Az egykori szépségkirálynő nem akarta cáfolni a válásáról szóló híreszteléseket.
Amikor Kulcsár Edina 2022 januárjában bejelentette, hogy rátalált a szerelem Varga Márk, azaz G.w.M oldalán, valóságos bulvárbombát dobott le, hiszen csupán pár nappal azt megelőzően tudatta, hogy Szabó András Csutival a válás mellett döntöttek. Az egykori szépségkirálynőnek és a rappernek ugyan nem jósoltak nagy jövőt, románcuk azonban máig töretlen. Mindketten két-két gyermekkel érkeztek a kapcsolatba, összeházasodtak, majd szerelmük gyümölcseként két csemetéjük született: Amara 2023 májusában, Dion pedig 2024 augusztusában.
Az influenszer édesanya nem tagadja, négy, sőt esetenként egyszerre hat gyerekkel nem egyszerű a mindennapokat menedzselni, ezért nemrég segítséget kért, felvett egy asszisztenst, hogy a gyereknevelés és a háztartás mellett saját magára is elegendő időt tudjon fordítani, hiszen vissza szeretné nyerni szülés előtti alakját. Bár elmondása szerint G.w.M mindenben támogatja őt, az utóbbi időben megfogyatkoztak a közös posztok a közösségi platformokon, ezért azt kezdték el híresztelni róluk, hogy megromlott a kapcsolatuk. Arra a kérdésre, miszerint mi lehet az oka annak, hogy 2022 januárja óta a csapból is ők folynak, s hogy ezt a csapot miért nem sikerült a mai napig elzárni, Kulcsár Edina a Fókusz csütörtök esti riportjában azt felelte:
„Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy miért vagyunk mi mindenhol ott, meg címlapon, és velünk foglalkozik mindenki. Én ezt egy pozitív dologként könyvelem el, hiába próbálják ilyen negatívabb viszonylatba beállítani ezt a dolgot. Mi köszönjük szépen, hogy foglalkoznak velünk!”
Én nem akarok semmit megerősíteni, sem rácáfolni. Nyugodtan beszéljék csak ki ők maguk, és gondolkozzanak helyettünk is, hogy mi lehet és hogy lehet az életünk. Egyébként én most nagyon jól érzem magam
– jelentette ki mosolyogva a négygyermekes édesanya.