új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A rendezőnő nem is tagadja, örömmel dolgozna újra együtt a csapattal.

    Tavaly július óta rengetegszer megkapta már mind Margot Robbie, mind Greta Gerwig a kérdést: lesz-e folytatása a Barbie-nak?

    A rendezőnő, akit a Time magazin az év nőjének választott, most ennek apropójából el is árulta az álláspontját a dolog kapcsán, felidézve, hogy jött neki egyáltalán a vígjáték ötlete.

    "A következő kérdések vezérelnek engem: 'Mi az, amit igazán szeretek? Mi az, ami igazán érdekel?' Avagy 'mi bújik meg emögött a sztori mögött?'. És szerintem a Barbie esetében az a sztori a sztori mögött, hogy imádom Barbie-t” – kezdte a visszaemlékezést a filmes.

    „Emlékszem, amikor beszabadultam a Toys "R" Us-be és a kezeim közé kerültek a Barbie-k, akkor imádtam a hajukat. Imádtam mindenüket, habár édesanyám ezt kétkedve nézte. Szóval szerintem ez a sztori, ez egy generációs sztori… Én mindig az ilyen mögöttes jelentéseket keresem. Úgyhogy ha találok még ilyet, akkor megcsináljuk. Ha nem, akkor nem lesz több" – idézte az IGN Gerwig szavait, aki imádott a filmen dolgozni, ahogy azt sem tagadja, ha úgy alakulna, a legnagyobb örömmel összeállna újra a Barbie csapatával is.

  • Egy régi Barátok köztös fotót mutatott követőinek.

    DSC2870
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Két évtized elteltével újra összesodorta az élet Lékai-Kiss Ramónát és Kinizsi Ottót, akik most ismét egy napi sorozatban dolgoznak együtt, bár már nem az RTL, hanem a Tv2 égisze alatt. A színésznő a különleges alkalom apropójából két közös fotót mutatott Instagram oldalán, az egyik még a Barátok közt forgatása alatt örökítette meg őket, a másikat pedig a napokban készítették.

    Az első kép 20 évvel ezelőtt készült, Zsófi és Imre épp megbeszélik az élet nagy dolgait. A második kép hétfőn, a Hazatalálsz című sorozat sajtótájékoztatóján, ahol már más minőségben, de együtt toljuk azt a bizonyos szekeret. Ottó kreatív producerként, én pedig Trixi bőrébe bújva kavarom-keverem a szálakat. Tetszik ez az új felállás is

    – fogalmazott bejegyzésében Lékai-Kiss, követői pedig rögtön nosztalgikus hangulatba kerültek.

  • A romantikus film egy Harry Styles-fanfiction alapján készült.

    Befutott az idei év egyik legjobban várt romantikus vígjátéka, a The Idea of You első előzetese. A film egy Harry Stylesról szóló fanfiction, azaz egy eredetileg online íródott amatőr regény feldolgozása, a főszerepben pedig Nicholas Galtizine és Anne Hathaway láthatóak.

    A történet szerint karaktereik, a 39 éves Soléne és a 24 éves Hayes a Coachella fesztiválon ismerkednek meg, ahol a srác fellépőként van jelen – történetesen épp Soléne tinilányának kedvenc fiúbandájában énekel. Kettejük románca ezután kezd kibontakozni, amelyet sem az állandó sajtófigyelem, sem pedig a köztük lévő korkülönbség sem könnyít meg, de ahogy az a kedvcsinálóból kiderül, így sem adják fel, és megküzdenek szerelmük életben maradásáért.

    A The Idea of You május 2.-án érkezik a Prime Video kínálatába.

  • Pamela Anderson és Kate Winslet után ő is megmutatta natúr arcát.

    Az elmúlt években műsorvezetővé avanzsált Drew Barrymore beszélgetős műsorában vendégeskedett Millie Bobby Brown.

    A Hercegnő és a sárkány 20 éves sztárja ráadásul a most közzétett előzetes alapján smink nélkül, (saját márkás) pattanás-tapasszal az arcán érkezett a stúdióba, amelyet hatalmas örömmel fogadtak a show Instagram oldalának követői. Többen is felüdítőnek nevezték természetes arcának látványát, míg mások arról írtak, a színésznő remek példát mutat a fiataloknak, akik sokszor a közösségi oldalak szerkesztett és filterezett képeit veszik alapul.

  • Szerinte mindkét gyermeke példát mutat párkapcsolatával kisöccsüknek, Zalánnak.

