új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 20.30-kor kezdődő kardvívódöntő előtt olvassák el a mai nap helyszíni összefoglalóját!

  • Egy érmünk már biztosan lesz, már csak a színe kérdéses, egyre óriási esély van, egy pedig nagy bravúrral még összejöhet.

    Mutatjuk, mikor kinek lehet ma még szurkolni!

  • A férfi kardozóink nagy fordítás után jutottak döntőbe Párizsban, kiemelt szerepe volt ebben a menet közben becserélt Rabb Krisztiánnak.

    „Az elején voltak komoly nehézségeink, és nem rejtem véka alá a véleményemet, Krisztián becserélése után változott a mérkőzés képe, olyan lendületet adott nekünk, amit aztán Áron és én is tudtunk folytatni – idézi az MTI a vegyes zónában nyilatkozó Szatmári Andrást. – Abszolút neki köszönhetjük azt, hogy olimpiai döntőt vívhatunk. Áronnal éppen azt beszéltük a végén, hogy nekünk két asszót meg kell nyerni ott, mert Kiki (Rabb Krisztián) úgyis megcsinálja.”

    Rabb Krisztián elárulta, a becserélése közös megállapodás volt.

    „Biztos, hogy sikerült meglepnem őket azzal, hogy milyen gyors voltam. Talán nem számítottak rá, hogy bevállaljuk a cserét. Igyekeztem előre magamban tudatosítani, hogy mik az erősségeim. Nem foglalkoztam az eredménnyel, arra koncentráltam, hogy beadjam a következő tust és mindent megtegyek a csapatért” – mondta.

  • A magyar karcsapat 7:15-ös kezdés ellenére 45:43-ra felülmúlta Iránt az elődöntőben, és készülhet a koreaiak elleni fináléra.

    Mutatjuk videón az elődöntőt!

  • Adriana Ruano révén megszületett a közép-amerikai ország történetének első olimpiai aranya, méghozzá a sportlövők női trap számában.

    Érdekesség, hogy a férfiak versenyében is volt egy guatemalai érem, Jean Pierre Brol bronzot szerzett, így a 2012-es Érick Barrondo (20 kilométeres gyaloglás) révén szerzett egy darab ezüsthöz képest már három medáliával áll az ország.

    A teljes éremtáblát itt érheti el!

  • Hiába próbáltak meg mindent, visszautasították a kanadai női labdarúgó-válogatott fellebbezését, így a drónnal való kémkedés miatt hatályban marad a hatpontos levonás. 

    A nemzetközi Sportdöntőbíróság szerdán közölte, hogy háromtagú bírói testülete elutasította Kanada fellebbezését, és megerősítette a FIFA által szombaton kiszabott hatpontos levonást. A döntést alig nyolc órával azelőtt hozták meg, hogy az olimpiai bajnoki címvédő Kanada az A csoport utolsó fordulójában Kolumbiával mérkőzik meg Nizzában. 

    Kanada nulla ponttal a harmadik a csoportjában annak ellenére, hogy mindkét meccsét megnyerte, Új-Zéland és Franciaország ellen. Ennek ellenére még így is bejuthat a negyeddöntőbe egy szerdai győzelemmel, amely az első vagy a második helyre emelné a csapatot.

  • A magyar kardcsapat 45:43-as győzelmet aratott Irán ellen, ezzel bejutott az esti döntőbe. A mieink 20.30-kor kezdenek a címvédő Dél-Korea ellen majd a Grand Palais-ban! 

  • Szilágyi a párharc legelején hátra szorította Pakdamant, és megszerezte az első találatát. A következő akcióból is háromszoros olimpiai bajnokunk lámpája villant, így már előnyben voltak a mieink (41:40). Most Szilágyi kényszerült hátrálni, de egy jó védés után mellbe vágta Pakdamant, amit ugyan megvideóztatott az iráni, maradt a tus nálunk (42:40). Sorozatban három magyar találat után Pakdaman szépített, alakult a drámai végkifejlet. Főleg, hogy Pakdaman egyenlített is 42:42-nél. A következő tus viszont megint Szilágyitól jött, majd az azt követő is. Oldalt Szatmári és Gémesi úgy ugrott fel, mintha már meg is lenne a döntő (44:42)! De erre még várni kellett, és a következő akciónál ahogy összevágtak, úgy tűnt, még várni is kell. Szilágyi videózást kért, hosszasan nézték, de végül az eredeti levezetés szerint az iráninak adták (44:43) . Szilágyi jó védés után visszatámadott, a pást vége felé terelte Pakdamant, akit elért a válla alatt, a tust visszanézték, de megadták! Ezzel a magyar kardcsapat bejutott az esti fináléba! 45:43

  • Szatmári és Rabari összecsapása kis kényszerszünettel kezdődött az utolsó előtti párnál – a másik páston véget ért Dél-Korea és Franciaország összecsapása, előbbi 45:39-re nyert. 

