Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy Földes Eszter és Lovas András csaknem tíz együtt töltött év után elválnak egymástól. A Kispál és a Borz énekese és a színésznő 2015 augusztusában kötötték össze életüket, s bár nem találták meg könnyen a közös hangot, kapcsolatukat különlegesnek tartották. Szerelmük gyümölcseként egy kisfiuk született 2018-ban, akinek az Álmos Fülöp nevet választották.

    A válásról egyik fél sem kívánt nyilatkozni, ám a híresztelések szerint hűtlenség állhat a szakítás hátterében. A színésznő mindenesetre a közösségi oldalára posztolt bejegyzései alapján nem kesereg. Azt követően, hogy bejelentették Lovasival, hogy válnak, külföldre utazott, de tetoválást is csináltatott. Az elmúlt napokban a hajszínét is megváltoztatta: szőke tincsei rezes-vörös árnyalatúak lettek.

    Az Instagramon egy videó is megtekinthető a szinkronszínésznő új hajszínéről. 

    Földes Eszter a videót a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében megosztva néhány hashtaggel egészítette ki: a #newcolor és a #newlife kiírások arra utalnak, hogy igyekszik maga mögött hagyni a múltat. A színésznő ráadásul aSztárboxcímű műsort is elvállalta.

  • A 62 éves színész maga terjesztette fel az ötletet.

    Látványos záróműsorral érhet véget a 2024-es párizsi olimpia, ráadásul úgy tűnik, erről többek között Tom Cruise fog gondoskodni. A TMZ úgy értesült, egy kaszkadőrjelenetet ad majd elő az akcióhős az augusztus 11-ei eseményen, egészen pontosan „átviszi” az olimpiai zászlót a következő házigazdához, Los Angelesbe.

    A 62 éves filmsztárt először a Stade de France tetejéről eresztik majd le élőben, hogy megszerezze a lobogót, amit aztán egy előre leforgatott, nagyjából kétperces snittben repülőztet át az Egyesült Államokba. Érkezése sem lesz mindennapi, ejtőernyővel ugrik majd ki a gépből, és a Hollywood felirat alatt ér földet, ahol olimpikonoknak fogja átadni az ötkarikás zászlót. Ezeket a jelenetetek állítólag még márciusban fel is vették, ám a francia rész előkészítése jelenleg is zajlik, és könnyen lehet, hogy logisztikai és biztonsági okokból végül nem Cruise, hanem egy dublőre fog szerepelni.

    A lap úgy tudja, hogy a nemrég francia lovaggá ütött színész kereste fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot a produkció ötletével, szerette volna ugyanis, ha összeköthetik valamivel a két olimpiát.

  • Csak úgy szelte a habokat a színésznő.

    jetski
    Fotó: TV2

    Oszvald Marika sosem volt félős típus, azt azonban mégis kevesen gondolták volna róla, hogy 72 évesen bevállalja, hogy jet skire szálljon. Pedig a színésznő pontosan ezt tette, ráadásul a TV2 is elkísérhette első körére a vízi járművel. Mint mondta, egyáltalán nem fél vagy izgul, sokszor elautózott már a Fundy tavi Jet-Park mellett, innen jött meg a kedve a kalandhoz.

    „Csodálatos! Nagyon jól éreztem magam! Úgy hasítja a vizet, csodálatos érzés! Aki ezt kitalálta, annak csillagos ötös!” – kezdte lelkesen Oszvald, aki rögtön olyan rutinosan vezette a jet skit, mintha csak napi szinten ülne rajta. A riporter kérdésére elárulta, kora ellenére sem félt a kihívástól.

    „Nem érzem a koromat, én csak élek. Mindig azt szoktam mondani, hogy a legnagyobb adomány a létezés. Ha vagyok, akkor mindegy, hogy 20 éves vagyok, 70 vagy 90, ha egészséges az ember. Akkor csak azt érzi, hogy él, és ha él, akkor élni kell!” – osztotta meg a színésznő, és közben ki is nézte magának, hogy legközelebb a flyboardot fogja kipróbálni.

  • Mintha egy horrorfilm kellékei közül keveredtek volna elő.

    Újabb szenzációt szolgáltattak a világnak ügyetlen spanyol restaurátorok, bár ennek Soria lakói kevésbé örülnek, mint az internetezők. A 2012-es, moncsicsi-Jézusként elhíresült borjai mutatvány után ezúttal nem egy freskót, hanem egy 1700-as évek elején épült templom angyalszobrait sikerült felismerhetetlenné pingálnia egy nem túl profi személyzetnek.

    A balul elsült akcióra először egy helyi csoport hívta fel a figyelmet, arra panaszkodva, hogy az Ermita de Nuestra Señora del Mirón belső renoválásának eredményeként nemcsak furcsa, rózsaszín dizájnt kapott a műemlék, de ráadásul kerubjai is kifejezetten kontár módon lettek átfestve – volt, aki a kommentelők közül egyenesen Mr. Beanhez hasonlította a figurákat.

    Karikatúraszerűvé váltak

    – fogalmaztak felháborodva a lakosok, hozzátéve:

    Ez egy műemlék, de még ha nem is lenne az, egy ilyen szobron elvégzett munkálatokra legalább minimális garanciát kellett volna vállalni.

    Miután a történetről beszámolt a média, a spanyolországi Restaurátorok és Konzervátorok Szakmai Szövetsége szintén aggodalmát fejezte ki a végeredmény láttán, egy „kulturális örökség elleni támadásnak” nevezve azt.

    Az egyesület szorgalmazza, hogy a hasonló problémák elkerülése érdekében a hivatalos szervek még a restaurálási folyamat közben, heti szinten ellenőrizzék a munkálatokat, továbbá magyarázatot követeltek a történtek kapcsán. 

    „Csak annyit mondhatok: a templomon végzett munkálatok a szükséges engedélyek birtokában zajlottak, és a végeredmény egyeseknek tetszik, másoknak nem” – idézte a 24.hu a templomért felelős egyházmegye szóvivőjét.