Észre sem vesszük, hányszor találkozunk híreket illusztráló 'beszélő fejjel' - miközben saját életünk eseményeit is szelfikkel mondjuk el ismerőseinknek Instagramon és Facebookon. A politikusok és közéleti szereplők egyre tudatosabban játszanak rá arra, hogy a róluk készült képekbe csomagolják üzeneteiket a világnak: milliók követnek például olyan Instagramokat, ahová sztárjuk csak szelfiket tölt fel magáról, de Putyin sem véletlenül érezte úgy, hogy meg kell mutatnia a világnak, milyen keményen edz minden reggel. Máskor egy-egy spontán elkapott pillanatkép válik üzenetté a hírek mellé csapva - gondoljanak csak arra, hogyan lett László Petra a menekültekkel való bánásmód szélsőséges ikonja vagy hogy hányféleképp lehet értelmezni, ha egy politikus a nyakkendőjét igazgatja a kamerák előtt.
![Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban edzett egyet látványosan. Putyin a Forbes szerint már harmadszor az év legbefolyásosabb embere, az indoklásuk pedig egyszerű: Putyin lényegében azt csinálhatott idén, amit csak akart. Februárban Magyarországon is járt, de ekkor még diplomáciai karanténban volt az ukrán konfliktus miatt, az év második felére azonban elérte, hogy a szankciók megtartása mellett újra tárgyalóasztalhoz kellett ülniük a világ vezetőinek az oroszokkal. Az év végére a hivatalosan Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére indult szíriai hadműveletekkel, majd a lelőtt orosz utasszállító után hirdetett bosszúadhadjáratával került középpontba. Az oroszokat sok bírálat érte, mert a bombázások többsége nem az Iszlám Államot, hanem a nyugatiakkal szövetséges, de Aszad ellen harcoló felkelő csoportokat érte.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564649_20bde7aabbe0e96721ad01ff36225598_wm.jpg)
Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban edzett egyet látványosan. Putyin a Forbes szerint már harmadszor az év legbefolyásosabb embere, az indoklásuk pedig egyszerű: Putyin lényegében azt csinálhatott idén, amit csak akart. Februárban Magyarországon is járt, de ekkor még diplomáciai karanténban volt az ukrán konfliktus miatt, az év második felére azonban elérte, hogy a szankciók megtartása mellett újra tárgyalóasztalhoz kellett ülniük a világ vezetőinek az oroszokkal. Az év végére a hivatalosan Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére indult szíriai hadműveletekkel, majd a lelőtt orosz utasszállító után hirdetett bosszúhadjáratával került középpontba. Az oroszokat sok bírálat érte, mert a bombázások többsége nem az Iszlám Államot, hanem a nyugatiakkal szövetséges, de Aszad ellen harcoló felkelő csoportokat érte.
(Fotó: Ria Novosti / Reuters)![Recep Tayyip Erdogannak meggyűlt a baja egy mecset avatóünnepségén egy szabadon engedett fajddal. Erdogan államfői székre cserélte miniszterelnöki posztját, de a nyár eleji parlamenti választásokkal szertefoszlani látszottak az erős elnöki rendszer kiépítésére irányuló tervei. A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2002 óta először még abszolút többségét is elbukta. Végül az előrehozott választásokon már sikerült többséget szerezniük. Erdogan a választások miatt is aktivizálta magát, és bombázásba kezdett elvileg az Iszlám Állam, a gyakorlatban sokkal inkább a kurdok ellen. Állítólag maga Erdogan döntötte el még októberben, hogy ki fognak lőni egy orosz katonai gépet, hogy így erősítse meg belföldi pozícióit a pártja által nehezen megnyert választások árnyékában. A november végén lelőtt repülő miatt felbőszült Moszkva leépítette a kapcsolatait a korábban még stratégiai partnernek tekintett Törökországgal. Erdogannal a még mindig közel kétmillió szíriai menekültnek helyet adó Törökország egyértelműen az egyik kulcsszereplővé nőtte ki magát a régióban.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564639_8e6362787da1373108bb7c88726ad51a_wm.jpg)
Recep Tayyip Erdogannak meggyűlt a baja egy mecset avatóünnepségén egy szabadon engedett fajddal. Erdogan államfői székre cserélte miniszterelnöki posztját, de a nyár eleji parlamenti választásokkal szertefoszlani látszottak az erős elnöki rendszer kiépítésére irányuló tervei. A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2002 óta először még abszolút többségét is elbukta. Végül az előrehozott választásokon már sikerült többséget szerezniük. Erdogan a választások miatt is aktivizálta magát, és bombázásba kezdett elvileg az Iszlám Állam, a gyakorlatban sokkal inkább a kurdok ellen. Állítólag maga Erdogan döntötte el még októberben, hogy ki fognak lőni egy orosz katonai gépet, hogy így erősítse meg belföldi pozícióit a pártja által nehezen megnyert választások árnyékában. A november végén lelőtt repülő miatt felbőszült Moszkva leépítette a kapcsolatait a korábban még stratégiai partnernek tekintett Törökországgal. Erdogannal a még mindig közel kétmillió szíriai menekültnek helyet adó Törökország egyértelműen az egyik kulcsszereplővé nőtte ki magát a régióban.
