új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Azt csiripelik a madarak, hogy Adele nagy rajongója a nyári olimpiának. A pletyka szombat este vált bizonyossá, amikor a Grammy-díjas világsztár müncheni koncertjét szakította félbe, hogy a 100 méteres női síkfutás döntőjét élőben közvetítse a mintegy 80 ezer férőhelyes szabadtéri aréna óriáskivetítőjén – írja a BILD.

    Adele rajongói odavoltak a gesztusért, őrjöngve szurkoltak, és nem győzték rögzíteni a pillanatot mobiltelefonjukkal.

    A Saint Lucia-i Julien Alfred hazája első aranyérmét nyerte 10.72 másodperces idővel. Mögötte az Egyesült Államok színeiben szereplő Sha'Carri Richardson ezüstérmet, Melissa Jefferson pedig bronzot szerzett.

  • A magyar női vízilabda-válogatott szinte végig hátrányból zárkózva 9–9-es döntetlent ért el a rendes játékidőben Ausztrália ellen az olimpiai pólótorna csoportkörének utolsó fordulójában, majd ötméteresekkel kikapott a riválistól.

    A meccs után Mihók Attila társkapitányon a keserűség mellett némi feszültséget is lehetett érezni, ő arról beszélt, a lányoknak mihamarabb el kell dönteniük, hogy győzni akarnak, vagy csak várni arra, hogy az ellenfelek megverjék magukat. Utóbbira biztosan nem kerül majd sor az USA-val szemben, így muszáj lesz mentálisan szintet lépnie a csapatnak.

    Sajnos nem kezdtünk jól, és várható volt, ha nem mi dominálunk, akkor nagyon nehéz lesz a hajrában akciózni ezzel az ausztrál válogatottal szemben. Sajnos nem is lett jó vége

    – fogalmazott a szakember a csoportkört lezáró találkozó után. Hozzátette, még mindig hisz abban, hogy a keret képes elérni azt az alapvető célt, amiért Párizsba utazott, az, hogy ehhez le kell győzni az amerikaiakat, semmin nem változtat.

    Ha kíváncsi arra, Gurisatti Gréta hogyan értékelte a mai mérkőzést, olvassa el a mérkőzésről szóló összefoglaló cikkünket.

  • Vasárnap újabb két futamot rendeztek a férfi vitorlázók dinghy szakágában. Vadnai Jonatán a hetedik versenyen a 8., míg a nyolcadikon a 13. helyen ért célba.

    Vadnai összesítésben a 7. helyet foglalja el két futammal az „alapszakasz” vége előtt. Az éremfutamokban az összesített táblázat első 10 helyezettje vehet részt.

    A nőknél is két versenyre került sor vasárnap. Érdi Mária a hetedikben 13. lett, így összesítésben a 23. helyet foglalja el.

  • Hámori Luca aligha jön ki rosszul az Imane Helif elleni negyeddöntőben elszenvedett vereségből. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség vasárnap úgy döntött, hogy kiegészíti Hámori pénzjutalmát az olimpiai bronzéremért járó összegre.

    A szakági szövetség külön jutalmazza Hámorit a szerepléséért.

    A témáról itt olvashat bővebben.

  • Öt milliméter döntött a férfi egyes fináléjában, mind az öt számot a Koreai Köztársaság nyerte íjászatban a párizsi olimpián – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

    Az már a negyeddöntők során eldőlt, hogy nem lesz címvédés, a dél-koreai Kim Vudzsin ugyanis búcsúztatta a három éve Tokióban győztes és világbajnok török Mete Gazozt. A következő körben honfitársát, a végül harmadik Li Vuszokot múlta felül, így harcba szállhatott ötödik ötkarikás elsőségéért azt követően, hogy férfi csapatban sorozatban harmadszor volt győztes trió tagja a francia fővárosban, ráadásul vegyes csapatban is aranyérmes lett.