    Az MTK versenyzője eddig nem találta a ritmust Irán ellen, mínusz négyet csinált az első két miniasszójából. Ezúttal viszont két találattal kezdett, így 35:35-nél egalizált. Sőt, a harmadik tust is ő adta zsinórban, így már vezettünk, az asszó legeleje óta először (36:35). Hogy, hogy nem, megint ápolni kellett az iránit... Szatmári azonban nem zökkent ki ezúttal, alkarján eltalálta Rabarit, így már kettővel vezetett a magyar csapat. Az ötödik is ült, ezzel 38:35 állt a pást feletti eredményjelzőn! Összevágtak, a pást vezetőbírója pedig videózás után az iráni pontját vezette le, ezzel 5:1-re állt a párharc, összességében még mindig magyar előnnyel (38:36). Újabb videózás következett, ezt is Rabari kapta (38:37). Szatmári tisztán talált (39:37), és ezzel egy tusra került a párharc lezárásától. Védés visszavágás után zárkózott a rivális, már biztosnak tűnt, olyan nagy előnye Szilágyinak nem lesz, ha lesz is... Mert Rabari ezúttal a pást végébe szorította, majd megvágta Szatmárit (39:39). Egy pillanatra úgy tűnt, az iráni fordít, de visszanézték, végül nem adták meg a pontot senkinek. Újra felálltak kezdéshez a felek, mind a ketten előre vágtak, a bíró pedig az iránit ítélte meg kezdeményezőnek, övé lett a tus (39:40). 

  • Rabb Krisztián következett ismét, aki Farzed Baher Araszbaran ellen komoly nyomással a vállán lépett pástra. De hasonlóan jól kezdett, mint becserélése után az előző kör elején: három tust adott sorozatban, így a nyomás egy része átkerült iráni riválisára (28:30). Egy megvideózott akcióval szépített a közel-keleti rivális, de aztán Rabb megint tisztán talált. Az asszó ezen pontján felváltva adták a tusokat, két-három találatnál billegett a különbség. Most Baher Araszbaran kért ápolást. A rövid szünetet kihasználva Gémesi Csanád biztatta látványosan Rabbot.

    A másik páston közben a franciák próbálták meg a lehetetlent, nyolctusos hátrányból visszakapaszkodni Dél-Korea ellen. A közönség pedig minden francia találatot elképesztő ünnepléssel hálált meg...

    Közben Rabb folytatta a magyar egyenlítésért való küzdelmét, nem is akárhogy, hiszen hatodszor is eltalálta az iránit, ezzel egy tusra faragva a két csapat közti különbséget ötről. 33:33-nál egy remek vágással az egyenlítés is összejött ifjú olimpikonunknak. Az iráni csaknem felrobbant mérgében a páston. De a következő akcióra összeszedte magát, így pedig közel került ahhoz, hogy lezárja a párharcot. 35:33-nál meg is tette – de megint emeljük ki, Rabb 8:4-re nyerte a találkozásukat, ezzel hatalmas érdemet szerezve abban, hogy a hajrához közeledve abszolúte ledolgozható legyen a hátrányunk. 

  • Pakdaman és Szatmári asszója megint nem alakult jól a számunkra: az iráni dinamikus akciókkal megint elhúzott, 3:1-re is vezetett már, amikor két, egyaránt megvideóztatott tusssal egyenlített 2017-es világbajnokunk. A következő két találatot viszont megint ő kapta, így 5:3-ra kikapott, Irán előnye pedig megint öt tusra nőtt.

    Innen jöhetett a zárókör... 

