új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kettőből egy bréket visszaszerzett Nadal, majd mellé tette adogatójátékát is, így 4:3-ra szépített a második szettben. Djokovics kisebb hullámvölgybe került, többször hibázott, ajándékpontokat adott a spanyolnak, aki egyelőre él a lehetőséggel, és meccsben tartja magát. A Chatrier közönségén nem múlik, elképesztő bíztatást kap Nadal a francia publikumtól. 

    Rafael Nadal
    Rafael Nadal
    Fotó: Mustafa Yalcin/Anadolu via Getty Images
  • Márton Anna korábban úgy nyilatkozott a Pusztai Liza elleni nyolcaddöntő előtt, hogy amelyikük nyer, az most már nem állhat meg az aranyig. Nos, végül ő hagyta el győztesként a pástot, majd az Indexnek is értékelt:

    „Igen, ez amolyan aranyszabály nálunk, hogy aki magyart győz le, annak meg kell nyernie a versenyt. Innentől kezdve ez a cél. Viccet félretéve, jól érzem magam, ezt a koncentrációt szeretném a következő asszóban is megtartani. A következő körben lesz a legnehezebb dolgom, hogy élvezzem a vívást, de az eddigiek alapján bizakodó vagyok” – mondta.

    Márton elárulta, egyikük edzője sem szurkolt saját tanítványának az asszó alatt. A 29 éves kardvívó következő ellenfele Olga Harlan, a sportág nagyágyúja lesz.

    „Egy olimpián mindenkit le kell győzni, erős ellenfél következik, ha ez az asszó is meglesz, akkor a többi nekem már ajándék.”

    Szűcs Luca is remek vívással jutott tovább a negyeddöntőbe, elmondta, innentől kezdve teher nélkül lép pástra.

    „Izgatott vagyok, most már tényleg nulla teher van rajtam, bár, igazság szerint egész nap úgy vagyok vele, hogy kiváltságos a helyzetem, hiszen egy olimpián vívhatok. Nem érzek nyomást, amit tudok, megpróbálom megmutatni.”

    A 21 éves vívónak sem lesz könnyű dolga, hiszen francia ellenfele lesz az elődöntőbe jutásért. Mint említette, a közönséget megpróbálja majd kizárni, mert a helyszínen szinte felrobbannak a lelátók, amikor a szurkolók meglátnak a páston egy hazai vívót.

  • Szűcs Luca a hazai közönség által támogatott Sara Balzer ellen harcolhatja ki a négy közé kerülést. A 29 éves rivális a második olimpiáján szerepel, és szenzációs idény van a háta mögött, világranglista másodikként zárta a kvalifikációt, miközben négy világkupa-versenyt is megnyert. Szűcs ellen eddig egy csoportkörös asszója volt egyéniben, azt 5:4-re 2022 tavaszán. 

    Márton Anna az elmúlt tíz (talán a tizenöt sem lenne túlzás) év legjobb női kardvívójának tartott Olga Harlannal csap majd össze. Az ukrán világranglista 6. lett, úgy, hogy a kvalifikáció szempontjából kulcsfontosságú tavalyi vb-ről kizárták Milánóban, mert a hagyományokat felrúgva nem volt hajlandó kezet fogni orosz riválisával, miután legyőzte őt. Az ügy hatalmas port kavart, még Thomas Bach NOB-elnök is felajánlotta neki, ha lemaradna emiatt a kvótáról, szabadkártyásként garantáltan indulhat a játékokon... hát messze volt attól, hogy erre a segítségre szoruljon.

    Harlan már Pekingben olimpiai bajnok lett csapatban ,az egyéni cím azonban még hiányzik a gyűjteményéből, 2012-ben ezüst-, 2016-ban bronzérmes lett. A vb-ken azonban rendre ellenállhatatlanul szerepelt a koronavírus-korszakig: négyszeres aranyérmes (legutóbb épp Budapesten ünnepelhetett 2019-ben), összesen pedig – egyénit és csapatot is számolva – 15 vb- és 22 Eb-érme van már. 

