Miklósa Erika a mélypontjáról vallott
Miklósa Erika D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának lesz a vendége hamarosan, ahol a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő egyebek mellett arról is beszél, mi áll annak a hátterében, hogy néhány éve elköltözött a családjával Bakonykútiból.
Nyilván nem mindenkinek voltam szimpatikus, ezt el is fogadtam. Valahogy úgy éreztem, kivetett magából a falu. Ez nem szomorú, el kell fogadni a változást, ahogy azt is el kell fogadni, hogy – bár nem pozitívan hangzik – valakiknek sok vagy... Abszolút megértő vagyok, szoktam mondani, hogy velem nagyon nehéz rosszban lenni. Ezt is úgy fogtam fel, mint egy jelzés, hogy nekünk váltanunk kell
– nyilatkozta az énekesnő, aki bevallása szerint önvizsgálatot is tartott már sokszor, mert úgy véli, fontos tisztában lenni a személyiségünk negatív oldalával is a pozitív mellett.
Miklósa arról is beszélt, hogy amikor kislányát örökbefogadták, akkor megtapasztalta, milyen a szülés utáni depresszió, még úgy is, hogy nem ő hordta ki a gyermekét.
A férjemmel mindketten ott voltunk, képzeld el. Nehéz, mert volt olyan pillanat – nagyon furcsa lesz, amit mondok – hogy rajtam is kijött a szülés utáni depresszió, hogy nem vagyok jó anya, nem vagyok jó elég feleség, nem vagyok elég jó barátnő.
A tejes interjúban, ami szeptember 15-én jelenik meg a Spektrumon, egyebek mellett arról is mesél, hogyan ismerte meg a férjét, valamint milyen nehézségei voltak az örökbefogadás során.
(via nlc)