    Magánéletéről beszélt a Mokka stúdiójában Rubint Réka, akinek két idősebb gyermeke, Lara és Norbika is boldog párkapcsolatban él már egy ideje. Az ezzel járó „anyósszerep” különösen izgalmas időszakot hozott most a fitneszedző életébe, választottjaikról most Szabó Zsófinak és Pachmann Péternek mesélt.

    Mind a kettőjüket nagyon szeretem, nagyon édesek. Igen, furcsa ezt hallani, de nyilván egy szülőnek az a legnagyobb boldogság, amikor a gyerekeit boldognak látja. Látni, ahogy felnőnek, és aztán értékrendileg egy hasonló párt találnak, az nagyon fontos” – kezdte a családanya, aki baráti viszonyt ápol „vejével” és „menyével” is.

    „Tündériek, és ami nekem nagyon nagy öröm, hogy nagyon szeretnek velünk jönni mindenhova. Amit gyerekként magukba szívtak, azt abszolút építik bele a párkapcsolatukba. Zalánnak meg ott vannak mint példa, nagyon szereti a Lara párját és Norbika a barátnőjét is. ”

    Rubint nem is tagadja, persze félti lányát és fiát a fájdalmaktól, csalódásoktól, de szerinte ez elkerülhetetlen dolog.

    Minden szülőt megnyugtatok, hogy bármennyire is sajog a szívünk, amikor jön az első szerelem, az első csalódás, ezeket a dolgokat meg kell élniük a gyerekeinknek. El kell fogadnunk azt, hogy nem lehet, megvan a saját életútjuk. Szerintem Norbi nehezebben éli ezt meg, nyilván egy édesapának a lánya, édesanyának a fia, de fegyver nincs kikészítve otthon

    – jegyezte meg nevetve.

  • Egy etapban érkezik mind a 11 epizód, ráadásul hamarabb, mint gondolnánk.

    fallout
    Fotó: Youtube

    A The Last of Us sikere után újabb videójáték-adaptáció lép a színre: sorozat készült Fallout című, eredetileg a 90-es évek végén debütált szerepjátékból is, amelynek most megérkezett az első előzetese.

    A több mint 3 perces kisfilm alapján látványos és izgalmas kalandokban lesz része a nézőknek, akik betekintést nyerhetnek az atomháborúban többnyire elpusztult vagy teljesen átalakult Egyesült Államok világába, méghozzá az egész életében menedékhelyen és elszigetelten élt főhős, a különleges küldetésre induló Jane (Ella Purnell) által.

    A Prime égisze alatt készült széria 11 epizódból áll majd, ezek mind április 11-én érkeznek a streamingszolgáltató kínálatába.

  • Egy brit nő több ezer fontot takarított meg, amikor „költekezésmentes” évet tartott. Ez lényegében annyit jelentett, hogy lemondta a Hulu és az Amazon Prime streaming-előfizetéseit, valamint mérsékelte az alkohol fogyasztását, de az éttermeknek is búcsút intett – írja a Mirror.

    A 26 éves Mia Westrap úgy döntött, átgondolja a pénzügyeit, miután nem engedhette meg magának, hogy távkapcsolatba kezdjen egy ausztrál férfival, akivel korábban megismerkedett. A fiatal nő hat hónapig járt a párjával, ez idő alatt nagyon jól megismerték egymást, de aztán a férfi váratlanul vissza kellett utazzon Ausztráliába.

    Szerelmük a távolság miatt egyre jobban elkezdett kihűlni, ami rosszul érintette Miát. Az egészségügyi szektoron belül a szociális gondozásban dolgozó lány havi 2100 fontot keres, de rájött, hogy túl sokat költekezik. Utánaszámolva megállapította, hogy megközelítőleg havi 300-400 fontot költ szórakozásra, ezért úgy döntött, egész évre lemond erről, hogy megtakarítson. Az így összegyűlt pénzösszeget egy vészhelyzeti alapnak használja, ami „lelki nyugalmat” biztosít számára.

  • Több mint negyven éve dolgozik a szakmában, de népszerűsége töretlen.

    Szulák Andreának a 60. születésnapja alkalmából tematikus hétvégét szentelt a Dankó Rádió. A Máté Péter-díjas előadóművész a Duna Almárium című műsorának vendégeként elmondta, hogy úgy érzi, élete minden területe kiegyensúlyozott, és megérkezett oda, ahova mindig is vágyott. Születésnapját a lányával, Rozinával ünnepli, aki az éltében a legfontosabb számára. 