(Fotó: Stringer / Reuters)![László Petra munka közben a röszkei határnál. Röszkénél több videó is készült szeptember 10-én, amikből jól látható, ahogy a radikális jobboldalinak tartott N1TV egyik operatőre megrúg egy kislányt, és egy gyermekét a karjában tartó férfit is elgáncsol (vagy csak a lába lendül, de a férfi magától esik el, ez azóta sem egyértelmű). A nőt azonnal elbocsátotta a tévé, az esetről készült felvételek bejárták a világsajtót, a nő alakja a menekültekkel szembeni kegyetlen bánásmód ikonja lett, fenyegetések tömegét zúdítva a riporterre, közben olyan külföldi lapok figyelmét is Magyarországra irányítva, amik addig nem kezelték kiemelten a menekülthelyzetet. László Petra magyarázkodott, majd megbánta tettét, de bocsánatot nem kért. A gyerekkel a kezében eleső férfi fociedzői állást kapott Spanyolországban, de az is elterjedt róla, hogy az al-Kaida szíriai fiókszervezetének, az an-Núszra Frontnak volt a tagja korábban.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564647_f9156f026fed42cf1ce9bcf0f54e1cf2_wm.jpg)
László Petra munka közben a röszkei határnál. Röszkénél több videó is készült szeptember 10-én, amikből jól látható, ahogy a radikális jobboldalinak tartott N1TV egyik operatőre megrúg egy kislányt, és egy gyermekét a karjában tartó férfit is elgáncsol (vagy csak a lába lendül, de a férfi magától esik el, ez azóta sem egyértelmű). A nőt azonnal elbocsátotta a tévé, az esetről készült felvételek bejárták a világsajtót, a nő alakja a menekültekkel szembeni kegyetlen bánásmód ikonja lett, fenyegetések tömegét zúdítva a riporterre, közben olyan külföldi lapok figyelmét is Magyarországra irányítva, amik addig nem kezelték kiemelten a menekülthelyzetet. László Petra magyarázkodott, majd megbánta tettét, de csak második levelében kért bocsánatot. A gyerekkel a kezében eleső férfi fociedzői állást kapott Spanyolországban, de az is elterjedt róla, hogy az al-Kaida szíriai fiókszervezetének, az an-Núszra Frontnak volt a tagja korábban.
(Fotó: Marko Djurica / Reuters)![Angela Merkel gondterhelten néz ki indiai látogatásán autója ablakán. A német kancellárt a Time magazin és a Financial Times is az év emberének választotta. Az elsők között állt ki Putyin ellen az Ukrajnában zajló háború miatt, majd a görög csődöt is sikerült jól kezelnie. Végül a menekültválság miatt került még inkább a középpontba, amikor megnyitotta Németország kapuit a menekültek előtt, amit politikai versenytársai, az unió több országának vezetője, de még a saját állampolgárai sem tartottak feltétlenül jó döntésnek. A menekültválságban a kvótára épülő javaslatot szorgalmazta, amit viszont a kelet-európai EU-tagok keményen elleneztek. A hatalma a konfliktusok ellenére is a régi maradt, de már korántsem tűnik megkérdőjelezhetetlennek a világ legbefolyásosabb politikusnője.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564651_aa2a30409dee950ad7cbc3b275a4ad99_wm.jpg)
Angela Merkel gondterhelten néz ki indiai látogatásán autója ablakán. A német kancellárt a Time magazin és a Financial Times is az év emberének választotta. Az elsők között állt ki Putyin ellen az Ukrajnában zajló háború miatt, majd a görög csődöt is sikerült jól kezelnie. Végül a menekültválság miatt került még inkább a középpontba, amikor megnyitotta Németország kapuit a menekültek előtt, amit politikai versenytársai, az unió több országának vezetője, de még a saját állampolgárai sem tartottak feltétlenül jó döntésnek. A menekültválságban a kvótára épülő javaslatot szorgalmazta, amit viszont a kelet-európai EU-tagok keményen elleneztek. A hatalma a konfliktusok ellenére is a régi maradt, de már korántsem tűnik megkérdőjelezhetetlennek a világ legbefolyásosabb politikusnője.