    Az elmúlt években azonban már nem olyan kiemelkedő, mint előtte volt – mintha a koronavírus-korszak majd az ukrán–orosz-konfliktus együttes hatása megváltoztatott volna benne valamit. Érdekesség, hogy Márton hosszú-hosszú időn át egyszer sem tudta legyőzni – noha még 2011-ben, bőven juniorkorúként majdnem megtréfálta a genti vk-versenyen (14:15). 2020 óta viszont három asszójukból kettőt is a magyar vívónő tudott megnyerni. A legutóbbit a tavalyi grúz vk-versenyen ráadásul 15:5-re. 

  • Továbbra sincs semmilyen válasza Nadalnak a szerb játékára, a második szettben is rögtön elbukta szervagémjét, majd fogadóként sem tudott érvényesülni. Djokovics nagyon agresszívan, pontosan teniszezik, egyik nyerőt üti a másik után, így könnyen előfordulhat, hogy nagyon csúnyán megveri Nadalt. Egyelőre 6:1, 3:0 az állás – Djokovicsnak.

  • Szűcs Luca zsinórban három kapott találattal kezdett Joana Ilijeva ellen a női kardozók olimpiai versenyének nyolcaddöntőjében. A BVSC versenyzője először 3:1-nél szépített. Utána viszont elkapta a fonalat, 5:4-nél már ő vezetett, ráadásul a következő három tust is ő adta, így bíztató előnynél hallgathatta meg edzője tanácsait „félidőben”.

    Szünet után Ilijeva feljött 9:8-nál egészen egy tusra, de egyenlíteni nem tudott, Szűcs minden kapott találatra ráduplázott a következő periódusban, így 13:10-re ellépett. Az asszó legvégén sem remegett meg a keze, 15:10-zel búcsúztatta 23 esztendős, szintén első olimpiás ellenfelét, és Márton Annát követve bejutott a legjobb nyolc közé a női kardozók egyéni versenyében.

  • A két magyar közül Márton Anna kezdett jobban – kitudja mennyi, de mennyi közös egymás elleni asszó közül talán a legfontosabban. 1:1 után 4:1-re elhúzott. A folytatásra azonban Pusztai is összeszedte magát, és csakhamar egyenlíteni tudott. Ismét Márton pillanatai következtek, aki a pást hátsó harmadába szorította Pusztait, majd egy vágó mozdulattal mellkason találta (4:5). Tokiói negyedik helyezettünk egyértelműen átvette az irányítást és újabb három tussal viszonylag gyorsan le is zárta az asszó első felét, 8:4-es fórban vonulhatott az egyperces szünetre.

    Az első találat ismét Mártoné volt, akinek szinte minden akciója bejött, 4:10-nél például egy remek védés után tudott visszaszúrni Pusztai alkarjára, hét találatnyira növelve a fórt. Pusztai 11:5-nél szépített – 4:4 óta először tudott találatot elérni. Az asszó hajrája valamivel kiegyenlítettebbé vált, de Márton Anna sikere összességében nem került veszélybe, 15:7-re nyert, és tekintélyt parancsoló vívás után várhatja, ki lesz az ellenfele a négy közé jutásért a női kardozók egyéni olimpiai versenyében.

  • Jól indult a hétfői nap Kaizinger Balázs számára, ugyanis a 45. helyről vághatott neki a hétfői versenynek, ahol hatodikként lovagolt ki a pályára.

    Lovának, a 12 éves herélt pejnek, Herr Cooles Classicónak erőssége ez a szám, ennek megfelelően a párosuk remekül kezdett, az első kilenc akadályt gond nélkül vitte át. A 10-es és 11-es erőkifejtésnél viszont egymás után négy hibapontos verőhiba következett. Ez azonban nem bizonytalanította el sem a magyar lovast, sem a lovat, a pálya hátralévő részét ismét hibátlanul teljesítették, viszont a 84.78 másodperces idő túl volt az előírt limiten, ezért további két hibapontot kaptak.

