új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem is olyan rég derült ki, hogy első gyermekével várandós Rihanna, aki azóta rendszerint olyan ruhákban mászkál, ami kiemeli a gömbölyödő pocakját.

    Rihanna nemrég egy lenge öltözetben ment vásárolni New Yorkban, amit a lesifotósok is megörökítettek. Az énekesnő szokásához híven lenge öltözetben flangált, ami a hasát sem rejtette el.

    A kezdeti lelkes kommentelőket azonban most felváltották az ásítozó, értetlenkedő hozzászólások, mondván, miért érzi, hogy folyamatosan mutogatnia kellene, hogy terhes.

     

    „Nem akarok tahó lenni, de miért szükséges mutogatnia a csupasz hasát?”

      „Az a baba náthás lesz még a végén!”

      „Baromira unom, hogy a hasát kell bámulni. Tél van, az isten szerelmére!” – olvashatóak a kommentek a kép alatt.

  • Elég sűrű filmnek ígérkezik a Marvel következő filmje, a Doctor Strange az őrület multiverzumában, ahol számos világba fogunk ellátogatni, illetve már ismert karakterek több variációja is megmutatkozik majd.

    Miután kaptunk három Pókembert, illetve nagyon úgy fest, hogy az X-menből ismert Xavier professzor is visszatér, joggal merül fel a kérdés, hogy a Ryan Reynolds által megformált Deadpool is beugrik-e a buliba, pláne, hogy a MARVEL birtokolja ismételten a figurát.

    Reynolds is megszólalt az ügyben, aki egyértelműen tagadja, hogy Doctor Strange multiverzumokon átívelő kálváriájába térne vissza.

    Eskü nem vagyok benne

    – mondta Reynolds, amiről az IGN Hungary számolt be.

    Persze, nehéz egy ilyen nyilatkozatnak hinni, elvégre, ha benne lenne a filmben, akkor sem  árulhatná el, gondoljunk csak Andrew Garfieldra, aki néhány embert leszámítva mindenkinek hazudott arról, hogy ismét Pókember lesz.

    Plusz érdekesség, hogy a film poszterén kiszúrták Peggy Carter pajzsát, aki egy alternatív valóság Amerika Kapitánya, illetve sokan Deadpoolt is látni vélik az egyik ilyen szilánkon.

  • Tom Holland kedvesével, Zendayával együtt nézte meg a Rangers–Dortmund-mérkőzést a Madison Square Gardenben, ahol az Eufória sorozat másik sztárja, Hunter Schafer, illetve néhány másik barátjuk is csatlakozott hozzájuk.

    Holland testőre egyébként feltűnően hasonlít Harry hercegre, ez pedig a rajongóknak is szemet szúrt, akik képtelenek voltak elmenni amellett, hogy II. Erzsébet unokája kiséri a Pókember-filmek sztárját.

    „Harry a testőre? Wow, kemény idők járnak, ha már nem vagy a királyi család része!”

    Harry a testőr?

    Harry herceg próbál némi extra pénz keresni.

  • Snoop Dogg és Kelly Clarkson lenne a műsorvezetője az Eurovíziós Dalfesztivál amerikai verziójának, at American Song Contestnek. A dalfesztivált az NBC csatornán fogják közvetíteni.

    A műsor premierje március 21-én este tíz órakor lesz. A sorozat nyolc hétig tart majd hétfő esténként, a nagy döntőt május 9-én tartják, közvetlenül a 2022-es torinói Eurovíziós Dalfesztivál előtt.

    Az American Song Contest show-jára várják mind az ötven államot, hogy azért versenyezzenek, kié az ország legjobb slágere – írja a Deadline.

  • Rubint Rella és párja, Novothny Soma nemrégiben egy hirtelen jött átigazolás miatt Ciprusra költözött, a focista ugyanis itt folytatja tovább az edzéseket.

    Rellát felhívták ma reggel az RTL Reggeli műsorában, hogy meséljen egy kicsit a kinti életükről, hiszen már új házukba is beköltöztek. A fiatal lány nagyon boldog, hogy kint lehet, de a vezetést még meg kell szoknia, ugyanis Cipruson jobb oldalon van a kormány, de úgy érzi, már egész jól megy neki.

    Ezután körbevezette a nézőket a ház alsó szintjén, mint mondta, azért csak ezt a részt mutatja meg, mert a többit YouTube-csatornáján szeretné bemutatni. Azért azt így is látni lehetett, hogy egy tágas és világos emeletes házról van szó, amihez még egy medence is tartozik. Elmondása szerint ehhez mindenképp ragaszkodtak a nyári hőség miatt.

  • Kanye West Donda 2 albuma csak a saját  platformján lesz elérhető, amely 85 ezer forintba kerül.

    A 44 éves rapper maga árulta el, hogy új albuma nem fog megjelenni a legtöbb zenelejátszó szolgáltatójánál, csak a saját platformján, amely 85 ezer forintba kerül, ha valaki meg akarja hallgatni.

    Ennek az az oka állítása szerint, hogy manapság a zenészek csupán 12 százalék hasznot látnak a saját műveikből, neki pedig ebből elege van.

    „Itt az ideje, hogy átvegyük az irányitást, és magunk kezdjünk építkezni. Irány a Stemplayer.com, és rendeld meg most!”

    Az apró, lemezformájú eszközzel szerkeszthetjük a dalokat, rendelkezik MP3-lejásztóval, jelenleg pedig összesen 67 ezer darab van belőle, de West elárulta, hogy naponta készül újabb háromezer.

    Más kérdés, hogy mégis kinek ér meg 85 ezer forintot egy Kanye West-album.

