Szabó Zsófi elárulta az egyik legzavaróbb tényezőt, ami miatt otthagyta a Reggelit
Mégis úgy érzi, az öt év alatt egyetlen rossz reggele sem volt.
Úgy érzi, változásra van szüksége, ezért öt év után otthagyja az RTL Reggeli című műsorát Szabó Zsófi. A műsorvezetőnő a péntek reggeli adásban már el is köszönt a tévénézőktől, s bár úgy érzi, az évek alatt egyetlen rossz reggele sem volt, új kihívások elé szeretne nézni.
Volt azonban olyan dolog is, ami zavarta. Arról, hogy miért döntött a búcsú mellett, úgy fogalmazott:
„Az elmúlt két évben már megfordult a fejemben, hogy változást szeretnék, új kihívásokat, de a stáb szeretete és az a lehetőség, hogy bárkivel, bármikor, bármiről beszélgethetek, egy nagyfokú szabadságot adott nekem. És egy ideje ez megváltozott. Úgy érzem, elfáradt most ez a lelkesedés egy kicsit a részemről.
Zavart, hogy egy-egy valóban jól sikerült adást, mélyebb beszélgetéseket, vagy pont ellenkezőleg, nagyon vicces, jó hangulatú pillanatokat nem ragadott ki a bulvár. Kezdtem egyre jobban bezárkózni, és úgy éreztem, így nem szabad folytatni.
„De az út végén végül is ez mind nem számít. Én sokkal több lettem attól a több száz beszélgetéstől, amit kaptam az RTL Reggelitől” – nyilatkozta az rtl.hu-nak az egygyermekes édesanya.