Három kállói férfi elképzelte, hogy ők Walter, a vietnami veterán
Megvan a Nagy Lebowskiból az a rész, amikor Walter Sobchak, a némi mentális problémákkal küzdő vietnami veterán megpróbálja kiszedni a középiskolás Larryből, hogy az hová rejtette Töki haverja egymillió dollárját? (Ami ráadásul nem is Tökié, de ez most mellékszál.)
No, hasonló eszközökkel próbálták elintézni sérelmeiket a nógrádi Kállón szombat délután P. Vilmos 34 éves, P. Dávid 24 éves és B. József 23 éves helyi lakosok.
És innen át is adjuk a szót a rendőrségnek: december 10-én a délutáni órákban haragosuk kállói családi házához mentek, melyet követően P. Vilmos és P. Dávid bántalmazta az udvaron tartózkodó sértettet, majd elhagyták a helyszínt. Fél hat körül baltával, karóval és egy vasrúddal felfegyverkezve visszatértek, majd szóváltást követően többször megütötték a sértettet és annak segítségére siető hozzátartozóját. A gyanúsítottak ezt követően az ingatlan előtt parkoló gépjárművet megrongálták, annak szélvédőjét betörték.
A három férfit rövid időn belül elfogták, ellenük felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.