  • Szilágyi ezúttal Farzad Baher Araszbaran ellen kötött be, és az első tust ezúttal is ő adta. A folytatás azonban megint nem sikerült jól háromszoros olimpiai bajnokunknak, 4:3-nél fordított az asszón belül Araszbaran, aki így szépen tartotta az iráni előnyt. Szilágyi egy bravúros találattal tartotta magát meccsben az alkarján megvágva ellenfelét, utána pedig még egyszer talált, így visszaszerezte a vezetést (5:4). Kulcsfontosságú volt, ki adja a következő tust, összevágtak, szemmel követhetetlenül, a bíró Szilágyinak adta, de az iráni videózást kért. A pont szerencsére maradt nálunk, ezzel összesítésben már csak kettő volt a hátrány. Araszbaran „búcsúzóul” megvágta Szilágyit az oldalán, így bár 6:5-ös vereséget szenvedett, három tust megőrzött csapata előnyéből. 

  • 15:7-ről vette kezdetét a második kör a magyar és az iráni kardcsapat elődöntőjében. A mieink cseréltek, Gémesi Csanád helyét az első olimpiáján szereplő Rabb Krisztián vette át. Mohammad Rabari ellen pedig megilletődöttség nélkül kezdett, s rögvest három tust is adott egyetlen kapott nélkül. Egy jó védés visszaszúrás után már 4:0-ra állt a miniasszón belül a Vasas tehetsége, aki ígéretének megfelelően élni látszott a lehetőséggel. Sőt, egy jó kiszúrással az ötödik is összejött. Rabari egyáltalán nem találta a ritmust Rabb ellen – érezhetően nem erre a riválisra készült. Kért egy videózást, de ezt is elvesztette, így már 6:0-ra állt kettejük csörtéje, Rabb javára. Az iráni ekkor szépített először, de a következő tust már megint Rabb adta, így összesítésben 16:14 volt. Akció közben vétlenül összeütötték a kezüket, az iráni pedig ezt kihasználva ápolást is kért, hátha rendezni tudja a gondolatait, vagy picit lendületét veszi így magyar riválisának. Majd lent megkérdezzük, bejött-e Rabari terve, az viszont tény, a küzdelem hajrájában már jóval jobban teljesített, végül 9:5-re kapott csak ki Rabbtól, 20:16-os iráni vezetésnél adta így át összesítésben a helyét a páston a két vívó.

  • 2019 rég volt, mindenesetre a legutóbbi emlékünk Irán kardcsapatáról a budapesti vb negyeddöntőjéből lehetett, akkor a mieink 45:29-es, elsöprő sikert arattak. Most ennek töredékével is beértük volna különbségként, csak a magyar kardok emelkedjenek a végén diadalittasan a magasba. 

    Az első asszóba Szilágyi Áron és Mohammad Rabari kötöttek be, Szilágyi jól kezdett, de 32 éves riválisa a következő két akcióból fordított, végül pedig 5:3-ra legyőzte háromszoros olimpiai bajnokunkat, aki így hátrányban adta át a pástot Gémesi Csanádnak. 

    Iráni oldalon a trió talán legveszélyesebb tagja, Ali Pakdaman következett, aki sorozatban három találattal növelte tovább a fórt. Gémesi, aki az előző asszó után csaknem önkívületben nyilatkozott és ígért döntőt az estére, 3:1-nél szépített először. Több tusra viszont nem volt képes a párharcban, Pakdaman vívásával Irán 10:4-re ellépett két páros után. 

    Az olaszok elleni asszó közepén Szatmári volt az, aki nagyot fordított, ezúttal is rá várt volna a feladat ebben a helyzetben. De minimumcélként az, hogy csökkentsen valamennyit a hattalálatnyi hátrányunkon. A lelátó felől szórványos „hajrá, magyarok!” buzdítást lehetett hallani, de ez pillanatok alatt bele is veszett a francia kardcsapatért szorító több ezer hazai drukker morajlásába – ők a másik páston zajló, Dél-Korea elleni asszóra koncentráltak. 

    Szatmári eközben 3:3-ra állt Farzad Baher Araszbaran ellen, és mivel az utolsó két tust is ő adta, a hátrány ezen a ponton még tovább is nőtt, immár nyolc tusra. 

  • Páston a mieink! Bő 35-40 perc és eldől, hogy este aranyért vagy bronzért küzdhet-e Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron és Gémesi Csanád négyese! 

