Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Előzetest kapott a CD Projekt Red játékán alapuló Cyberpunk: Edgerunners című anime, ami már most borítékolhatóan nagyon nem lesz családbarát, és ebből a trailer sem csinál titkot, ami tele van erőszakos jelenettel.

    co20177
    Fotó: YouTube

    A 10 részes sorozat főszereplője David Martinez, aki egy személyes tragédiát követően zsoldosként kezd tevékenykedni Night cityben, ahol az erőszak és a bűn az úr.

  • Lesz akitől hamar búcsút kell majd vennünk.

    Northfoto/HBO
    Northfoto/HBO

    Az HBO nemrégiben debütált új sikerszériája, a Sárkányok háza már rögtön az első rész után akkora érdeklődésnek örvendett, hogy a stúdió azonnal berendelte a második évadot a Trónok harca előzmény sorozatából. Ugyan már ez a semmiből jött hír is hatalmas meglepetésnek számított, de azon rajongók akik már két rész után szívükbe zárták a szereplőket, azok számára most szomorú hír következhet. 

    Innentől tehát spoiler veszély állhat fenn.

    A készítők döntése nyomán az ötödik epizód után a Rhaenyra hercegnőt játszó Milly Alcock-ot Emma D'Arcy váltja majd, de az Alicent Hightowert alakító Emily Careyt is Olivia Cooke-ra cserélik. A fiatal Laena Velaryont, akit eddig Nova Fouellis-Mose játszott, felnőttként Nanna Blondell alakítja majd, illetve a Laenor Velaryont megformáló Theo Tate szerepét az ötödik rész után John MacMillan veszi át.

    A sorozat felénél tehát nagyot fognak ugrani előre az időben a készítők, de jó hír legalább, hogy a felnőtt karakterek továbbra is maradnak a szerepüknél. „Azok a szereplők, akik még gyerekeknek számítanak, azokat fogjuk átcastingolni. Másokat pedig, akik már felnőttek, amikor találkozunk velük, azokat haj és a smink segítségével öregítjük meg, néhol változtatva a színészek hangján.” – nyilatkozta Ryan Condal a széria társalkotója.

    via (Ladbible)

  • A színész 10 év után tér vissza a filmiparba, ráadásul nemrég feleségül vette szerelmét is.

    Alaposan megváltozott az elmúlt 10 évben Jack Gleeson, akit a legtöbben valószínűleg a Trónok Harca Joffrey Baratheonjaként ismerhetnek. A színész a sorozat óta a reflektorfénytől távol töltötte napjait, nemrég azonban a visszatérés mellett döntött, hamarosan egy szitkom sorozatban és színházi előadásban is láthatják rajongói a 30 éves ír sztárt. Gleeson a gyermekarcú király alakítása után hosszú hajat és bajuszt növesztett, így elsőre komoly kihívás ráismerni a fantasy egyik leggyűlöltebb karakterének megformálójára.

    A szakmai előrelépés mellet magánéletében is nagyot fordult a világ Glessonnel, a hétvégén ugyanis feleségül vette barátnőjét, Róísin O'Mahonyt. A szerelmesek egy  kifejezetten szűkkörű, puritán szertartáson mondták ki a boldogító igent, amelyen a menyasszony egy színes, mintás nyári ruhát viselt, a vőlegényén pedig öltönynadrág  és zöld ing volt. A nagy napról az őket összeadó atya tett közzé több képet is Twitter oldalára, posztjában viszont elég kínos módon sikerült elírnia a világsztár nevét.

     (via DailyMail)

  • Megválaszolva az első felmerülő kérdést, nem, a hölgy még nincs 25 éves.

    4 év után szakított Leonardo DiCaprio és párja, Camila Morreno. A filmsztár és barátnője kapcsolata békésen ért véget valamikor a nyár folyamán, a legfrissebb hírek szerint pedig nem sokáig szomorkodott az Oscar–díjas színész, előkerültek ugyanis olyan fotók, amelyeken a baseballsapkát viselő DiCaprio egy újabb csinos hölgy társaságában távozik egy klubból St. Tropezban.

    A képek még júliusban készültek, a rajtuk látható nő pedig (meglepő módon) egy 22 éves modell, Maria Beregova. Az ukrán származású, de Svájcban felnőtt fiatal a The Sun szerint azután utazott a francia nyaralóparadicsomba, hogy szakított férjével, ott is találkozott az akkor már bizonyára szingli Leonardóval.

    Egyelőre nem reagált egyik fél sem a bulvárértesülésekre, mindenesetre Beregova abszolút beleillik a jó sok exbarátnővel büszkélkedhető színész zsánerébe.

  • A Kardashian-klán tagja a Balenciaga 2022-es téli kollekciójába villantotta meg idomait, azonban nem igazán nyerte el az emberek tetszését.

    A fotókat túlságosan "gagyinak", vagy éppen műnek nevezték a legtöbben, de nem egy kommentelő jegyezte meg, hogy Kim már egyszerűen unalmas, és senkit sem érdekel.

  • Kőkemény izmokat mutatott.

