új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy sportoló számára nem is kérdés, hogy a győzelem az első számú cél minden egyes versenyen, így az sem meglepő, hogy egy-egy sikert követően hatalmas teher esik le a vállakról, és szinte önkívületi állapotban örülnek az elért eredménynek. 

    Így volt ezzel a vasárnapi versenynapon a kétszeres olimpiai bajnok skót teniszező, Andy Murray is, aki korábban már bejelentette, hogy az ötkarikás játkékok után visszavonul a profi versenyzéstől, Párizsban pedig csak párosban vállalja a játékot. 

    Ennek tudatában láthatóan minden erejét bele is adta a küzdelembe a 37 éves játékos, aki partnere, Dan Evans oldalán az első körében drámai mérkőzésen harcolta ki a továbbjutást a japán Kei Nishikori-Daniel Karo duóval szemben. 

    Az ünneplése pedig mindent elmond arról, mit is jelent ez neki: 

  • A párizsi olimpia megnyitójának apropóján Karácsony Gergely Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével találkozott – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t.

    A főpolgármester Facebook-bejegyzése alapján azt írták, a főpolgármester és a NOB elnöke egyetértett abban, hogy Budapest már most is rendelkezik szinte az összes olyan sportlétesítménnyel, ami egy nyári olimpia megrendezéséhez szükséges.

    Ugyanakkor a főpolgármester – személyes tapasztalatai alapján – úgy látta, hogy a sokkal fejlettebb infrastruktúrával rendelkező Párizsnak is „rendkívüli kihívás egy ekkora sportesemény megrendezése”. Karácsony Gergely szerint ha valaha komolyan felvetődik egy budapesti olimpia terve, akkor ahhoz a közösségi közlekedés fejlesztése mellett a meglévő utak, hidak, közterületek állapotában felgyülemlett évtizedes lemaradást is le kell dolgozni.

    Új sportlétesítmények építése helyett a város zöldfejlesztése lehetne az alapja egy széles körű társadalmi konszenzuson nyugvó olimpiai koncepciónak

    – írta a főpolgármester, aki szerint ennek hiányában eleve reménytelen bármilyen olimpiai álmot dédelgetni.

  • A férfi szinkronugrás után újabb kínai arany született a párizsi olimpián, a kínai Szeng Li-hao nyerte a sportlövők férfilégpuska-számát. 

    A 19 éves, vegyes csapatversenyben is diadalmaskodott Szeng – aki három éve Tokióban egyéniben ezüstérmes volt – végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a döntőben,

    mindössze két lövése volt 10 kör alatt, és olimpiai rekordot jelentő 252,2 körös teljesítménnyel nyert.

    Mögötte a szintén remekül lövő, tavaly világbajnok svéd Victor Lindgren lett a második, így ő és a bronzérmes horvát Miran Maricic is pályafutása során először állhat olimpiai dobogóra.

    A magyarok közül a vasárnapi alapversenyben Pekler Zalán 17., Péni István pedig 18. lett.

  • A 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd a nyolcaddöntőjében remek teljesítménnyel, 

    egyhangú pontozással győzött és bejutott a negyeddöntőbe hétfőn a párizsi olimpia ökölvívótornájának harmadik versenynapján.

    A nyíregyháziak kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese a tokiói játékokon egy súllyal lejjebb bronzérmes ausztrál Harry Garside-dal csapott össze és a kiegyenlített első menet után egyértelműen riválisa fölé kerekedett és sima győzelemmel jutott tovább. A 27 éves öklöző a biztos érmet jelentő elődöntőért csütörtökön lép ringbe.

  • Kaizinger Balázs tíz hibaponttal zárta a lovastusa hétfői zárószámát, a díjugratást, így 71,80 hibaponttal fejezte be a párizsi olimpián a versailles-i kastély kertjében rendezett viadalt.

    A 45 esztendős Kaizinger, aki a szombati díjlovaglás és a vasárnapi terepverseny után a 45. helyről várta a folytatást, hatodikként lovagolt a pályára. Lovának, a 12 éves herélt pejnek, Herr Cooles Classicónak erőssége ez a szám, ennek megfelelően a párosuk remekül kezdett, az első kilenc akadályt gond nélkül vitte át. A 10-es és 11-es erőkifejtésnél viszont egymás után négy hibapontos verőhiba következett. Ez azonban nem bizonytalanította el sem a magyar lovast, sem a lovat, a pálya hátralévő részét ismét hibátlanul teljesítették, viszont a 84.78 másodperces idő túl volt az előírt limiten, ezért további két hibapontot kaptak.