    A fináléban a 2019-ben egyesben világbajnok Brady Ellison várt rá, az amerikai kétszer is szettelőnybe került, ám Kim Vudzsin mindkétszer egyenlített. Az ötödik szettben nem született döntés, hat tökéletes lövést láthatott a közönség, így szétlövés határozott az aranyérem sorsáról. Mindkettejük nyila tízes lett, a 70 méteres távolságból leadott lövéseknél a dél-koreai íjász öt milliméterrel célzott pontosabban.

    Ezzel Kim Vudzsin már ötszörös olimpiai bajnoknak mondhatja magát 32 évesen, míg Ellison ugyancsak ötödik ötkarikás medálját érdemelte ki, ezek közül viszont egyik sem arany.

    íjászat, férfi egyes

    1. Kim Vudzsin (Koreai Köztársaság)

    2. Brady Ellison (Egyesült Államok)

    3. Li Vuszok (Koreai Köztársaság)

    döntő:

    Kim–Ellison 6–5 – szétlövéssel

    A harmadik helyért:

    Li–Florian Unruh (Németország) 6–0

  • A magyar férfi kézilabda-válogatott a házigazda Franciaország ellen zárja a csoportkört az olimpián. Amennyiben Chema Rodriguez együttese nyer, akkor bejut a negyeddöntőbe, ahol Németország lehet az ellenfele. Más eredmény esetén búcsúzik a további küzdelmektől.

    A találkozóról szóló percről perce tudósításunkat itt olvashatja.

  • Érvényesült a papírforma, a világbajnoki címvédő kínai Fan Csen-tung nyerte a férfi egyest a párizsi olimpia asztalitenisz-tornáján – írja az MTI.

    A vasárnapi döntőben az a svéd Truls Möregardh volt a kilencszeres vb-győztes, Tokióban csapatban arany-, egyesben ezüstérmes ázsiai játékos riválisa, aki a 32 között nagy meglepetésre a világelső Vang Csu-csint győzte le.

    A 19. helyen kiemelt, 22 éves európai asztaliteniszező egy speciálisan számára kifejlesztett, szögletes ütővel játszik, amivel meg is nyerte az első szettet, de aztán a nála öt esztendővel idősebb Fan előbb egyenlített, majd fordított. Bár a játszmákon belül szoros maradt a csata, a szettek végét rendre a második helyen kiemelt, a világranglistán negyedik kínai bírta jobban, így végül 4:1-re diadalmaskodott.

    A 2021-es vb-döntőben is ők csaptak össze egymással, akkor a kínai 4:0-ra nyert.

    A bronzérem a francia szurkolók nagy örömére a mindössze 17 éves Felix Lebrun nyakába került. A világranglistán ötödik hazai játékos a helyosztón magabiztosan, négy szettben győzte le a nemzetközi szövetség rangsorában hatodik brazil Hugo Calderanót.

    asztalitenisz, férfi egyes

    bronzmérkőzés:

    Felix Lebrun (francia, 3.)–Hugo Calderano (brazil, 4.) 4:0 (6, 10, 7, 6)

    döntő:

    Fan Csen-tung (kínai, 2.)–Truls Möregardh (svéd, 19.) 4:1 (-7, 9, 9, 8, 8)

  • A helyszíni podcastünk epizódjában érintjük...

    • Miért volt egészen más megélni Kós Hubert és Milák Kristóf olimpiai sikerét a helyszínen?
    • Milyen nehéz kellő érzelmi távolságtartás mellett nem csalódásként megélni, mikor egy magyaros döntő nem alakul álomszerűren?
    • Milyen szervezési nehézségek ütik fel a fejüket időről időre?
    • A cél szentesíti-e az eszközt Milák Kristóf esetében? 
    • Miért sajnáljuk Virth Balázst?
  • Németország 8 ponttal végzett az A csoport élén a férfi kézilabdatornán, miután vasárnap délután 36–29-es sikert aratott Szlovénia ellen.