  • A magyarokkal egy csoportban szereplő ausztrál válogatott ötméteresekkel legyőzte a holland csapatot a párizsi olimpia női vízilabdatornáján. Az ausztrálok így továbbra is veretlenek, a hollandok pedig harmadik meccsükön először kaptak ki.

    Az ausztrál Alice Williams a holland Bente Rogge-gal küzd a labdabirtoklásért a Hollandia-Ausztrália-meccsen
    Az ausztrál Alice Williams a holland Bente Rogge-gal küzd a labdabirtoklásért a Hollandia-Ausztrália-meccsen
    Fotó: Joris Verwijst / BSR Agency / Getty Images

    Mihók Attila és Cseh Sándor szövetségi kapitányok együttese egy vereséggel és egy győzelemmel az A jelű ötös harmadik helyén áll – épp a hollandoktól kapott ki –, és pénteken Kína ellen folytatja szereplését.

    Eredmény, A csoport:

    • Ausztrália–Hollandia 15–14 (1–3, 2–1, 3–1, 1–2, 8–7) – ötméteresekkel

    később:

    • Kanada–Kína 15.35
  • Ahogyan arról az Index is beszámolt, elképesztő futamban a férfiak triatlonversenyében végül a brit Alex Yee diadalmaskodott, az erős mezőnyben pedig a magyar csapat két kiválósága, Lehmann Bence és Bicsák Bence is ott volt – előbbi a 11., míg utóbbi a 16. helyen végzett. 

    Lehmann ugyan elégedett a teljesítményével, úgy érzi, ami csak elromolhatott, az el is romlott a versenyben. A tiszaújvárosi sportoló az MTI-nek arról beszélt a verseny után, hogy az úszás alapvetően határozta meg a szereplését. Ebben tőle szokatlanul nagyon hátul végzett és onnan kellett felkapaszkodnia.

    Nagyon készültem erre a versenyre, és azt gondolom, hogy nagyon jó formában voltam, de ami elromolhatott, az is el is romlott. Az első bójánál leverték a szemüvegemet és a sapkámat, onnantól az 1500 hátralévő részét szemüveg nélkül kellett leúsznom, így pedig enyhén szólva is nehéz volt. Épp ezért nem a megszokott helyen jöttem ki a vízből, nem az elsők, hanem az utolsók között 

    – összegezte a III. Sándor hídon a történteket a 25 éves versenyző.

    Lehmann Csongor hozzátette, a kerékpározás arról szólt, hogy a bollyal felzárkózzon, ami sikerült is, ám ez sok erőt kivett a lábaiból.

    Mindennek ellenére nagyon jó helyen kezdtem meg a futást és úgy indultam, hogy ebből bármi lehet, de sajnos hiányzott az az erő a lábamból, ami a kerékpározásnál elment. Az úszáson azért hibáztam és kaptam büntetést, mert nem volt szemüvegem és nem láttam jól. Ezt nagyon sajnálom, szerintem akár négy-öt helyet is jelentett

    – emelte ki. 

    Hozzá hasonlóan Bicsák Bencének sem alakult minden a tervei szerint, ő az átöltözésnél, a depóban ütközött nehézségekbe. 

    Nagyon jó verseny volt, nagyon jó volt ott lenni az élbolyban a kerékpáron, de utána egy meglepetés ért, mert valaki kiborította a depóban a dobozomat. Így a megszokottnál sokkal több időbe telt a váltás, és miközben a top 10-ben szálltam le a bringáról, addig a 30. hely környékén tudtam csak megkezdeni a futást. Nagyon nehéz volt ilyen hátrányból folytatni, de mindent beleadtam, és bár nem voltak olyan jók a lábaim, azaz elég szenvedős futás volt, azért csak sikerült feljönnöm a 16. helyre

    – mondta a verseny után Bicsák Bence.

  • A párizsi olimpia egyetlen magyar férfitornásza Mészáros Krisztofer. Edzője, Szűcs Róbert szerint a sportolónak van esélye a selejtezőhöz képest előrelépni a szerdai összetett döntőben, hiszen több szeren is maradt benne tartalék – írta meg az MTI. A győri versenyző a szombati kvalifikációban 82,798 ponttal a 14. helyen zárt, és így tagja a 24-es finálénak.

