A Star Academy korábbi győztese a második gyermekét hordja a szíve alatt.
Szőcs Renáta a minap osztotta meg az örömhírt, miszerint másodjára is anyai örömök elé néz. A Star Academy korábbi győztese már nagyon várta, hogy kislányát, a tavaly májusban született Améliát kistestvérrel ajándékozza meg, abban pedig, hogy a gyerekek között ne legyen korkülönbség, az énekesnőt a férje, Márk is támogatta.
„Amikor még csak álmodoztam arról, hogy egyszer édesanya leszek, fiatal anyukaként láttam magam és azt is tudtam, vagy inkább csak reméltem, hogy egy babánál nem állunk majd meg a férfival, aki életem párjául szegődik mellém. Ugyanakkor arról is ábrándoztam, hogy a a gyerkőcök között nem lesz nagy korkülönbség és lám, szép lassan minden álmom valósággá válik.
Ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, akkor egy aprócska »hiba« azért becsúszott a tökéletességbe, hiszen Márkkal már február óta tervezgettük a kis tesót, így alig másfél év lenne a korkülönbség, de ez tényleg csak vicc, hiszen így Amélia csupán két éves lesz, amikor megérkezik hozzánk a második gyermekünk
– újságolta el a Borsnak az énekesnő, hozzátéve, nem akart rágörcsölni a babaprojektre,
„Nagyon igyekeztem, hogy ne stresszeljek rá a babaprojektre és tényleg sikerült is elengednünk, vagyis rábíztuk magunkat a sorsra. Nem rohangáltam naponta a patikába, de tény, hogy bizonyos időközönként elvégeztem egy-egy tesztet. Még annak ellenére is, hogy Amélia érkezését is egyértelmű »tünetek« jelezték és ez most sem volt másképpen, sőt...”