Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Büszke arra, hogy sikerült megugrania ezt a lépcsőfokot.

    Szabó András Csuti sikeres üzletembernek mondhatja magát, számára azonban az igazi büszkeséget elsősorban két gyermeke, Medox és Nina jelenti. Mint ismert, Csuti és volt párja, Kulcsár Edina 2022 januárjában tudatták, hogy külön utakon folytatják, ám mára mindketten továbbléptek. Az egykori szépségkirálynő újra férjhez ment, és kedvesével, Varga Márkkal, azaz G.w.M-mel pedig két gyermeke is született, de Szabó is párra talált. Az üzletember több mint két éve alkot egy párt a nála 13 évvel fiatalabb Sudár Biankával, akivel nagyon boldogok.

    Bár nehéz utat járt be elvált édesapaként az üzletember, de ma már pozitívan tekint vissza arra az időszakra – többek között erről is mesélt a Femcafénak adott interjújában a szülőséggel kapcsolatos témákban. Kezdetben nehezen küzdött meg azzal, hogy egyedülálló apa lett, ebben az élethelyzetben az édesanyja volt a legnagyobb támasza.

    Nehézséget addig okozott, amíg nem találtam meg a megoldást, hogy hogy lehet ezt jól ütemezni, jól kivitelezni. Hogy tudok például kitalálni olyan játékokat, ami egyszerre leköti a nagyobb fiamat és a kisebb lányomat. De erre ma már tök pozitívan emlékszem vissza. Ez egy olyan személyiségfejlődés volt, egy olyan új felismerés saját magammal kapcsolatban, amire addig az élet nem adott lehetőséget. Nekem sikerült megugrani ezt a lépcsőfokot, és én erre tök büszke vagyok

    idézte a 24.hu Csutit, aki a hozzá hasonló egyedülálló szülőknek azt tanácsolta, minél több időt töltsenek a gyerekeikkel, és éljék is át a programokat, ne csak letudják azokat.

    Minden szülőnek az a legfontosabb a gyerekeivel kapcsolatban, hogy a gyerekei szeretve legyenek. Kis túlzással azt tudom állítani, hogy mindegy, hogy együtt vagy a gyerekeid anyjával vagy külön. Ha szeretve vannak itt is és ott is, akkor neked elvált apaként boldognak kell lenned, mert szeretik a gyerekeidet. Ez a legfontosabb, a többi szerintem önzőség

    – fogalmazott.

  • Imádja a szerelem fővárosát.

    2023 orosz barbara (1)
    Fotó: TV2

    Ahogy arról az Index is beszámolt, májusban tizenöt év után távozott a TV2 Mokka című műsorának házigazdája, Orosz Barbara. Helyét két új műsorvezető veszi át, mégpedig Zavaros Eszter és Krasznai Dóra. A műsorvezető közösségi oldalán posztolt búcsújában köszönetet mondott valamennyi munkatársának és a vendégeinek is. Emellett sok sikert kívánt az utódoknak, végül kijelentette, hogy rengeteg tapasztalatot visz magával.

    Mint kiderült, ha az élet úgy hozta, hogy a munka nem köti jelenleg Budapesthez, úgy döntött, kihasználja az időt, és Párizsba utazik. Bár jelenleg a férje sem tud a munkától elszabadulni, Orosz Barbara ezt nem bánja, hisz feltalálja magát. A Saint Vincent de Paul plébániatemplom előtt igyekszik befogadni a helyi életérzést.

    „Aki még sosem járt Párizsban, de tervezi, annak javasolok egy igazi luxus élményt. Előre tűpontosan megtervezett műemlékek sora, kötelező körök és lábfájós, maratoni sorban állások helyett, egyszerűen csak vesszen el! adja meg magának a felfedezés spontaneitásának lehetőségét, mert Párizs pont az ilyen élményekre teremtődött! A férjem a konferencián ülve néha összehúzza a szemöldökét, amikor megkérdi, merre járok, épp, és én csak annyit írok, fogalmam nincs, de nagyon élvezem. aztán estefelé úgyis mindig megtalál, kicsi ez a város” – írta Orosz Barbara.