    Kaizinger a remek teljesítményével hat lovas után átvette a vezetést, és előrébb is tudott lépni, ám a döntőbe jutáshoz végül ez sem volt elég –

    a magyar lovastusázó a 41. helyen zárt Párizsban. 

    Egyéniben a 15 órakor kezdődő éremcsatára a legjobb 25 lovas kvalifikálta magát.

  • Harcol, küzd Nadal, de Djokovicson kívül saját testével is meg kell harcolnia a mérkőzésen. A szerb klasszis játékról játékra riválisára erőlteti akaratát, egy-egy látványosabb labdameneteken kívül Djokovics magabiztosan kézben tartja a mérkőzést. A szerb direkt többször rövidít, futtatja Nadalt, ahogyan csak tudja, aki szemmel láthatóan küszködik a helyzettel.

    Első szett 3:0 után Djokovics még egy alkalommal elvette a spanyol szervagémjét, majd úgy tűnt, nullázhat is játszmán belül, de végül Nadal egy gémet nyert. Majd Djokovics kiszerválta a szettet, eddig tükörsima a találkozó. 6:1 

    Novak Djokovics
    Novak Djokovics
    Fotó: Clive Brunskill/Getty Images
  • A brit hármas megvédte címét a lovastusázók csapatversenyében a párizsi olimpia hétfői napján. A díjlovaglás és a terepverseny utáni zárószámot, a díjugratást a szigetországiak kezdték az élről a festői szépségű helyszínen, a Versailles-i kastély kertjében.

    A Tokióban győztes hármasban is szereplő Tom McEwen hibátlanul lovagolt, míg társai közül Rosalind Canter és a japán fővárosban szintén aranyérmes Laura Collett is csak egy verőhibával zárt, így

    a britek ötödik ötkarikás aranyukkal a legeredményesebb nemzetté váltak a lovastusa csapatversenyében.

    Mögöttük a díjugratásban elkövetett sok hibájuk ellenére a házigazda franciáké lett az ezüstérem, míg a dobogó alsó fokára a húsz hibapontért a díjugratásra lovast cserélő japánok állhattak fel. Egyéniben a legjobb 25 lovast felvonultató, 15 órakor kezdődő finálé dönt az érmekről.

  • Remekül játszik egyelőre a szerb klasszis, első szervagémjében 40:0-ig hamar eljutott, és ugyan végül Nadal egyenlőig visszahozta a játékot, ezt követően két pontot nyert Djokovics, és övé lett a gém. Nadal viszont adogatóként nem tudott érvényesülni, nagyon pontosan, agresszívan fogadott a szerb, első fogadóelőnyét pedig rögtön értékesítette. Majd Djokovics a brék mellé tette újabb adogatójátékát is – vesztett pont nélkül – , így már 3:0-ra vezet szetten belül.

    Novak Djokovic és Rafael Nadal
    Novak Djokovic és Rafael Nadal
    Fotó: Clive Brunskill / Getty Images
  • Nem minden hős visel köpenyt – tartja a mondás, ez pedig hatványozottan igaz lehet a tegnapi nap egy pillanat alatt az internet sztárjává vált férfiról is, aki tökéletes búvármutatványával mentette meg a 100 méteres mellúszás egyik tegnapi előfutamát. 

    Történt ugyanis, hogy Emma Weber amerikai úszó az egyik futam során elhagyta a medencében az úszósapkáját, amely azt követően hosszú percekig a medence alján hevert. Úgy gondolhatnánk, hogy ez bármelyik verseny során megesik, azonban mivel akár zavaró körülmény is lehet bármilyen, medencében található tárgy, így annak eltávolításáig a következő futam sem indulhatott el.

    Ekkor lépett színre névtelen hősünk, a férfi, aki a balatoni strandokat idéző, színes és mintás úszónadrágban a medencéhez sétált, és közel tökéletes fejest ugorva lemerült a gazda nélkül maradt sapkáért – majd nagy ujjongás közepette felhozta azt a medence aljáról. 