    Kaizinger a remek teljesítményével hat lovas után átvette a vezetést, és valószínűleg előrébb tud majd lépni, már csak azért is, mert a díjugratás előtt az állatorvosi vizsgálaton négy olyan párost is kizártak, akik előrébb voltak nála. A 15 órakor kezdődő éremcsatára a legjobb 25 lovas kvalifikálja magát.

    Fantasztikus érzés volt ide belovagolni. A ló jó formát mutatott, nem volt fáradt, kitett magáért attól függetlenül, hogy mi lesz a helyezés. Technikás pálya volt

    – értékelt az M4 Sportnak Kaizinger, aki azt is elárulta, hogy hazaköltözik Németországból, és itthonról készül tovább.

    Lovassportban 28 év után szerepelt ismét magyar versenyző az ötkarikás játékokon.

  • A kínai Lien Csün-csie és Jang Hao nyert férfi szinkrontoronyugrásban hétfőn a párizsi olimpián. Az ötszörös világbajnok, 23 éves Lien, valamint 26 éves, hatszoros vb-aranyérmes partnere végig vezetve, magabiztosan győzött, ezzel mindketten pályafutásuk első ötkarikás elsőségét gyűjtötték be.

    Második helyen a britek duója zárt, közülük a kétszeres vb-ezüstérmes Noah Williams először állhatott olimpiai dobogóra, míg 30 éves társa, az ötödik olimpiáján szereplő, Tokióban szinkronban aranyérmes Thomas Daley ötödik ötkarikás medálját nyerte.

    A bronzérem a Rylan Wiens, Nathan Zsombor-Murray kanadai páros nyakába került.

    Eredmények – műugrás, férfi szinkrontoronyugrás

    1. Lien Csün-csie, Jang Hao (Kína) 490,35 pont
    2. Thomas Daley, Noah Williams (Nagy-Britannia) 463,44
    3. Rylan Wiens, Nathan Zsombor-Murray (Kanada) 422,13
  • 400 méteren egyéni rekordjának megjavítása után 800 méteres gyorsúszásban is egyéni legjobb idejét úszta Sárkány Zalán hétfő délelőtt, amivel a harmadik lett a saját futamában.

    Hiába azonban a 20 éves úszó elképesztő teljesítménye, az esti döntőben ennek ellenére sem lehet ott, összesítésben a 14. helyen végzett a szám küzdelmeiben. Sárkány számára az olimpia azonban még nem ért véget, készülhet az 1500 méter gyors futamára. 

  • „Régről és jól ismertem a spanyolt, tudtam, mit kell vívni ellene, örülök, hogy működött a terv – állt az újságírók rendelkezésére Márton Anna a Lucia Martin-Portugues ellen 15:8-ra megnyert asszója után. – Az eleje nem indult olyan jól, ott volt a piros lap, amit nem éreztem jogosnak, szerintem nem indultam el előbb, de utólag ez sem volt gond. Hajlamos vagyok az ilyen igazságtalannak vélt pillanatokba beleragadni, most viszont nem történt meg szerencsére. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy a lábam bírja a terhelést, úgy érzem, ezzel semmi gond nincs, és nem is lesz. Az, hogy fejben hogy tudom összerakni magam, és mennyi szerencse társul ehhez, az lesz a kulcs” – tette hozzá az újabb, a térde állapotáról szóló kérdésre.

    Az Index arról kérdezte, hogy áll a Pusztai Liza elleni asszóhoz, a nyolcaddöntőben ugyanis klub- és válogatottbeli csapattársa ellen vívhatja ki a továbbjutást.

    „Nem örülök, nyilván nem örülök, hogy magyarral kell vívni, de próbálom onnan közelíteni a dolgot, hogy így legalább biztos, hogy lesz magyar a nyolc között. Női kardban ez egy nagyszerű eredmény olimpián. Nyerjen, aki ma jobb. Azt kívánom, bármelyikünk is győz, az nyerje meg a végén az aranyérmet is” – tekintett előre szimpatikusan.