(Fotó: Roberto Schmidt / AFP)![Sepp Blatter a FIFA svájci közgyűlésén. A FIFA-t 1998 óta vezető Blatter elnököt felfüggesztette a szövetség etikai bizottsága, miután sorra buktak ki a csontvázak a szekrényből az elmúlt húsz év legfontosabb eseményeinek döntési hátteréről. Azt maga Blatter is megerősítette, hogy a 2018-as orosz vb-ről már nagyjából a szavazás előtt döntöttek, a 2022-es katari foci-vb körüli botrányok pedig már hat évvel a játékok kezdete előtt rányomták a bélyegüket a vb-re. A FIFA mellett az európai szövetség, az UEFA is válságát éli, az elnöke, Michel Platini az Eb-sorsolásról konkrétan ki volt tiltva, miután a svájci államügyészség korrupció gyanújával nyomoz ellene.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564643_279f09f4a58e2a265b7c80df80fe6f2c_wm.jpg)
Sepp Blatter a FIFA svájci közgyűlésén. A FIFA-t 1998 óta vezető Blatter elnököt felfüggesztette a szövetség etikai bizottsága, miután sorra buktak ki a csontvázak a szekrényből az elmúlt húsz év legfontosabb eseményeinek döntési hátteréről. Azt maga Blatter is megerősítette, hogy a 2018-as orosz vb-ről már nagyjából a szavazás előtt döntöttek, a 2022-es katari foci-vb körüli botrányok pedig már hat évvel a játékok kezdete előtt rányomták a bélyegüket a vb-re. A FIFA mellett az európai szövetség, az UEFA is válságát éli, az elnöke, Michel Platini az Eb-sorsolásról konkrétan ki volt tiltva, miután a svájci államügyészség korrupció gyanújával nyomoz ellene.
(Fotó: Arnd Wiegmann / Reuters)![Donald Trump New Hampshire-ben, egy kampányrendzvényen. A korábban elnökjelölti indulását csak lebegtető celebritás-ingatlanmágnás-megmondóember tényleg beszállt a republikánus jelöltségéért folytatott küzdelembe, és a legtöbb elemző megrökönyödésére az élre tört. A legnagyobb örömmel trollkodta szét a republikánus előválasztást, de mondhat bármit, azóta is stabilan ott tanyázik az élmezőnyben, a legutolsó felmérések alapján már 36,5 százalékon áll. Ráadásul a republikánus szavazók csaknem fele már úgy gondolja, hogy Trump jelöltségével jó esélyük lenne megnyerni az elnökv Mögötte Marco Rubio floridai és Ted Cruz texasi szenátor emelkedett ki, míg a legnagyobb név, Jeb Bush volt floridai kormányzó alaposan visszacsúszott a február 1-jén elrajtoló iowai kaukuszhoz közeledve.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564641_afda5a60b9c31e37b295a05cd4b639fc_wm.jpg)
Donald Trump New Hampshire-ben, egy kampányrendezvényen. A korábban elnökjelölti indulását csak lebegtető celebritás-ingatlanmágnás-megmondóember tényleg beszállt a republikánus jelöltségéért folytatott küzdelembe, és a legtöbb elemző megrökönyödésére az élre tört. A legnagyobb örömmel trollkodta szét a republikánus előválasztást, de mondhat bármit, azóta is stabilan ott tanyázik az élmezőnyben, a legutolsó felmérések alapján már 36,5 százalékon áll. Ráadásul a republikánus szavazók csaknem fele már úgy gondolja, hogy Trump jelöltségével jó esélyük lenne megnyerni az elnökválasztást. Mögötte Marco Rubio floridai és Ted Cruz texasi szenátor emelkedett ki, míg a legnagyobb név, Jeb Bush volt floridai kormányzó alaposan visszacsúszott a február 1-jén elrajtoló iowai kaukuszhoz közeledve.