    (via Story)

  • Mondhatni, már hagyománynak számít Bódi Guszti és Bódi Margó családjában, hogy a házaspár minden évben három hónapra elutazik Thaiföldre, hogy kipihenjék az egész éves fáradalmaikat. Így tettek legutóbb is, hisz Bódiék csak nemrégiben haza a délkelet-ázsiai országból, ahol 49. házassági évfordulójukat is töltötték.

    Mint kiderült, a roma zene koronázatlan királyi párja, Bódi Guszti és Bódi Margó egy ideje szigorú diétába kezdtek, hogy minél több időt tölthessenek a gyerekeikkel és az unokákkal. A 63 éves előadónő nagyszerű formában van, hisz 15 kilót fogyott, melynek köszönhetően éveket fiatalodott és egészségesebb, mint valaha. A Story utánajárt, hogyan sikerült ilyen sikeresen életmódváltásba kezdenie az énekesnőnek.

    „Napi szinten öt kilométert gyalogolok, lépcsőzöm, kardiózom, és száz felülést csinálok. Kőkemény lett a hasam – mutatja Margó, akinek valóban nemcsak lapos, hanem erős is a hasfala. – Emellett elvégzem az otthoni teendőimet, főzök, mosok, takarítok, amivel szintén nem kevés kalóriát égetek el. Egy percig sem lustálkodom. Persze nem is lehetne tétlenkedni a nagy család és öt unoka mellett. És persze az étkezésre is odafigyelünk Gusztival” – magyarázta Bódi Margó, aki hozzátette: bőre is szépen reagált a változásra, sehol nem ereszkedett meg, sőt, még feszesebb is lett.

    Margó átalakulása, jelentős fogyása azonban nem csak az énekesnő alakjára hatott előnyösen. Az arca is teljesen megváltozott.

    Már többektől is megkaptam a kérdést, hogy plasztikáztattam-e. Nem! Semmilyen beavatkozást nem végeztek el rajtam. Leszámítva, hogy ki van tetoválva a szám és a szemhéjam. Egyébként szerintem semmi baj nincs azzal, ha valaki kés alá fekszik, de az első az életmódváltás. Ha az nem vezet eredményre, akkor lehet próbálkozni szépészeti beavatkozásokkal is, de én egyelőre nem gondolkozom ilyesmin. Aztán sosem lehet tudni.

  • Boldogabb már nem is lehetne.

    P0000012580K.0080
    Fotó: RTL

    Bogdányi Titanilla az ország egyik legkeresettebb szinkronszínésznője, a szakmai karrierjében egyre csak halmozza a sikereket, mégis szerelmi életében már évek óta nem talált párra. Nemrég viszont a sors az útjába sodorta Bencét, a titokzatos hangmérnököt, aki meghódított a szívét. Mint kiderült, egy közös munka során ismerkedtek meg, de nem kapkodták el a dolgokat, hónapokig csak kerülgették egymást. 

    „Ahogy elkezdtünk beszélgetni, éreztük, ez valami más, mint amit eddig tapasztaltunk. Már az első vacsoránál többször előfordult, hogy ugyanabban a pillanatban ugyanazt mondtuk. Ez valahol félelmetes is volt. Azóta ez a jelenség rengetegszer megismétlődött. Kicsit olyan érzésem van, mintha találkoztam volna önmagammal férfi kiadásban. Hasonló a humorunk, az elveink, az érdeklődési körünk. Azt hittem, ilyen szerelem csak a mozivásznon létezik” – idézte a Story Bogdányit.

    Öt hónapja vannak együtt, de a színésznő még mindig nem teljesen érti, mi történik vele. „Sosem gondoltam volna, hogy így tudok szeretni valakit, ráadásul nem is voltam igazán romantikus típus. Ehhez képest nemrég például az egyik pillanatban elkezdtünk lassúzni a nappaliban. Ez hosszú percekig tartott, mígnem elkezdtünk nevetni azon, milyen gusztustalanul érzelmesek vagyunk. Bence mellett minden ilyen természetes, egyáltalán nem kell filtereznem a szavaimat vagy a tetteimet” – fogalmazott.