Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Újra rátalált a boldogság.

    Árpa Attila a Nagy Ő második évadának fináléjában úgy döntött, hogy Nyergesi Tímeával folytatja tovább az ismerkedést, de románcuk végül nem bizonyult hosszú életűnek. Azóta a színészről nem lehetett tudni, hogy bárkivel is egy párt alkotna, egészen pár hónappal ezelőttig, amikor is a Blikk Címlapsztoriban arról mesélt, hogy beleszeretett a kolléganőjébe.

    Annyit elárulhatok, hogy nem vagyok egyedül. Ahogyan az imént említettem, az elfoglaltságaim mellett ez úgy tud működni, hogy be tudom vonni a munkáimba, tehát a párom is szakmabeli. Ennél többet viszont nem szeretnék megosztani

    – nyilatkozta akkor Árpa.

    A lap azonban kiszúrta, hogy Az Árulók játékmestere nemrégiben sejtelmes videót osztott meg a TikTok-oldalán, amelyben egy ismerős arc is feltűnt. Mint kiderült, a felvételen korábbi párját, Czakó Alexandrát ölelte, így egyből beindultak a találgatások, hogy talán újra összejöhetett az egykori szerelmespár. A 19 évvel fiatalabb színésznővel 2022-ben szakítottak, miután négy évig boldog párkapcsolatban éltek. 

    A Blikk úgy értesült, a Keresztanyu című sorozatban is együtt forgató páros valóban ismét egymásra talált, és újra felhőtlen a boldogságuk. Kedd este egy amerikai-magyar koprodukciós filmnek tartották a premierjét az Aréna Pláza mozijában, amelyben Árpa is szerepet kapott. A bemutatóra az 52 éves színész Czakó oldalán vonul be, aki szintén szerepel a produkcióban.

  • Videón az új jövevény.

    Képernyőfelvétel (320).png
    Fotó: Facebook

    A Szegedi Vadaspark Facebook-oldalán osztotta meg, hogy nemrég új jövevényt üdvözölhettek, ugyanis április 9-én egy törpe vízilójuk született.

    Mind kiderült, a víziló-bébi szülei, Tigi és Chippo 2008-ban álltak párba a Szegedi Vadasparkban, miután azok beléptek az európai fajmentő tenyészprogamba. Azóta a vízilópár már negyedjére járult hozzá a program sikerességéhez. A vadaspark közösségi oldalán azt írja, hogy az anya és a borjú jelenleg még a vízilóház biztonságában tölti napjait. 

    „Az első időszakban a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítjuk az anya és kicsinye számára, ezért csak a hím látható a kifutóban, de ahogy lehetséges, a látogatók a borjút is megtekinthetik majd a vízilóház ablakán keresztül.” – olvasható a videójuk mellett.

  • Az egykori versenyző szívesen visszatérne zsűri szerepben.

    Mint arról az Indexen is beszámoltunk, február végén a TV2 bejelentette, hogy  közel 12 év után rekordnyereménnyel tér vissza az egyik legnépszerűbb énekes tehetségkutatója, a Megasztár. Bár a csatorna azt még nem árulta el, kik fognak helyet foglalni a zsűriszékekben, mégis egyre több pletyka kap szárnyra a témában. Az nlc.hu Tolvai Renivel készített exkluzív interjút, akiről szintén úgy sejtik a rajongók, hogy az egyik zsűritag lesz a show-műsorban. Erre így válaszolt az énekesnő:

    Megtiszteltetés lenne, szívesen csinálnám. Nem tudom, hogy méltónak gondolnak-e az emberek erre a szerepre, mert idősebb, sokkal tapasztaltabb előadókat szoktak ebbe a székbe ültetni.

    – magyarázta Tolvai, aki egyébként nem utasítaná vissza az ajánlatot, ha felkérnék ítésznek.

    Igent mondanék, nagyon élvezném és szívesen segítenék az új tehetségek felfedezésében. Egy dologtól félnék csak: aki zsűritag és elkezd véleményt mondani, azt nagyon hamar megutálják az emberek. Ott nincs idő átgondolni, mit mondasz, és ha kicsit is másképp fogalmazol, máris megköveznek.

    – fogalmazott.

  • Elcsípték egy BeReal-re.

    Kiszel Tünde a legfrissebb Instagram-bejegyzésében azt újságolta el követőinek, hogy a minap két rajongójának is dedikált naptárt adott át Budapesten. Ez a találkozó azonban korántsem volt hétköznapi, a fiatalemberek ugyanis egy színes tulipáncsokorral is kedveskedtek a naptárdívának, aki nem bánta, hogy készítsenek pár közös képet.

    Nem egyszerű szelfikről van azonban szó. Aki ismeri a BeReal nevű alkalmazást, az tudja, hogy ez az anti-Instagramként is becézett applikáció azt ígéri, hogy csakis a valóságot mutatja meg. Az app minden egyes napon értesíti a felhasználóit arról, hogy 2 percen belül osszanak meg magukról és aktuális környezetükről egy fotót. Történik ez úgy, hogy a telefon majdhogynem egyszerre készíti a képet az elő- és hátlapi kamerával, azokat ráadásul nincs lehetőség filterekkel szépíteni. Kiszel Tünde rajongóinak minden bizonnyal akkor érkezett értesítés arról, hogy itt az ideje lőni egy BeReal-t.

    Kedves Rajongóimnak már van 2024-es dedikált naptára! És ezt a gyönyörű tulipán csokrot is Tőlük kaptam! Köszönöm

    – írta Kiszel Tünde, akinek kutyája, Mimi is feltűnik a fotókon.