  • Néhány óra múlva folytatódik a női kardozók küzdelme, Pusztai Liza Márton Anna ellen lép pástra, Szűcs Luca ellenfele pedig a bolgár Joana Ilijeva lesz a legjobb 16 között. Mindkét asszó 14.30-kor kezdődik. 

  • 400 méteren egyéni rekordjának megjavítása ellenére nem sikerült a döntőbe jutnia, így fő versenyszámában, 800 méteres gyorsúszásban javított volna párizsi szereplésén hétfőn a 20 éves Sárkány Zalán. Legjobb ideje a számban 7:49.29 volt az olimpia előtt. 

    A fiatal magyar úszó a délelőtti négy futam másodikjában ugorhatott medencébe a hetes pályán, amelyekből az összesítettben legjobb nyolc időt úszó sportoló juthatott be a fináléba.   

    Sárkány Zalán a célt szem előtt tartva ehhez mérten jól rajtolt, és egészen 350 méterig harmadikként fordult minden falnál, a mezőny pedig egészen fél távig meglehetősen együtt maradt. A magyar úszó négyszáznál már másodikként fordult, azonban ezt nem sikerült megtartania, és 600 méternél már háromméteres lemaradása volt az élen tempózó töröktől. Az élen nagy verseny volt a futamban a hazai David Aubrey és a török Kuzey Tuncelli között, utóbbi pedig a végére úgy elfáradt, hogy a magyar úszó megközelítette, ám megelőzni már nem tudta, és

    harmadik lett a futamában. 

    Az idejével ennek ellenére nem lehet elégedetlen, ugyanis 400 után ismételten egyéni csúcsot döntött, 7:48.90-es idővel ért célba.

    A két utolsó futamban aztán az időeredmények nem alakultak kedvezően a magyar sportoló számára, mindkét nyolcas elképesztő időt úszott, így Sárkány végül lemaradt a döntőről, összesítésben a 14. helyen végzett. 

  • Nehézkesen indult Márton Anna második olimpiai asszója, hogy technikai gond vagy egyéb hátráltatta, fentről nehéz volt megítélni, mindenesetre csak negyedjére tudott kezdéshez odaállni, amiért előzőleg már kapott is egy figyelmeztetést egy sárga lap képében, ráadásul spanyol riválisa, Lucia Martin-Portugues előnybe is került.

    A folytatás már jóval jobban alakult magyar szempontból, Márton 2:1-re és 4:3-ra is vezetett az összességében szoros első szakaszban. A spanyol 5:4-nél egyszer még fordított, innentől viszont Márton pillanatai következtek, aki zsinórban négy találattal lélegzetvételnyi előnyhöz – egyúttal időhöz is – jutott, hiszen a nyolc tust elérve mehetett is az egyperces pihenőre (8:5).

    A pihenő után is ő adta az első találatot, ezzel már tekintélyesnek mondható négytusnyi előnyben volt. A spanyol szerencsére nem tudta elkapni a fonalat, Márton zsinórban hatszor talált, mielőtt kapott volna egy tust a riválistól. Martin-Portugues azonban ezt sem tudta meglovagolni, tokiói negyedik helyezettünk gyorsan visszaállította az öttusos különbséget, majd a spanyol hiába kért videózást, a következő találatot is Mártonnak adták, aki így már 12:6-ra vezetett. 

    Végül, ha kissé nehézkesen is indult, magabiztos különbséggel, 15:8-ra nyerte az asszót Márton Anna, aki ezzel szintén nyolcaddöntőbe jutott. Ott klubtársával, Pusztai Lizával találkozik majd. Azaz az is biztos, hogy lesz magyar negyeddöntős női kardban. 

    Márton profi pályafutása alatt még sosem kapott ki a spanyoltól, szerencsére ez a sorozat ezúttal sem tört meg. 

  • Szűcs Luca remek vívással jutott tovább a legjobb 16 közé, majd gyorsan értékelte is az asszót az Indexnek.

    „Az elején bele kellett jönnöm, meg kellett éreznem a vívást, ez szerencsére sikerült. Nem is néztem az eredményt, talán 3:7 is volt már, de megmondom őszintén, erre nem is emlékszem pontosan. Örülök, hogy a végén sikerült túljárnom az eszén” – értékelt első asszója után az első olimpiáján szereplő Szűcs Luca. 