    GettyImages-1417521705
    Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary

    A színészről régóta lehet tudni, hogy megszállottan szereti edzeni a testét és vele egészéges életmódot folytatni, ezért sem meglepő, hogy még 51 évesen is kirobbanó formának örvend. Wahlberg ugyan szerepeknek sincs híján mostanság, csak idén három filmeben is látható, de ez nem jelenti azt, hogy visszavenne az edzések lendületéből. Ezt bizonyítva elképesztően izmos felsőtestéről osztott meg képeket a követőivel, melyeket alább tekinthet meg:

  • A házaspár eladta az ikonikus Korda–villát, amelynek berendezése a II. kerülethez, majd egy kórházhoz került.

    Korda György és Balázs Klári már egy ideje fontolgatta a híres budai otthonuk eladását, amelyre végül idén januárban sor is került. A házaspár egy közeli, de jóval kisebb lakásba költözik, ennek apropóján pedig úgy döntöttek, búcsút vesznek bútoraiktól, amelynek nagy részét a II. kerület javára ajánlották fel. Erről a polgármester, Őrsi Gergely számolt be Facebook bejegyzésében. 

    „A nagylelkű felajánlást ezúton is köszönöm! Végül úgy döntöttünk, hogy az adományok a Budapesti Szent Ferenc Kórházhoz kerülnek, hiszen a kórház a Bakonyban található pihenőházában, illetve a most berendezendő nővérszállásán tudja majd használni a felajánlott bútorokat, függönyöket, szőnyegeket és lakberendezési tárgyakat” – írta posztjában Őrsi, aki képeket is közzétett a sztárpárról, illetve a jótékony célra került berendezésről.

  • A 30 éves Nathan Wyburn gyakran készít hírességekről portrékat úgy, hogy mindenféle tárgyat használ fel, ilyen volt például Britney Spears arcképe, amit balerina cipőkből rakott ki.

    Legutóbb Diana hercegnőről emlékezett meg, aki 1997. augusztus 31-én hunyt el Párizsban. 

    A Szívek királynőjének is nevezett Diana arcát gyertyákból rakta ki, miközben Elton John "Candle in the Wind" számát játszotta le, amit az énekes  a hercegnő temetésén is előadott.

  • Ha rajtuk múlna, soha nem maradnánk új epizódok nélkül.

    Fotó: YouTube
    Fotó: YouTube

    A Rick és Morty sorozat társalkotója, Dan Harmon szerint a széria akár örökké is folytatódhatna, mivel így is „végtelen” lehetőségeket lát benne. Az amerikai író a TheWrapnek adott interjút a rövidesen debütáló hatodik évad kapcsán, melyben a sorozat ikonikus duójának jövője is téma volt.  A Harmon az Adult Swim animációs sorozatának hosszú élettartamot vizionál, azt is elárulta, hogy szerinte egy jó tévésorozat meg sem állhat az ezredik epizódig. 

    Mivel a sorozat több univerzumot is átölel, és Rick Sanchez és unokája, Morty többször interdimenzionális kalandokba bocsátkozik, a lehetőségek valóban végtelenek látszanak az évadok számát tekintve. „Egy papírrepülőt sem úgy tervezel, hogy egy bizonyos helyen és távolságban landoljon számodra. A jó papírrepülő az, amelyik örökké a levegőben marad, és bár ez lehetetlen, de akkor is úgy hajtogatod, hogy ez legyen a cél” – tette hozzá Harmon. Érdekességképpen említést érdemel, hogy az „örökkévalósághoz” eddig a legközelebb a Simpson család áll, amely jelenleg a 33. évadnál jár, ami több mint 700 epizódot tesz ki.

    via (Ladbible)

  • Álomutazáson kérte meg kedvese a fotós-médiadizájner kezét.

    Képernyőkép 2022-09-01 115904.png

    Cinthya Dictator és Molnár Tamás Los Angelesben pihen. A pár három hetet tölt Kaliforniában, amit korábbi bejegyzéseik alapján mindketten egy álom megvalósulásaként élnek meg. Molnár Tamás épp ezért nem is időzíthette volna tökéletesebben a lánykérést, amivel kedvesének láthatóan hatalmas örömet okozott. 

    Vannak azok a sorsfordító pillanatok, amik mindent megváltoztatnak. Igen, ilyen volt a mi (újra)találkozásunk 4 éve, és igen, ilyen ez a mai nap is. Igen

    – olvasható a pár közös posztjában. A bejegyzésből az is kiderül, hogy a sorsfordító pillanatra a Salvation Montain helyszínén, azaz az Üdvösség hegyénél került sor. 

  • Az MMA-harcos és a TikTokon sztárrá vált 19 éves Hasbulla már korábban is üzengettek egymásnak, de akkoriban inkább tűnt ártatlan piszkálódásnak, mintsem tényleges rivalizálásnak.

    FbcTuQxXEAABepJ
    Fotó: Twitter/ Northfoto

    Azonban McGregor nemrég „büdös kis beltenyészetnek” nevezte a dagesztáni Hasbullát, akit főként arról ismernek, hogy hiába 19 éves, egy ritka genetikai rendellenesség miatt nagyjából akkora, mint egy óvodás a maga 102 centijével. 