    Alfred Gislason együttese 8 ponttal végzett a hatos élén, megelőzve a szlovéneket és a svédeket. Amennyiben a magyar csapat legyőzi a házigazdát, akkor a németek következhetnek a negyeddöntőben.

  • A magyar női pólóválogatott büntetők után 14–12-es vereséget szenvedett Ausztrália ellen. Mihók Attila együttese 7 ponttal a harmadik zárt a csoportjában. A negyeddöntőben a háromszoros címvédő Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele kedden.

    A mérkőzésről szóló összefoglalót itt olvashatja.

  • A japán és a magyarokkal azonos csoportban szerepelt argentin férfi kézilabda-válogatott is pont nélkül búcsúzott a párizsi olimpián.

    A csoportkör vasárnapi, utolsó fordulójában a japánok 40–27-re kaptak ki Svédországtól, amely ezzel biztosította negyeddöntőbe jutását.

    A Veszprém jobbátlövője, Lukas Sandell három góllal, a Szeged kapusa, Tobias Thulin 13 védéssel járult hozzá a sikerhez a svéd válogatottban, amelynek másodedzője Michael Apelgren, a Szeged új vezetőedzője.

    Az argentinok 34–27-re kaptak ki a Szegedet tíz évig irányító Juan Carlos Pastor csapatától, Egyiptomtól, amelyben a Veszprém balátlövője, Jehia el-Dera egyszer talált be.

    Olimpia 2024

    Férfi kézilabda

    Csoportkör, 5. (utolsó) forduló:

    A csoport

    • Svédország–Japán 40–27 (16–9)

    Később

    • Németország–Szlovénia 14.00
    • Spanyolország–Horvátország 21.00

    B csoport

    • Egyiptom–Argentína 34–27 (14–15)

    Később

    • Magyarország–Franciaország 16.00
    • Dánia–Norvégia 19.00
  • Szombat este a Ferencváros 1–0-s sikert aratott a Kecskemét ellen az OTP Bank Liga második fordulójában. A sokat emlegetett ökölvívócsatáról a zöld-fehérek ultrái is „elmondták” a véleményüket.

     A fradisták emellett az ötkarikás játékok szervezőinek is üzentek.

  • A kalapácsvető Gyurátz Réka nem jutott döntőbe a párizsi olimpián vasárnap.

    A szombathelyi atléta idei legjobbjával, 69,63 méterrel a 30. volt a 32-es mezőnyben. A fináléhoz szükséges szintet 73 méterben határozták meg, vagy a legjobb 12 jutott tovább.

    Gyurátznak a 73 méterhez egyéni csúcsot (72,70 m) kellett volna javítani. A 2022-es Eb-n hetedik kalapácsvető az idei, római kontinensbajnokságon bekerült a döntőbe, ahol a 12. helyen végzett.

    Világbajnokságon még nem sikerült a fináléba jutnia, a tokiói játékokon pedig 26. helyen végzett.

    A Stade de France-ban a selejtező B csoportjában szerepelt a 28 éves versenyző, akinek első kísérlete érvénytelen volt.

    Második dobása a hálót súrolva 64,77 méter lett, harmadikra nem tudott javítani, és 63,86-tal búcsúzott. Összesítésben a 30. helyen végzett.

    Nyilván jobb eredményre számítottam. Nagy szívfájdalom, hogy az első dobásom szektoron kívül volt, a második és harmadik pedig hozzáért a hálóhoz. Így nem derült ki az, hogy milyen állapotban vagyok

    – nyilatkozott Gyurátz Réka, aki szerint 68-69, akár 70 méteres dobásra is képes lett volna az edzések alapján.

    A délutáni programban a magyarok közül Molnár Attila fut 400 méteren, majd 20.30 órától következik a férfi kalapácsvetés döntője Halász Bencével, emlékeztet az MTI.

  • Nem a vívásra helyezi a fókuszt a jövőben Kong Man Vaj Vivian, aki női párbajtőrben aranyérmet nyert a párizsi olimpián.

