Rockaway Beach a New York-i szörfösök kedvelt terepe volt, ám 2012-ben a Sandy hurrikán óriási pusztítást végzett ebben a városrészben is. Susannah Ray képei az egykor aktív sportélet és annak letéteményesei előtt hajtanak fejet.

A parasportolók sikereit is természetesnek vesszük, de kevesen látják, mennyi küzdés, súlyos élettörténet van emögött. Ezért gondoltuk azt, hogy egy parasportoló példáján megmutatjuk, milyen út vezet a világszínvonalú teljesítményekhez. A sportlövő, világbajnoki második helyezett Dávid Krisztával 2014 őszén kezdtünk el együtt dolgozni, igyekeztünk minél teljesebb képet kapni róla, nemcsak a lőtéren és szigorúan a sporthoz kötődve akartuk megismerni, hanem ahol csak lehetett, belemásztunk az életébe. Amikor elkezdtük, nem gondoltuk, hogy a riói paralimpiáig követjük, és azt sem, hogy tanúi lehetünk élete és sportkarrierje egy nagyon nehéz szakaszának. Egy műtétnek és az abból való talpra állásának. Ismerjék meg önök is a nagy küzdő, a mindig mindent kézben tartó, napi nyolc óra munka mellett profi teljesítményt nyújtó Dávid Krisztát. Rióban magyar idő szerint pénteken 14:30-kor kezdi meg a légpisztolyosok selejtezőjét.

1966. augusztus 29-én lépett színpadra rendes koncerten utoljára a Beatles. Kimerültség, kaotikus turnék, sikoltozó rajongók, gumicukor és egy diktátor felesége is hozzájárultak a döntéshez.

Az interneten rendszeresen előkerülő humorforrás a rossz tetoválások gyűjtése. Szétfolyt arcok, zombikra hasonlító kisgyerekek, elírt szlogenek, teljes ízléstelenség. De meg lehet-e csak kívülről ítélni egy tetoválás sikerét vagy kudarcát? Lehet-e rossznak csúfolni egy tetoválást, ha az a viselőjének örömet okoz? Ilyesmi kérdések merülnek fel bennem, amikor megláttam Hermann Ildi képeit.

„A képeim elsősorban az emberekről, nem pedig magáról a fotográfiáról szólnak” – mondta a New York Timesnak a Kaliforniában nevelkedett Rian Dundon, aki nemcsak az amerikai nyugati partot ismeri jól, hanem Kínát, valamint fekete-fehér, egyszerűségre törekvő képeinek szereplőit is.

Vasárnap éjjel, magyar idő szerint hétfőn hajnalban a záróünnepséggel véget ért a XXXI. nyári olimpiai játékok Rióban. Bő két hét alatt 28 sportág több mint háromszáz versenyszámában avattak olimpiai bajnokot a kvalifikált több mint tízezer versenyzőből. Klasszisok tündöklése és bukása, korszakos zsenik megdicsőülése, fiatal tehetségek felbukkanása egyaránt jellemezte a játékokat, ahogyan szép magyar sikerek és bosszantó vereségek is. Munkatársaink az olimpia két és fél hete alatt a helyszínen kísérték végig az úszók, pólósok, birkózók, dzsúdósok, vívók, atléták, kajak-kenusok és számos más olimpikonunk versenyét. Összeállításunkban a legemlékezetesebb pillanatokat idézzük fel képeik segítségével.

Augusztus közepére az amerikai Wasp hordozó gépeinek támogatásával sikerült befejezni a líbiai Szirt több hónapja húzódó ostromát. Az Iszlám Állam líbiai tartományának központját több ezer dzsihadista védte, az ellenük harcoló profi és félprofi kormánycsapatokat a harcokba elkísérte a Balkántól Afganisztánig az elmúlt két évtized összes háborúját megörökítő fotós, Goran Tomasevic.

Amikor elképzeltem, hogyan fogok bulizni a Sziget elmúlt időszakának legzsúfoltabb napján egy kerekesszékes sráccal, akkor egyáltalán nem úgy képzeltem, hogy (Rihanna helyett) majd egy brutál drum n bass partin táncolunk, és a haverjainak random rajongó csajokat kell leszedni róla. Mert Dani, ha akarná se tudná leszedni magáról a csajt, ugyanis a kezét nem tudja használni, mióta 11 évvel ezelőtt – az ő szavaival élve – banális autóbalesetet szenvedett. És a lábait sem tudja használni, mert a nyaki ötös csigolyája tört el, ezért kerekesszékkel mozog. Most egy olyan programot népszerűsít, aminek az a célja, hogy a kerekesszékkel élők szakmai segítség mellett, biztonságos módon, de önállóan mozdulhassak ki és szórakozhassanak. A projekt első állomása a Sziget Fesztivál volt.

