Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szerinte nagyon más az életritmusuk, a közegük.

    jakobzoltanbetti
    Fotó: instagram

    Először szólalt meg Jákob Zoltánnal való kapcsolatának zátonyra futásáról Hajnal Bettina. A Nagy Ő győztese és az üzletember november végén döntött úgy, hogy külön utakon folytatják, akkor Jákob arról beszélt, nagyon megkedvelte Bettit, de nem szomorkodik, amiért nem jött össze a szerelem, tovább keresgél.

    Most a műkörmösként dolgozó nő is megtörte a csendet, szerinte a rájuk irányuló figyelem is közrejátszott szakításukban, de szépen váltak el egymástól, így nem zárta ki, hogy egyszer folytatása is lehet a dolognak.

    „Valós érzelmek alakultak ki kettőnk között, és tiszta szívemből szerettem volna, hogy ez a kapcsolat működőképes legyen. De annyira más élet- és anyagi körülményeink vannak, hogy egy idő után kiütköztek a különbségek. 

    egymástól nagyon távoli társadalmi rétegbe tartozunk, és ezáltal az életritmusunk is nagyon más. Míg én 10-12 órát dolgozom, és utána a kislányommal vagyok, addig Zoli egészen máshogy él.

    Ő ott tart, hogy gondol egyet, és spontán elutazik, amit megérdemel, és amivel nincs is semmi baj. Csak én nem tudok mindent félretenni, és vele tartani. Viszont sem az ő, sem az én életemet nem akartuk a felborítani” – mesélte a Storynak a fiatal édesanya, akinek szavait a 24.hu idézte. Jákob éveken át plátói szerelme volt, így hiba azt gondolni, hogy a pénz miatt jelentkezett volna a műsorba.

    Robotoltam, robotolok ma is, mert számomra nem egy férfi pénze, hanem az jelenti a biztos talajt, amit én megteremtek magamnak.

    A lap Jákobot is elérte, ő arról beszélt, nem látta Hajnallal közös jövőjét.

    Próbáltuk megoldani a gondokat, ezek között felütötte a fejét féltékenység és vitahangerő-probléma is a részemről, de azt gondolom, mindkettőnk felelőssége, hogy nem jött össze ez a kapcsolat. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, de végül úgy döntöttünk, nem raboljuk egymás idejét. 

    ()

  • Sokak számára nehezen értelmezhető az a szett, amelyben Jennifer Lopez a minap vörös szőnyegre lépett, az 54 éves énekes-színésznő ugyanis a szokásos textil helyett egy nem mindennapi mellvértben mutatkozott a Elle 2023-as Women in Hollywood nevű eseményen Los Angelesben. A Vegyél el! és az Ilyen a formám című filmek szereplőjének hátát nem takarta semmi, a krómból készült, szürkés-metálkék mellvértjét azonban, amellyel már csak a csillogás miatt is minden tekintetet magára szegezett, úgy készítették el, hogy az szépen a vállaira és a mellkasára illeszkedjen. Lopezt, aki a mellkasára illesztett, Grace Ling márkájú „tophoz” egy földig érő fekete szoknyát húzott, a rendezvényre a férje, Ben Affleck is elkísérte.

  • „Sebaj, majd útközben a villamoson gyorsan letoljuk!” – gondolhatták.

    villamos.png
    Fotó: TikTok

    Ha Budapesten villamosra szállunk, időnként elég furcsa dolgokat láthatunk. Nem is olyan régen többen is szemtanúi lehettek annak, ahogy valaki a 4-es, 6-os villamoson előkapta és kifeszítette a függőágyát, majd abban fekve kényelmesen utazott tovább. Erről a furcsa jelenségről egy videó is felkerült a TikTokra.

    Most egy újabb gyöngyszem látott napvilágot: nem mindennapi módon egy rögtönzött fodrászszalon nyílt a budapesti 4-es, 6-os villamos kellős közepén, egy férfi legalábbis előkapta a hajnyíróját, és úgy igazította meg ismerőse haját az utasok között, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

    Persze, az a Mandiner által észrevett videón is jól látható, hogy a fodrásznak álló férfi nem finomkodott: határozott mozdulatokkal igazította meg társa frizuráját két megálló között a körúton közlekedő villamoson. Mintha nagyon siettek volna valahova, fodrászhoz menni azonban már nem jutott idejük. Megoldották hát okosan.

    A felvétel egyébként eredetileg az Instagramra került fel hétvégén, a LookAtTheHungarians oldalára.

  • Figyelem, spoileres tartalom következik!

    A brazíliai Comic Conon járt a hétvégén a Dűne 2. csapata, ahol több említésre méltó esemény is történt: egyrészt csúnyán szemen dobták valamivel Florence Pugh színésznőt, másrészt levetítették a március elsején érkező sci-fi első tíz percét.

    Természetesen erről tilos volt felvételt készíteniük a szerencsés jelenlévőknek, de beszámolóik azért csak megjelentek a világhálón. Ebből idézett az IGN is.

    A film első jelenetében már találkozunk is az új karakterek egyikével, az előbb említett Pugh Irulan hercegnőjével, aki ahogy a regényben, úgy Denis Villeneuve adaptációjában is a történetmesélő – ez esetben narrátor – szerepét látja el. Összefoglalja az előző rész tartalmát, azaz hogy a Harkonnenek egy végzetes puccsot követtek el az Atreidesek ellen, aminek (szerinte) nem volt túlélője. Ez persze nem igaz, hiszen Lady Jessica és fia, Paul is megmenekült, majd mint láthatjuk, azóta is a fremenekkel élnek. Nem várat sokat magára Christopher Walken császárának debütálása sem, de még mindig az első tíz percben járunk, amikor Dave Bautista Glossu Rabbanját kitüntetik az invázióért. Közben az Arrakison is zajlik az élet, Paul és Chani egyre közelebb kerül a másikhoz, és egy félelmetes homokféreg tűnik fel a vásznon…

    Szerencsére már nem kell sokat várni, hogy megtudjuk, hogy folytatódik a történet, addig pedig hangolódhatunk a mozira az impozáns szereplőgárda friss karakterplakátjaival.