    „A hangulat nagyon jó, mióta reggel betettem a lábamat a Grand Palais-ba, nagyon jól érzem magam, hihetetlen élmény.” 

  • Pusztai Liza és Szűcs Luca egyszerre, előbbi a sárga, utóbbi a kék páston kezdte meg szereplését a párizsi játékok női kardvívóversenyében. Mindketten olasz ellenféllel ráadásul… 

    Szűcs 3:0-val kezdett a Tokióban 11. helyet szerző Martin Criscio ellen. A folytatás azonban kevésbé alakult jól, az olasz zsinórban hat tust is adott. A rossz sorozatot 6:3-nál egy visszavideóztatott akcióval sikerült megtörni. Szűcs visszakapaszkodott, majd 8:7-nél a vezetést is megszerezte, így ő szusszanhatott fórban. 

    A folytatásban hol egyik, hol másik vezetett, nem tudott lélektani fölénybe kerülni és elhúzni egyikük sem. 12:10-nél Szűcs az asszó legeleje óta először ismét kéttusos fórt alakított ki, majd hárommal is meglépett. Az olasz jelezte, hogy kilazult a hajgumija, megigazítaná, ám hiába próbált így időt nyerni és kizökkenteni a flow-ba került Szűcsöt, a következő találatot is Criscio kapta – méghozzá a kezén. A magyar lány egy védés-visszavágást követően pedig le is zárta az asszót a következő akció végén (15:10).

    Pusztai közben ellentmondást nem tűrően vívott Michela Battiston ellen: 6:0-val kezdett, majd 8:1-es előnnyel mehetett az egyperces szünetre. A 26 éves, hozzá hasonlóan a második olimpiáján szereplő riválisnak az asszó második fele már sokkal jobban sikerült. 9:7-nél kettő, 10:9-nél egyetlen találatra jött fel az olasz. Pusztai azonban a kritikus pillanatokban meg tudott újulni, 13:9-re újfent ellépett. Ezzel azonban még nem volt vége az izgalmaknak. Egy hosszasan videózott akció után ismét visszajött mínusz kettőre, majd a szórványos „Ria-ria, Hungária!” felkiáltások ellenére egyre is Battiston (13:12). Az utolsó két találatot azonban a BVSC-s vívónő adta, ezzel Szűcs Lucát követve a legjobb tizenhat közé!

  • Az első 50 méternél Grimes volt az első, őt követte amerikai és kanadai riválisa, Jackl a hatodik helyen fordult. Az első 100 után már közel két másodperces előnye volt Grimesnek, Jackl részideje pedig egy másodperccel elmaradt az országos bajnokságon úszott idejével.

    Hátúszásnál szépen zárkózott Jackl, 200 méteren az ötödik helyen fordult. Grimes továbbra is tartotta magabiztos előnyét az élen, Jackl pedig sajnos csak a hatodik helyen volt 250-nél. Az utolsó 50-re Jackl hatodikként fordult, gyorsúszásnál sem tudta csökkenteni a hátrányát, és végül hatodikként csapott a célba, ideje 4:44.47 volt, amellyel 10 másodperccel elmaradt legjobb teljesítményétől.

    Idejével összesítésben a 14. helyen végzett, így nem jutott döntőbe a fiatal úszónk 400 méter vegyesen.

    A futamot egyébként végül Emma Weyant nyerte, egy másodpercen belül másodikként ért célba Katie Grimes, harmadik pedig a brit Colbert lett. Jackl összesítésben a 14. helyen végzett. Ez azt jelenti, hogy a hétfő esti úszóprogramban egyetlen magyar sem lesz érdekelt.

  • 11 órakor elkezdődtek a hétfői nap úszóelőfutamai, a délelőtti programban két magyar úszónak szurkolhatunk, elsőként Jackl Vivien ugrik medencébe a 400 méter vegyes előfutamában, majd bő fél órával később jön Sárkány Zalán 800 méter gyorson. 

  • Simone Biles vádlisérülése ellenére is fantasztikusan tornázott a párizsi olimpián, a négyszeres olimpiai bajnok megmutatta, hogy miért is ő minden idők egyik legnagyobb tornásza. Részletek itt! 

