Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A zsűrit is meglepetésként érte, hogy az énekes testvére jelentkezett a műsorba.

    horvath tesok
    Fotó: RTL

    Horváth Tamás és testvére, Jankó 15 évvel ezelőtt a Csillag születik című műsorban mutatták meg a tehetségüket, ám az idősebbik testvér akkor nem jutott be az élő show-ba. Most viszont úgy érezte, hogy elérkezett az ő ideje, és az X-Faktor válogatóján szeretett volna bizonyítani a mentoroknak. Majkáék ugyanakkor nem voltak elragadtatva a testvér produkciójától, aki a szerencsehozó dzsekijében adta elő saját szerzeményét.

    „Nem egy tigris ez a dal, de te szerezted, és ez is te vagy, ahogy mondtad. Nekem ez egy ilyen mondókás éneklés volt, nem fogott meg” – mondta Gáspár Laci, miután leállította a produkciót.

    „Szimplán nem egy fantáziadús dal, nem volt benne egy olyan dallam, szöveg, vagy ritmika ötlet, ami picit is kitüremkedi az átlagból. Sokkal jobban élvezi a produkciót, mint mi” – fogalmazta meg véleményét Valkusz Milán, akinek szavaival nem értett egyet a versenyző, mivel szerinte igenis lenne helye a tehetségkutatóban. Megemlítve, hogy aznap ünnepli a születésnapját, még egy esély kért a mentoroktól Horváth.

    Egyáltalán nincs olyan képességed, ami megengedné azt, hogy tovább vigyünk ebben a műsorban. Ha valaki, én aztán tényleg nem szeretnélek megbántani, mert a tesóddal rettentő jóba vagyok, és nagyon szeretem. És miatta is mondom ezt a dolgot

    – jelentette ki Majka, majd zsűritársaival végül nem juttatták tovább a versenyzőt.

  • A Kőgazdag Fiatalok sztárja annak ellenére is magabiztos, hogy a zsűritől az első adásban csupán 15 pontot kapott, ráadásul a produkció végén bakizott is, ugyanis elejtette táncpartnerét, Szőke Zsuzsannát.

    Papp Olivér, azaz PSG Ogli is szerepel idén a Dancing with the Stars című show-műsorban, melynek első élő adásában a Maneskin slágerére paso doblézott táncpartnerével, Szőke Zsuzsannával. Akit a produkció végén el is ejtett, mert az utolsó emelés nem jött össze úgy, ahogy begyakorolták. A tiktoker és a profi táncos a baki és a zsűritől kapott kevés pontjuk ellenére is továbbjutott a második adásba, mellyel kapcsolatban PSG Ogli vasárnap a Twitch platformján indított élő bejelentkezésében fejtette ki véleményét.

    A Kőgazdag Fiatalok – Rich Kids Hungary szereplője megköszönte a szavazatokat, amiket kaptak, majd kitért arra, hogy nem szeretne azzal a nézőkre hatni, hogy sajnáltatja magát, pedig nemrég neki is keresztszalag-szakadása volt.

    Félreértés ne essék, semmi bajom senkivel, de ez a sajnáltatás, hogy mindenki sír... elérzékenyülés, meg minden. Én soha nem fogok beállni csicskának, előbb esek ki, minthogy elkezdjem magam sajnáltatni. Odamegyek, letáncolom, meghallgatom, amit mondanak, pont leszarom, úgyis beszavaztok, srácok, és ennyi. Én is mondhatnám, hogy jaj, volt egy keresztszalag-szakadásom, nagyon nehéz volt felkészülni. [...] Ezt nem fogjátok látni, ez nem én vagyok. Eljárok próbákra, lenyomom a táncot, utána fölülök, ti meg beszavaztok, srácok. Ennyi

    idézte az internetes celebet a 24.hu.

  • Balogh Edina és Szabó Simon nem csupán dupla összeköltözésükkel, de Nyerő Páros című sztárpárshow-ban való szereplésükkel is erősíteni szerették volna bimbódzó, de nem hétköznapi románcukat. A Barátok közt egykori sztárja és a színész-rendező nem titkoltan örült annak, hogy a Farm VIP egyéni játéka után egy párként próbálhatták ki magukat, főleg, hogy a forgatások alatt úgy tudtak hosszú időt együtt tölteni, hogy előző kapcsolataikból született gyermekeikhez, mondhatni, nem kellett alkalmazkodniuk.

    A szerelmesek már túl vannak első évfordulójukon is, amelyet egy olaszországi utazással ünnepeltek meg. Többször jártak már külföldön, ám úgy tűnik, Bécs az a város, amely leginkább elnyerte tetszésüket. A színésznő legalábbis arra utalt legutóbbi bejegyzésében, hogy meglehet, egyszer kiköltöznek.

    Balogh Edina és Szabó Simon az elmúlt napokban is jártak Bécsben, ahol az egyik programjuk a múzeumlátogatás volt, melyről egy csokor fotó is felkerült az Instagramra.

    Bécs! Szerelem! Művészet!... Kezdem azt hinni, még a végén ideköltözünk, annyira szeretjük

    – jegyezte meg lapozható bejegyzésében a színésznő.

  • Nagy port kavart az eseményen, ahol az ikertornyai összegyűltek.

    Vasárnap jókora tömeg gyűlt össze a New York-i Washington Square Parkban egy Timothée Chalamet-hasonmásverseny miatt, ahol igyekeztek megtalálni azt a fiatalembert, aki leginkább hasonlít a 28 éves amerikai színészre. A sok göndör hajú versenyző között volt, aki Willi Wonkának öltözve próbált szerencsét, míg mások jobbnak látták, ha Chalamet másik népszerű karaktere, a Dűnében szereplő Paul Atreides bőrébe bújnak, miközben olyan kérdésekre adtak választ, mint például, hogy mennyire tudnak franciául, mivel tudnák jobbá tenni a világot, de a színész jelenlegi párja, Kylie Jenner is szóba jött az Anthony Po youtuber szervezte versenyen. Az 50 dolláros (körülbelül 18.700 forintos) fődíjat végül a 21 éves Miles Mitchellnek ítélték oda, aki Willy Wonka-jelmezbe bújva a közönségnek édességet is dobált.

    A legnagyobb meglepetést mégsem a színész egyik ikertornya vagy a rendőrség kivonulása okozta – egy embert őrizetbe vettek –, hanem maga Timothée Chalamet, aki váratlanul megjelent a saját hasonmásversenyén. A színész először maszkban és baseballsapkában mutatkozott, ám miután ezektől megszabadult, hamar felismerte a tömeg: a rajongók Chalamet láttán sikoltozni kezdtek, s telefonjukat előkapva minden pillanatot igyekeztek megörökíteni.

    Videó is készült a hasonmásokról, előbbin látszik őszinte reakciójuk, amikor tudatosult bennük, hogy az igazi Timothée Chalamet-t is köreikben tudhatják.

    Érdekesség, hogy a verseny kezdete után pár perccel, de még mielőtt a színész megjelent volna, a rendőrség szét akarta oszlatni a tömeget, a szervezőket pedig 500 dolláros (körülbelül 187 ezer forintos) pénzbírsággal sújtották, amiért engedély nélkül tartották meg a hasonmásversenyt.

    (via Daily Mail, Aol)