Rudolf
2 °C
13 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Érthetetlen, hogy miért kellett erre a videóra 12 hosszú esztendőt várnunk. Nem értjük, hogy miért most született meg ez a videószösszenet. A történethez menjünk vissza az időbe 12 évet, amikor is Damu Roland a Hal a tortán műsorában észvesztve kiakadt, hogy nem ő győzött. Volt ott káromkodva paravánfelrúgás, kora reggeli marhapörkölt-pucolásos nyüstölés, kilométer-elszámoltatás, sőt még Vajna Tímea-csitítgatás is.

    Eredeti verzió:

    Egy ikonikus jelenet, ami a magyaroknak az örök mémek közé repítette Damut. Mindenkinek kellemes szórakozást kívánunk a Himnusz dallamára rávágott és vokóderezett Damu Roland-kiakadás verziójának meghallgatásához!

    A feldolgozott verzió:

  • Gal Gadot
    Fotó: Rich Polk / NBCUniversal / Getty Images Hungary

    A csodanő 2-3 órája tett ki egy képet férjével és két lányával, azzal a szöveggel, hogy:

    Here we go again

    – ami fordításban annyit takar, hogy „Megint itt tartunk”. Remélhetőleg hamarosan kiderül a gyermek neme is. A kép alatt már rengetegen fejezték ki gratulációjukat, sőt még Gadot egyik kollégája, Jason Momoa is kommentelt a színésznő posztjához.

    A színésznőt legközelebb a Zack Snyder-féle, újravágott Az Igazság Ligája-filmben láthatjuk ismét Wonder Woman szerepében, majd a Halál a Níluson és a Red Notice című alkotásokban.

  • rock
    Fotó: Under Armour via Bestimage / Northfoto

    Pár nappal ezelőtt tette közzé a színész azt a képét, amin éppen egy felépülési kezelésen vesz részt. Viccesen kezdi a mondanivalóját:

    Annak ellenére, hogy úgy nézek ki, mint egy megsebesült, ájult, részeg bivaly arccal a földnek – nem tudom megmondani, mennyire hálás vagyok ezekért a csendes gyógyulási és felépüléssel járó pillanatokért.

    Majd a posztjában le is írja, hogy nem egy és nem is kettő, hanem szinte már számtalan sérüléssel gazdagodott eddigi élete során.

    Volt köztük: 

    • 4 térdműtét,
    • sérvműtét,
    • teljes vállrekonstrukció,
    • 3 deréktáji porckorongsérv,
    • 2 alsó hátsó korong repedése,

    És még sorolhatnánk a baleseteket és a velük járó műtéteket, felépülési folyamatokat.

     A színész így zárja posztját:

    Az emlékeztető arra vonatkozik, hogy csak egy testünk van, és vigyáznunk kell rá...

    Facebook-poszt:

    Even though I look like a wounded, passed out drunk buffalo 🦬 laying face down in prairies - can’t tell ya how grateful...

    Közzétette: Dwayne The Rock Johnson – 2021. február 26., péntek

     Instagram-poszt:

  • Tom Hardy és Mel Gibson a Shamook YouTube-csatorna videójában
    Tom Hardy és Mel Gibson a Shamook YouTube-csatorna videójában
    Fotó: Shamook YouTube

    Korábban kevesen gondolták volna, hogy Mel Gibsonon kívül más is lehet Mad Max, hiszen nemcsak ez szerep hozta el a világhírnevet az ausztrál színésznek, de a trilógia alkotóját, George Millert is ismertté tette, és nevük szorosan összekapcsolódott a közös filmjeikkel. A Shamook nevű YouTube-csatorna készítői egyszerre tisztelegnek a régi Mad Max-filmek és a legutóbbi, 2015-ös apokaliptikus sci-fi előtt is legújabb deepfake-videójukkal. Ennél már csak az üthetne nagyobbat, ha megnézhetnénk, hogyan festene Tom Hardy a régi Mad Max-filmekben – ki tudja, talán ez lesz a következő deepfake... 

  • Chadwick Boseman posztumusz Golden Globe-díjat kapott a legjobb drámai színész kategóriában. A 2020 augusztusában elhunyt színészt a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című filmben nyújtott alakításáért díjazták. A köszönőbeszédet Taylor Simone Ledward, a színész özvegye mondta férje nevében.