(Fotó: Brian Snyder / Reuters)![Charlie Sheen amerikai színész az NBC reggeli műsorában bejelentette: HIV-pozitív. Élő egyenes adásban beszélt arról, hogy négy éve küzd a betegséggel és eddig egy vagyont költött rá, hogy titokban tartsa. Bámulatos sebességgel söpört végig a neten a bejelentés híre, miközben az információ végig a világ előtt hevert a Sony tavaly kiszivárgott levelezésében - de ott senki nem találta meg. Most a pornós exe perli Charlie Sheent, pénzt követel a színésztől, amiért nem mondta el neki a kapcsolatuk előtt, hogy HIV-fertőzött. Igazi rocksztárként élt évtizedekig, most viszont utolérte a sors.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564627_41f661e08be1fdcc64b2ab389e3dd214_wm.jpg)
Charlie Sheen amerikai színész az NBC reggeli műsorában bejelentette: HIV-pozitív. Élő egyenes adásban beszélt arról, hogy négy éve küzd a betegséggel és eddig egy vagyont költött rá, hogy titokban tartsa. Bámulatos sebességgel söpört végig a neten a bejelentés híre, miközben az információ végig a világ előtt hevert a Sony tavaly kiszivárgott levelezésében - de ott senki nem találta meg. Most a pornós exe perli Charlie Sheent, pénzt követel a színésztől, amiért nem mondta el neki a kapcsolatuk előtt, hogy HIV-fertőzött. Igazi rocksztárként élt évtizedekig, most viszont utolérte a sors.
(Fotó: Mike Segar / Reuters)![A motorral járó Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter veszi le a sisakját Athénban. A marxista közgazdászprofesszort januárban nevezte ki a frissen megválasztott kormány pénzügyminiszterének Alekszisz Ciprasz miniszterelnök, aki azt ígérte, hogy újratárgyalják Görögország adósságait és enyhítenek a megszorításokon. Varufakisz végig kemény akart lenni Görögország hitelezőivel szemben, de minisztertársai ebben nem követték. Három lépésből álló tervet terjesztett Ciprasz elé, azonban nem tudta meggyőzni. Athén júliusban fogadta el a mentőcsomag feltételeit, nem sokkal azután, hogy a lakosság népszavazáson utasított el egy kísértetiesen hasonló csomagot. Varufakisz így inkább a lemondást választotta, majd hazamotorozott. A lemondása után adott interjúban azt mondta, öt hónapon át minden nap összesen két órát aludt, amíg a terveken dolgozott, decemberben pedig arról beszélt, ha német lenne, lehet, hogy Merkelre szavazna.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564631_45a114bc798d475ef45bb5f447465029_wm.jpg)
A motorral járó Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter veszi le a sisakját Athénban. A marxista közgazdászprofesszort januárban nevezte ki a frissen megválasztott kormány pénzügyminiszterének Alekszisz Ciprasz miniszterelnök, aki azt ígérte, hogy újratárgyalják Görögország adósságait és enyhítenek a megszorításokon. Varufakisz végig kemény akart lenni Görögország hitelezőivel szemben, de minisztertársai ebben nem követték. Három lépésből álló tervet terjesztett Ciprasz elé, azonban nem tudta meggyőzni. Athén júliusban fogadta el a mentőcsomag feltételeit, nem sokkal azután, hogy a lakosság népszavazáson utasított el egy kísértetiesen hasonló csomagot. Varufakisz így inkább a lemondást választotta, majd hazamotorozott. A lemondása után adott interjúban azt mondta, öt hónapon át minden nap összesen két órát aludt, amíg a terveken dolgozott, decemberben pedig arról beszélt, ha német lenne, lehet, hogy Merkelre szavazna.
(Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters)![II. Erzsébet királynő hátulról. II. Erzsébet uralkodói rekordot állított fel szeptember 9-én, ő lett a leghosszabb ideig a trónon ülő brit uralkodó. Ezzel beelőzte az eddigi csúcstartót, a saját ükanyját, Viktória királynőt is, aki 63 éven, 7 hónapon és 2 napon át állt Nagy-Britannia élén. Az ominózus pillanatban Skóciában járó II. Erzsébet röviden megköszönte mindenkinek a jókívánságokat, de egyébként csak szűk körben, zárt ajtók mögött emlékezett meg az évfordulóról. Nagy-Britannia-szerte viszont mindenhol nyilvános ünnepségeket tartottak a királynő tiszteletére. A két királynő között rengeteg a hasonlóság és a párhuzam, a legérdekesebbeket itt szedtük össze.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564633_3f9893ed39ca064108cba247b7c407e7_wm.jpg)
II. Erzsébet királynő hátulról. II. Erzsébet uralkodói rekordot állított fel szeptember 9-én, ő lett a leghosszabb ideig a trónon ülő brit uralkodó. Ezzel beelőzte az eddigi csúcstartót, a saját ükanyját, Viktória királynőt is, aki 63 éven, 7 hónapon és 2 napon át állt Nagy-Britannia élén. Az ominózus pillanatban Skóciában járó II. Erzsébet röviden megköszönte mindenkinek a jókívánságokat, de egyébként csak szűk körben, zárt ajtók mögött emlékezett meg az évfordulóról. Nagy-Britannia-szerte viszont mindenhol nyilvános ünnepségeket tartottak a királynő tiszteletére. A két királynő között rengeteg a hasonlóság és a párhuzam, a legérdekesebbeket itt szedtük össze.
(Fotó: Suzanne Plunkett / Reuters)![Bejárták a világsajtót arról a hároméves szíriai kisfiúról készült képek, aki a Földközi-tengerbe fulladt, miközben családja próbált átjutni Törökországból Európába. A Földközi-tengeren át érkező menekültek útvonala Olaszországból Törökországon át Görögországba, majd az onnan északra vezető balkáni útvonalra helyeződött át év közben. A csempészútvonal első szakaszán, a Törökország és Görögország közötti tengerszoroson sok menekültekkel teli csónak borult a tengerbe, eddig 3671-an fulladtak vízbe, mielőtt elérték Európa partjait.
Egy év alatt másfél millióan érkeztek Európába, közülük egymillióan pedig Németországot választották végállomásként. Az EU egyelőre nehezen tudott lépni a több országot is érintő menekültáradat kérdésében, Angela Merkel német kancellár több százezer menekült kvótánként meghatározott elosztását szorgalmazta, ez azonban komoly ellenállásokba ütközött, többek között Kelet-Európában. Az EU végül a Törökországnak nyújtott támogatással, a külső határok megerősítésével is próbál lépni.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564645_4dc3483e3726fb83ec699949e6ee15dc_wm.jpg)
Bejárták a világsajtót arról a hároméves szíriai kisfiúról készült képek, aki a Földközi-tengerbe fulladt, miközben családja próbált átjutni Törökországból Európába. A Földközi-tengeren át érkező menekültek útvonala Olaszországból Törökországon át Görögországba, majd az onnan északra vezető balkáni útvonalra helyeződött át év közben. A csempészútvonal első szakaszán, a Törökország és Görögország közötti tengerszoroson sok menekültekkel teli csónak borult a tengerbe, eddig 3671-an fulladtak vízbe, mielőtt elérték Európa partjait. Egy év alatt másfél millióan érkeztek Európába, közülük egymillióan pedig Németországot választották végállomásként. Az EU egyelőre nehezen tudott lépni a több országot is érintő menekültáradat kérdésében, Angela Merkel német kancellár több százezer menekült kvótánként meghatározott elosztását szorgalmazta, ez azonban komoly ellenállásokba ütközött, többek között Kelet-Európában. Az EU végül a Törökországnak nyújtott támogatással, a külső határok megerősítésével is próbál lépni.