  • Telt ház a Philippe Chatrier Stadionban, elkezdődött Rafael Nadal és Novak Djokovics második fordulós mérkőzése a tenisztornán. A mostani kettejük 60. összecsapása, egészen elképesztő szám.

    Az adogatást Djokovics kezdte. 

  • Vereséget szenvedett az első asszójában, így a 32 között kiesett Dósa Dániel férfi tőrvívónk a párizsi olimpián.

    A Törekvés 28 esztendős versenyzőjének egy 17 éves, rendkívül tehetségesnek tartott, ám ezen a szinten kevés tapasztalattal bíró – mondjuk, fiatal kora ellenére két kontinentális bajnoki érmet az előző két évből már begyűjtő – egyiptomi várt. Az Abdelraman Tolba elleni asszó elején neki kellett a fordításért küzdenie, 3:2-től kezdve aztán hol több, hol kevesebb tussal, de ő vezetett egészen 9:9-ig. Ekkor zsinórban adott négy tussal ismét el tudott lépni Tolbától, de ezzel még mindig nem volt vége, mert most az egyiptomi kezdett eszelős zárkózásba (13:12). Dósa 14:13-ra vezetett, amikor leketyegett az első háromperces vívóidő, így a mindent eldöntőnek ígérkező (legfeljebb két találat) picit még váratott magára. 

    A szünetet az ifjú egyiptomi tudta jobban kihasználni: Tolba egyenlített, így jöhetett a drámai végkifejlett. Dósa a pást végére kényszerült, de kétszer is érvénytelen felületen szúrták meg egymást. Az izgalom még tovább fokozódott, ezúttal az egyiptomi szorult teljesen hátra, ám egy kiszúrással eltalálta Dósa felsőtestét a bal válla alatt, amivel búcsúztatta a további küzdelmektől a jóval rutinosabb magyart (14:15). 

    Innentől három női kardozónkért szoríthatunk. Pusztai Liza Márton Anna ellen, Szűcs Luca a bolgár Joana Ilijeva ellen lép pástra 14.30-tól.

  • Véget ért az első női mérkőzés a Phillipe Chatrier Stadionban, a női világelső Iga Swiatek ellentmondást nem tűrő játékkal, mindössze két gémet bukva győzte le a tenisztorna második fordulójában a francia Parryt. Így hamarosan kezdődhet a Chatrier programjának második találkozója, a Novak Djokovics – Rafael Nadal-mérkőzés, amely történelmi sportpillanatnak ígérkezik. 

    Iga Swiatek
    Iga Swiatek
    Fotó: Getty Images
  • Egy sportoló számára nem is kérdés, hogy a győzelem az első számú cél minden egyes versenyen, így az sem meglepő, hogy egy-egy sikert követően hatalmas teher esik le a vállakról, és szinte önkívületi állapotban örülnek az elért eredménynek. 

    Így volt ezzel a vasárnapi versenynapon a kétszeres olimpiai bajnok skót teniszező, Andy Murray is, aki korábban már bejelentette, hogy az ötkarikás játékok után visszavonul a profi versenyzéstől, Párizsban pedig csak párosban vállalja a játékot. 

    Ennek tudatában láthatóan minden erejét bele is adta a küzdelembe a 37 éves játékos, aki partnere, Dan Evans oldalán az első körében drámai mérkőzésen harcolta ki a továbbjutást a japán Kei Nishikori – Daniel Karo duóval szemben. 

    Az ünneplése pedig mindent elmond arról, mit is jelent ez neki: 

  • A párizsi olimpia megnyitójának apropóján Karácsony Gergely Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével találkozott – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t.

    A főpolgármester Facebook-bejegyzése alapján azt írták, a főpolgármester és a NOB elnöke egyetértett abban, hogy Budapest már most is rendelkezik szinte az összes olyan sportlétesítménnyel, ami egy nyári olimpia megrendezéséhez szükséges.