    Krisztofer kiegyensúlyozott és élvezi az olimpia minden percét. Volt egy kis ideje városnézésre. Egy-két nevezetességet is meglátogatott, járt az Eiffel-toronynál és a Diadalívnél. Úgy gondolom, hogy jó esélye van előrelépni a selejtezőhöz képest. Több szeren is maradt még benne tartalék

    – mondta a magyar szövetség keddi közleményében edzője, Szűcs Róbert.

    Mészárost megelőzően magyar tornász 1996-ban, Atlantában volt összetett döntős. Akkor Supola Zoltán 22. lett.

    Czifra Bettina Lili a csütörtöki női összetett döntőben érdekelt, míg Mészáros korláton, Bácskay Csenge pedig ugrásban tartalék.

    Mészáros Krisztofer lólengésgyakorlata után a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi tornaversenyének selejtezőjében, 2024. július 27-én
    Mészáros Krisztofer lólengésgyakorlata után a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi tornaversenyének selejtezőjében, 2024. július 27-én
    Fotó: Kovács Tamás / MTI
  • A 24-szeres Grand Slam-torna-győztes Novak Djokovics negyeddöntőbe jutott a férfiak egyéni teniszversenyében. A szerb klasszis a nála jelentősen hátrébb rangsorolt Dominik Köepfert győzte le két szettben a Philippe Chatrier salakján. Az első játszma szorosabb küzdelmet hozott, 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd amikor Köepfer a rövidítésért szervált, Djokovics egyetlen fogadóelőnyét értékesítette. 

    Novak Djokovics
    Novak Djokovics
    Fotó: Getty Images

    A második felvonás ennél már egyoldalúbb küzdelmet hozott, Djokovics 6:3-ra húzta be a szettet, egyúttal továbbjutott. A negyeddöntőben komolyabb teszt vár a szerbre, ellenfele a görög Sztefánosz Cicipász lesz. Djokovics pályafutása során még sosem nyert olimpiai érmet. 

  • Igazi csapatként mentek neki, megerősödött önbizalommal hagyták el a pástot férfi kardozóink az Olaszország ellen 45:38-ra megnyert negyeddöntő után – foglalhatjuk össze a sikert követő szavaikat a Grand Palais interjúzónájából.  

    „Három napja készültünk arra, hogy az olaszokkal vívunk és meg kell verjük őket. Kisebb hibákkal, de mind taktikailag, mind technikailag föléjük tudtunk nőni. Betartottuk azt, amit elterveztünk és az edzőink kértek tőlünk: csapatként és egyénileg is jól működtünk. Nemcsak a páston, hanem a pást mellett is, úgy, ahogyan az elmúlt egy hónapban is” – értékelte az asszót Szatmári András.

    „Irán ellen ugyanilyen magabiztosak leszünk, nyerni fogunk, megverjük őket, és döntőt fogunk vívni este. Csodálatos a hangulat, a francia szurkolók egészen elképesztő hangulatot teremtenek ebben a lenyűgöző épületben” – tette hozzá Gémesi Csanád már-már önkívületben. 

    Az Irán elleni elődöntő 15 óra 50 perckor kezdődik majd. Utóbbi együttes egyetlen tussal, 45:44-re kerekedett felül az Egyesült Államokon. 

    A másik ágon a címvédő Dél-Korea Franciaországgal találkozik. 

  • Többek között Lékai Máté, és az édesapja által azért a vívás szeretetét is megkapó Imre Bence is a Grand Palais lelátóján szurkolta ki a magyar férfi kardcsapat olaszok elleni 45:38-as győzelmét. 

    Nem ez az első alkalom, hogy magyar sportolókra bukkanunk egy másik sportág helyszínén, tegnap például a női kardcsapat tagjai mentek ki szurkolni a vízilabdázóknak. 

  • Michele Gallo és Gémesi Csanád, a legfiatalabb és legidősebb küzdőfél – Rabb Krisztiánt egyelőre nem cseréltük be – összecsapása nyitotta a harmadik kört az Olaszország–Magyarország férfi kard negyeddöntőben. Az első két tust Gémesi adta, így összesítésben már néggyel ment a magyar csapat. A GEAC rutinos kardozója remekelt a folytatásban is, két további tussal magabiztosnak látszó, 35:29-es előnynél kötött ki.