Életének kilencven évéből fél évszázadot szentelt a szocializmus megvalósításának. Fidel Castro túlélte a sikertelen hatalomátvételi kísérleteket, a bebörtönzést, a kubai forradalmat, a rakétaválságot, a hidegháborút, a Szovjetuniót, és szinte minden kommunista diktátort, akivel egy időben került hatalomra. Már visszavonult a politikától, de a ma kilencvenéves Fidel Castro még mindig Kuba vezéralakjának számít.

Politikai és gazdasági válsággal, az évszázad korrupciós botránya és súlyosbodó zikajárvány közepette veszi kezdetét magyar idő szerint szombat hajnalban a Rio de Janeiró-i olimpia. Az ország problémái az utca emberének véleményére is rányomják bélyegüket: sokak szerint elherdált pénz a játékok megrendezése, az olimpia helyett inkább a közszolgáltatások javítására kellett volna költeni a hatalmas összegeket. Mások viszont örülnek annak, hogy a város épült-szépült, és tárt karokkal várják a turistákat, hatalmas bulit ígérnek nekik a világ partifővárosában. A karneválhangulatot csak egy dolog veszélyezteti, amitől szinte mindenki tart: az utcákon tomboló erőszakhullám.

Az illegális bevándorlás az Egyesült Államok belpolitikájának egyik legfontosabb kérdésévé vált az elmúlt időszakban. A 2016-os elnökválasztás kampányában Donald Trump republikánus jelölt leghangsúlyosabb ígérete, hogy leszámol a Mexikóból érkező tömegekkel, míg Hillary Clinton a bevándorlási politika átalakítását és a letelepedés könnyítését ígéri. Mindeközben a déli határokon tízezrek próbálnak minden eszközzel bejutni az országba. A guatemalaiak, mexikóiak, hondurasiak, salvadoriak mellett már a kubaiak is a szárazföldön próbálkoznak. Az idei tömeges migráció teljes erőből feszülhet az Egyesült Államok ellátórendszerének. Terrorizmus helyett bűnözéssel riogatnak az országban, de az elvándorlás még mélyebbre lökheti a közép-amerikai országok gazdaságát, újabb embereket ösztönözve az elindulásra. Egyes forgatókönyvek szerint akár tízmillióan menekülhetnek az Egyesült Államok felé egy jobb élet reményében. A képeket John Moore készítette, hogy megismerhessük azokat, akik a kockázatokat vállalva elhagyják országukat az amerikai álomért.

2011. július 29-én a szír hadsereg dezertőreiből megalakult a Szabad Szíriai Hadsereg. A szervezet 2012-ben még gyors győzelemről beszélt, de a széttöredezett, erőforrások nélküli katonai erő nem érte el a céljait. Aszad elnök és az Iszlám Állam kiszorította a nyugati hatalmak első patronáltját. Az országban azóta is káosz van, kiszámíthatatlan erőviszonyokkal és változékony frontvonalakkal.

Az elmúlt évtizedek sosem látott ütemű felmelegedést hoztak Grönlandon. A meleg pedig nemcsak a tájat kezdte átformálni, hanem vele együtt a helyiek mindennapjait is. Sébastien Tixier francia fotós egy hónapig járta a sziget jeges tájait, hogy megmutassa, miképpen alakul át gyerekkorának mesevilága.

Donald Trump sikerének az egyik titka, hogy rettentő hatékonyan használja a tömegmédiát, miközben ő maga egy Amerika-szerte tapintható jelenséggé vált. Legelvakultabb támogatói rocksztárként rajongják körbe, és a kampányállomásokon mindig teljes extázisban várják, hogy Trump a show közben lesétáljon a kordonhoz, és kezet fogjon velük az első sorokban.

Talán könnyebb szembenéznünk saját mulandóságunkkal, ha előtte végigkísérünk valakit élete utolsó szakaszán. A legijesztőbb mindig az ismeretlen – a legfélelmetesebb, ha a felfoghatatlanba próbálunk belegondolni. Ha egy családtaggal éljük át.