(Fotó: Stringer / Reuters)![Orbán Viktor beszél sajtótájékoztatón a bécsi nagykövetségen. Orbán már évek óta Európa egyik fő bajkeverőjének számít, és úgy tűnt, Putyin-barátságával és akut Unió-ellenes kirohanásaival 2015 elejére végleg a nemzetközi politika perifériájára szorul. De akkor jött a görög válság és a menekülthullám. Tavasszal Alekszisz Ciprasz megmutatta, milyen fontos, hogy a magyar miniszterelnök legalább a gazdaságban nem kekeckedik a központi döntésekkel, a menekültválságban pedig Orbán nagy kockázatot vállalva bevállalta a rosszfiú szerepét, és győzött. Eleinte úgy tűnt, hogy nettó uszításba átcsapó, a terroristákat, a bevándorlókat és a menekülteket összemosó álláspontjával egyedül marad Angela Merkel együttérzőbb, befogadást hirdető véleményével, azonban ahogy nőtt az ellenőrzés nélkül Európa szívébe érkező menekültek száma, úgy vált Orbán véleménye "idegengyűlölőből" "realistává". Orbán az európai szélsőjobb ikonjává vált, beszédeit a francia Nemzeti Frontban, a Német Nemzeti-demokrata Pártban és Jörg Haider egykori pártjában is egyetértőleg idézik. Nem véletlen, hogy a konfliktusok és törésvonalak mentén ügyesen lavírozó magyar miniszterelnököt a Politico az év emberének választotta.](https://kep.index.hu/1/0/1069/10698/106984/10698477_37de34c681cb05921c6c0d02d1a5dfba_wm.jpg)
![Abelhamid Abaaoud az Iszlám Állam zászlója alatt. November 13-án összehangolt terrortámadásokat követtek el Franciaországban, hét támadó meghalt, de az utcán lövöldöző csoportból Brüsszelbe szökő Salah Abdeslamot azóta is keresik Franciaországban, és Belgium mellett Németországban is. Öt nappal a támadások után, egy hét órán át tartó rendőri akcióban megölték a támadások kitervelőjének tartott Abdelhamid Abaaoudot, egy marokkói-belga kettős állampolgárt. A saint-denis-i lakás elleni ostromban meghalt Abaaoud lányunokatestvére, egyik társa pedig felrobbantotta magát. Abaaouddal telefonon, de kódolt üzenetekkel tartották a kapcsolatot a párizsi merénylők, Salah, a támadások kitervelője pedig a helyszínen nézte meg a pusztítást, lényegében alig egy órával Francois Hollande érkezése előtt még a Bataclan koncertteremnél volt. Abaaoud és az Abdeslam-testvérek már a támadások előtt is rajta voltak egy belga terrorlistán. Azóta kiderült, hogy két párizsi merénylő is a menekültekkel együtt, hamis útlevéllel érkezhetett Európába. A párizsi támadások után három hónapos szükségállapotot vezettek be Franciaországban, és Európa több országában is folyamatosak a terrorellenes intézkedések.](https://kep.index.hu/1/0/1056/10564/105646/10564637_724199e1d512042c0962b2fe35425a78_wm.jpg)
Abelhamid Abaaoud az Iszlám Állam zászlója alatt. November 13-án összehangolt terrortámadásokat követtek el Franciaországban, hét támadó meghalt, de az utcán lövöldöző csoportból Brüsszelbe szökő Salah Abdeslamot azóta is keresik Franciaországban, és Belgium mellett Németországban is. Öt nappal a támadások után, egy hét órán át tartó rendőri akcióban megölték a támadások kitervelőjének tartott Abdelhamid Abaaoudot, egy marokkói-belga kettős állampolgárt. A saint-denis-i lakás elleni ostromban meghalt Abaaoud lányunokatestvére, egyik társa pedig felrobbantotta magát. Abaaouddal telefonon, de kódolt üzenetekkel tartották a kapcsolatot a párizsi merénylők, a támadások kitervelője pedig a helyszínen nézte meg a pusztítást, lényegében alig egy órával Francois Hollande érkezése előtt még a Bataclan koncertteremnél volt. Abaaoud és az Abdeslam-testvérek már a támadások előtt is rajta voltak egy belga terrorlistán. Azóta kiderült, hogy két párizsi merénylő is a menekültekkel együtt, hamis útlevéllel érkezhetett Európába. A párizsi támadások után három hónapos szükségállapotot vezettek be Franciaországban, és Európa több országában is folyamatosak a terrorellenes intézkedések.
(Fotó: Handout / Reuters)
Rovataink a Facebookon