    Szatmári András harmadik csörtéje következett. Luigi Samele két gyors találattal bekezdett, és egy jó hárítás után vállon vágva az MTK-s riválisát a harmadik tust is ő adta. Ezzel az előny fele elolvadt. Szatmári nem találta a ritmust a rutinos olasz ellen, a pást végébe kényszerült, hiába próbálta alkaron eltalálni Samelét, a mozdulat rövid lett. 4:0 után adta az első tust, a kivideózott eset után Samele hosszasan bólogatott a bíró felé, megint elkezdődött a lelki hadviselés. Szatmári azonban végre elkapta a fonalat, következett egy tiszta találat tőle, amivel összesítésben 37:33-ra vezettünk. Most mintha Samele zökkent volna ki, újra meg újra reklamált, és közben hála az égnek sorra kapta a tusokat (33:38). Úgy tűnt, csak az a kérdés, mekkora előnnyel jöhet a magyar (be)fejezőember, Szilágyi Áron. Végül Szatmári 5:5-re mentette a miniasszót, ami azt jelentette, háromszoros olimpiai bajnokunk hattusos fórból kezdheti az utolsó párt.

    Szilágyi rögvest növelte is az előnyt, Luca Curatoli nem vívott rosszul, de kisebb földindulásnak kellett volna történnie a Grand Palais-ban ahhoz, hogy 11 tust adjon Szilágyinak, míg innen már négyet sem kap. A 30 éves olasz olimpikon nem is bírta el ezt a terhet, Szilágyi a pást végébe kergetve ránézésre eltalálta, de a rendszer nem jelzett, ellenben a visszavágásból pontot kapott Curatoli. így itt még nem volt vége. Jött egy fegyvercsere, de a kis közjátékból egyértelműen a rivális jött ki jobban, aki a miniasszón belül 4:4-nél egyenlített. Összesítésben azonban még mindig hat volt közte, és már csak egy találat hiányzott Szilágyitól, hogy meglegyen a továbbjutás. 

    Végül a következő pengeváltásból ez már sikerült, a magyar férfi kardcsapat 45:38-ra nyert, ezzel bejutott a következő körbe, és már biztos, hogy este éremért vívhat a Grand Palais-ban. 

    Az elődöntőt 15 óra 50 perckor kezdik. 

    FÉRFI KARD, CSAPATVERSENY
    Olaszország–Magyarország 38:45

  • 15:13-as olasz vezetést hozott az első kör a férfi kardvívócsapatok negyeddöntőjében. Innen folytatta tehát Gémesi Csanád Luigi Samele ellen. A szoros csatában jó lett volna egy bravúros eredmény 37 éves vívónktól, aki nagy elánnal vetette magát a küzdelembe, két gyors, pontos kiszúrás után le is faragva az addig összeszedett hátrányt. Egy videózás után megváltoztatott találat azonban új mederbe terelte az addig biztatóan alakuló küzdelmet. Samele olaszhoz méltó vehemenciával gesztikulált, reklamált, végig nyomás alatt tartva az asszó bíráját. A legfontosabb azonban az volt, hogy Gémesi ne zökkenjen ki: egy, a miniasszó közepén látott elbizonytalanodást leszámítva pedig ez össze is jött: a kéttusos hátrányból egyet ledolgozva 20:19-es olasz fórnál adta át a helyét Szilágyi Áronnak. 

    Háromszoros olimpiai bajnokunk rögvest egyenlített, határozott vívással pedig már 3:1-re is vezetett Michele Gallo ellen, amivel összesítésben is nálunk volt a minimális előny (21:22). Ezt azonban nem sikerült megőrizni, Szilágyi két ítéletnél is látványosan nem értett egyet a bírói ítélettel, de hiába kért videózást, nem történt változás. Gallo végül nemhogy hátránnyal, az egymás elleni csörtét is megnyerve – 5:4 –, újfent kéttusos olasz előny mellett kötött ki. 

    A harmadik kört Szatmári András zárta Luca Curatoli ellen, az első tust az MTK versenyzője adta, de olasz riválisa gyorsan válaszolt (26:24). Szatmári két jó ütemben elindított akcióval 26:26-nál egalizált, de a fordítás ezúttal elmaradt, Curatoli testen tisztán megvágta a magyart. A következő két találatot aztán már Szatmári adta, aki ezzel a miniasszóban elérte az ötöt, vagyis biztossá tette, hogy a hátrányunk legalább ne nőjön az utolsó kör előtt. Majd a hatodik tust is összehozta, a karjánál eltalálva olasz riválisát. Végül a kardját magasan fej felett megpörgetve, ezzel a francia közönséget is ovációra ösztönözve, jöhetett le a pástról, 7:3-mal kulcsfontosságú összecsapást nyert és magyar szempontból 30:28-ra fordított!