Itthon aligha jutna eszébe bárkinek egzotikus érdekességként gondolni az öreg alkeszekkel teli, lepukkant kocsmákra, Bécsben viszont rohamtempóban zárnak be ezek a helyek. Egy osztrák fotós végigjárta őket, mielőtt végleg eltűnnek.

A zenei fesztiválok hosszú évekig tradicionálisan az alternatív közeg és a fiatalok körében voltak kifejezetten népszerűek, aztán tíz éve feltűnt a Balaton Sound, és azok is felfedezték maguknak az ilyen rendezvényeket, akik korábban távol tartották magukat az ilyen eseményektől. A Balaton Sound magyar közönsége évek óta leszűkíthető egy viszonylag nagy társadalmi csoportra, de a legtöbben máig elintézik az egészet annyival, hogy ezek mind gyúrósok, BMW-esek vagy diszkósok, bármit is jelentsen az utóbbi. Egy napig követtünk egy négyfős baráti társaságot a Balaton Soundon, akiknek ez a legnagyobb buli minden évben, hogy megtudjuk, miért és mitől annyira más a zamárdi fesztivál magyar közönsége, mint bárhol máshol.

Vajon milyen képek születnek, ha egy portréfotós az amerikai hadsereg felé fordítja a fényképezőgépét? Platon ráadásul a világ egyik legfelkapottabb portréfotósa, ő lőtte például Putyin legjobb képét, és most az amerikai katonákat is úgy mutatja meg, ahogy még senkinek sem sikerült.

Platon, a jelenkor egyik legjelentősebb portréfotósát legtöbben csak a világ vezető politikusairól készült ikonikus fotóiról ismerik. 2016-ban azonban egy ettől eltérő album jelent meg, melyben az amerikai hadsereg kevéssé közismert pillanatait mutatja meg az olvasóknak. Korábban sosem látott helyeken készített képein bevetésre készülő vagy épp onnan hazatérő katonák szerepelnek, esetleg olyanok, akik megtagadták a szolgálatot, és azóta háborúellenes aktivistává váltak. Készült kép a brutális kiképzésről is, de nem a megszokott, fatörzset cipelő kommandósokat látjuk, hanem a földi pokolra készülő, egyszerű bakákat. Érdekesség, hogy bár a fotóalanyok között akad komolyan megsérült férfi is, a kép mégsem csak a máskor megszokott, a háború szörnyűségeinek üzenetét képviseli, a szomorúság és a gyász mellett a szeretet, a magabiztosság és az elszántság is megjelenik az arcokon.

A képek között szerepel a 2008-as elnökválasztási kampány egyik legnagyobb hatású felvétele is, melyen Platon egy amerikai muszlim anya öleli át az iraki hadműveletek során elesett fiának sírkövét. Ezzel válik talán teljessé a kör: a fényképek a jelentkezés, a kiképzés, a bevetés, a sebesülés és végül a hazatérés pillanatait is megmutatják, függetlenül attól, hogy pontosan mit is jelentenek ezek a szavak a képen szereplő embereknek.

Észak Aleppója még a rettenetes bürgepörköltet is megkóstolta a szigeten, ahová 14 évig egy nagy gyász miatt be sem léphetett illetéktelen halandó, és ahol aztán nagy botrányt kavart, hogy alcsúti növendékek miatt vágták ki a szép öreg fákat. Kis szigeti nosztalgia a számláit notóriusan nem fizető Krúdy szellemében Palatinus Jóskával, egymás sarkában sétafikáló szép nőkkel, tust húzató honatyákkal és bokrokra nehezedő édes barbár kultúrával. Nagykép, nagyrészt Gilányi Magdolna A Margitsziget 19. századi képeken című, nemrég megjelent könyve alapján.

A Franciaországnál ötször nagyobb területű Jakutföldön a távolságokat csak napokban mérik. A 28 éves, kétgyerekes kamionsofőr, Ruszlan Dorocsenkov nyolc éve fuvarozik Kamaz teherautójával a befagyott folyókon, hogy ellássa élelemmel az északi sarkkörön túli településeket. Egy-egy fuvarért 600 dollár üti a markát, ami oroszországi viszonylatban busás fizetségnek számít. De minden utazás egy külön kaland, és a rideg szibériai táj megannyi veszélyt tartogat a sofőröknek. Hogy Amos Chapple, a szabadúszó új-zélandi fotós – akinek a képei nem először szerepelnek az Indexen – a saját bőrén is megtapasztalhassa és bemutathassa ezeket a kihívásokat, csatlakozott Ruszlanhoz egy tizenkét napos utazásra.