    McGregor azóta törölte azokat a tweetjeit, amikben arról beszélt, hogy dobni fog egy hárompontost Hasbullával, utalva ezzel a méretére, illetve röplabdának is használni szeretné őt, amiért még fizetne is.

    Hasbullát azonban nem kell félteni, ő is visszaszólt Conornak:

    „Nem követek trógereket, nem tudtam, hogy valaki járatta a száját. Legközelebb jelölj meg!” – írta Twitteren, majd hozzá tette, hogy egyikük legalább veretlen maradt: „Hasbulla: 1 – McGregor: 0”.

    Az egész összetűzés azután tört ki, hogy Hasbulla a csirkéjét az MMA-sztárról nevezte el, amiről videót is közzétett:

    „Ez itt a csirkém, akit Conor McGregornak hívnak. Ő az én szépségem.”

  • Előzetest kapott a Winnie the Pooh: Blood and Honey, ami a Micimackó-sztori totális átdolgozása lesz, ráadásul horrorként.

    mackó1
    Fotó: YouTube

    A történet szerint Christopher Robin (Róbert Gida) sok év után visszatér barátnőjével a százholdas pagonyba, ahol egykoron sokat játszott Micimackóval és barátaival. Ám a kedves figurák, miután magára hagyta Robin, teljesen megvadultak, Fülest megették, Micimackó és Malacka pedig őrült mészárlásba kezdett.

  • Saját csillagot kapott a Hírességek sétányán Avril Lavigne!

    Avrill
    Fotó: Instagram

    A most 37 éves énekesnő kapucnis pulóverben, és kockás nadrágban, gördeszkát szorongatva pózolt a csillaga előtt, amivel sikerült is megidéznie a 90-es éveket egy pillanatra.

    A punk-rock sztár, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint a 'Sk8er Boi, a Complicated, vagy épp a Girlfriend, ezzel a 2731. híresség, aki magáénak tudhat egy csillagot a Hollywood Boulevard 6212 alatt.

  • A Shrek még 2001-ben jelent meg a Dreamworks égisze alatt, a rendezői székben pedig Viky Jenson és Andew Adamson ültek.

    0490023160 5mb
    Fotó: Northfoto

    A film egy azonos című könyvön alapult, a Dreamworks pedig már 1995-ben elkezdett dolgozni az adaptáción. A stúdió 1996-ban egy tesztanimációt is elkészített, ami merőben eltért a végleges változattól, mindenki legnagyobb szerencséjére.

    A rövidke klip során azt látni, ahogy Shrek az "I Got You" című James Brown slágert énekli, de ez a felvétel sokáig nem volt elérhető teljes egészében az internet számára, azonban néhány héttel ezelőtt valaki előásta mozgásban is.

    Azt pontosan nem tudni, hogy a teljes tesztanimáció milyen hosszú, de így is hálásak lehetünk, hogy a készítők ültek még néhány évet a figurákon, ugyanis ebben a formában inkább lett volna horrorfilm, mintsem fiataloknak szánt vígjáték.

  • A világ legnagyobb ízeltlábújának számít az úgynevezett pálmatolvaj, másnéven kókuszrák, ami képes egy egész kókuszdiót ketté roppantani.

    A pálmatolvaj hossza a fél métert is meghaladhatja, izmos teste pedig 4 kiló is lehet. Ha szeretnénk találkozni egy  ilyen állattal, akkor érdemes az Indiai-óceán, vagy a Csendes-óceán középső részén található szigetek egyikére ellátogatni, ahol ezek az egyébként antiszociális lények is tevékenykednek.

    A pálmatolvaj félelmetes lehet sokak számára, ráadásul remekül mászik fára, akár 4-5 méter magasra is képes felmászni, főként pedig éjszaka aktív. 

    Noha szereti a kókuszt és a dióféléket is, szívesen elfogyaszt dögöket, de kisebb állatok is szerepelnek a menüjén.

    A pálmatolvaj név kötelez, ezek az állatok ugyanis gyakran lopkodnak, és nem csak kókuszt, hanem ezüstöt is, emiatt pedig gyakran bemerészkednek lakásokba is, sőt, kukák oldalán is látni gyakran 1-1 példányt.

    Érdekesség, hogy a Budapesti Állatkert lakói között is találunk egy példányt belőle.

  • Daniel Radcliffe főszereplésével érkezik Al Yankovic életrajzi filmje, amiben a nem mindennapi zenész életét fogják bemutatni, nevéhez hűen, meglehetősen őrült és fura módon.

    Daniel
    Fotó: YouTube

    A Harry Potter-filmek sztárja gyökeresen megváltozott a szerep kedvéért, és mellette olyan sztárok is megjelennek  majd, mint Rainn Wilson, vagy épp Evan Rachel Wood, aki Madonnát alakítja a Rokun megjelenő filmben.

    A forgatókönyvet egyébként maga a zenész, Al Yankovic írta, és Eric Appel rendezte.