    A hongkongi sportoló vasárnap a közösségi médiában azt írta, hálás, hogy az elmúlt húsz évben az élsportnak szentelhette az életét, de eljött az ideje a szünetnek.

    „Azután, hogy a harmadik olimpiámon versenyeztem, úgy döntöttem, eltávolodom a profi vívástól. Tanulni szeretnék, és visszaadni valamit Hongkongnak abból, amit kaptam” – fogalmazott Kong, aki saját alapítványt hoz létre, amelynek segítségével gyerekeket szeretne támogatni abban, hogy örömet leljenek a sportolásban.

    „Hiányozni fog a vívócsalád, de örökre vívó maradok” – zárta sorait a 30 éves versenyző. Női párbajtőrben Muhari Eszter bronzérmet szerzett a francia fővárosban.

  • A Gyulai Memorialon megsérült jamaicai Shericka Jackson a 200 méteres síkfutásban sem tudott rajthoz állni a párizsi olimpián.

    A 30 éves sprinter a július 9-i székesfehérvári versenyen húzta meg a combhajlítóját, s azt már szerdán közölte, hogy emiatt 100 méteren nem indul a francia fővárosban.

    Végül a kétszázas előfutamra sem állt oda. Az atléta a hosszabb távon tavaly – Budapesten – és tavalyelőtt is világbajnok lett, míg a tokiói olimpián 100-on bronzot, a 4 × 100-as váltó tagjaként pedig aranyérmet nyert.

    Nagy kérdés, hogy a jamaicaiak váltóban milyen csapattal tudnak majd kiállni, ugyanis a háromszoros olimpiai bajnok Shelly-Ann Fraser-Pryce a 100-as bemelegítés során megsérült.

  • A döntőbe jutás küszöbén sérült meg a párizsi olimpián Carolina Marín női tollaslabdázó, aki Rio de Janeiróban aranyérmes lett egyéniben.

    A 31 esztendős, háromszoros világbajnok spanyol klasszis, aki évek óta egyedüli nem ázsiaiként tartozik a sportág közvetlen élmezőnyébe női egyesben, az első szettet magabiztosan, 21–14-re megnyerte a kínai He Ping-csiao ellen.

    A második játszmát is uralta Marín, ám 10–6-nál labdamenet közben rosszul mozdult, majd fájdalomtól zokogva a padlóra feküdt.

    Ezt követően megpróbálta ugyan a jobb térdére és combjára húzott szorítóval folytatni a játékot, ám ezt csupán egy lábon ugrálva tudta megtenni, így két pont elvesztése után ismét földre rogyott, és sírva adta fel a mérkőzést.

    A kétszeres vb-bronzérmes He Ping-csiao a fináléban a dél-koreai vb-címvédővel, An Szejonggal mérkőzik meg hétfőn.

    Az erősen kérdéses, hogy Marín tudja-e vállalni az ugyancsak hétfői bronzmérkőzést az indonéz Gregoria Mariska Tunjung ellen, írja az MTI.

    Marín három évvel ezelőtt címvédőként és az egyik nagy esélyesként készült a tokiói játékokra, ám kevesebb mint két hónappal az olimpia előtt edzésen a bal térdében elszakadt a keresztszalag, így a korábbi világranglista-vezető nem tudott harcba szállni az aranyért.

  • Takács Boglárka a reményfutamba került női 200 méteres síkfutásban vasárnap a párizsi olimpián.

    A 22 éves sprinter 100 méteren pénteken megjavította saját országos csúcsát (11.10 mp) és bejutott az elődöntőbe, végül a 18. helyen végzett.

    Utána úgy fogalmazott, ami hiányérzete maradt 100-on, azt megpróbálja belerakni a 200-ba és ott is magyar rekordot dönteni. Tavaly 42 éves csúcsot írt át (22.77 mp), majd idén májusban 22.71-re javította.