    Ugyanakkor a főpolgármester – személyes tapasztalatai alapján – úgy látta, hogy a sokkal fejlettebb infrastruktúrával rendelkező Párizsnak is „rendkívüli kihívás egy ekkora sportesemény megrendezése”. Karácsony Gergely szerint ha valaha komolyan felvetődik egy budapesti olimpia terve, akkor ahhoz a közösségi közlekedés fejlesztése mellett a meglévő utak, hidak, közterületek állapotában felgyülemlett évtizedes lemaradást is le kell dolgozni.

    Új sportlétesítmények építése helyett a város zöldfejlesztése lehetne az alapja egy széles körű társadalmi konszenzuson nyugvó olimpiai koncepciónak

    – írta a főpolgármester, aki szerint ennek hiányában eleve reménytelen bármilyen olimpiai álmot dédelgetni.

  • A férfi szinkronugrás után újabb kínai arany született a párizsi olimpián, a kínai Szeng Li-hao nyerte a sportlövők férfilégpuska-számát. 

    A 19 éves, vegyes csapatversenyben is diadalmaskodott Szeng – aki három éve Tokióban egyéniben ezüstérmes volt – végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a döntőben,

    mindössze két lövése volt 10 kör alatt, és olimpiai rekordot jelentő 252,2 körös teljesítménnyel nyert.

    Mögötte a szintén remekül lövő, tavaly világbajnok svéd Victor Lindgren lett a második, így ő és a bronzérmes horvát Miran Maricic is pályafutása során először állhat olimpiai dobogóra.

    A magyarok közül a vasárnapi alapversenyben Pekler Zalán 17., Péni István pedig 18. lett.

  • A 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd a nyolcaddöntőjében remek teljesítménnyel, 

    egyhangú pontozással győzött és bejutott a negyeddöntőbe hétfőn a párizsi olimpia ökölvívótornájának harmadik versenynapján.

    A nyíregyháziak kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese a tokiói játékokon egy súllyal lejjebb bronzérmes ausztrál Harry Garside-dal csapott össze és a kiegyenlített első menet után egyértelműen riválisa fölé kerekedett és sima győzelemmel jutott tovább. A 27 éves öklöző a biztos érmet jelentő elődöntőért csütörtökön lép ringbe.

  • Kaizinger Balázs tíz hibaponttal zárta a lovastusa hétfői zárószámát, a díjugratást, így 71,80 hibaponttal fejezte be a párizsi olimpián a versailles-i kastély kertjében rendezett viadalt.

    A 45 esztendős Kaizinger, aki a szombati díjlovaglás és a vasárnapi terepverseny után a 45. helyről várta a folytatást, hatodikként lovagolt a pályára. Lovának, a 12 éves herélt pejnek, Herr Cooles Classicónak erőssége ez a szám, ennek megfelelően a párosuk remekül kezdett, az első kilenc akadályt gond nélkül vitte át. A 10-es és 11-es erőkifejtésnél viszont egymás után négy hibapontos verőhiba következett. Ez azonban nem bizonytalanította el sem a magyar lovast, sem a lovat, a pálya hátralévő részét ismét hibátlanul teljesítették, viszont a 84.78 másodperces idő túl volt az előírt limiten, ezért további két hibapontot kaptak.

    Kaizinger a remek teljesítményével hat lovas után átvette a vezetést, és valószínűleg előrébb tud majd lépni, már csak azért is, mert a díjugratás előtt az állatorvosi vizsgálaton négy olyan párost is kizártak, akik előrébb voltak nála. A 15 órakor kezdődő éremcsatára a legjobb 25 lovas kvalifikálja magát.

    Fantasztikus érzés volt ide belovagolni. A ló jó formát mutatott, nem volt fáradt, kitett magáért attól függetlenül, hogy mi lesz a helyezés. Technikás pálya volt

    – értékelt az M4 Sportnak Kaizinger, aki azt is elárulta, hogy hazaköltözik Németországból, és itthonról készül tovább.