  • Hiába tartozik az olimpia fő szellemiségei közé a sportszerűség, az egyenlőség és a sporttársak tisztelete, Nurali Emomali tádzsikisztáni dzsúdós a tegnapi versenynapon a férfiak 66 kilogrammos versenyszámában pontosan ezek felrúgása miatt keltett nagy feltűnést a párizsi játékokon.

    Emomali az izraeli Baruch Shmailov ellen mérkőzött meg a nyolcaddöntőben a torna B csoportjában, a Fox News cikke szerint azonban a megnyert mérkőzés ellenére sem volt hajlandó kezet fogni ellenfelével annak származása miatt, sőt állítólag az „Allah akbar!” felkiáltás is elhangzott a tádzsik sportoló szájából. 

    A kétségkívül nem sportpályára való viselkedés aztán meg is bosszulta magát, a 22 éves dzsúdós ugyanis a következő körben egy esést követően a könyökét fájlalta, ami miatt aztán végül a versenyt is kénytelen volt feladni – a kézfogást pedig ha akarta volna, se tudta volna már pótolni a sérülés miatt. 

    Nem Emomali volt az egyetlen cselgáncsozó, aki visszautasította Shmailov kézfogását az esemény alatt. A marokkói Abderrahmane Boushita szintén nem fogott kezet az izraeli sportolóval – kifejezve nemtetszését a gázai konfliktus miatt. 

  • A mindössze 16 éves dél-koreai Ban Hjodzsin nyerte az aranyérmet a sportlövők női légpuskaszámában hétfőn a párizsi olimpián.

    A tinédzser a vasárnapi alapversenyben 634,5 körrel új ötkarikás rekordot állított fel, így esélyesként várta a finálét. Ebben aztán egészen az utolsó pillanatig vezetett, ám az utolsó két lövését elrontotta, csak 9,9, illetve 9,6 kört ért el, amit a 17 éves kínai Huang Jü-ting kihasznált, és egy 10,3-as, illetve 10,5-ös találattal egyenlített.

    A szétlövést aztán ennek ellenére is a dél-koreai bírta jobban, 10,4-et lőtt a kínai 10,3-as kísérletével szemben, így olimpiai bajnok lett.

    A bronzérmet a svájci Audrey Gogniat szerezte meg. A magyar Mészáros Eszter a vasárnapi alapversenyben a 15. helyen végzett.

  • Férfi kardozóink közül egyéniben senki nem nyert érmet, Szilágyi Áron címvédőként már az első akadályban elbukott, de kardcsapatunk tagjai nem búslakodnak, már a szerdán esedékes csapatversenyre készülnek.

    Gémesi Csanád közösségi felületén osztott meg egy fényképet a férfi kardcsapat többi tagjával.

    Szemünk már a célon! Érem nélkül nem megyünk haza!

    – írta a kardvívó. A férfi kardcsapat szerda délután kezdi szereplését, a harmadik negyeddöntő lesz a magyaroké, az ellenfél pedig Olaszország lesz.

  • Az olimpia egyetlen napján sem lehet csak úgy hátradőlni, ugyanis minden egyes nap tucatnyi sportágban osztanak már érmet a játékokon. Ez alól a tegnapi nap sem volt kivétel, ami a legjobban Japánnak, Ausztráliának és az Egyesült államoknak sült el, de a házigazda franciák is eredményes napot zártak. 

    Így áll jelenleg a párizsi éremtábla: 

    1. Japán: 4 arany, 2 ezüst, 1 bronz
    2. Ausztrália: 4 arany, 2 ezüst
    3. Egyesült Államok: 3 arany, 6 ezüst, 3 bronz
    4. Franciaország: 3 arany, 3 ezüst, 2 bronz
    5. Koreai Köztársaság: 3 arany, 2 ezüst, 1 bronz

    Magyarország egy bronzéremmel holtversenyben jelenleg a 22. a listán. 

    További érdekességeket az olimpiai mellékletünkben, ide kattintva olvashatnak.

  • A címvédő és házigazda francia válogatott győzelemmel rajtolt a párizsi olimpia férfi röplabdatornáján.

    Az A csoportban érdekelt franciák nagy csatában, 3–2-re győzték le a szerbeket a nyitányon. A három csoportból az első két helyet megszerzők mellett a két legjobb harmadik jut a negyeddöntőbe.

