új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Árulók szereplőjének nem volt könnyű az elszakadás.

    Bíró Beát a tévénézők igazán akkor ismerhették meg, amikor párjával, Törőcsik Dániel tetoválóművésszel – aki korábban az Éjjel-nappal Budapest meghatározó szereplője volt, jelenleg pedig aSztárboxban bizonyít – próbára tették szerelmüket a Nyerő Páros 2022-es évadában. Bíró előtte évekig keresett modell volt, ahogy az ikertestvére, Niki is, akivel a megszólalásig hasonlítanak egymásra.

    A Bíró-ikrek nagyon közeli viszonyt ápolnak, sőt, sokáig a karrierjük is ugyanazon az úton haladt: tíz éven át éltek Kínában sikeres modellként. Még a pénzügyeiket is közösen kezelték, akkor azonban, amikor Nikire rátalált a szerelem, új fejezet kezdődött az életükben.

    „A modellszakmában is rengeteget segített, hogy ott voltunk egymásnak társként, feltétel nélküli bizalmasként. Évekig mindketten Hongkongban éltünk és dolgoztunk, tényleg szinte mindent együtt csináltunk, közös barátaink, hobbijaink voltak. Aztán amikor komolyra fordult Niki párkapcsolata az akkori barátjával, aki már a férje, szétköltöztünk.

    Nem volt könnyű az elszakadás. Furán hangzik, de akkor, a húszas éveim közepén nőttem fel igazán. Akkor kellett először egyedül intéznem a bevásárlást, vagy hivatalos ügyekben eligazodni. Egészen 27 éves korunkig közös kasszán éltünk, tehát minden keresetünket megosztottuk. Így nem túlzás azt állítani, teljesen új fejezet kezdődött az életünkben

    – mesélte a Best magazinnak a volt modell, aki jelenleg Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban szerepel. Nem Bíró Bea az egyetlen a hazai sztárok közül, aki nyíltan vállalja, hogy közös kasszán élt ikertestvérével, de nem mindenki esküszik erre. Lékai-Kiss Ramóna például mindig is külön kasszán volt a férjével, Lékai Mátéval. Ide kattintva olyan hírességekről olvastak, akik hozzájuk hasonlóan kezelik pénzügyeiket.

    (via story.hu

  • A fotóválogatáson nagyobbik gyermeke, a három és fél éves Jupiter is feltűnik.

    Egy hónapja, hogy kétgyermekes anyuka lett Ashely Tisdale. A High School Musical-filmek sztárja szeptember elején adott életet második lányának, Emerson Clover Frenchnek, enne apropójából pedig most meghitt családi képeket tett közzé Instagram oldalán. A fotóválogatás főszereplője természetesen a legkisebb családtag, de feltűnik rajtuk Emerson nővére, a 2021-ben született Jupiter, valamint édesapjuk, Christopher French is.

    Emerson, te vagy a mindenség! El sem hiszem, hogy már eltelt egy hónap. Próbálok kapaszkodni minden pillanatba

    – fogalmazott posztja alatt a színésznő.

  • Tóth Gabi azt a feladatot kapta a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő show-jában, hogy a kolumbiai énekesnőt, Shakirát idézze meg, ám ez nem volt egyszerű feladat. Az énekesnő videóklip minőségben vitte színpadra Shakira Objection (Tango) című számát, ami nagy kihívás volt a számára, de állítása szerint ez nem volt ellenére. Tóth ezt egy olyan szelfi kíséretében osztotta meg az Instagram-oldalán, amelyen smink nélkül látható.

    „Akkor irány a stúdióba:)) most még smink nélkül, de hamarosan Shakira bőrébe bújok és egy igazán dinamikus, táncolós produkcióval lépek majd a Sztárban Sztár All Stars színpadára! Tulajdonképpen egy klipet fogunk élőbe lenyomni, nagyon izgulok, mert nehéz feladat lesz, de imádom a kihívásokat! Jaaa és ma dupla produkciókkal állunk színpadra, szorítsatok nekem! Mindent megteszek, hogy szuper jól sikerüljön” – ígérte követőinek szombati bejegyzésében az énekesnő, akinek befektetett munkáját a zsűri elismerte, de nem maradt kritika nélkül, ide kattintva visszanézhető, mi történt a szombat esti élő adásban.

  • Eddig rendszeresen fogyasztott alkoholt.

    Stohl András nemrégiben úgy döntött, lemond az alkoholról. A Jászai Mari-díjas színész eddig minden napját 1-2 pohár borral zárta, amikor hazaért a színházból, ám családja kérésére felhagyott ezzel. A színész ezt Till Attila október végén megjelenő új filmje, az És mi van Tomival? kapcsán árulta el, kollégája ugyanis megkérte, a film promózása miatt válaszoljon néhány kérdésre az alkoholról.

    Kérték, hogy ne csináljam. Ne legyen ez, hogy minden nap ezzel vezetem le a feszültséget. Úgyhogy most 3 hete gyakorlatilag tiszta vagyok. Nekem az a szerencsém, hogy nekem a családom szólt. Egész egyszerűen azt mondták, hogy nem vagyok szép, hogyha iszom. Megváltozik az arcom. Arról nem beszélve, hogy az embernek megváltozik a viselkedése

    – magyarázta Stohl, akinek szavait a 24.hu idézte.