    Lovassportban 28 év után szerepelt ismét magyar versenyző az ötkarikás játékokon.

  • A kínai Lien Csün-csie és Jang Hao nyert férfi szinkrontoronyugrásban hétfőn a párizsi olimpián. Az ötszörös világbajnok, 23 éves Lien, valamint 26 éves, hatszoros vb-aranyérmes partnere végig vezetve, magabiztosan győzött, ezzel mindketten pályafutásuk első ötkarikás elsőségét gyűjtötték be.

    Második helyen a britek duója zárt, közülük a kétszeres vb-ezüstérmes Noah Williams először állhatott olimpiai dobogóra, míg 30 éves társa, az ötödik olimpiáján szereplő, Tokióban szinkronban aranyérmes Thomas Daley ötödik ötkarikás medálját nyerte.

    A bronzérem a Rylan Wiens, Nathan Zsombor-Murray kanadai páros nyakába került.

    Eredmények – műugrás, férfi szinkrontoronyugrás

    1. Lien Csün-csie, Jang Hao (Kína) 490,35 pont
    2. Thomas Daley, Noah Williams (Nagy-Britannia) 463,44
    3. Rylan Wiens, Nathan Zsombor-Murray (Kanada) 422,13
  • 400 méteren egyéni rekordjának megjavítása után 800 méteres gyorsúszásban is egyéni legjobb idejét úszta Sárkány Zalán hétfő délelőtt, amivel a harmadik lett a saját futamában.

    Hiába azonban a 20 éves úszó elképesztő teljesítménye, az esti döntőben ennek ellenére sem lehet ott, összesítésben a 14. helyen végzett a szám küzdelmeiben. Sárkány számára az olimpia azonban még nem ért véget, készülhet az 1500 méter gyors futamára. 

  • „Régről és jól ismertem a spanyolt, tudtam, mit kell vívni ellene, örülök, hogy működött a terv – állt az újságírók rendelkezésére Márton Anna a Lucia Martin-Portugues ellen 15:8-ra megnyert asszója után. – Az eleje nem indult olyan jól, ott volt a piros lap, amit nem éreztem jogosnak, szerintem nem indultam el előbb, de utólag ez sem volt gond. Hajlamos vagyok az ilyen igazságtalannak vélt pillanatokba beleragadni, most viszont nem történt meg szerencsére. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy a lábam bírja a terhelést, úgy érzem, ezzel semmi gond nincs, és nem is lesz. Az, hogy fejben hogy tudom összerakni magam, és mennyi szerencse társul ehhez, az lesz a kulcs” – tette hozzá az újabb, a térde állapotáról szóló kérdésre.

    Az Index arról kérdezte, hogy áll a Pusztai Liza elleni asszóhoz, a nyolcaddöntőben ugyanis klub- és válogatottbeli csapattársa ellen vívhatja ki a továbbjutást.

    „Nem örülök, nyilván nem örülök, hogy magyarral kell vívni, de próbálom onnan közelíteni a dolgot, hogy így legalább biztos, hogy lesz magyar a nyolc között. Női kardban ez egy nagyszerű eredmény olimpián. Nyerjen, aki ma jobb. Azt kívánom, bármelyikünk is győz, az nyerje meg a végén az aranyérmet is” – tekintett előre szimpatikusan.

  • Néhány óra múlva folytatódik a női kardozók küzdelme, Pusztai Liza Márton Anna ellen lép pástra, Szűcs Luca ellenfele pedig a bolgár Joana Ilijeva lesz a legjobb 16 között. Mindkét asszó 14.30-kor kezdődik. 

  • 400 méteren egyéni rekordjának megjavítása ellenére nem sikerült a döntőbe jutnia, így fő versenyszámában, 800 méteres gyorsúszásban javított volna párizsi szereplésén hétfőn a 20 éves Sárkány Zalán. Legjobb ideje a számban 7:49.29 volt az olimpia előtt. 