    A kétszeres U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Takács Boglárkára legalább két futás várt a félkörös távon, ugyanis az előfutamból az első három helyezettek kerültek egyből az elődöntőbe, a többiek a hétfői reményfutamban folytathatják.

    A Honvéd atlétája a hármas pályán jól futotta meg az első százat, a célegyenesbe fordulva úgy tűnt, van esélye továbbjutó helyen végezni, végül azonban többen lehajrázták és 23.16 másodperccel hatodik lett.

    „Az edzőm azt kérte, hogy szeretne egy olyan futást látni, amikor el merem vállalni a 200 métert és nem óvatosan, félve kezdem el, aztán a végén kezdek kapaszkodni. Az volt a terv, hogy a kanyarból kifutás során olyan sebességet szerzek, amellyel jó pozícióba tudok kerülni. Szerintem talán túl erősen kezdtem, mert a kanyar után azt éreztem, hogy meglesz az első három hely valamelyike, mert úgy szokott lenni, hogy onnantól még tudok gyorsulni. Csakhogy nem tudtam, egyre rosszabb lett, csak próbáltam tartani a mozgást” – nyilatkozott Takács Boglárka.

    Elmondta, a reményfutammal még nem foglalkozott, mert "esze ágában" nem volt még egy 200-at futni.

    Úgy terveztük, hogy a mai futamból kell továbbjutni az elődöntőbe, és ez meg is lehetett volna

    – hangsúlyozta. Hozzátette, a szombati 100-as elődöntő után doppingvizsgálatra kellett mennie, majd fél 2-kor került ágyba, így öt órája maradt pihenni.

    Az előfutamból a szombaton 100-on olimpiai bajnok Julien Alfred meggyőző teljesítménnyel, 22.41-gyel lépett tovább és jelezte, hogy ezen a távon is éremesélyes. Főleg úgy, hogy Shericka Jackson, aki tavaly a budapesti vb-n minden idők második legjobbját futotta 21.41 másodperccel, visszalépett.

    Ami újabb csapás a jamaicaiaknak, hiszen 100 méteren a háromszoros ötkarikás aranyérmes Shelly-Ann Fraser-Pryce nem tudott rajthoz állni sérülés miatt, így a karibi ország 1988 óta először dobogós helyezés nélkül maradt a számban.

    Vasárnap a magyarok közül Gyurátz Réka a női kalapácsvetés selejtezőjében lesz érdekelt, délután Molnár Attila is bemutatkozik 400 méteren, majd 20.30-tól következik a férfi kalapácsvetés döntője Halász Bencével.

  • „Nő vagyok” – ezt kiáltotta Imane Helif, miután legyőzte Hámori Lucát, majd könnyekben tört ki a meghatottságtól. Olyan állapotba került, mintha már az olimpiai aranyat nyerte volna meg, ám az őt váró több tucat újságírónak először nem volt hajlandó nyilatkozni, de aztán kivételt tett. 

    Ez Algéria első olimpiai érme női ökölvívásban. Nagyon boldog vagyok. Szeretnék köszönetet mondani az egész világnak, az arab világnak. Nagyon szépen köszönöm

    – mondta a BBC-nek, a következő gondolatával pedig az algériai tévé riporteréhez fordult. „Én uraltam a meccset. S ezt a győzelmet Algéria népének ajánlom.”

    Később algériai zászlóval a hátán haladt át a mixed zónán, ahol algériai riportereknek ezt mondta: 

    Az egész világnak mondom, hogy nő vagyok, és nő maradok.

    – jelentette ki.

    A teljes cikketide kattintva olvashatja el.

  • Túl meleg van az olimpiai falu szobáiban? Vannak, akik panaszkodnak, és vannak, akik megtalálják a megoldást, írja a La Repubblica.

    A 100 méter olimpiai háton aranyérmes Thomas Ceccon például a maga módján oldotta meg a problémát: egy törölközőt terített ki az olimpiai park gyepére, és azon szunyókált.