  • Egyértelmű jelek vannak románcukról.

    The Sun című brit napilap szerint Angelina Jolie a napokban Instagram-hivatalossá tette kapcsolatát a 40 éves brit rapperrel, Akalával, akivel az utóbbi időben hírbe hozták. A posztolt felvételek egy divateseményen készültek New Yorkban, pontosabban az Oscar-díjas színésznő Atelier Jolie nevű divatmárkájának bemutatóján.

    A 49 éves hollywoodi színésznőt a rapper pár nappal ezt megelőzően a  62. New York-i Filmfesztiválra is elkísérte, ahol a   Maria  című filmjét mutatták be. Jolie-t és Akalát a  múlt hónapban is lencsevégre kapták a zenésszel, eredeti nevén  K ingslee James McLean Daley-vel, amint együtt léptek ki egy hotelből Velencében.

     A híresztelések szerint egy éve alkothatnak egy párt.

  • Beújított frizurafronton.

    Szombat este újabb élő adással jelentkezett a Sztárban sztár All Stars című showműsor, amelynek ezúttal két kiesője volt: a verseny a hetedik adásban Szabó Ádám és Sipos Tomi számára ért véget, amelyet a négyfős zsűri egyik tagja, Lékai-Kiss Ramóna szomorúan vett tudomásul. Az ítész ezt az adást követően készített videójában árulta el, amelyet az Instagramján osztott meg.

    Lékai-Kiss Ramóna a platformon azt is megmutatta, hogy stílust váltott az élő adásra: a tévés rózsaszín hajjal zsűrizett, melytől elmondása szerint úgy érezte magát, mint egy Marvel-hős.

    Lékai-Kiss Ramóna szombat éjszaka az adás után posztolt videójában a hajáról és a sminkjéről is csak áradozni tudott, ez a felvétel ide kattintva érhető el. Ebből kiderül, hogy fodrásza egy színező habbal kente be a haját, ami állítólag egy mosástól ki is kopik.

  • Visszatért a mikrofont dobáló versenyző, aki legutóbbi alakítása óta az X-Faktor logóját is magára tetováltatta.

    „Az X-Faktor gyakorlatilag a második családom” – vallja az a fiatal férfi, aki már rutinos visszatérőnek számít az RTL tehetségkutatójában, de nem kifejezetten az énektudásáról, hanem inkább botrányos viselkedéséről vált igazán ismertté. Horváth Csaba, azaz Pop Csabi volt az a férfi, aki a 2021-es évadban Gáspár Laci felé dobta a mikrofonját, majd a mentorra próbált önteni egy pohár vizet is. Gáspár ezt nem is hagyta szó nélkül, a már szállóigévé vált szavaival, a „Menjél more haza magadnak!”-kal, küldte el a versenyzőt, akit végül Miller Dávid kísért vissza a mentorok elé, hogy bocsánatot kérjen. Ez meg is történt, majd Pop Csabi azzal is igyekezett elsimítani az ügyet, hogy egy tortát vitt a 2022-es mentoroknak. A tortán egyébként Gáspár arca volt látható.

    Pop Csabi a történtek után úgy érezte, ismét jelentkeznie kell a műsorba, pedig a régi mentorok többször is hazaküldték. Mint mondta, az X-Faktor eggyé vált vele, ám amikor Miller Dávid elmesélte, mit művelt a stúdióban, még Pápai Joci is megijedt. Majkát is fel kellett világosítani a botrányról, amelyet Gáspár Laci elevenített fel. Így történt, hogy Majka jobbnak látta figyelmeztetni Popot.

    Ha most rosszul fogsz viselkedni, ide többet be nem teheted a lábadat! Kérlek szépen viselkedj úriember módjára!

    – fenyegette meg a rapper-műsorvezető és mentor Pop Csabit, aki idén egy olyan dallal készült, amelyet a négy mentor dalaiból vágott össze. Majka meg is kérdezte, hogy miért csinálta ezt, hiszen produkciója nem nyerte el a mentorok tetszését, mire Pop rávágta: élvezi ezt az egészet.

    „És nem zavar, hogy minket nem?” – kérdezett vissza csípősen Majka. A versenyző aztán valamiért azt hitte, hogy továbbjutott a táborba, pedig három nemet kapott.

    A teljes videó ide kattintva érhető el.

  • Gőzerővel készül New Yorkban az amerikai asztalitenisz-bajnok, Marty Reisman életéről szóló Marty Supreme című film, a címszerepben Timothée Chalamet-val.

    A 28 éves színészre elsőre nem egyszerű ráismerni a most napvilágot látott forgatási fotókon és videókon, ezúttal ugyanis egy teljesen új karakterben láthatjuk viszont őt. Hogy minél jobban hasonlítson az élsportolóra, a Dűne sztárjának külsején jócskán alakítottak, megszabadult például megszokott, hosszú tincseitől, új frizurája és bajsza mellé pedig szemüveget, valamint az 1950-es éveket idéző kosztümöket is kapott. 

    Egyelőre Josh Safdie filmjének pontos cselekményét hét pecsétek titok őrzi, azt azonban már több forrásból is tudni lehet, hogy a 2026-ban érkező produkcióban Gwyneth Paltrow, Fran Drescher és a színészként most debütáló rapper, Tyler the Creator is játszik majd.