A magyar futballválogatott két hetet és két napot töltött az Európa-bajnokságon, ami Magyarország legszebb két hete is volt az utóbbi 30 évben, a sportéletet tekintve biztosan. Játékosok, edzők, gólok, drukkerek Franciaországban és itthon.

A tíz éve kirobbant mexikói drogháború senkinek sem kegyelmez, több civilt gyilkoltak meg, mint Irakban és Afganisztánban együttvéve. Vérben úszik már Mexikó legnépszerűbb turistaparadicsoma is, ahol bárki bármikor golyót kaphat a tengerparton egy jetskin száguldó drogostól. Van azonban remény.

A 81 éves Letizia Battaglia több évtizeden keresztül fotózta a szicíliai maffia által elkövetett bűntényeket. Volt, hogy az egyik gyilkosság helyszínéről ment a másikra, így az évtizedek alatt, ahogy ő fogalmazott, összejött egy képgyűjteménye halott emberekről. Később politikusként is próbált tenni a maffia ellen, és mai napig fél, ha megcsörren a telefonja. Nemrég megjelent Antológia című könyvét hatszázezer fotójából válogatta össze, ezeken mutatta meg szülővárosa, Palermo több arcát, és hogy milyen volt Palermo, amikor a maffiaháború az utcákon zajlott.

Bár Magyarországon csak a hetvenes-nyolcvanas években bukkantak fel az első gördeszkások, az Egyesült Államokban már évtizedekkel korábban rákaptak az emberek az ízére. A hatvanas évek elején a tengerentúlon gyerekek és idősebbek is deszkáztak, társadalmi és vagyoni helyzettől függetlenül. A deszkázás ma is a szabadságról szól, ahol nincsenek és nem is lehetnek szabályok, de évtizedekkel ezelőtt ez a szabadság még inkább igaz volt erre a sportra.

A Hemző Károly-díjra idén is 35 év alatti fotósokat jelöltek: a zsűri három remek sorozata és eddigi munkássága miatt Mohai Balázst választotta a díjra. A zsűri tagjai Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok és az alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor voltak. Idén hat finalistát emelt ki a bizottság: Hirling Bálintot, Kállai Mártont, Pályi Zsófiát, Stiller Ákost és Végh Lászlót, illetve Mohai Balázst, aki végül a díjat is elnyerte. A Hemző-díjjal oklevél, pénzjutalom és kiállítási lehetőség jár a Magyar Fotográfusok Házában. A tavalyi díjazott, Móricz-Sabján Simon jutalomkiállítása még június 19-ig látható a Kismanó Galériában.

Mohai Balázs 1984-­ben született Budapesten. A Kaposvári Egyetem fotóriporter és képszerkesztő szakán tanult, majd ösztöndíjjal a norvég Volda University College hallgatója volt a Photo for Media kurzuson. Szakmai gyakorlatot a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában, majd pedig az MTI fotószerkesztőségében szerzett. 2008 óta a Magyar Távirati Iroda külsős fotóriportere. Klasszikus fotóriportokban gondolkodik, elsősorban a dokumentarista fotográfia iránt érdeklődik. Témáit itthon és külföldön egyaránt keresi. Nyert már Junior Prima­ díjat, Magyar Sajtófotó Pályázatot, köztük a legjobb 30 év alatti fotóriporternek járó különdíjat is.

Bár az ellenség becsapása mindig is része volt a háborúknak, mesteri szintre a második világháborúban emelkedtek a különböző átverések. A nagyobb hadseregeknél mindenhol működött speciális hadosztály, melynek egyetlen feladata az volt, hogy elhitesse az ellenséggel, a baráti erők sokkal nagyobb hadsereggel rendelkeznek, mint valójában, és azt egészen máshol fogják bevetni, mint a valódi tervekben szerepel.

Muhammad Ali amatőrként olimpiai bajnok lett, profiként a nehézsúly királya. A bokszolót a ringen kívül is felfedezték, a polgárjogi harcossal mindenki szóba állt, az amerikai elnökök éppúgy, mint a szovjet főtitkár. Stallonéval Oscar-díjátadón kamubokszolt, és kapott csillagot Hollywoodban is.