  • Szilágyi Áron Luigi Samele ellen kötött be elsőként, és rögvest az első akcióból tust is adott a háromszoros Európa-bajnoknak. 2:2-ig felváltva adták a találatokat, ekkor azonban Tokió ezüstérmese fordított három évvel ezelőtti legyőzője ellen… A következő három sikeres akciót azonban Szilágyi vitte végig, aki így lélektani szempontból fontos részsikert ért el, 5:3-as magyar vezetésnél kikötve. 

    Gémesi Csanád következett Luca Curatoli ellen. A 2019-ben Budapesten vb-bronzot szerző vívó ugyancsak tagja volt a három évvel ezelőtt ezüstérmes olasz csapatnak, kellemetlen stílusú, balkezes vívó, ami nem tette egyszerű ellenféllé. Gémesi ugyan 2:1-re még vezetett a párharcon belül, végül nem tudta legyőzni a tőle hét évvel fiatalabb olaszt, aki összesítésben is megfordította a párharcot (10:9).

    A Michele Gallo ellen bekötő Szatmári András – ha más nem – a rutinja miatt már esélyesebbnek ígérkezett riválisánál. Gallo az egyéni küzdelmektől egyébként épp úgy az első körben búcsúzott, akár Szatmári vagy Szilágyi. 2017-es világbajnokunk jobban is kezdte a csörtét, 3:1-re vezetett, ezt követően viszont Gallo egyenlített (3:3). Végül – kisebb meglepetésre – 5:4-re nyert is, Szatmári pedig láthatóan bosszúsan kötött ki. (15:13)

  • Izgalmas adatokat tett közzé az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése az olimpiai játékok gazdaságösztönző hatásairól. Ez alapján a 10 millió elérhető jegyből egy héttel a kezdés előtt körülbelül 9 milliót adtak el, a vásárlók 63 százaléka Franciaországból származik. A 10 legkelendőbb sportág sorrendben: a foci, az atlétika, a kosárlabda, a rögbi, a röplabda, a kézilabda, a strandröplabda, a gyeplabda, a tenisz és a vízilabda.

    A gazdaságösztönző hatások közé tartozik, hogy 2,3–3,1 millió belépőjeggyel érkező látogató látogathat el Párizsba,

    közülük a 1,5 milliót is meghaladhatja a külföldi vendégek száma.

    A francia fővárosban a játékok ideje alatt ennél lényegesen több, összesen 11,5 millió turista tartózkodhat.

    Az esemény országimázsértéke is kimagasló, összesen 4 milliárdan követhetik nemzetközi szinten az eseményeket. A 2024-es nyári olimpia a helyi gazdaság ösztönzését tűzte ki célul, így a beszállítók mintegy 78 százaléka francia kis- és középvállalkozás. A szervezésben részt vevő szolgáltatók 90 százaléka is francia.

    A munkaerőpiaci hatások sem elhanyagolhatóak, ugyanis 181 ezer főnek biztosít munkát az esemény. A multisportesemény körülbelül 8,9 millió euró kiadást igényelt a házigazdától. Ezzel együtt is Párizs adhat otthont évtizedek óta a legolcsóbb nyári játékoknak, a pénzügyi és gazdasági fenntarthatóság jegyében. Összességében legalább 6,7 milliárd euró, míg a legkedvezőbb forgatókönyv esetén 11,14 milliárd euró gazdaságösztönző hatást jelent a Párizs környéki régiónak.

  • Hamarosan kezdődik férfi kardcsapatunk asszója a legjobb nyolc között Olaszország ellen. Már most rengetegen vannak az olimpia egyik legikonikusabb helyszínén. Remélhetőleg a mieinknek sokkal jobban sikerül a verseny, mint az egyéni sikerült, ahol háromszoros címvédőnk, Szilágyi Áron és 2017-es világbajnokunk, Szatmári András is búcsúzott már az első asszót követően. A legtovább Gémesi Csanád jutott, ő a tizenhat között kényszerült búcsúzni. 