    Az özvegy könnyek között köszönte meg Istennek, az őseinek, akik számtalan áldozatot hoztak és persze a szüleinek is. Nem tudja, hogy férje miket mondana, de biztos benne, hogy gyönyörű beszéddel készült volna. Mindenkinek azt javasolta, használjuk ki a pillanatokat és töltsünk minél több időt a szeretteinkkel.

    A film előzetesét itt lehet megtekinteni:

  • Úgy tűnik, Al Pacino átaludta a Golden Globe-átadót. Van az a pont az ember karrierjében, amikor minden elképzelhető díjat megkapott. Valószínűleg ekkor jön el a pillanat, amikor szívesebben töltené a vasárnap estét szunyókálással, mint azzal, hogy részt vegyen a Golden Globe-on. 

    Al Pacino polcán (polcain) a teljesség igénye nélkül az alábbi díjak biztosan ott porosodnak: 

    • 1 Oscar-díj
    • 2 BAFTA-díj
    • 4 Golden Globe-díj
    • 2 Tony-díj

      +1 Arany Málnával is büszkélkedhet. 

    Innentől kezdve, lássuk be, nyűg, hogy még ébren is kell maradni a díjátadók közben.

    Al Pacino szundikálását itt tekintheti meg.

  • GettyImages-1304619594
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    A tegnap esti Golden Globe-díjátadó gála több szempontból sem volt átlagos. Az eseményre eleve a tervezettnél két hónappal később került sor, a jelöltek pedig virtuálisan, a nappalijukból kapcsolódtak be a műsorba. Jason Sudeikis például érezhetőn nem készült köszönőbeszéddel, annyira nem számított a díjra, de a szép ruhaköltemények mellett teljesen átlagos, otthoni öltözékekből sem volt hiány.

    viszont ezenkívül is voltak még meglepetések. 

    1. Bill Murray hawaii ingben, egy pohár martinivel üdvözölte a műsorvezetőket:

    bill murray.png
    Fotó: @MrHollywoodMD / Twitter

    2. Cynthia Nixon egy különleges vendéget is elrejtett a háttérben:

    3. Jeff Daniels mintha egy szabadulószobában ülne, annyi ajtó van mögötte:

    4. Emma Corrin még a macskáját is megmutatta a közönségnek:

    5. Sandra Oh pedig nagykabátban, a háttérben egy havas tájjal és két szánkózó műanyag dinóval jelentkezett be:

    GettyImages-1304644781
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary
  • Kevés szó esett eddig arról, hogy milyen sok színész alkalmaz „mouth actinget”, ami azt jelenti, hogy főként a szájuk segítségével játszanak el egyes karaktereket.

    giphy (5).gif
    Fotó: giphy.com

    Egy Mary Elizabeth Kelly nevű TikTok-felhasználó tökéletesen elsajátította a technikát, amit be is mutat videóiban. Az első rész már több mint 13 millió megtekintésnél jár, és azt kell, hogy mondjuk, tényleg nagyon ügyesen utánoz egy-egy színészt.

    A videóknak akkora sikere van, hogy már öt rész készült belőlük. 

    Ebben a videóban többek között olyan színészeket utánoz, mint Jim Carrey vagy Blake Lively:

    Ebben pedig Rami Malek és Jennifer Lawrence is feltűnik:

  • 5 éve volt, hogy John Legend díjat nyert a Golden Globe-on a Legjobb Eredeti Filmzenéért. Akkor Chrissy Teigen egy egyből legendássá vált sírós fejjel örült férje sikerének. Twitterre még ki is írta, hogy bocs, hogy nem gyakorolta a sírást.

    Teigen most felidézte ezt a gyönyörű pillanatot, boldog évfordulót kívánt ennek az ikonikus pillanatnak.

      happy anniversary to this drunk dumbass lmao

    – írta Instagram-posztjában, ami magyarul így hangzik:

    Boldog évfordulót ennek a részeges idiótának, szakadok a röhögéstől

    154721143 493654901792214 6164918842663392526 n
    Fotó: Chrissy Teigen / Instagram
  • sudeikis.png
    Fotó: YouTube / The Vulture

    A színész nyerte a legjobb férfi főszereplő díjat vígjátéksorozat kategóriában a Ted Lassóban nyújtott alakításáért. Amint az a felvételen látszik is: nem annyira számított erre az elismerésre. Sem beszéddel, sem ünneplőruhával nem készült, mivel egy melegítőpulcsiban, a kanapén ülve kellett rögtönöznie valamit. Mondott is néhány, önmagába vissza-visszatérő kacifántos mondatott, illetve többször is használta a kifejezést, hogy „That's nuts!”, ami annyit tesz, hogy „tiszta őrület”.