    „Egészen furcsa reneszánszomat élem. Diadalittas érzés, hogy még van rám igény, de még jobb, hogy mindezt bírom fizikailag és mentálisan. Minden tudásomra szükségem van, mert különböző műfajú feladatokat kaptam. Nem vagyok lehetőségvadász, de megfelelési kényszerem van. Így lett belőlem annak idején színházi ember” – mondta Szulák, aki az ünnepi utazásról hazatérve rögvest belevetette magát a munkába.

    Az énekes-színésznő lánya, aki egyébként idén ünnepli idén 17. születésnapját, nagyon jó kapcsolatot ápol édesanyjával, mégsem akar a nyomdokaiba lépni.

    „Kicsi kora óta jól kezeli, hogy az édesanyja ismert ember. Ha érdekli, elkísér engem rendezvényekre vagy interjúkra, mint ahogyan tette ma is. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, a sors ajándéka nekem” – hangsúlyozta az előadóművész, aki lánya életét következetesen óvja a nyilvánosságtól.

  • A szépségkirálynő négygyerekes anyaként egyelőre megállna.

    Ahogy arról mi is írtunk, pont került a hetek óta zajló találgatások végére: tényleg második közös gyermeküket várja Kulcsár Edina és férje, G.w.M. A korábbi szépségkirálynő most a Story magazinnak adott interjút, amelyben azt is elmesélte, hogyan tudta meg párja, hogy második gyereküket hordja a szíve alatt.

    „Eddig is kerek volt minden Amarával és a négy gyerkőcünkkel, de a kisfiunkkal megkoronázzuk a boldogságunkat. Természetesen akkor is tíz centivel a föld felett járnánk, ha újabb kislányunk érkezne, de így, hogy egy közös kisfiunk is lesz, idillibb tényleg nem lehetne már az életünk.

    Amaránál az asztalon hagytam a terhességi tesztet, és Márk megtalálta. Most pedig úgy tudta meg, hogy a pozitív csíkok láttán egyszerre kezdtem el hangosan sírni és nevetni. Annyira megijedt, hogy valami baj van, hogy utánam szaladt a fürdőbe

    – emlékezett vissza az esetre Kulcsár, aki azt is megosztotta a lappal, hogy a negyedik babáját is császármetszéssel szeretné majd világra hozni.

    A sztárpárnak már van egy közös kislánya, Amara, aki idén májusban lesz egyéves, valamint mindkettőjüknek egy-egy fia és lánya előző kapcsolatukból. Ha a kisfiuk is világra jön, immár hat gyereket fognak nevelni, de mint korábban elmondták, mindig is nagy családra vágytak, ami így most megadatik.

    Márk mindig azt mondja, annyira szeret, hogy 20 gyereket akar tőlem, szóval száz százalékra semmit sem mondok. De az az igazság, hogy úgy érzem, egy közös kislánnyal és kisfiúval most nagyon kerek minden. Ha mindnyájan együtt vagyunk, akkor már hat gyönyörű, boldog gyerkőc ugrál körülöttünk, úgyhogy bár »soha ne mondd, hogy soha«, itt én megállnék

    idézi a 24.hu Kulcsár Edinát.

  • A művésznőt megviselték a pandémia óta eltelt évek.

    Medveczky Ilona a napokban töltötte be 83. életévét, akivel dr. Karizs Tamás készített interjút a YouTube-csatornáján, amit a Blikk szemlézett. A táncművészről évek óta keveset hallani, de születésnapja alkalmából elárulta, hogyan éli a mindennapjait. Mint mondta, maradtak igaz barátai, új, felszínes kapcsolatokra pedig már semmi szüksége.

    Nem szívesen kezdek új kapcsolatokba, mert nincs már annyi időm hátra, hogy egy emberre igazán odafigyeljek. Nem azt a világot éljük, ahol az őszinteség erény. Régről sokan felzárkóztak, és akit érdemesnek tartok, azt boldogan, tárt karokkal várom

    – magyarázta Medveczky, akit ugyanakkor mélyen meghatott, hogy az elmúlt napokban rengeteg köszöntést kapott.

    A beszélgetés során szó esett arról is, hogy a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja miért nem szereti a tükörképét.

    A pandémia óta eltelt évek megviseltek: nem mozdulok ki, nem vagyok semmire kíváncsi, nem tisztelek meg szinte senkit… Én annyit csillogtam, annyit álltam haptákban, öltöztem át fél percek alatt parókától cipőig, fehérneműtől ruhaváltásig… Rutinom van benne, de fáraszt az öltözködés. Szívesebben vagyok pizsamában vagy itthoni melegítőben, és teszem a dolgom.

