval.  

    cardi

    Nagy este volt ez Cardinak, ugyanis most először kellett levezényelnie egy ilyen kaliberű eseményt, amit a Microsoft Theaterben tartottak, Los Angelesben.

  • Már jó ideje azt szokhattuk meg Machine Gun Kellytől, hogy a vörös szőnyeges eseményeket polgárpukkasztásra használja, ehhez pedig tökéletesen asszisztál szerelme, Megan Fox is.

    GettyImages-1354804177
    Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

    A tegnap este tartott American Music Awardson azonban egy sokkal visszafogottabb énjét mutatta meg, ami nemcsak öltözéke, de kísérője miatt is elmondható.

    Az eseményre ugyanis az énekes 13 éves lánya, Casie kísérte el, akit ritkán látni édesapja mellett.

    MGK még mindig csak 31 éves, így viszonylag korán vált apukává. A kis korkülönbség miatt pedig többen azt hitték, hogy új párját mutatta be a nagyközönségnek.

  • Jamie közel 2 milliós követőtáborral rendelkezik a TikTokon, akiknek meg is mutatta az arcára varrt tetoválásait, amiket ráadásul magának csinált, otthon.

    newFile-3
    Fotó: TikTok

    A tetoválás eredetileg a lányai csillagjegyeit jelképezné, de a nézői inkább hitték, hogy szeplős az arca.

    @jamiiee.2

    #tattoo #facetattoo my dads on tiktok now and hope this doesn’t end up on his fyp😩 sorry dad

    ♬ Billie Eilish- Lovely (Remix) - 林怿

    „Azt hiszem, hogy ezt elcsesztem” – mondja az egyik videóban Jamie, akinek többen is nekiszegezték a kérdést, hogy mégis miért gondolta, hogy ez jó ötlet.

    @jamiiee.2

    If I don’t laugh I’ll cry 🥺✌️ #facetattoo #fail 😆

    ♬ You Brussle sprout - Anneli

    Az a videó, amelyen Jamie önmagát tetoválja, óriási népszerűségre tett szert, 700 ezernél is többen nézték már meg eddig.

    Jamie egyébként azt mondta rajongóinak, hogy a tetoválás majd idővel el fog halványulni, amit azzal fog sürgetni, hogy a bőrét hámosítani fogja.

  • A Jaw-Dropping Facts nevű YouTube csatorna már korábban már elmagyarázta nekünk, hogy miből szűrhető le, hogy a macskánk nem rajong értünk, azonban most az emberek másik kedvencét, a kutyákat vették górcső alá.

    kutya
    Fotó: YouTube

    A videóban olyan érdekességek derülnek ki, hogy a kutyák kedvenc illata a gazdájuké, vagy épp hol élvezik a legjobban, ha megsimogatjuk őket.

  • Kiderült, mikor érkezik a Peaky Blinders befejező évadja, amihez egy rövid videót is kaptunk.

    peaky
    Fotó: Instagram

    A sorozat hivatalos Instagram-fiókja jelentette be, hogy 2022 elején várható a Peaky Blinders hatodik, egyben utolsó évadja is. Azt pontosan nem tudni, hogy a Netflixre is érkezik-e az új szezon, ugyanis a videóban az iPlayert és a BBC-t említették csak.

    Egyébként a sorozat ténylegesen 2023-ban fog véget érni, méghozzá egy egész estés filmmel, amiről egyelőre nem lehet többet tudni.

  • Tom Ellis, akit főként a Lucifer-sorozatból ismerhetnek, Instagramon szólt rajongóihoz, ugyanis az elmúlt időben többen az ő nevével csalnak ki pénzt az emberekből.

    Lucifer
    Fotó: Instagram

    Ellis felhívja mindenki figyelmét, hogy ez az ő egyetlen Instagram fiókja, ennek ellenére több olyan csaló is akad, aki az ő arcát és nevét felhasználva kéreget a neten, hogy pénzt szerezzen a rajongóitól, amit "jótékony célra" használna fel.