    (Metro)

  • A michigani Christina úgy döntött, hogy nagymamája kilencvenedik születésnapjára tökéletes ajándék lesz, ha közös mintát tetováltatnak magukra.

    Képernyőkép 2022-02-18 111352

    A nagyi belement, az esetet pedig videóra vette a fiatal lány, hogy TikTokon is megmutathassa a nagyközönségnek. Mintának egy alvó angyalkát választottak, és úgy tűnt, mindketten meg voltak elégedve az eredménnyel a nagypapa kivételével, aki a nagyi tetoválásának készülése közben aggódó tekintettel néz a kamerába.

    A videót már közel egymillióan látták, a kommentelők szerint pedig nagyon vagány a kilencvenéves asszony.

  • Ez a népszerű tiktoker arról híres, hogy meglehetősen extravagáns életet él, amit videóban rendszerint meg is mutat követőinek.

    palack
    Fotó: Dávid

    Ryan Dubs hétfői videójában arról beszélt, hogy havonta kétezer dollárt, vagyis nagyjából hatszázezer forintot költ csak palackos vízre, amit egyenesen házhoz szállítanak neki.

    Mindig is sznob voltam, ha vízről van szó. Képtelen vagyok meginni a csapvizet, gyűlölöm az ízét. Csak palackosat iszom

    – árulta el Dubs.

    A videó, amelyet millióan megnéztek már, rendesen megosztotta az embereket.

    Sokan kritizálni kezdték Dubs szokását, mondván, a világon több millió olyan ember él, aki nem tud tiszta vizet inni, pláne nem palackosat, ezzel szemben ő azzal vagánykodik, hogy vagyonokat költ rá, mert nem szereti a csapvizet.

  • John Cena tette biszexuálissá igazságosztó antihősét, ami még a Peacemaker rendezőjét is meglepte.

    A Suicide Squadban bemutatott antihős, Peacemaker hamar közönségkedvenccé vált, olyannyira, hogy még a film premierje előtt James Gunn bejelentette, hogy saját sorozatot fog kapni a figura.

    Az HBO Maxon debütált szériának már berendelték a második szezonját is, Gunn pedig nemrég arról beszélt, hogy John Cena tudatosan változtatta Christoper Smith karakterét egy hiperszexualizált figurává, aki mindenféle szexuális kalandra nyitott, de ez még őt is meglepte.

    Egyébként Peacemaker biszexualitására több utalás is volt a korábbi részekben, ami a legutóbbiban tényleges megerősítést kapott.

    Amíg nem állatokkal csinálja, ami egyébként nem érdekli, akkor nincs gond. Ezt leszámítva meglehetősen nyitott sok mindenre, persze akadnak dolgok, amiktől elzárkózik

    – mondta a rendező.

  • Korábban az Index is beszámolt már arról, hogy film készül Elvis Presley életéről.

    A filmet Baz Luhrmann rendezte, akinek a nevéhez olyan nagy sikerű filmek fűződnek, mint A nagy Gatsby, a Rómeó és Júlia vagy a Moulin Rouge. Már az ő munkásságát ismerve is várhatóan nagy siker lesz a film, de ezt tovább tetézi a tény, hogy az énekes által sokszor gyűlölt menedzserét Tom Hanks alakítja. Elvis szerepében Austin Butlert láthatjuk majd, aki ugyan szerepelt a Volt egyszer egy… Hollywood című moziban, mégis ez lehet az eddigi legkomolyabb alakítása.

    Az életrajzi film visszanyúl egészen az énekes gyermekkoráig, történetét pedig menedzserével való kapcsolatán keresztül meséli el.

    Az ELVIS várhatóan június végén érkezik a mozikba, addig is itt az első előzetes:

  • GettyImages-1002806360
    Fotó: Randy Holmes / Getty Images Hungary

    A „Wall Street farkasának” sztárját nagyon úgy tűnik sikerült felbőszítenie a róla és barátnőjéről, Sarah Bradyről utóbbi időben felröppent pletykáknak, miszerint nemrég megkérte kedvesének a kezét. A nemkívánatos szóbeszédekre reagálva instagramján tette mindenki számára világossá a dolgok jelenlegi állását.

    A pletykák nem bizonyultak igazaknak. Jegyben járok. De nem a barátnőmmel. Hanem a te anyukáddal. Tudom, hogy ez megdöbbentő, de kérem, tartsák tiszteletben a magánéletünket ebben az időszakban. 

    Helymeghatározás: Anyukád házánál. 

    – írta meg velősen gondolatait a színész posztjában. 

  • Még idén a boltok polcaira kerül a Horizon Forbidden West inspirálta készlet.

    Február 18-án, azaz pénteken jelenik meg a Sony és PlayStation egyik legsikeresebb játékának, a Horizon Zero Dawnnak a folytatása, a rajtot pedig a LEGO is készült megünnepelni, méghozzá nem is akárhogyan. 

    Pár nappal ezelőtt bemutatták ugyanis a játékban is nagy szerepet betöltő Tallneckekről mintázott készletüket, mely a tervek szerint májusban kerül a boltok polcaira: 

  • Végre jobban szemügyre vehetjük Michael Keaton Denevéremberének régi/új jelmezét, amit a Batgirl forgatásán kaptak le.

    Nem titok, hogy 30 évvel a Batman visszatér után, ismét a Sötét Lovag jelmezébe bújik a 70 éves Michael Keaton, aki nem csak a Flashben, hanem a HBO Maxra érkező Batgirlben is szerepelni fog.

    A nemrég kiszivárgott forgatási fotókon pedig egész jó képek készültek Batmanről, és ugyan sanszosan nem Keaton, hanem a dublőre viseli a jelmezt, azért kapunk arról egy képet, hogy miként fog festeni az eredeti jelmez kicsit feltuningolt változata.