    Hozzátette, az ő korában nem egyszerű már fenntartani egy akkora házat, mint az övé, kertész és házvezetőnő nélkül, ráadásul négy kutyája is van. Ezzel együtt nem sok mindenen változtatna:

    „Boldog vagyok, semmi bajom, bár a gerincemen szívesen javítanék, illetve a kutyusaim lehetnének fiatalabbak. Tervezni nem tervezek, nem kívánkozom sehova, mert már mindenütt voltam, minden babért learattam. Azt a szépet és jót sosem feledem, amit a 60-as, 70-es évektől kaptam” – jelentette ki.

  • Gundel Takács Gábor nemrég a Meglepetés magazinnak adott interjút, amelyben egyebek mellett kitért a családjára, a népszerűségnek a titkára és az évtizedek óta tartó szakmai szeretetére. Az idén 60 éves tévés meglepetten veszi tudomásul az évek múlását, ugyanakkor kiemeli, látszólagos kortalanságának és frissességének okát a harmonikus családi hátterének tulajdonítja. Hálás a feleségének, Ágotának, amiért olyan közegben élhet vele, ahol bármilyen kudarc után fel tud állni, képes megerősödni.

    Hozzáteszi, továbbra is élvezi a televíziós játékmesterkedést, ami számára egy megunhatatlan hivatás. Mint mondta, ameddig él benne játékosság, a kíváncsiság az emberek iránt, addig űzni is fogja e hivatását. Töretlen népszerűségének titka talán az, hogy két lábbal a földön jár, és soha nem érezte fontosnak a sztárságot.

    Mindig azt gondoltam, nem élhetek úgy a nap 24 órájában, mint egy ismert ember. Főként, mert hiszem, hogy minden szakmának megvannak a maga Gundel Takács Gáborai, csak ők kevésbé szem előtt dolgoznak. Az én munkámhoz hozzátartozik, hogy látnak az emberek a tévében.

    – magyarázta Az ugrás műsorvezetője, aki hozzátette: fontos a szórakoztatás, de sokkal fontosabb az orvos, aki világra segít egy életet, vagy a tűzoltó, aki kihozza a kisgyereket az égő házból.

    Ezen gondolatok mentén én igyekszem a földön maradni, és remélem, nem torzult az ismertségtől a személyiségem. Nem érzem magam különbnek, csak mert szerepelek a képernyőn.

    Eddigi televíziós pályájára döntően szeretettel gondolnak a legtöbben, de mint kiderült, a negatív visszajelzések őt sem kerülték el. Találkozott már irigységgel, gyűlölettel, elfogultsággal, de ilyenkor a saját normáihoz tartja magát, ami a dolgok nehezén mindig átsegíti. Végül ugyanis belátta: mindenkinek nem lehet megfelelni, és nincs olyan ember, akit mindenki szeret.

  • Fotóval tudatta az örömhírt.

    Patai Anna közösségi oldalán jelentette be az örömhírt: hamarosan anyai örömök elé néz. A fiatal tehetséget még 2010-ben ismerhette meg az egész ország, amikor feltűnt a Megasztár 5. évadában. Mint kiderült, Patai tavaly már össze is házasodott gyerekkori szerelmével, Bencével. A 24 éves énekesnő korábban azt nyilatkozta, hogy szeretnének fiatalon szülők lenni a párjával, így hatalmas a boldogságuk. 

    Egy újabb fejezetre készülünk: Bővül a család!

    Iszonyatosan nehéz volt idáig titokban tartani, mert ez életünk legszebb utazása, amit az Istentől kaptunk! Drága Gyermekem, Apával már nagyon várunk!!!

    – írta posztjában az énekesnő.

  • Egy áruházlánc „megtiltotta” az édesanyáknak, hogy betegyék a lábukat az üzleteikbe idén anyák napján. A hír elsőre furcsán hangozhat, de a döntés hátterében egy kampány áll, amellyel az anyák mindennapi odaadó, fáradtságos munkájára hívják fel a figyelmet.

    Az Iceland brit szupermarkethálózat ezért a nemzetközi anyák napján több millió anyukát fog „kitessékelni boltjaikból”, hogy esélyt adjon nekik arra, hogy más végezze helyettük a bevásárlást, miközben ők otthon élvezhetik a jól megérdemelt pihenésüket. Az üzletek az említett napon feliratokkal jelzik majd, hogy az év többi napjával ellentétben az anyák nem léphetik át a küszöböt az 1100 boltjuk egyikében sem.