  • Régóta nem vártak ennyire mérkőzést a tenisz szerelmesei, mint a ma délutáni Novak Djokovics–Rafael Nadal-összecsapást. A sportág két klasszisa minden bizonnyal utolsó alkalommal mérkőzik meg a Roland Garros salakján, ezúttal az olimpiai játékok második fordulójában. A szerb és spanyol teniszező pályafutásuk során 60. alkalommal találkoznak, eddigi mérlegük 30 Djokovics-sikert és 29 Nadal-győzelmet számlál. A két teniszező összesen 46 Grand Slam-tornát nyert.  

    Novak Djokovics és Rafael Nadal 2024. május 25-én
    Novak Djokovics és Rafael Nadal 2024. május 25-én
    Fotó: Marleen Fouchier / BSR Agency / Getty Images

    A mérkőzés természetesen a Philippe Chatrier Stadion programjában kapott helyet, méghozzá a 12 órakor kezdődő program második összecsapásaként. Nadal és Djokovics majd a női világelső Iga Swiatek mérkőzése után léphet a Chatrier salakjára – nagyjából 13.30 körül. 

  • Az egyéni vívóversenyek harmadik, egyúttal utolsó napja van az olimpián. Női kardban három versenyzőnk, a 64-es táblát sikerrel vett Márton Anna, Pusztai Liza és Szűcs Luca szerepel, míg férfi tőrben Dósa Dánielért szoríthatunk. 

    11.15-kor folytatódik a mieink számára a program, Pusztai Liza Michela Battiston, Szűcs Luca Martina Criscio ellen kezd. Mindkét rivális olasz, a Tokióban 11. Criscio a magasabban jegyzett kettejük közül. 

    Márton 11.40-kor vív ismét, ő a világranglista 4. helyén záró spanyol, Lucia Martin-Portuges ellen lép pástra. A spanyol még sosem győzte le egyéniben – igaz a 2019-es Eb óta tizenötös asszót nem is vívtak egymással –, remélhetőleg ezúttal sem lesz másként. 

    Dósa a 32-es táblán kezd majd kora délután, az asszója 13.05-re van kiírva, de az elmúlt napok tapasztalata alapján akkorra azért összejöhet némi csúszás. Ellenfele a mindössze 17 éves egyiptomi tehetség, ám előélete alapján a bőven verhető kategóriába tartozó Abdelraman Tolba lesz. 

  • „Ez egy olimpia, milyen hangulatban ébredjek? Összehasonlítva a másik két olimpiámmal, nyugodtabbnak érzem magam, nem tudom, hogy ez a rutinnak tudható be, vagy valami másnak – kezdte az Indexnek adott értékelését Márton Anna a venezuelai Katherine Paredes elleni 15:10-es sikerét követően. – Mindenesetre bizakodó vagyok: a páston jól éreztem magamat, még akkor is, amikor az asszó közepén kicsit kizökkentem, szerintem ez segített higgadt és megfontolt maradni. Kihagytam a fél szezont, így kénytelen voltam egy pluszasszót vívni most, de ennek örültem, mert az első asszó a nagyobb tornákon, főleg az olimpiákon mindig olyan kis feszült, döcögős, jobb volt egy papíron könnyebb ellenfél ellen átesni rajta, és hangolódni a folytatásra.”

    Az olimpia előtt két hónappal úgy nyilatkozott, szeretne végre térdmerevítő nélkül vívni, és reményei szerint ez Párizsban már így lehet, a szemfülesek azonban kiszúrhatták, hogy a vívóruha alatt a bal lábán bizony ott a védőfelszerelés.

    „A biztonságra szavaztunk. Nagyon fontos a csapatverseny számomra, nem akartam, és nem akartunk előtte felesleges kockázatot vállalni” – árulta el a legjobb 32 között a világranglista negyedik helyén álló spanyol, Lucia Martin-Portugues ellen készülő Márton. Az az asszó 11 óra 40 perckor kezdődik majd.

    Az elmúlt évben talán élete formáját hozó 33 esztendős spanyollal legutóbb a 2023-as Európa-bajnokságon találkozott, akkor a csoportban 5:2-re megverte, 15-ös asszójuk 2019-ben volt, akkor Márton 15:5-re nyert. Érdekesség, hogy hazánk legsikeresebb egyéni női vívója egyéniben még egyszer sem kapott ki a következő ellenfelétől. Remélhetőleg ezúttal sem törik meg a remek széria.  