    Az internet népében fel is merült a kérdés, hogy vajon Sudeikis be volt-e szíva? Vagy csak épp nagyon válófélben van? Esetleg az időeltolódás és a Ted Lasso 2. évadának forgatása miatt ilyen viseltes?

    (NY Post)

  • Februárban készült ez a felvétel, amelyen jachttal próbálnak parkolni egy kikötőben. Először csak a mobil stéget sodorja el a hajó, hogy aztán belehajtson a rendes stégbe is, hatalmas lyukat ütve rajta. 

    Majd gyors visszatolatás kezdődik, hogy aztán végül teljes erőből tarolja le a stéget, és álljon bele a betonba.

  • A már a bántalmazásokról és kannibalista vágyairól elhíresült színész eddig, úgy tűnt, hogy nem foglalkozik különösebben az őt ért vádakkal. Felröppentek hírek arról is, hogy a karrierje is túléli ezt az időszakot. Majd jöttek ezzel ellentétes információk is. Most pedig kiköltözött Los Angeles-i házából. 

    armie hammer Entourage.png
    Fotó: YouTube / Roadshow films

    Titokban, az éjszaka leple alatt hívta ki a költöztetőket. De az is lehet, hogy pontosan ez volt megbeszélve a ház új tulajdonosával. 5 millió dollárért sikerült eladni az ingatlant, így könnyen elképzelhető, hogy az adásvételi szerződésben szerepelt kikötésként, hogy február 28-ig a régi tulajdonosnak el kell hagynia az ingatlant. 

    Persze a környéken élők azt is gyanúsnak, de minimum érdekesnek tartják, hogy Hammer háza hónapokig állt a piacon, míg a környéken lévő ingatlanokat veszik, mint a cukrot.

    (Justjared)

  • Veszíteni tudni kell… és Kaley Cuoco – tudják, a „jócsaj” (igen, így egybeírva) az Agymenők (The Big Bang Theory) című sorozatból – tud is veszíteni. Nyerhetett volna A légikísérő című sorozatáért, de végül nem ő kapta a díjat.

    Kapcsolódó

    Sztárparádé: kiosztották a Golden Globe-díjakat

    Ilyen Arany Glóbusz-díj-átadót még biztosan nem látott!

    A hangulathoz illően, talpig kigyönyörűzve tartott egy teljesen koronavírus-kompatibilis aftert, ami úgy nézett ki, hogy a vörös szőnyegre illő szettjében a szoba közepén kucorogva pezsgőzött és pizzázott.

  • vau.png
    Fotó: Rigobacsi / YouTube

    Rigobacsi és Noemi Vagvölgyi kollaborációjából született most meg a VAU című szám, aminek a szövegét maga a Facebook mémsztárja, Noemi írta. A dalszerzés feladata viszont Rigobacsira szállt, de megküzdött a feladattal, és egy igencsak erős, „teknokolos” muzsikát sikerült összerakniuk. Olvasható a videó leírásában az is, hogy sminkest nem használtak a dalhoz, mert minek is az? A világítást egy lámpa biztosította számukra. Ha nyitva lennének a szórakozóhelyek, akkor már biztos zengene a bulinegyed a VAU-tól.

  • Boros Lajos műsorában mondta el a műsorvezető-rapper, hogy épp lejárt a szerződése a TV2-vel. Úgy fogalmazott, hogy egyből több lehetősége is lett volna lépni, mehetett volna több helyre is, de egyelőre maga sem tudja, hogy mi fog történni. Minden attól függ, hogy milyen ajánlatot kap, és a szavaiból ítélve itt nem elsőként a pénz lesz a döntő.

    Nem hátrálok ki belőle, ha valami jó ajánlat jön, de az nagyon kell, hogy tetsszen. Mert kicsit a televízió most olyan nekem, mint a húszéves feleség: már eléggé unom, egy kicsit már úgy felizgatna egy frissecske

    – mondta, majd azt is elárulta, hogy a szabadidejében letette az angol középfokú nyelvvizsgát, megtanult gitározni, valamint a loopprogramokat is megismerte, elsajátította, így már magának ír zenei alapokat.

    (Blikk)