Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem akar áruló lenni.

    Mint megírtuk, Vona Gábor is meghívást kapott Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékába, amivel nagy álma vált valóra. Úgy véli, a politikában szerzett tapasztalatai komoly előnyt jelenthetnek számára, mivel különösen érzékenyen figyeli a csoportosulásokat és a szereplők közötti dinamikát. Felesége azonban nem sok reményt fűzött a szerepléséhez.

    A feleségem úgy bocsátott el ebbe a játékba, hogy két nap után kiszavaznak a p*csába. Ha szabad ilyen vulgárisan fogalmazni, de otthon ő így fogalmazott. Remélem, sikerül ezt majd túlélnem, és most az egyszer nem neki lesz igaza

    – fogalmazott a Második Reformkor elnöke bemutatkozó kisfilmjében, hozzátéve, szeret nyomozni, és inkább Ártatlan szeretne lenni az ötödik évadban.

    „A politikában nagyon sokszor kapja meg az ember az áruló címkét a versenytársaitól, politikai ellenfeleitől. Itt, ebben a játékban szeretném, ha ez a jelző nem lenne a nevem mellett.”

  • Megelégelte a színésznő viselkedését.

    celeb (1)
    Fotó: RTL

    Névtelen kérdezz-feleleket játszottak a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplői a műsor hétfő esti adásában, azonban a beszélgetés rövidesen parázs vitává nőtte ki magát. A lavinát az a cetli indította el, amely Pásztor Virághoz szólt:

    Miért játszadozol Barnával?

    – olvasta fel Vini a színésznőnek szánt kérdést, aki, mint ismert, hetek óta ellenáll Fenyvesi Barna udvarlásának. 

    „Szerintem az, hogy valaki szerelmes, az sajnos nem mindig logikus. Így pipálhatnám ki, amikre vágyom, és ő megcsinálja, de érzéseket nem lehet számonkérni, és ha nem érzem, nem érzem. Viszont semmiképpen sem játszadozom, olyan szinten vagyok őszinte és korrekt vele, még ha sokszor kellemetlen is, mert tudom, ha igazságot mondok, azzal lerövidítem a fájdalmat” – válaszolta Pásztor.

    A kameráknak aztán Fenyvesi bevallotta, ő maga írta a kérdést, amire a többiek is ráharaptak, Zdroba Patrik és Zsigmond Angi is újabb kérdésekkel csatlakozott rá a beszélgetés menetére, a színésznő azonban továbbra is szisztematikusan visszautasította a vádat, hogy kihasználná az egykori VV-szereplőt.

    Fenyvesi elárulta, rosszul érinti a dolog, de próbál kitartó lenni, amíg kiszemeltje rá nem jön, nem kap tőle rosszat. Azonban ha szerinte ez nem fog megtörténni a már fél éve tartó udvarlása, valamint a műsor 21 napja alatt sem, akkor húzni fog egy határt, és befejezi ezt.

    „Én túl szeretlek ehhez, Barna, én nem bírom ezt a feszkót” – szólt közbe vallomását hallva G.w.M, aki szerint Pásztor direkt húzogatja a mézesmadzagot barátja előtt.

    Miért nem mondod meg, »ha utolsó lennél a Földön, sem kellenél«?

    „De ilyen nincs!” – kérte ki magának a Barátok közt egykori sztárja, G.w.M azonban nem fogta vissza magát.

    „Akkor várjon hónapokig, amíg te kisz..eled magad? Ez olyan álszent!”

    Végül Fenyvesi védelmébe vette Pásztort, a többiek pedig egyetértettek abban, ennyire nincs közük az ő magánéletükhöz.

  • Megadta magát a krémszínű, selymes ruha.

    Angelina Jolie-t a minap a New York-i JFK repülőtéren kapták lencsevégre a lesifotósok, akiknek egy kissé kínos pillanatban is sikerült megörökíteniük a színésznőt.

    Az 51 éves amerikai filmsztár egy krémszínű, félig áttetsző, hosszú ruhát viselt, ami a mély kivágása miatt egy óvatlan mozdulatnál többet mutatott meg a színésznő dekoltázsából a kelleténél. A fotókon így Jolie csipkés melltartója is látszik, ám a felvételek tanúsága szerint a színésznő nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek, mosolyogva haladt tovább a távozó utasok terminálján.

  • Újabb három szereplő kilétét fedte fel az RTL.

    Október 6-án indul Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban ötödik évada, melynek szereplőit sorban leplezi le az RTL. Hétfő este a Fókusz riportjában három szereplő kilétét már felfedték – Vona Gábor, Horváth Oszkár és Mérő Vera már biztosan ott lesz a kastélyban –, kedd délelőtt pedig három újabb nevet jelentettek be. 

    • Kováts Dávid, A legjobb ajánlat Felfedezője,
    • Rácz Jenő Michelin-csillagos séf és
    • Hámori Barbara televíziós producer is elfogadta Árpa Attila meghívását.

    Kováts Dávid műkereskedő elmondta: abban bízik, hogy a nemzetközi szinten szerzett tapasztalatai nemcsak az életben, hanem a játék során is a segítségére lesznek. Az rtl.hu videójában elárulta, inkább Áruló szeretne lenni. Míg Rácz Jenő arról beszélt, hogy nem szeret hazudni, és a való életben is inkább a jófiú szerepében érzi magát otthon. A kisvideó elején azonban a bemutatkozáskor a szájára csapott, amikor véletlenül Árulóként mutatkozott be.

    Mint ismert, a krimi-reality szereplői közül a játékmester, Árpa Attila titokban kijelöl néhány Árulót, vagyis gyilkost, de a többség Ártatlan marad. A játékosokra minden eddiginél kiszámíthatatlanabb játszma vár, itt van minden, amit az új évadról tudni lehet.