    A fiatal magyar úszó a délelőtti négy futam másodikjában ugorhatott medencébe a hetes pályán, amelyekből az összesítettben legjobb nyolc időt úszó sportoló juthatott be a fináléba.   

    Sárkány Zalán a célt szem előtt tartva ehhez mérten jól rajtolt, és egészen 350 méterig harmadikként fordult minden falnál, a mezőny pedig egészen fél távig meglehetősen együtt maradt. A magyar úszó négyszáznál már másodikként fordult, azonban ezt nem sikerült megtartania, és 600 méternél már háromméteres lemaradása volt az élen tempózó töröktől. Az élen nagy verseny volt a futamban a hazai David Aubrey és a török Kuzey Tuncelli között, utóbbi pedig a végére úgy elfáradt, hogy a magyar úszó megközelítette, ám megelőzni már nem tudta, és

    harmadik lett a futamában. 

    Az idejével ennek ellenére nem lehet elégedetlen, ugyanis 400 után ismételten egyéni csúcsot döntött, 7:48.90-es idővel ért célba.

    A két utolsó futamban aztán az időeredmények nem alakultak kedvezően a magyar sportoló számára, mindkét nyolcas elképesztő időt úszott, így Sárkány végül lemaradt a döntőről, összesítésben a 14. helyen végzett. 

  • Nehézkesen indult Márton Anna második olimpiai asszója, hogy technikai gond vagy egyéb hátráltatta, fentről nehéz volt megítélni, mindenesetre csak negyedjére tudott kezdéshez odaállni, amiért előzőleg már kapott is egy figyelmeztetést egy sárga lap képében, ráadásul spanyol riválisa, Lucia Martin-Portugues előnybe is került.

    A folytatás már jóval jobban alakult magyar szempontból, Márton 2:1-re és 4:3-ra is vezetett az összességében szoros első szakaszban. A spanyol 5:4-nél egyszer még fordított, innentől viszont Márton pillanatai következtek, aki zsinórban négy találattal lélegzetvételnyi előnyhöz – egyúttal időhöz is – jutott, hiszen a nyolc tust elérve mehetett is az egyperces pihenőre (8:5).

    A pihenő után is ő adta az első találatot, ezzel már tekintélyesnek mondható négytusnyi előnyben volt. A spanyol szerencsére nem tudta elkapni a fonalat, Márton zsinórban hatszor talált, mielőtt kapott volna egy tust a riválistól. Martin-Portugues azonban ezt sem tudta meglovagolni, tokiói negyedik helyezettünk gyorsan visszaállította az öttusos különbséget, majd a spanyol hiába kért videózást, a következő találatot is Mártonnak adták, aki így már 12:6-ra vezetett. 

    Végül, ha kissé nehézkesen is indult, magabiztos különbséggel, 15:8-ra nyerte az asszót Márton Anna, aki ezzel szintén nyolcaddöntőbe jutott. Ott klubtársával, Pusztai Lizával találkozik majd. Azaz az is biztos, hogy lesz magyar negyeddöntős női kardban. 

    Márton profi pályafutása alatt még sosem kapott ki a spanyoltól, szerencsére ez a sorozat ezúttal sem tört meg. 

  • Szűcs Luca remek vívással jutott tovább a legjobb 16 közé, majd gyorsan értékelte is az asszót az Indexnek.

    „Az elején bele kellett jönnöm, meg kellett éreznem a vívást, ez szerencsére sikerült. Nem is néztem az eredményt, talán 3:7 is volt már, de megmondom őszintén, erre nem is emlékszem pontosan. Örülök, hogy a végén sikerült túljárnom az eszén” – értékelt első asszója után az első olimpiáján szereplő Szűcs Luca. 

    „A hangulat nagyon jó, mióta reggel betettem a lábamat a Grand Palais-ba, nagyon jól érzem magam, hihetetlen élmény.” 

