Minden idők legnagyobb NFL-hétvégéje

2013.01.14. 12:28

Négy olyan mérkőzést játszottak az NFL hétvégi rájátszásában, amiben minden benne volt, amiért lehet szeretni ezt a sportágat. Személyes drámák, óriási fordítások, hosszabbítások, zseniális egyéni teljesítmények. A liga honlapja nem véletlenül nevezte az NFL legnagyszerűbb hétvégéjének a rájátszás elődöntőit.

A denveri télben az NFL elmúlt tizenhat évének két legendás alakja csapott össze. A tavalyi szezont sérülése miatt kihagyó Peyton Manning új csapatában, a Denver Broncosban kivirágzott, az alapszakaszban olyan formában játszott, mint amikor Super Bowlt nyert az Indianapolis Coltsszal. A másik oldalon, a védőlegenda, a 37 éves Ray Lewis, aki az idény végén visszavonul, önkívületben harcolta végig a meccset, bedagadt ujjakkal is a Baltimore Ravens védelmének egyik legjobbja volt. Látszott, hogy utolsó szezonját Super Bowl-győzelemmel szeretné lezárni. Lewis a szezon közepén tripcesz-szakadást szenvedett, kétséges volt, hogy egyáltalán fog-e még játszani, ezért is volt fantasztikus a pályán látni.

A fordulatos meccs első öt percében három touchdownt is szereztek a csapatok, a denveri visszahordó, Trindon Holliday később ellopta a show-t, kétszer is óriásit futott a labdával az ellenfél rúgása után. A nagyobb 104 yardosra sikerült, ekkorát még senki nem rohant NFL-rájátszásban.

A denveri meccs igazi rájátszásdrámát hozott. A vendég Ravens irányítójuk óriáspassza után egyenlített harminc másodperccel a vége előtt, és hosszabbításban meg is nyerték az elődöntőt miután a veterán Manning hibázott, és elvesztette a labdát. Az irányítót hiába választották be az év csapatába, és lett az alapszakasz egyik legjobbja, a rájátszásban megint nem ment neki. Folytatódott viszont Ray Lewis karrierje, akinek a hatalmas csata után a másik öreg, Peyton Manning külön gratulált, másfél órát várt gyerekével, hogy kezet rázhasson Lewisszal az öltözőben.

Manning és Lewis, a két legenda a meccs után
Manning és Lewis, a két legenda a meccs után

A San Francisco 49ers–Green Bay Packers-elődöntőben egy olyan irányító volt a főszereplő, aki a szezont még csereként kezdte. A 49ersben játszó Colin Kaepernick úgy került a kezdőbe szezon közben, hogy az első számú irányító, Alex Smith megsérült. A huszonötéves játékos olyan színt hozott a San Francisco-iak játékába, hogy kihagyhatatlan lett. Pedig a Packers ellen vasárnap hajnalban nem kezdett jól, eladott labdájából szerzett vezetést a vendégcsapat. Utána viszont Kaepernick élete formáját hozta, futásaival és passzaival terrorizálta a Green Bay-védelmet. A meccsen két touchdown-passzt adott, kettőt maga futott, 24-21-es félidő után 45-31-re nyomták le a 2011-es Super Bowl-győztes Packerst.

Az agyontetovált, kölyökképű Kaepernick 181 futott yardjával a létező összes irányító rekordot megdöntött egy olyan szezonban, ami többek között a fantasztikus irányító-teljesítményekről marad emlékezetes.

Mert olyat sem gyakran látni, hogy a rájátszásban egy csapat húszpontos hátrányból visszajön, és fél perccel a meccs vége előtt győzelemre áll. Atlantában, a Falcons egy félidő alatt húsz ponttal vágta földhöz a vendég Seattle Seahawkst, aztán jött a vendégek harmadik körben draftolt újonc irányítója, Russell Wilson, és elhallgattatta a Georgia Dome hetvenezres közönségét.

Futott, dobott, annyira higgadtan játszott, mint akinek legalább tíz rájátszásmeccs van a háta mögött. A szezon előtt mindenki az első és a második helyen draftolt Andrew Luck és Robert Griffin III irányítókról beszélt, akik hozták is azt, amit mindenki elvárt tőlük, de Wilson az igazi felfedezettje ennek a szezonnak. Hiába alacsony az irányítók mezőnyében, minden adottsága megvan, hogy klasszis legyen. Története annyiban hasonlít a Patriots-ikon Tom Bradyhez, hogy a teljes ismeretlenségből robbant be, és lett meghatározó személy.

Wilson futott, passzolt, mindenhogy veszélyes volt
Wilson futott, passzolt, mindenhogy veszélyes volt

Az atlantai meccs utolsó két perce olyan volt, mint egy amerikaifutballról szóló film zárójelenete. A Seahawks óriási hátrányát ledolgozva fordított, de az órán maradt harminc másodperc. Ez elég volt arra, hogy a Falcons mezőnygóltávolságot harcoljon ki, és átvegye a vezetést. A legvégén a seattle-ieknek annyi idejük még maradt, hogy egyetlen támadást vezessenek, de a nagy passz nem talált célt, így az elképesztő fordulatokat hozó találkozó után az atlantaiak jutottak tovább a konferenciadöntőbe, ahol a 49ersszel játszanak majd.

A csapatot 2008 óta irányító Mike Smith és az 1997 óta minden vasárnap a pályán harcoló Tony Gonzalez első, rájátszásban aratott győzelme volt ez. Gonzalez a pálya szélén sírt a győzelem után, régóta várt erre a sikerre, harminchat évesen ki is járt már neki.

A New England Patriots és a Houston Texans meccsén a labdákat nagyszerűen bombázó Meskó Zoltán, és a rájátszásmeccseket lassan rutinból hozó New England-iak hiába engedték feljönni a végén a Houston Texanst, Tom Brady irányító és támadószekciója még mindig olyan színvonalat és erőt képvisel, amivel minden szezonban számolni kell, mint potenciális Super Bowl-esélyessel. 41-28-ra nyertek.

Vasárnap két konferenciadöntőben dől el, hogy egy nagyszerű szezon után melyik két csapat marad állva a végén. Az AFC-ben a Patriots és a Ravens találkozik ismét, tavaly egy rúgó, Billy Cundiff személyes tragédiájáról szólt a meccs, miután a legvégén nem rúgta be a baltimore-iak mezőnygólját, így Brady-ék jutottak be a Super Bowlba. A másik konferenciában, az NFC döntőjében megint ott van a San Francisco 49ers, tavaly a később győztes New York Giantstől kaptak ki, most Kaepernickkel a soraikban az Atlanta Falconson kellene átlépniük a New Orleans-i döntőhöz, amit február 3-án rendeznek.