Sikerült elnököt találni a médiahatóságnak

2013.08.14. 19:02
Ha strandolt, ha síelt, vagy éppen egész nap dolgozott, ha hírfüggő, de lemaradt, vagy éppen azt se tudta, hova kapja a fejét az egész napi hírcunamiban, ez itt a Napi napi, az Index naponta jelentkező hírösszefoglalója. Minden egy helyen, ha csak egyet kattint, ez legyen.

KARAS MONIKA LESZ AZ NMHH ÚJ ELNÖKE

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke megerősítette az Index információját, mely szerint Orbán Viktor Karas Monikát, a Magyar Nemzet és a Hír TV jogászát jelöli a médiahatóság élére. Karas Monika az NMHH elnöki posztján kívül a Médiatanács elnöki tisztségét is elláthatja, amennyiben azt a parlament megszavazza. Erre információink szerint az augusztus 26-ára összehívott rendkívüli parlamenti ülésen kerülhet sor. Bajnaiék szerint Karas alkalmatlan, az MSZP is tiltakozik, az LMP politikusának gúnyos mondata szerint a Fidesz önmérsékletet tanúsított azzal, hogy nem Habony Árpádot, csak az ügyvédjét jelölik.

FOLYTATÓDIK A MISKOLCI CSECSEMŐHALÁL-SOROZAT

Szerdán újabb koraszülött gyermek halt meg a miskolci kórházban, ezzel kilencre emelkedett a koraszülöttintenzív-osztályon múlt hétfő óta elhunyt gyerekek száma. A kórház közleménye szerint  egy kritikus állapotban lévő csecsemő hunyt el, aki már hónapok óta intenzív kezelés alatt állt, és többszörös súlyos hasi műtéteken esett át. A gyermek a korábban meghalt koraszülöttekkel semmilyen közvetlen kapcsolatban nem volt, állítólag halála nem függ össze azokéval. Ugyanakkor jelenleg is tart a vizsgálat, ami a csecsemőhalálok közti összefüggések okát kutatja, és a kórház eddig azt állította, azok között sincs összefüggés, és tagadták, hogy fertőzés állna a háttérben. Közben megszólalt az egyik halott gyerek édesanyja, aki a higiéniás körülményekre is panaszkodott, valamint arra, hogy sms-ben értesítették koraszülött csecsemője haláláról.

MEGINT FORRONG EGYIPTOM

Több száz ember meghalt, sokan megsebesültek szerdán Kairóban, miután a rendőrség megkezdte az iszlamista tüntetők két sátortáborának felszámolását. Napközben az ország több városában is véres összecsapások robbantak ki. Az összecsapásokban meghalt a Sky News egyik operatőre is.

TARLÓS ÉS PAPCSÁK ÖSSZEBALHÉZOTT

Legalizálná és bővítené a Petőfi Csarnok előtti, illegálisan működő bolhapiacot a főváros, Zugló azonban tiltakozik. Egy mélyebb konfliktus húzódhat meg a háttérben a kerületi polgármester, Papcsák Ferenc, illetve Tarlós István között. Utóbbi állítólag fel sem veszi már a telefont a XIII. kerület vezetőjének.

A GDP 0,1 SZÁZALÉKKAL NŐTT, AZ ÉVES NÖVEKEDÉS 0,2 SZÁZALÉK

Ennek akár örülhetünk is, hiszen az éves növekedési ütem öt mínuszos negyedév után pozitív lett, a gond, hogy a rövidebb távú folyamatok irányát sokkal jobban jelző, és a piacoknak is fontosabb negyedéves növekedés az előző negyedév kiugró eredménye után most meredeken visszaesett. Ráadásul a régióban csak Bulgáriának sikerült nálunk rosszabb növekedést összehozni.

SZTRÁJKOLHATNAK A SPAR-DOLGOZÓK

Sztrájkbizottságot alakított a Spar élelmiszerlánc dolgozóinak egy része a bérezésük miatt, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) pedig a munkavállalók nevében bíróságon támadta meg a Sparnál érvényben lévő kollektív szerződést. A szakszervezet arra hivatkozik, hogy Spar munkavállalói megelégelték "a velük szemben elkövetett jogtalanságokat" és elégedetlenek a bérükkel.

HERNÁDI VÁLLALNÁ A HORVÁTORSZÁGI KIHALLGATÁST

Ha a magyar és a horvát igazságügyi szervek megállapodnak abban, hogy Zágrábba kell utaznom, akkor oda fogok menni - nyilatkozta Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója a horvát Globusz című lapnak. A lap cikke szerint Hernádi arra számít, hogy egy esetleges horvátországi kihallgatás után a horvát nyomozó hatóság nem tartaná őt az országban. "Remélem, hogy hamarosan újra Horvátországban nyaralhatok." A Globus ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy Hernádi ténylegesen megjelenne Horvátországban.

ELHUNYT SIPOS EDIT VILÁGBAJNOK VÍZILABDÁZÓ

Mindössze 38 éves volt, és súlyos betegségben szenvedett a római világbajnokságot megnyerő női vízilabdázócsapat egyik legjobbja, aki ma reggeli hír szerint meghalt. Egykori csapattársai pénteken jelentették, hogy gyűjtést rendeznek a gyógyítására.

VÉGE A BUTAMOBILOK KORÁNAK

Az eladási statisztikák szerint most fordult elő először, hogy világszerte több okostelefon fogyjon, mint hagyományos: 225 millió a 210 ellenében. A piac átalakulását jól illusztrálja, hogy a tíz éve még toronymagas piacvezető Nokia-Ericsson-Motorola trió ma már a fasorban sincs, sőt, mára az okostelefonos forradalmat kirobbantó Apple is lecsúszott, és a Samsung a király a maga 32 százalék körüli részesedésével. További számmágiáért erre tessék.

FELKELT A NAP AZ ANTARKTISZON

Ez így önmagában még nem lenne hír, a Déli-sarkvidéken azonban május óta először történt ilyesmi, a kutatóbázison tartózkodó nemzetközi tudóscsapat legnagyobb örömére. A 15 sarkkutató a bázis ablakain át három hónapig csak a sötétet, hóviharokat és olykor a mínusz 80 fokot mutató hőmérőt látott május óta. Ha szeretné látni, hogy néz ki a napfelkelte az Antarktiszon, ide kattintson.

nap
Fotó: IPEV/PNRA-A. Barbero

GERA ZOLTÁN MÉG EGY ÉVET HOSSZABBÍTOTT ANGLIÁBAN

Noha sérülés miatt szinte a teljes évet kihagyta, de felépült, és egy újabb évre aláírt a Premier League-ban szereplő West Bromwich Albionhoz a 34 éves Gera Zoltán, a magyar futballválogatott csapatkapitánya.