  • Még a vasárnap késő este krónikájához tartozik, hogy a szerb női kosárlabda-válogatott már húszpontos előnyben is volt, mégis csak 58–55-re tudta legyőzni Puerto Rico legjobbjait a párizsi olimpia női kosárlabdatornájának vasárnapi nyitányán.

    GettyImages-2164103661
    Fotó: Getty Images

    Az európai együttes az első félidő hajrájában húsz, a harmadik negyed végén 19 pontos fórban volt, azonban a rivális hihetetlen módon küzdött, közel volt az egyenlítéshez is, végül mégis kikapott.

    Eredmények, nők, A csoport, 1. forduló:

    • Szerbia–Puerto Rico 58–55 (23–15, 20–11, 12–10, 3–19)
    • Spanyolország–Kína 90–89 (13–22, 20–15, 20–22, 23–17, 14–13) – hosszabbítás után
  • Tekintettel az elkövetkező 36 óra időjárás-előrejelzésére, a szervezőbizottság és a Nemzetközi Triatlonszövetség biztos abban, hogy a víz minősége a határérték alá fog süllyedni a triatlonosok keddi versenyeit megelőzően, így a hétvégi edzések után a hétfői felkészülés is elmarad. Részletek itt! 

  • Márton Anna adta az első tust a Katherine Paredes elleni, 64-es táblán vívott asszójában, és első ránézésre a másodikat is, utóbbi pontot azonban videózás után felülbírálták. A világranglista 142. helyéről kontinentális kvótával kvalifikált dél-amerikai 3:1-re meg is lépett kihasználva a helyzetet, de Márton innentől átvette az irányítást és zsinórban hét tussal tetemes előnyt dolgozott ki az egyperces szünetre (8:3). Egy pillanatra azonban így is izgulhattunk, egy támadást követően elcsúszott, és a jobb lába kissé aláhajolt – szerencsére a szünetben azonban nem látszott a reakcióin, hogy bármi komolyabb baja lenne. 

    Jóval hamarabb vissza is állt a pástra, mint az idő letelt volna, vagy Paredes felvette volna a kezdéshez szükséges pozíciót. A folytatásban a venezuelai valamivel szorosabbá tette az asszót, többnyire felváltva találtak, a hajrához közeledve aztán megint volt egy jobb periódusa a venezuelainak, aki 12:10-re visszakapaszkodott. Hogy, hogy nem, Márton hajgumija pont kilazult, ezzel néhány másodpercnyi időt adva haja mellett a gondolatai rendezéséhez is: adott is zsinórban három tust ezután, lezárva az asszót (15:10) és bejutva a legjobb 32 közé. 

  • A kvalifikációs időszak első felét térdsérülése és -műtétje miatt kihagyó Márton Anna a világranglistás helyezése miatt kényszerült a 64-es táblán vívni – elsőként a magyarok közül a hétfői versenynapon, illetve összességében is a párizsi vívóversenyeken indult vívóink közül. Női kardozónk, aki Tokióban sérült lábbal is elődöntőig vívta magát és végül negyedik lett, pályafutása harmadik olimpiáján venezuelai riválissal kezd. Katherine Paredes kontinentális kvótával jutott ki, a világranglista 142. helyezettje, szóval alapesetben Márton az asszó esélyese – reméljük, ez igazolódik is. 

    A vívónővel a kiutazás előtt készítettünk interjút, melyben őszintén mesélt az elmúlt évek kihívásairól, a térdével való küzdelemről. A beszélgetés itt olvasható! 

  • A magyar úszóválogatott tagja, Telegdy-Kapás Boglárka közösségi felületén osztotta meg, hogy hétfő reggelre belázasodott.

    Na, erre így nem számítottam két nappal az úszás előtt

    – írta az úszónő, aki amellett, hogy 37,7 fokos testhőt mért, hányt is az utóbbi órákban. Telegdy-Kapás Boglárka a tervek szerint szerda délelőtt ugrik medencébe a 200 méter pillangó előfutamában.

    GettyImages-1737959134
    Fotó: Getty Images
  • A párizsi olimpia harmadik napján bemutatkoznak női kardvívóink, de többek között újra medencébe ugrik női vízilabda-válogatottunk, férfi kéziseinkre pedig sorsdöntő mérkőzés vár. Részletek itt!