    Az olasz úszót Husein Alireza arab evezős filmezte le, aki egy Instagram-sztoriban tette közzé a videót. A fotót ide kattintva nézhetik meg.

  • Giorgia Villa ugyan kihagyta a tokiói olimpiát egy bokaficam miatt, a párizsi játékokon elhúzódó hátsérülései ellenére is történelmet írt a 21 éves olasz tornász.

    Angela Andreoli, Alice D'Amato, Manila Esposito, Elisa Iorio és Villa ezüstérmével a Simone Biles vezette amerikai csapat aranya mögött állította be Olaszország legjobb olimpiai eredményét a versenyszámban, amelyet 1928 után sikerült megismételniük – ez volt az ország versenyzőinek első érme 96 év után a női csapatdöntőben.

    De nem ez a szilárd teljesítmény tette őt a közösségi média szenzációjává. Korábban a Parmigiano Reggiano sajt nagykövete volt, amely miatt az érem megszerzését követően a figyelem középpontjába került.

    Közvetlenül a keddi döntő után ugyanis a 2021-es reklámkampány képei kezdtek keringeni a közösségi oldalakon, amelyen Villa látható egy óriási sajtkerék mellett, amelyen a keze nyugszik.

    Gyermekkorom óta mindig is szerettem ezt a csodálatos terméket, amely a kiválóság és az olasz kultúra szimbóluma

    – mondta Villa, amikor a szponzori szerződés elindult.

    Az olasz sajtó szerint a közreműködése 2022-ben véget ért, ám a márka vélhetően nem jár rosszul a mostani ezüstérmet övező felhajtással sem. 

  • Sem az Egyesült Államok–Japán-, sem a Spanyolország–Kolumbia-találkozó nem hozott döntést a rendes játékidőben a párizsi olimpia női labdarúgótornájának szombati negyeddöntőjében.

    Előbbin végül a tokiói bronzérmes amerikaiak a hosszabbításban betaláltak, így 1–0-s sikerüknek köszönhetően az elődöntőbe jutottak, míg utóbbin a spanyolok harcolták ki a továbbjutást büntetőpárbajban.

    A nap korábbi mintáját követve a Kanada–Németország-találkozó rendes játékideje sem hozott döntést, és gól nélküli döntetlennel zárult, így a drónbotrány miatt pontlevonással sújtott, mégis továbbjutó, címvédésért küzdő kanadaiak és a németek is túlórára kényszerültek.

    Végül ez a találkozó is tizenegyespárbajban dőlt el, a meglehetősen sokat hibázó felek közül azonban a németek bizonyultak higgadtabbnak, és jutottak be a torna elődöntőjébe – így búcsúzott a tokiói győztes a tornától.

    Egészen másképp alakult az este legjobban várt összecsapása, a Franciaország–Brazília-találkozó, amelyen annak ellenére, hogy a dél-amerikaiaknak eltiltás miatt nélkülözniük kellett legjobbjukat, Marta Vieira da Silvát, helyt tudtak állni a hazai együttes ellen, amely büntetőt is hibázott az első félidő elején. 

    Ennek pedig meg is lett a böjtje, ugyanis a 82. percben csapata első, kaput eltaláló lövéséből Gabi Portilho révén betalált Brazília, amely az ép ésszel nehezen felfogható 16 perces, parázs hangulatú hosszabbítás ellenére is győzött – így esélyt adott a torna után a válogatottságtól elköszönő Marta számára, hogy még egy meccsen szerepelni tudjon a nemzeti csapatban. 

    Az augusztus 6-i elődöntőkben Brazília–Spanyolország- és Egyesült Államok–Németország-találkozókat rendeznek. 