  • Pusztai Liza és Szűcs Luca egyszerre, előbbi a sárga, utóbbi a kék páston kezdte meg szereplését a párizsi játékok női kardvívóversenyében. Mindketten olasz ellenféllel ráadásul… 

    Szűcs 3:0-val kezdett a Tokióban 11. helyet szerző Martin Criscio ellen. A folytatás azonban kevésbé alakult jól, az olasz zsinórban hat tust is adott. A rossz sorozatot 6:3-nál egy visszavideóztatott akcióval sikerült megtörni. Szűcs visszakapaszkodott, majd 8:7-nél a vezetést is megszerezte, így ő szusszanhatott fórban. 

    A folytatásban hol egyik, hol másik vezetett, nem tudott lélektani fölénybe kerülni és elhúzni egyikük sem. 12:10-nél Szűcs az asszó legeleje óta először ismét kéttusos fórt alakított ki, majd hárommal is meglépett. Az olasz jelezte, hogy kilazult a hajgumija, megigazítaná, ám hiába próbált így időt nyerni és kizökkenteni a flow-ba került Szűcsöt, a következő találatot is Criscio kapta – méghozzá a kezén. A magyar lány egy védés-visszavágást követően pedig le is zárta az asszót a következő akció végén (15:10).

    Pusztai közben ellentmondást nem tűrően vívott Michela Battiston ellen: 6:0-val kezdett, majd 8:1-es előnnyel mehetett az egyperces szünetre. A 26 éves, hozzá hasonlóan a második olimpiáján szereplő riválisnak az asszó második fele már sokkal jobban sikerült. 9:7-nél kettő, 10:9-nél egyetlen találatra jött fel az olasz. Pusztai azonban a kritikus pillanatokban meg tudott újulni, 13:9-re újfent ellépett. Ezzel azonban még nem volt vége az izgalmaknak. Egy hosszasan videózott akció után ismét visszajött mínusz kettőre, majd a szórványos „Ria-ria, Hungária!” felkiáltások ellenére egyre is Battiston (13:12). Az utolsó két találatot azonban a BVSC-s vívónő adta, ezzel Szűcs Lucát követve a legjobb tizenhat közé!

  • Az első 50 méternél Grimes volt az első, őt követte amerikai és kanadai riválisa, Jackl a hatodik helyen fordult. Az első 100 után már közel két másodperces előnye volt Grimesnek, Jackl részideje pedig egy másodperccel elmaradt az országos bajnokságon úszott idejével.

    Hátúszásnál szépen zárkózott Jackl, 200 méteren az ötödik helyen fordult. Grimes továbbra is tartotta magabiztos előnyét az élen, Jackl pedig sajnos csak a hatodik helyen volt 250-nél. Az utolsó 50-re Jackl hatodikként fordult, gyorsúszásnál sem tudta csökkenteni a hátrányát, és végül hatodikként csapott a célba, ideje 4:44.47 volt, amellyel 10 másodperccel elmaradt legjobb teljesítményétől.

    Idejével összesítésben a 14. helyen végzett, így nem jutott döntőbe a fiatal úszónk 400 méter vegyesen.

    A futamot egyébként végül Emma Weyant nyerte, egy másodpercen belül másodikként ért célba Katie Grimes, harmadik pedig a brit Colbert lett. Jackl összesítésben a 14. helyen végzett. Ez azt jelenti, hogy a hétfő esti úszóprogramban egyetlen magyar sem lesz érdekelt.

  • 11 órakor elkezdődtek a hétfői nap úszóelőfutamai, a délelőtti programban két magyar úszónak szurkolhatunk, elsőként Jackl Vivien ugrik medencébe a 400 méter vegyes előfutamában, majd bő fél órával később jön Sárkány Zalán 800 méter gyorson. 

  • Simone Biles vádlisérülése ellenére is fantasztikusan tornázott a párizsi olimpián, a négyszeres olimpiai bajnok megmutatta, hogy miért is ő minden idők egyik legnagyobb tornásza. Részletek itt!