Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint most felidézte, Sárának teljesen rendben volt a hangja, így semmi szükség nem volt az akkor elejtett megjegyzésére.

    Pető Brúnó volt Hajdú Péter legutóbbi vendége a Beköltözve című műsorban, ahol az énekes többek között magánéletéről, kedveséről is mesélt. A Nagy Duett versenyzője elárulta, kisebb-nagyobb szünetekkel, de öt éve van együtt párjával, Kútvölgyi Sárával, akinek a neve sok tévénéző számára ismerős lehet. Az aranytorkú fiatal anno több tehetségkutatóban is szerencsét próbált, az X-Faktor 2016-os évadában például jeltolmácsolással kísért Bruno Mars-produkciója hatotta könnyekig a mentorokat, később pedig Sztárban sztár leszek! válogatóin is feltűnt.

    „Sokáig is jutott, egészen a középdöntőig. Ott aztán Tóth Gabi egy elég indokolatlan, idióta magyarázattal ejtette ki. Azt mondta neki, szépséggel nem lehet nyerni egy énekversenyt. Teljesen szükségtelen volt egy ilyen szintű odaszúrás, mert ő pont nem olyan ember, akinek ez lenne az egyetlen érdeme. De ez már rég történt, nincs már jelentősége” – idézte a Story.huPető éles szavait, aki mellékesen elárulta, barátnője azóta nem is foglalkozik énekléssel.

    „A zenénél egy törés volt neki az életében. hozzám kepést ő jóval nehezebben éli meg az igazságtalan fröcsögést, ami az online térben folyik és rájött erre nincs szüksége feltétlenül” – folytatta a rapper, hozzátéve: Kútvölgyi aztán a gyerekek mellett találta meg igazán önmagát.

    „Rengeteg dologgal akar foglalkozni, egyszerre sok mindent csinál, de a nap végén mindig visszatér a gyerekekhez. Már amikor Angliában élt elkezdett gyerekekre vigyázni, ott ennek nagy hagyományai vannak. Aztán itthon dolgozott óvodában. Gyerekzsúrokon is szokott tevékenykedni. Mostanában reklámokra castingol embereket, és a kamera másik oldalán is megfordul.”

  • Egy jóval merészebb fazont választott.

    Eléggé meglepte Cara Delevingne a rajongóit legutóbbi, Cannes-i megjelenésével: a filmfesztivál vörös szőnyegére lépve messziről talán sokan meg sem tudnák volna mondani, kit is látnak, hiszen a topmodell egy elég extrém fizuraváltáson esett át.

    Hosszú, szőke tincseit egy rövidebb, tépett fekete fazonra cserélte, amelyet szintén látványos mikro-frufruval kombinált, a drámai hatást pedig erős, sötét sminkje csak fokozta.

    „Úgy néz ki, mintha egy teljesen másik ember lenne!” – írta egy követője, míg mások azt ecsetelték, milyen jól állna a színésznőként is tevékenykedő Delevingne-k Kleopátra szerepe, de simán eljátszhatná Emily-t is Tim Burton A halott mennyasszonyából.

  • Hullámvölgyekkel teli, de erős barátság az övék.

    A 100 milliós játszma VIP legutóbbi adásában szerencsét próbált Judy és Erdélyi Mónika is. A játékosok között különös dinamikára figyelt fel a két műsorvezető, így arra kérték őket, meséljenek a barátságukról.

    Mint elárulták, kapcsolatuk nem csak móka és kacagás, néha ugyanis nagyon komolyan össze szoktak veszni, legutóbb például azon kaptak hajba, hogy az énekesnő miatt három óra késéssel indultak el közös nyaralásukra, holott a tévés mindig hangsúlyozza, mennyire szereti pontosan tartania magát a napirendjéhez. A leghosszabb idő, amíg nem beszéltek, az fél év volt, ezt hallva pedig Stohl András és Till Attila szemöldöke is a magasba szökött.

    „Ezért vagyunk barátok, mert ki tudtunk békülni! Mindig fel kell frissíteni a kapcsolatot” – magyarázták. Mint kiderült, egy hevesebb nézeteltérés után hat hónap telt el, mire Erdélyi ráírt barátnőjére, hogy szereti és hiányzik neki, erre Judy vicceskedve arra kérdezett rá, mennyit ivott, berúgott-e.

    Visszaírtam, hogy ezt kikérem magamnak, újabb fél évig nem beszéltünk.

    Persze a végén minden jóra fordult, sőt, Judy elárulta, leginkább azt szereti barátnőjében, hogy nagyon érti a humort, és eszes, míg a műsorvezető szerint barátnője szintén vicces, ráadásul nagyon jószívű is.

    A legnagyobb erényünk, hogy tudunk bocsánatot kérni, és meg is tudunk bocsátani. Hiányzunk egymás életéből.

  • Nem csak különleges tárgy, de a kereskedők szerint az eladó személyisége is hozzásegítette őt a megállapodáshoz.

    Egy valódi hazai különlegesség érkezett a Kincsvadászok elé egy '70-es években készült Borsfay lámpa személyében. A magyar tervezésű bútor sokaknak ismerős lehet, ha nem is saját, vagy szüleik otthonából, a Szomszédok sorozatból biztosan, hiszen ahogy Meggyesi Balázs is felidézte, anno a legendás szériában is "szerepet" kapott a lámpa, amely nagy-nagynénikéjétől került most az eladóhoz, Anikóhoz.

    Az asztrológus hölgy 200 ezer forintot szeretett volna hazavinni az azóta újra divatba jött, sőt kifejezetten ritkaságnak számító, mályvaszínű változatért, ám a lámpa állapota miatt a licit 160 ezer forintnál megrekedt. Fejes Tamás annak ellenére szállt ki, hogy bevallotta, bele akart alkudni egy kis asztrológiai elemzést a vásárba, Katona Szandra pedig majdnem a végsőkig húzta, de aztán elárulta, fogalma sincs a tárgy értékéről, csak tetszett neki, ezért ajánlott fel érte ennyit. A végső összeget Anikó kissé keveselte, mire Molnár Viktor meglepő ajánlatot tett.

    Én a következőt javasolnám neked: adok 180 ezer forintot, és a Fejessel üzleteljétek le ezt az asztrológia dolgot, és utána ő jön nekem egy üveg whiskyvel

    – mondta a kereskedő, az eddig példátlan hármas megállapodásba viszont mindkét másik fél örömmel belement.

    „Ez a példa igazolja azt, hogy szerintem az, hogy ez az üzlet összejött, abba a te személyed nagyon sokat segített” – mondta a zenész, szavaival pedig Katona is egyetértett:

    „Neked is szólt a licit, annyira szimpatikus voltál! Biztos jó a lámpa is, ha te is ilyen szuper eladó vagy!”