    Párizsi olimpia, női labdarúgótorna, negyeddöntők

    • Egyesült Államok–Japán 0–0 – hosszabbítás után: 1–0
    • Spanyolország–Kolumbia 2–2 – tizenegyesekkel: 4–2
    • Kanada–Németország 0–0 – tizenegyesekkel: 2–4
    • Franciaország–Brazília 0–1

    Elődöntők:

    • Augusztus 6., 18.00 Egyesült Államok–Németország
    • Augusztus 6., 21.00 Brazília–Spanyolország
  • Zavarba ejtő jelenetsor zajlódott le a férfi rúdugrás szombati futamában, a hazai pályán versenyző francia Anthony Ammiriti ugyanis szemmel is jól látható testi adottságának köszönhetően nem tudott döntőbe jutni a viadalon.

    Anthony Ammirati
    Anthony Ammirati
    Fotó: Kevin Voigt/GettyImages

    A 21 éves sportoló már két magasságot is teljesített a harmadik, 5,70 méteres ugrása előtt, itt azonban már láthatóan túl magasra rakták neki a lécet, ugyanis annak ellenére, hogy úgy tűnt, ezt is könnyedén megugorja, a lécet végül saját nemi szervével leverte.

    A közösségi médiában természetesen nagy derültséget okozott a jelenetsor, és sorra érkeztek a kommentek a hírek alatt. Egyesek azzal viccelődtek, hogy ezúttal túl magasra rakta a mércét, míg mások azon szórakoztak nagyot, hogy ez a legjobb módja a kiesésnek, hiszen amit az élet elvesz valahol, azt máshol visszaadja...

    Hibája következtében végül a francia csak a 12. helyen végzett az A-csoportban, így nem jutott be a döntőbe, amelyet hétfőn rendeznek majd. 

  • A tegnapi versenynap folyamán sokaknak feltűnhetett az, hogy az atlétika futószámainak előselejtezőiben több olyan futó is elindult, akinek ideje jócskán nem indokolná az olimpiai részvételt. 

    Ez nem is véletlen, ugyanis az előfutamokban futó sprinterek egy része nem is azért vesz részt az olimpián, hogy érmet szerezzen, sokkal inkább azért, hogy képviseljék hazájukat a játékokon, így példát mutatva az otthoniaknak, és felhívva a figyelmet a kis országokban sokszor alulfinanszírozott sportra.  

    A párizsi olimpián az atlétika programjának első reggelén az első előfutamban induló kilenc sportoló ehhez mérten nem is meglepő, hogy Dél-Szudánból, Laoszból, Türkmenisztánból, Nigerből, Palauból, Paraguayból, Mauritániából, San Marinóból és Kongóból érkezett. Ahogyan azt várni lehetett, teljesítményük nem is okozott maradandót, sportszerűségből azonban kétség kívül jelesre vizsgáztak. 

    Legalábbis a laoszi Silinia Pha Aphay biztosan, ugyanis a táv felénél észrevette, hogy a mellette haladó dél-szudáni Lucia Moris elesett a pályán, és

    BÁR A CÉLBA BEFUTOTT, ONNAN AZONNAL VISSZAFORDULT, ÉS A FÁJDALMÁBAN SIKÍTÓ, MEGSÉRÜLT SPORTTÁRS SEGÍTSÉGÉRE SIETETT.

    Pha Aphay azonnal riasztotta a helyszíni orvosokat,  és végig Morisszal maradt, amíg ellátták, és hordágyra tették a combsérülést szenvedő atlétát. 

    Minden 100 méteres sprinter tudja, milyen érzés megsérülni. És ez egy nagy verseny. Nagy álom idejönni, de benne van a pakliban, hogy megsérülhetünk. Segíteni sajnos én sem tudtam rajta, csak osztozni a fájdalmában, ezért mondtam neki, hogy sírjon nyugodtan, mellette vagyok 

    – mesélte a futam után a sportszerű laoszi atléta. 

    Silinia Pha Aphay és Lucia Moris
    Silinia Pha Aphay és Lucia Moris
    Fotó: Michael Steele / Getty Images

    Így is lehet!