Egyszerre modell és művész, alkotó és szemlélő Katerina Belkina, aki különleges, festményszerű fotósorozatában szó szerint és átvitt értelemben véve is teljesen kitárulkozva keresi saját helyét a művészetben és a világon.

A 42 éves, orosz Katerina Belkina az egyik legkülönlegesebb szemléletmódú orosz fotóművész; talán nincs fotós, akinek képei közelebb állnának a festészethez, mint az övéi. Művészcsaládba született, már édesanyja is képzőművészettel foglalkozott. Katerina tanulmányai alatt dolgozott kiadónál és volt tervezőgrafikus egy tévécsatornánál. Fotográfiát csak 2000-ben kezdett el tanulni, de 2007-ben már jelölték az orosz Kandinszkij-díjra, 2009-ben pedig részt vett az első Fotó Biennálén a szentpétervári Márványpalotában. 2015-ben elnyerte a Nemzetközi Lucas Cranach-díjat, 2016-ban pedig megnyerte a Hasselblad Masters-díjat.

Budapesten a Faur Zsófi Galériában Paint című, egészen különleges sorozata látható, képeink legnagyobb része is innen származik. Katerina Belkina nemcsak fotósa, de modellje is ennek a beállított önarcképekből álló szériának, amely a művész példaképeit, az elmúlt századok legnagyobb festőit idézi meg a fotográfia, a festészet és a számítógépes technikák ötvözésével.

A LensCulture, az egyik legnevesebb művészeti portál azt írja a sorozatról: „Katerina Belkina munkáit tekinthetjük egy óriási állásfoglalásnak arról, ahogyan az emberiség a saját helyét keresi a társadalom és a kultúra nagy egészében. Belkina szinte mindig önmaga modellje is, és ez azt mutatja, hogy mindenestül azonosul is ezzel az univerzális küldetéssel. A Paint című sorozat megmutatja, hogyan maradhat egy vizuális művész hű önmagához úgy is, hogy inspirációját a múlt festőnagyságaiból nyeri. Belkina kölcsönveszi a 19. és 20. századi festők ecsetjét, hogy olyan közel kerülhessen hozzájuk, amennyire csak lehet. Komoly kreatív erőt lát a művész és modellje közötti feszültségben és interakcióban, de ő nemcsak a mesterekkel azonosul, hanem a művészek modelljeinek szerepét is magára vállalja, így nem szemlélője, de résztvevője ennek a kölcsönhatásnak.”

A Paint képei hol a címben jelölt festők stílusát, visszatérő témáit idézik meg – legyen szó Degas elmaradhatatlan balett-táncosairól, Schiele aktjairól, Malevics színes geometriai formáiról, Gaugin fekete nőalakjáról, Frida Kahlo szürreálisba hajló önarcképeiről vagy Tamara de Lempicka kanapén ülő figuráiról –, hol pedig egyes képekre reflektál, mint Petrov-Vodkin A vörös ló fürdetése vagy Rousseau Az álom című festménye esetében. A művésznő meztelensége talán nem pusztán forrásainak munkáira utal – bár például Schiele esetében nyilván evidens a fedetlen test –, de tovább mélyíti a LensCulture által is tárgyalt gondolatot: a szó szerint és metaforikusan is érthető teljes kitárulkozás még hitelesebbé teszi Belkina sokszoros szerepvállalását a mű elkészítésének folyamatában.

Miles Davis mindig egy lépéssel mások előtt járt, a kortárs zene pedig szorgalmasan, néha kicsit le- lemaradva, de áhítatosan követte. A legnagyobb jazz- és rocklegendákkal játszott együtt; sok világhíres zenész nála kezdte a pályafutását. Jellegzetes trombitajátéka ezer másik között is felismerhető. Diszkográfiája csak egy vécépapírtekercsre férne rá; regényes nőügyeiből Casanova-történeteket lehetne írni; drogfogyasztási szokásait még az önpusztító punkzenészek is megsüvegelhetik. Ismerte és értette a klasszikus zenét, de nem idegenkedett az elektronikus hangzástól sem. Semelyik más muzsikus nem volt rám ekkora hatással – mondaná a XX. század, ha kérdeznék. Miles Davis ma lenne kilencvenéves.