  • Akkor is teljes életet fog tudni élni, ha mégsem születne gyermeke.

    PAP 8208
    Fotó: Papajcsik Péter / Index

    Balázs Andi túl a negyvenen sem érzi, hogy lekésett volna az anyaságról. A színésznő és férje, Gábor, 22 éve alkot egy párt, de még nem mondtak le a családalapítás lehetőségéről, bár ők is tisztában vannak vele, hogy kifuthatnak az időből. 

    „Negyvenöt éves elmúltam augusztusban, reálisan gondolkodom az anyasággal kapcsolatban. Olyan barátaim is vannak, akik nem akarnak, olyanok is, akik hatalmas focicsapatot hoztak már világra, és vagyok én meg Gábor, akik egyáltalán soha, semmilyen akadályt nem gördítettünk elé, de valahogy eddig mégsem jött össze” – magyarázta Balázs Andi a Blikknek.

    Mint kiderült, A színésznő és párja korábban már kivizsgáltatta magát, hátha azért nem érkezik a gyermekáldás, de mindent rendben találtak náluk.

    „Nincs ennek oka, valamilyen gát lehet bennünk, nem tudom... Nem mondom ki, hogy itt a vége, 45 éves elmúltam, úgy érzem, még nem késő, ha egy-két éven belül ez megtörténik. De ha nem, akkor sincs semmi baj. Teljes életet tudunk élni így is” – jelentette ki a színésznő, hozzátéve: korábban az örökbefogadás lehetőségének is utánanézett.

  • A Hazatalálsz című sorozat második évadában is szerepel a színésznő.

    Lékai-Kiss Ramóna is visszatér Trixiként a Hazatalálsz második évadában, ezzel kapcsolatban a Borsnak elárulta, milyen volt a forgatás, és mire számíthatnak a nézők. Mint kiderült, a színésznő sokszor 12 órát forgatott, de könnyedén állta a sarat. Sőt, ahogy ő mondta: olyan volt, mintha nyaraláson lett volna, tekintve, hogy általában 30-40 fokban forgattak. 

    A színésznő főként Jaskó Bálinttal és Kamarás Ivánnal dolgozott együtt a sorozatban. Ebből adódóan pedig rengeteg időt töltöttek egymás társaságában. 

    Az egymáshoz közel álló karaktereket megformált színészek, sokat forgatnak együtt. A nézők által kedvelt hármas Trixi, Raja és Jack sok kalamajkába keveredett már, és ez a második évadban sem lesz másképp. Raját és Jacket alakító Jaskó Bálinttal és Kamarás Ivánnal szinte már barátokká váltunk. A forgatáson nem telt el úgy nap, hogy ne nevettünk volna nagyokat

    – árulta el Lékai-Kiss Ramóna, akitől azt is megtudhattuk, hogy ki volt az a karakter, akit a legjobban kedvelt a forgatás alatt.

    „Igazából nagyon sok karakterről kiderülnek titkok a második évadban. Akiket a nézők esetleg addig szerettek, elképzelhető, hogy elindulnak egy másik irányba... Nekem viszont a kedvenc karakterem egyértelműen Jack, egy humorbomba. De ő a legkibírhatatlanabb is. A Kamarás Iván által megformált Jackben egyesül ez a kettősség” - tette hozzá.

  • Különleges nevet választottak neki a szülei.

    Gal Gadot családja egy újabb taggal bővült, megszületett ugyanis a 38 éves színésznő és férje, Jaron Varsano üzletember negyedik közös gyereke. Mindezt a Wonder Woman sztárjának közösségi oldalán osztották meg a nyilvánossággal, amely bejegyzésből rögtön azt is megtudhatjuk, hogy a kislány az Ori nevet kapta a szüleitől. 

    A házaspár 2008-ban fogadott egymásnak örök hűséget, jelenleg Los Angelesben élnek és már három lányt nevelnek: Alma 2011-ben született, majd őt követte Maya 2017-ben és Daniella 2021-ben. Gadot egy szívmelengető fotót is megosztott, ahogy éppen az újszülött gyermekét a kezében tartja a kórházban. 

    Édes kislányom, üdvözöllek. 

    A terhesség nem volt könnyű, de túléltük. Annyi fényt hoztál az életünkbe, méltóan a nevedhez, Ori, ami héberül azt jelenti, hogy »az én fényem«. A szívünk tele van hálával. Üdvözlünk egy lányos házban... Apa is nagyon jó fej.

    – írja a képe mellé a színésznő.