  • A híres spanyol sportnapilap, a Marca vizuális tartalmú posztban harangozza be a spanyol olimpiai csapat vasárnapi programját a közösségi oldalán. A nap egyik legnagyobb eseménye lehet a férfi egyesek döntője teniszben, mivel új bajnokot avatnak.

    A spanyol Carlos Alcaraz ellenfele a szerb Novak Djokovics lesz. A Marca azonban a világranglista második helyezettje mellé a cseh zászlót tette oda. A kommentelők jelezték is, hogy tessék kijavítani a hibát.

    Marca djokovics.png

    A bejegyzést egyelőre nem távolították el.

  • A kalapácsvető Halász Bence éremért lép dobókörbe – éppen a születésnapján – vasárnap a párizsi olimpia kilencedik napján.

    Halász Bence
    Halász Bence
    Fotó: Cameron Spencer/Getty Images

    A Dobó SE nehézatlétája a pénteki selejtezőből 76,90 méteres dobásával hatodikként kvalifikálta magát a legjobb tizenkettőt felvonultató döntőbe, de saját bevallása szerint is dobogós helyezéssel szeretné meglepni saját magát, ugyanis éppen vasárnap ünnepli 27. születésnapját. A tavalyi, budapesti vb bronz- és az idei Eb ezüstérmese már most felülmúlta tokiói szereplését, mivel három éve a selejtezőben búcsúzott.

  • Érdi Mária hat futam után a 25. helyen áll a női vitorlázók versenyében. Sokan keresték a választ a világbajnok sportoló visszafogott szereplésére. 2023-as esztendő legjobb magyar női sportolója azonban a közösségi oldalán törte meg a csendet.

    „Nem leszek olimpiai bajnok Párizsban” – kezdte a bejegyzését Érdi. Majd azzal folytatta, hogy július végén kiújult egy korábbi deréksérülése, így nem tudott érdemi edzésmunkát végezni. A 26 esztendős sportoló bízott abban, hogy harcban lesz az érmekért, azonban erről le kell mondania.

    A tavalyi világbajnok nem érezte magát jól a szombati versenyek közben, felmerült benne a hazautazás lehetősége. Érdi azonban kijelentette, hogy bármi történik, végig fogja csinálni a hátralévő négy futamot. Sajnálja, hogy így alakultak az utóbbi napjai.

  • Imre Bence és Szita Zoltán is visszakerült a címvédő házigazda franciák elleni, vasárnapi sorsdöntő csoportmérkőzésre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott keretébe a párizsi olimpián.

    Imre Bence
    Imre Bence
    Fotó: Getty Images

    A nemzetközi szövetség honlapja szerint a jobbszélső Imre az irányító Hanusz Egont, míg a balátlövő Szita a beálló Rosta Miklóst váltja.

    Később kapust is cseréltek a magyarok: Bartucz Lászlót Palasics Kristóf váltotta.

    A magyarok mérkőzése az Európa-bajnok franciák ellen 16 órakor kezdődik, Chema Rodríguez szövetségi kapitány együttese kizárólag akkor jut a legjobb nyolc közé, ha bravúrral felülmúlja az esélyesebb riválist.

  • Fontos nap vár a magyar sportolókra vasárnap az olimpián, mivel sorsdöntő mérkőzést játszik férfi kézilabda-válogatottunk, Halász Bence a kalapácsvetés fináléjában szerepel, illetve medencébe ugrik Betlehem Dávid is az 1500 méter gyorsúszás döntőjében. A magyarok részletes programja itt

    Fazekas Gergő
    Fazekas Gergő
    Fotó: Lars Baron/Getty Images
  • Jó reggelt kívánunk, kezdődik a párizsi olimpia kilencedik napja. Vasárnap pályára lépnek férfi kézilabdázóink, medencébe ugrik női pólóválogatottunk, de Halász Bencének is szurkolhatunk a kalapácsvetés döntőjébe. De mindenekelőtt elevenítse fel a szombati nap legfontosabb eseményeit alább.