    A triatlonosok küzdelmei után kisebb felüdüléssel ér fel a Grand Palais falai között lenni. Kint óriási a meleg és a páratartalom is, de nem ez a legnagyobb gond, sokkal inkább a szomszédos Pont Alexandre III-nál tapasztalható szervezési hiányosságok. No de ezekről majd picit később…

  • Az olimpia nemcsak a Föld lakosságát tartja lázban, de a világűrben tartózkodókat is – legalábbis a Nemzetközi Űrállomás legénysége a sportesemény iránti rajongása jeléül a saját ötkarikás versenyét is megrendezte a bázison. 

    De hogy néz ki a súlyemelés, a diszkoszvetés vagy a torna az űrben? 

  • A harmadik műugrószám is kínai aranyéremmel zárult a párizsi olimpián: szerdán női szinkrontoronyugrásban diadalmaskodott a távol-keleti ország párosa.

    A Csen Jü-hszi és Csüan Hung-csan duó állhatott a dobogó felső fokára, előbbi Tokióban is elsőséget ünnepelhetett. A második helyet egy észak-koreai, a harmadikat pedig egy brit duó szerezte meg. Érdekesség, hogy

    ugyanez a hat ugró ugyanebben a sorrendben végzett az első három pozícióban az idei dohai világbajnokságon is.

    A háromméteres női szinkronműugrás és a férfi szinkrontoronyugrás után ez volt a harmadik kínai arany a sportágban a francia fővárosban.

  • Akár 30 év börtönt is kaphat az orosz Kirill Grjaznov, akit azzal gyanúsítanak, hogy az orosz különleges szolgálatoknak dolgozott az olimpiai megnyitó megzavarásán. Lebukását végül az alkoholizmusa okozta: mámoros állapotban mesélt másoknak a terveiről, az FSZB-s igazolványát lobogtatva és Oroszországot hívogatva.

    Az elmúlt napokban vették őrizetbe a francia hatóságok azt a 40 éves orosz férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az orosz különleges szakszolgálatoknak dolgozott az olimpiai megnyitó megzavarása kapcsán. A francia Le Monde, a német Der Spiegel és az orosz Insider együtt vágott bele az oknyomozásba, és minden részletet kiderítettek az orosz Kirill Grjaznovról.

    A francia hatóságok július 19-én a párizsi otthonában tartóztatták le az orosz férfit, négy nappal később pedig vádat emeltek ellene, azóta is letartóztatásban van. A szakácsként dolgozó férfit azzal vádolják, hogy hírszerzési információkat adott át idegen hatalomnak, hogy zavart keltsen Franciaországban. Grjaznov célpontja a párizsi olimpia volt, de a hatóságok nem közölték, hogy pontosan mit is tervezett. Annyit azért elárultak, hogy az akciójának „súlyos következményei lehettek volna”.

    A teljes hírt itt olvashatja el!

  • Külön versenyt indított az új-zélandi Hayden Wilde és a brit Alex Yee a férfi triatlonosok szerdai versenyének 10 kilométeres futószakaszán, előbbi Tokió bronzérmeseként, míg utóbbi a 2021-re halasztott játékok ezüstérmeseként indult csatába a bolytól több száz méterre elszakadva. 

    Ugyan a futás elején úgy tűnt, a 26 éves Yee könnyedén halad a kilométereken, a második kört követően azonban lemaradt az élen haladó Wilde-tól, így sokáig úgy tűnt, Párizsban is ezüstéremmel kell beérnie.

    Az utolsó métereken azonban ismételten begyújtotta a rakétákat, megelőzte kimerült riválisát, és ezúttal az aranyérem elképesztő végjátékban a brit versenyzőé lett – az új-zélandi kénytelen volt beérni az ezüsttel. 

    A harmadik helyért két hazai versenyző szállt harcba, végül a világranglistát vezető Léo Bergere és Pierre Le Corre közül végül előbbi zsebelte be a bronzot.  

    A számban induló két magyar sportoló, Lehmann Csongor és Bicsák Bence elképesztő teljesítményt nyújtott az úszás és a kerékpározás során is, a végére azonban kicsit elfáradtak. Lehmann ennek ellenére szintén hatalmas hajrával végül a 11. helyen végzett, Bicsák Bence pedig a 16. lett.